Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-27 / 21. szám

Nyíregyháza, 19í7. január 27 * Csütörtök XLYIil. évfolyam. 21. szám JSÍYÍRYIDÉK Előfizetési árak helyben és vidéken: Egy hóra 2'50 pengő. Negyedévre 7-50 pengő. Kistisztviselőknek és tanítóknak 20% engedmény. Alapította JÓBA ELEK Főszerkesztő: Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő : VERTSE K. ANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 9. SZÁM. Telefon szám 139. Postachequa Kéziratokat nem adunk vissza.. Szünőben van*a náthaláz. A Mai Nap iria: A náthaláz és a súlyosabb influenza Budapesten már szünőben van- A vidékről ér­kezett jelentések szerint ugyancsak szűnik a járvány, mely nagyjórészt azoknak az intézkedéseknek köszön­hető, melyeket a népjóléti minisz­térium utasi'ására fogana-ositottak. A rendőrség elfogta a hipnotizáló, tolvaj cigány­asszonyokat. Az Est irja: Lapunk tegnapi szá­mában megemlékeztünk arról, hogy Barbelics Antal dunai hajóst és fe­leségét három cigányasszony hip­notizálta s lakásukat teljesen kifosz­totta- A rendőrségi nyomozás si­kerrel járt, amennyiben mindhár­mukat sikerült elfogni Szojka Györgyné, Szojka Jánosné jés Ko­zák Istváruné cigányasszonyok sze­mélyében. A tolvai cigányasszonyok tagadták azt, hogy hipnotizálták volna a hajóst és a feleségét, mert ők vallomasuk szerint csak a jö­vendőmondáshoz értenek- Az ello­pott idegen valutákat egy nyugati pályaudvar közelében lévő bankban váltották be. Mindhármukat előze­tes letartóztatásba helyezték- (MTI.) Kisiklott az esztergomi vonat A Mai Nap irja: Ma éjszaka fél 5 óra tájban a budapest—esztergo­mi személyvonat egyik második osz­tályú kocsija a Rákosi rendező-pá­lyaudvar közelében sintörés követ­keztében kisiklott és csak a vé­letlen szerencsének köszönhető, hogy nem borult fel. A vonat uta­sai között percekig tartó pánik ke­letkezett és csak akkor nyugodtak amikor meggyőződtek róla, hogv sebesülés nem történt. A vonalat csakhamar rendbe hozták és ne­gyedórás késéssel folytatta útját. (MTI.) Az időjárás. A Meteorológiai Intézet jelenti­'Hazánkban az időjárás részben fel­hős, de általában száraz- A hőmér­séklet minimuma, mely a fagypont alatt van, még mindig magasabb a normálisnál. Időprognozis: Száraz és mérsékelt hideg idő várható, va­lószínűleg hosszabb időn át. (MTI.) Olasz lap a magyar politikai helyzetről. Attiliő Tamaró kiváló olasz pub­licista a Restó Del Carlinó leg­újabb számában terjedelmes cikk­ben foglalkozik a magyar politikai helyzettel. A cikk hangsúlyozza, hogy a választások beigazolták Bethlen miniszterelnök politikájá­nak nagy népszerűségét. A nemzet egységesen tömörült Bethlen gróf körül. A választáson kudarcot val­lottak a baloldali pártok. Bethlen miniszterelnök bfztositotta Magyar­ország számára Olaszország ba­rátságát és London és Washington élénk rokonszenvét. (MTI.) 24 napi börtönre, 500 frank pénzbüntetésre és A Máv. uj vonalakat építtet 10 évi kitiltásra Ítélték Bethlen merénylőjét. A szabadságvesztés büntetést a vizsgálati fogsággal kitöltöttnek vették. - Minden 10 frank egy napi börtönt jelent nemfizetés esetén. —10 napi határ­idő a semmiségi panasz bejelentésére. A genfi esküdtbíróság tegnap délután fél 5 órakor hirdette ki az ítéletet a Justh-pörben. Az íté­let 24 napi börtönre szól, melyet azonban kitöltöttnek vettek azál­tal, hogy Justh 1926. junius 10­től julius 3-ig vizsgálati fogságban ült le. A bíróság ezenkívül 500 frank pénzbüntetésre ítélte és 10 évre kiutasította Svájc területéről és kötelezte a perköltségek meg­térítésére. Nemfizetés esetén min­den 10 frank helyett egy napi bőr­tönt kell ülni. A megokolás ki­mondja, hogy a vádlott cselekmé­nye egyrészt egy idegen kormány képviselőjének megsértését, más­részt egy diplomáciai sértetlensé­get élvező idegen kormány kép­viselőjének megsértését és bántal­mazását foglalja magába. Az ítélet ellen a semmiségi panaszt 10 nap alatt kell benyújtani. (MTI.) Életfogytiglani fegyházra változtatott halálos Ítélet. A Mai Nap irja: Muzsay jános kunszentmártoni 20 éves legény jegyben járt Szotkc Erzsébeti;!, . akinek apja eleinte ellenezte a liá- • zasságot. A legéqy, hogy az eskü- . vőre pénzt szerezzen, betört He-1 gedüs Jánosné laMsába és ott a 62 éves özvegy asszonyt és a 17 éves Margit nevű leányát megfoj­totta. Az elrabolt pénzen bútoro­kat rendelt és lakodalmi dolgokat vásárolt belőle. Lassan nyilvános­ságra került az ügy és a törvény­szék Muzsayt 2 rendbeli gyilkos­ság miatt kötéfáltali halálra ítélte­Ez Ítéletet a tábfa helyben hagyta, ma pedig a kúria elé került az ügy, mely Muzsay büntetését élet­•fogytigíani fegyházra változtatta! át. (MTI.) Százhetvenmillió pengét fordit a kormány a jövő évi költségvetésből beruházás céljaira. Csatornázási tervek. — Elektrizálják a bécsi vasútvonalat­ni- A pénzügyi kormány végre akar­ja hajtani nagyszabású csatornázási tervét, mely által két-háromszázezer katasztrális hold földet tesznek ter­mővé. A kereskedelmi miniszter pe­dig a Budapest—Herczeghalom kö­zötti vonal elektrizálását akarja ke­resztül vinni. (MTI.) Az Est irja: Az 1927—1Q28-költ­ségvetési év tételei között a kor­mány tervei szerint mintegy 170 millió pengő szerepel beruházási célokra- E tekintélyes összegből a kultuszminiszter kulturális es is­kolapolitikája tovább _ folytatásához jelentékeny részt kiván felhasznál­• »•>.>. mi Hevesmegye aljegyzője ellen revolveres merényletet követtek el. Az Est irja: Mára virradó éjjel Pálik Tiborra, Hevesmegye al­jegyzőjére ismeretlen tettes két re­volverlövést adott le. A golyók nem találtak. Az aljegyző a merénylő után vetette magát, aki azonban az éjszaka homályában eltűnt. A rend­őrség megindította a nyomozást. Éjszakai támadók véresre vertek két embert. Az elmúlt éjszaka a Hársfa-utcá­ban három ismeretlen egyén meg­támadta Kádár Elemér ny- állam­rendőrségi detektívet és barátját Löwi Vilmost. A két embert táma­dóik botokkal véresre verték- — A mentők az összevert embereket la­kásukra szállították- A rendőrség a nyomozást megindította. Tőzsde. i A pengő Zürichben nyitáskor és zárlatkor 90.70 volt. Valuták. Angol font 27.71 há­romnegyed—27.87 háromnegyed cseh korona 16.90—16.98, dollár 568.80—571.20, frank 22.45— 22.90, lei 2.98—3.08, líra 24.35— 24.80, márka 135.35—135.85, osz­trák korona 80.50—80.85, svájci frank 110.05—110.45. A 77 kg. felsőtiszai buza 33.00 —33.40. A rozs ára változatlan. Határidős. Buza márciusi zárlata 33.05—33..10, májusi zárlat 33.70 —33.75, októberi zárlat 29.30— 29.35, rozs márciusi zárlata 27.55 —27.60, áprilisi zárlat 27.80— 27.90, októberi zárlat 22.75—22.80. (ittTI.) Az Est irja: A MÁV- legközelebb vegrehaitandó vasútépítési tervei kö zótt szerepel a Debrecen—Berety­tyóujfalu és Békéscsaba—Szeged­Baja közötti vonalszakasznak a ki­építésé. (MTI.) • • • * • A népjóléti minisztérium hi­vatalos jelentése az influenza járványról. A népjóléti és munkaügyi minisz­ter az influenzajárványról a kö­vetkező hivatalos jelentést adta ki. A tegnapi nap folyamán úgyne­vezett spanyol influenzás megbete­gedés a főváros területén mindösz­sze két esetben történt. Influen­zás beteget az Uj Szent János kór­házba kilencet szállítottak be, ezek közül egy esetben tüdőgyulladással szövődött a betegség. A Szent László kórházba 60 beteget szállí­tottak jbfc s a tfegnapi nap folyamán. Ezek közül 8 tüdőgyulladásos, 14 mellhártyagyulladásos, és 1 közép­fültőgyulladásos beteg volt. Halál eset nem fordult elő- A rendőrségi kórházban ujabb 31 beteget vettek ápolás alá. Haláleset egyszer sem fordult elő- Magánlakásokon 125 ujabb beteget ápolnak, ezek közül 5 tüdőgyulladásos, egy pedig kö­zépfültőgyulladásos beteg. A bete­gek közül meghalt egy ember. Vidéfffől nem érkezett nevezete­sebb jelentés­A honvédségi kórházakban 160 ujabb beteget vettek ápolás alá, ezek közül kettő súlyosabb eset. — Haláleset itt sem fordult elő. (MTI.) •••••• Az erdélyi kisebbségi egy­házak papjai nem kapnak kongruát. Kolozsvári jelentés szerint az er­délyi kisebbségi egyházak súlyos helyzetbe kerültek ezáltal, hogy a román kormány beszüntette a fi­zetéskiegészitő államsegélyek fo­lyósítását­A püspökségek ugy igyekeznek a bajon ideiglenesen segíteni, hogy, kölcsönt vesznek fel a nagyobbrészt államsegélyből élő papok fizetésé­nek folyósítására. • •••• Sarolta császárné egyik örököse Lónyai Stefánia hercegnő. Az Est irfa: Párisi jelentés szerint a napokban elhunyt Sarolta mexi­kói császárné vagyonának egy ha­tod részét Lónyai Stefánia herceg­nő örökli, aki- Rudolf trónörökös­nek első felesége volt- Az örökség értéke 60 milliárd korona- (MTI.) Egyes szám ára 16 fillér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom