Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 222-248. szám)
1926-10-19 / 237. szám
1926. október 19. JsÍYÍRYlDÉK. JT — Hét birót függesztettek föl állásuktól Bukarestben, megvesztegetés miatt. Bukarestből jelen, tik: Az oláh panamabotrányok száma eggyel megszaporodott. Kiderült, hogy hét bukaresti tör vényszéki biró pénzt fogadott el a felektó'l. Megállapították, hogy ezek a birák pénzért igaz ságtalan Ítéletet hoztak. Vájjon ezeket a birákat is előléptetéssel bürtetik-e, mint a nagybecske reki panamista fogházigazgatót ? — Rendelet a mustjavitásról. A földmivelésügyi Miniszter rendeletet adott ki, melynek értelmében megengedi, hogy minden szőllősgazda folyó évi október hó 31-ig a bejelentési, illetve az engedély kérési eljárás mellőzésével, de csak a 62 000 - 924. VIII. F M. sz. végrehajtási rendelet 15. §-ában meghatározott mórtékig, mustját besűrített musttal javíthassa. Ezen engedély nem terjed ki azokra, akik mustnak üzletszerű adás-vételével foglalkoznak, mustot eladás céljából sűrítenek, vagy besűrített mustot csemegebor készítésére szándékoznak felhasználni. — Az itt felsoroltakra nézve a bejelentési, illetve engedély kérési kötelezettség, megszakítás nélkül érvényben marad. A szóbanforgó végrehajtási rendelet 34. §. első bekezdésében foglalt az a rendelkezés, hogy a Tokajhegyaljai borvidéken, csak zárt területről származó és zárt területen besűrített mustot szabad használni, továbbra is érvényben marad. Erről a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara az érdekelteket értesiti. — ,Uj Élet" cimen a Centrum Kiadóvállalat R T. kiadásában egy uj havi szemle indul meg. A lap szerkesztői}: Antal István dr. és vitéz Nagy István dr., felelős kiadója Radnóti István. A szemle körül a fiatal ^magyar értelmiség uj írói csoportosulnak. Az uj magyar nemzedéknek e komoly nívójú szemléje a társadalom, állam és közgazdaságtudomány, szociál- és agrárpolitika, irodalom és művészet közérdekű és időszerű problémáival fog foglalkozni. A szemle legelső szama október közepén jelenik meg Előfizetési ára: negyedévre K 37.500, félévre K 75.000, egész évre K 150.000. Előfizetni lehet az- „Uj Élet" kiadóhivatalánál: Budapest, IX., Köztelek-ucca 1. szám. — Relytélyes módon meggyilkoltak egy aradmegyei földbirtokost Aradról jelentik: Az aradmegyei Mácsa község leggazdagabb embere Vozány János földbirtokos kocsin behajtatott a szomszéd városkába Kürtösre, ahonnan éjjel tért haza. Mácsa község határában gróf Károlyi-féle uradalom közelében eddig ismeretlen emberek meg támadták és meggyilkolták. Reggel az uradalom szolgái találták meg Vozány János kocsiját és benne holtan a földbirtokost. A lovak eltűntek. Vozánynál 10 drb. ezer lei-es bankó volt, amikor Kürtösró'l elindult. A pénzt nem találták meg ruhájának zsebeiben, bizonyos tehát, hogy rablógyilkosság történt. A csendó'rség mégj'nem tudott a gyilkosok nyomába jutni. — Katasztrofálisan esnek az erdélyi borárak. Aradról jelentik : Erdélyben a borárak napról-napra esnek. A szőlőbirtokosok anyagi válságát azonban nemcsupán az árak lemorzsolódása okozza, hanem a rossz termés is. A hires aradhegyaljai borvidék szőlőbirtokosai jórészt tönkrementek, mert nagyon csekély és aránylag gyenge minőségű a termés.üAz idén kevesebb, mint a mult évinek a fele a termés. A bor ára mégsem emelkedett, hanem csökkent, igy például az asztali bor nyolc és fél leiről hat Ieira esett. Az árak még tovább zuhannak, mert olcsó bort sem vásárolnak. — A Pesti Tőzsde uj számában Erney Károly a tőzsdei áremelkedésről, Northon kapitány az uj városi kölcsönről, dr. Horváth Lipót, Domony Móric londoni tárgyalásaikról nyilatkoztak. Székely Ferenc és Ormódy Vilmos álláspontját a záloglevél valorizáció ügyében, a malompiac eseményeit, a tőzsde szenzációit, a a legújabb osztalékhireket és a fixpiac újdonságait közli a Pesti Tőzsde, amelynek 24 oldalas e heti száma tele van tőzsdei szempontból is fontos információkkal. — Köztisztviselők figyelmébe! — Meghívások folytán a Magyar Köztisztviselők Fogyasztási, Termelő é» Értékesítő Szövetkezete igazgatósága elhatározta, hogy a közszolgálati alkalmazottakat elsőrendű textil árukkal fogja ellátni. E célból eredeti, közvetlen forrásból beszerzett angol férfi és női szövetek, fehér áruk: és pedig »Schroll« és más gyártmányú vásznak, chiffonok, zephirrek, Popelinek, konfekcionált férfi és női fehérnemüek, étkező készletek, zsebkendők stb., női, férfi, gyermek harisnyák, soknik, selymek: Crépe de Chine, Japon I-a, Papillion stb-, legújabb férfi divatcikkek: nyakkendők, nadrágtartók stb- továbbá esernyők, viaszkos vásznak, padlókarpitok, abroszok, szőnyegek stb., uj cikkeink: karamanin és peluche chesfon átvetők, ágy- és asztalteritők, gummi köpenyek, bőrkabátok stb. stb. mintagyüjteménya a nyíregyházi fiókáruda Bessenyei, tér 7. szám alatti helyiségében fog kiállíttatni. Felkérjük az összes érdeklődőket, hogy mintakészletünket — minden vételkényszer nélkül — október hó 25., 26., 27. és 28-ik napjain délelőtt 8—2-ig, délután 3—7 óráig fenti helyiségben megtekinteni szíveskedjenek. Áru megrendeléseknél a legszolidabb árakat számítjuk s a közalkalmazottakat a vételár lefizetésénél 6 havi részletfizetéses kedvezményben részesítjük. Tisztelettel: Magyar Köztisztviselők fogyasztási, Termelő- és Értékesítő Szövetkezete fiók-árudája. — Belgrádban akadtak rá a megszöktetett Chikagoi milliárdos leányra. Belgrádból jelentik : Nagy feltűnést keltett 3 évvel ezeló'tt, hogy Mari Becker egy chikagoi dollármilliomos leánya eltűnt. Azóta a rendó'rség hiába kutatott a leány után, nem tudott nyomára bukkani. A napokban Belgrádban egy amerikai újságíró az utcán fölismerte Mary Beckert. Kiderült, hogy a leány a chikagoi jugoszláv konzullal, Puriccsal szökött meg. A leány megtalálásáról értesítették a dúsgazdag chikágoi kereskedó't. A szanáláskor elbocsátott vasutasok ügyeit a polgári bíróságok elé utasitotta a hatásköri biróság. Budapestről jelentik: Az ország szanálásának megkezdésekor, néhány esztendővel ezelőtt az ÁlCamvasutak igazgatósága B-listára helyezett több Vasutast. Olyan áffandó munkásokról volt itt szó, akiknek vagy nyugdíj, vagy végkielégítés járt. Á Máv. ezeknek a munkásoknak elbocsátása alkalmával a végkielégítési összegeket a törvény rendelkezéseivel ellentétben helytelenül számította ki, amennyiben a járandósághoz képest 5—10 millió koronával kevesebbet fizetett ki. Az igy károsult vasutasok pert indítottak a Máv. ellen s a biróság el is marasztalta az Államvasutak^ 1', amennyiben megállapította a végkielégítési differenciák követelésének jogosságát. Időközben a kormány kiadott egy szanálási rendeletet 7100. szám aíatt s ebben kimond/a, hogy ezekben a kérdésekben egy /dűl a Máv. igaz. gatósága és a kereskedelemügyi miniszter dönthet, kivonta a biróság hatásköre aló.' Az ügy további fejleménye azvoi' hogy hatásköri összeütközés támadt a polgári biróság és a közigazgatási hatóság között. A vasúti szolgálat szabályzata szerint, amelyet annak idején a sztrájk után törvénybe iktattak minden vitás kérdést, amely a munkaadó és munkás k°'zött felmerül, a polgári biróság elé tartozik. Erre a törvényre való hivatkozással fordult a vasutasok képviselője a hatásköri bírósághoz, amely ma döntött ebben az ügyben. A hatásköri biróság elnöke, Juhász Andor, a Kuría elnöke volt, a tagokat pedig a közigazgatási biróság és a Kúria bi rái közül állították Össze. A vasutasok 'ügyét Siegler Andor dr- ügyvéd képviselte, a kincstár érdekeit pedig a kincstári jogügyi igazgatóság egyik kiküldötte. A hatásköri biróság rövid tanácskozás után kimondta, hogy ezeknek a vasutasoknak végkielégítési ügye kizáróan a polgári hatáskörbe tartozik. Ezzel a döntéssel 800—1000 ilyen per sorsa úgyszólván eldőlt. Ezek a perek megakadtak a kormány 7100. sz. rendeletének intézkedése következtében, de most a hatásköri biróság döntése után ezek az ügyek újra megindulnak. Fényképező gépek és cikkekről ingyen küld árjegyzéket, ha levelezőlapon kéri HATSCHEK és FARKAS Budapest, Károly-körut 26. szám. 3670-10 gG^ermek és leány ;FILCKALAPOK megérkeztek és a legolcsóbban beszerezhetők Tóth Mária női kalap szalonjában, Nyíregyháza, Vay Ádám-utca 7. sz. Festést, átvarrüst, formálist és selyemi kalapok készítését legolcsóbban vállalja A szabolcsvármegyei tanitóság impozáns keretek között ünnepelte meg egyesülele fennállásának ötvenedik évfordulóját. Reggel a temetőkben nyugvó nagyérdemű elődeiknek sírjait koszorúzták meg — A díszközgyűlés lefolyása. — Nyíregyháza városa ingyen telekkel ajándékozta meg a tanítóságot felépítendő otthona és ínternátusa céljaira. — Eállay Miklós főispán felszólalása a bsnketten. — Az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság nagysikerű szereplése a műsoros estélyen. A Nyirvidék tudósítójától. Csonka-Magyarország minden ériékét felkutató és megbecsülő kulturmunkásságában a „magyar néptanító" is fogalommá kezd nőni és a nemzeti élet rön. iszánszában, jövő célkitűzésében, a legszélesebb ivü viszonylatban mindjobban elfoglalja azt a helyet, amit egy törhetetlen életerejü nemzet egészséges bölcsessége a leghelyesebben felfogott létérdekében nemzetnevelői részére £csak juttathat A viszontagságos nemzeti mult tanulságos hagyományainak üditő forrásvizéből táplálkozó jelen néptanítói uemzedék a töké letesebb nagymagyar jövő történelmi felelőssége tudatában nem is szolgálhatná másképpen csak ugy, hogy ha a nemzet egyetemes társadalmának és irányító hivatalos hatalmának megértő, megbecsülő támogatását tudja gondolat-, érzelem- és cselekvövilága mögött. Ez a támogatás pedig csak akkor integer, ha a magyar néptanítói élet szerves egészére vonatkozik — a szó történelmi értelmében is. Ennek a megértő és megbecsülő támogatásnak lehetett pedig szem- és fültanuja minden nemesen érző magyar lélek, amely a Szabolcsvármegyei Altalános Tanító Egyesület fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából október 16-án, szombaton,Nyíregyháza székvárosában rendezett jubiláris nap egyes mozzanatain jelen volt. A külsőségeiben impozáns és tartalmában bensőségteljes jubiláris napról tudósítónk a következőkben számol be : A nagynevű elődök sírjainak megkoszorúzása m Reggel fél 9 órakor egy-egy ünneplő feketébe öltözött küldött-