Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 249-272. szám)

1926-11-27 / 270. szám

Nyíregyháza, 1926. november 27. * Szombat XLVII. évfolyam. 270 saám Előfizetési Arak helyben és vidéken: Stgy hóra SOOOO K. Negyedévre 80000 K. Sétósítviselőlmek és Unitóknak 20*/• engedmény. Alapította JÓBA ELEK Ffiszerkesztd : Dr. 8. SZABÓ LÁSZLÓ. Felelős >serkMste : VERTSE K. ANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 9. SZAM. Telefon szám 139. Poatacheque 29660. Kéziratokat nem adunk vissza. Válasz Vertse K. ándor „Nyiltlevelére". Igen tisztelt Szerkesztő úr! Amikor Szerkesztő úr lapjának tegnapi számában a nyugdíjas kérdésben vetett fel előttem kérdéseket, olyan problémát érintett, amely eddig is sok fejtörést okozott nekem. Ne csodálkozzék tehát Szerkesztő úr, ha rövid és olcsó ígéretek helyett, — amilyenek ilyenkor, választási időben röpködni szoktak — kissé alaposabban foglalkozom ezzel a témával, és tömören ugyan, de mégis leirom azokat a gondolatokat, amelyek a nyugdíjasok ügye körül foglalkoztatnak. Mint olyan politikus, aki éveken keresztül viselte a kormányzás felelősségének terhét, természetszerűen elsősorban az államkincstár szempontjából vizsgálok minden kérdést. A költségvetések összeállításának évtizedes gyakorlata minden pénzügyi szakemberben a kiadások tételei között bizonyos arányosságot kövesitett meg, amely arányosság ugy nagyjából minden állam költségvetésében minden időkön keresztül fenn szokott állni Ez az arányossági norma kifejlődött azoknak a terheknek a mértékre nézve is, amelyek a költségvetésben a nyugdíjasok ellátása cimén szerepelnek. A trianoni békeszerződés ösz-' szes közviszonyainkat felforgatta. Felborította ezt a fentebb emiitett arányt is. Nem csoda tehát, hogy azok, akik a költségvetés egyensúlyát megteremteni kötelesek, nehéz probléma előtt állanak, mert bár messze túllépték a nyugdíjterhek normális arányát, a jogos szükségletek még mindég nincsenek kielégítve. Azonban nemcsak pénzügyi normák kormányozzák a közéletet — vannak egyéb normák is az állami életben. — Ezek közé tartozik többek között az államhatalom méltányos gondoskodása a nyugdíjasokról. Ha nem csak a költségvetések rideg számadatait tanulmányozzuk, de a számokban az életet keressük, azt fogjuk látni, hogy a nyugdíjasok megélhetése is minden államban és minden időkben körülbelül egyformán szokott biztosítva lenni. Ha az előbb azt találtuk, hogy a nyugdíjterhek a magyar költségvetésben meghaladják a normális arányt, viszont meg kell állapitanunk azt is, hogy a magyar nyugdíjasok ellátása messze elmarad a normális mérték mögött. Az előrelátó pénzügyi politikának az a kötelessége, hogy ennek a két egymásnak ellentmondó aránytalanságnak a kiegyenlítését keresse meg. Hosszú évekkel ezelőtt, még a régi országgyűlésen, fejtettem ki a magyar köztisztviselői kar szerepét a magyar társadalmi életben. Azt állítottam akkor és állítom ma is, hogy a mi közszolgálati alkalmazottaink méltányos ellátása, életstandardjának biztosítása társadalmi életünk kiegyenlített voltának alapfeltétele. A társadalmi élet kusza szer kezetében minden egyes polgár* csoportnak meg van a maga suiya és szerepe. Ha egyik-másik csoportnak súlyából elveszünk, vagy azt szerepének teljesítésére képtelenné tesszük — a társadalmi élet egyensúlya sínyli meg. Ami intelligenciánk az utóbbi évtizedben rohamosan fejlődött és alakult ki, ebben a forrongó, még képződés alatt lévő intelligenciában a köztisztviselői elem a stabil mag, amelynek tradíciói és a közélettel szemben való áldozatkészsége körül kristályosodott ki modern intelligenciánk közéleti szelleme. Ezeket mondottam mintegy tiz évvel ezelőtt. Most nyugdijasokról lévén szó, még hozzátehetem, hogy őreájuk a fentebb elmondottak annál is inkább találnak, mert az állami nyugdijasok köztisztviselői középosztályunk műveltségéhez és tradícióihoz legtöbbször egy munkában eltöltött élet tapasztalatait és egy önfeláldozást í követelő mult nemesítő erejét is hozzáadják. — Arra a szerepre, mely az előbb elmondottak szerint társadalmi struktúránkban a közszolgálati alkalmazottak hivatottak, velük együtt és kétszeresen hivatottak az állami nyugdijasok is. Azt hiszem ezekhez alig kell hozzáfűznöm, hogy ha igy gondolkozom, egyben elhatározott szándékom az is, hogy a nyugdijasok ügyének méltányos keze lését mindig és mindenkorra kivánni fogom. Ez azonban csak általános szó, melynek tartalmat is kell adnom, nehogy ugy járjak, mint amaz egyszerű osztrák generális, akiről a mult vasárnapi banketten megemlékeztem. Ez az ezredes, miként a bankett közönsége emlékezni fog, a következőképen diktálta a napiparancsot: — írja Ön: Napiparancs. — Tábornok urnák alásan jelentem, leírtam. — írja Ön a mai dátumot. — Tábornok urnák alásan je" lentem, leirtam, — Jól van, — a többit már maga is tudja, én megyek a vakparádéra. Én nem akarok megelégedni azzal, hogy csak cimet és dátumot adjak olyan kérdésben, amelynek a fentiek szerint is oly nagy jelentőséget tulajdonitok. Megirom tehát a napiparancsot, amelynek azonban ezúttal nem mások fognak engedelmeskedni, de magamnak kell alkalmazkodnom hozzá. Ha állami kiadásokról van szó, két kérdés az amelyet meg kell oldani: az egyik, hogy honnan vesszük a fedezetet, a másik, hogy mire fordítjuk azt az öszszeget, amelyre a fedezetet megtaláltuk. Ha a nyugdijasok méltányos ellátására fedezetet akarunk előteremteni nézetem szerint három különböző módon fogunk hozzá a dologhoz. 1. A szomszédállamokkal huzamosabb idő óta folynak tárgyalások, amelyek azt célozzák, hogy vegyék át a jelenlegi CsonkaMagyarország vállain nyugvó nyugdijterhek egy részét. A trianoni békeszerződés értelmében azoknak a közalkalmazottaknak, akik az csatolt területeken az elcsatolás időpontjában szolgálatot teljesítettek, a nyugdíját ezek az utódállamok kötelesek viselni. A jelen pillanatban nemcsak az utódállamokkal folyik a békeszerződés határozmányainak végrehajtására tárgyalás, de Genfben a nemzetközi fórumok előtt is szóvátettük ezt az ügyet. Ezeket a tárgyalásokat kell tehát folytatnunk, szorítanunk és arra törekednünk, hogy azok mielőbb kedvezően befejezést nyerjenek. 2. Addig is, amig ezek a tárgyalások befejeződnek, talán akad mődja, hogy a magyar állam előlegezze azokat az öszszegeket, amelyek előbb, vagy utóbb a szomszéd államoktól be fognak folyni. A nyugdijasok nagy része idősebb ember, akinek nem vigasztalás, ha é ete utolsó éveiben esetleg segítenek is rajta. Nekik a „ma" a fontos és ezért méltányos, hogy az emiitett és csak kilátásban lévő fedezetet valamely tranzakzióval most tegyük folyóvá. I 3. Szóbakerült, — de annak idején a különböző hírlapi támadások következtében ismét a feledés homályába merült, — egy tervezet, amely az én nézetem szerint a támadások ellenére is igen alkalmas arra, hogy a nyugdijasok ügyét sürgősen megoldjuk. Ez a nyugdijaknak járadékbiztosítás formájában való biztosítása. Ma köze! 100 000 nyugdíjasról kell gondoskodni, 20—30 év múlva ez a szám előreláthatólag lecsökken arra a normális határra, amely a megmaradt köztisztviselők számával arányos. Egy két évtized múlva az államnak a nyugdijasokra fordított kiadásai tehát lényegesen csökkeni fognak. Ha a költségvetésben a ma felvett fedezetet akkor is továbbra fentartjuk, felesleg fog mutatkozni. Ezt a fedezetet lehet egy járadék-szerződés formájában a mai hiány pótlására felhasználni. Ezek a módok, amelyekkel fedezetre tehetünk szert. Melyek azok a módok, amelyek szerint ezt a fedezetet felhasználjuk ? Sürgősen kettőt kell tennünk: 1. meg kell szüntetnünk azokat a levonásokat, amelyek a 15 évnél kevesebb szolgálattal biró nyugdijasokat sújtják; 2. meg kell szüntetnünk a régi és uj nyugdijasok között fennáló különbséget. Ha ez a ma fennálló két igazságtalanság megszűnt, akkor azután nyugodt uton folytathatjuk a munkát és az aktív tisztviselők fizetésének végleges rendezésével kapcsolatban már csak arra kell ügyelnünk, hogy az aktiv tisztviselőknek jutó előnyökből a nyugdíjasok ne maradjanak ki. Ez az én programmom és ezért akarok küzdeni. Köszönöm a Szerkesztő úrnak, hogy módot adott nyilt levelével a fentieknek kifejtésére Ismerem azt a munkát, amely ebben az irányban a hivatalok büróiban folyik és ennek a munkának ismeretében van jogom hinni, hogy a fenti programmom be fog teljesedni. Maradtam Szerkesztő úrnak, őszinte hive: Rakovszky Iván, ny. belügyminiszter. Egyei sxám in korona,