Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 172-196. szám)
1926-08-13 / 182. szám
jSiYBörnjEK 2 1926. augusztus 13 A végzet rendjén. A szovjet belső egysége megbomlott és erről most már hivatalos híradások tükrében látjuk az oroszországi kommunista berendez1 kedés éles harcait saját vezéreivel és belső ellenzékével. A kommunista állam eredeti módszereire akarta visszatéríteni a végrehajtó bizottságot az a Sinovjev, aki a bolseviizmus radikálisainak élén áll és .Trockij óta rakja az aknákat at államkapitalizmus megvalósítását célzó központi irányzat alá. Mélyreható változások történtek a hatalom részeseinek a külvilág számára ismeretlen frakcióiban és kívülről egyelőre csak annyit látunk, hogy elkeseredett szervezkedés folyik a fegvéresebb terror kép viselői részérői a Iehiggadást hirdető kommunista álfamvezetők ellen, akik az elmúlt évek balsikerei után radikálisabb politikát akarnak érvényesíteni, szemben a világforradalmi irányzattal, amely mérhetetlen áldozatokba került a szovjetkasszának. A kegyvesztett és az idők folyamán kidőlt kommunista főagitátorok helyére mások kerülőnek, akik a megkaparintott hatalmi helyzetet gyakorlatias érzékkel védelmezik a forradalmárok baloldali csoportjával szemben, mert ezeknek sikkasztásai, tömegkivégzései és megismételt konspirációi kezdtek mind sűrűbbekké válni és szétbomlasztahi a látszólag fenntartott egységet. A harmadik Internacionálé végrehajtó bizottságának legutóbbi ütése" felpattantotta a titokban tartott rothadást, amelyet tovább erjesztenek ugyan a hatalomból kitaszítottak, de megállítani nem fognak tudni azok sem, akik Európa által elismertetni próbálják a saját borzalmas uralmukat és civilizáció ellenes újításaikat Sinovjevvel együtt bukott ki a magyarországi rémuralom rosszemlékű diktátora Kun Béla is, aki két év alatt lépésről-lépésre szorult ki ott elkövetett pénzügyi visszaélései miatt a végrehajtótanácsbóí, amely egy másik magyarországi komin u-t nista voft népbiztos személyében megmásithatatíanul dokumentálta a külföldi szökevények és az orosz népre ráakaszkodott élősdiek ellen megindított nyilvános megtorlását. Rabinovits népbiztost, Kun Béla jobbkezét a forradalmi törvényszék halálra ítélte és kivégezte. Ennek a hitvány életnek kioltásában a végzet kérlelhetetlen rendje telje-, sedett be, amelyen az sem változtat, ha forradalmat csináljak a forradalmi rendszer ellen, mert a forradalmárok egymásközötti harcából, amint azt az eggykori francia rémuralom története klasszikusan példázza, a forradalmárok pusztulásának kell következnie. A végzet rendjén elérkezik Oroszorsszág oda, ahová a szovjet őrülete taszítja. Bár fogy a lehetősége és a diplomáciai kilátás arra a szovjetállam számára, hogy átcsapni tudjon kommunizmusával Európa többi országainak politikai pártjaira is, mégis az orosz tanácsköztársaság halad azon az uton, amely a szovjetet az üzletibb eszű vezérek minden kapálódzása ellenére viszi fejtartózhatatlanuf a teljes erkölcsi, politikai és anyagi csőd felé. Öszszefog önmagában omfani a hírhedt diktatúra, nemcsak azért, mert a legvakmerőbb demagógokat nem elégíti ki a kollektivista szocializmus és irtó osztálygyülölet gyakorlása többé s lázonganak emiatt saját hatalmasaik ellen, hanem azért is, mert a társadatom fenekén levő világnak vad indulatából jólét nem terem s az orosz nép a jogállapot visszaállítására áhítozik. , , t Az Országos birói és ügyészi egyesület győri közgyűlése. Az Országos Birói és Ügyészi Egyesület ez évi közgyűlését Győrött 1926- évi szeptember hó 26-ik napján fogja megtartani. Kívánatos volna, hogy a közgyűlésen minél számosabban megjelenjünk, hogy testületileg is kifejezést adjunk annak a tántoríthatatlan ragaszkodásunknak, melfyel az országos birói egyesület minden tag ja a magyar haza iránt viseltetik hogy kinyilvánítsuk, hogy az ezer sebből vérző Magyarország újjáépítésénél mint eddig, ugy ezután is megfeszített, fáradságot nem ismerő munkánkkal résztvenni akarunk ; hogy kifejezést adjunk annak a véleményünknek, hogy a régi tekintély helyreállítása nélkül, alkotni nem, hanem csak rombolni íehet; hogy bebizonyítsuk, hogy a birói és ügyészi 'testület ezen elv megvalósításánál jó példával megy előre, hogy külsőleg is kifejezést adjunk annak, hogy ezen testület minden tagjában erős fegyelmi érzék van kifejlődve, meíy fegyelmi érzék nem a nyers erőszak kikényszerítő tevékenysége fofytán jött tétre, hanem hivatásunk magasztosságának felismeréséből és felettes hatóságunk iránti tiszteletből és szer etetb». ered; hogy az Országos Birói és Ügyészi Egyesület vezetősége lelkesedésünkből erőt merítsen azoknak a nagy és nemes céloknak a kivívásához, melyet zászlajára irt; hogy esetleges sérelmeinket megbeszéljük s annak orvoslását kérjük; •! hogy kifejezést adjunk annak a kolíégiális érzésnek, ami ezen testület tagjainak régóta jellemző tulajdonsága ; hogy azt a testvéries együttérzést, ami a birósság és kir. ügyészség tagja iközött fennáll, ily módon is ápoljuk és fejlesszük; hogy a bírósági jegyzői kart, a jövő bíráját és ügyészét közelebbről megismerhessük, hogy ők is lássák, hogy szorgalmas munkájuk, és fegyelmezett uri magatartásuk elismerésben részesül"; hogy bebizonyítsuk, hogy arra a bizalomra és elismerésre mely a közvélemény részéről a bíróság és ügyészsség tagjaival szemben ez ideig megnyilvánult, ezután is méltók leszünk. Felkérem az Országos Birói _ és Ügyészi Egyesület tagjait, akik a gyűlésen résztvenni óhajtanak, ezen elhatározásukat nálam, vagy az it teni elnöki irodában Kováts Jenő irodafőtisztnél bejelenteni szíves ked jenek. Nyíregyháza, 1926- augusztus hó 11-én. , Kartársi üdvözlettel: tolcsm Bónis Ferenc cLr. kir. törvényszéki bíró, az Országos "Bírói és Ügyészi Egyesület nyíregyházi oszt.-nak titkara. Nyirgelse ünnepelt egy kocsis embert, aki félszázadon át szolgált egy helyen. Gazdája földet, jószágot ajándékozott a jubilánsnak, kit a földmivelésügyi miniszter elismerő oklevéllel tüntetett ki. Lélekemelő ünnepély volt vasár- í pap délután a szabófcsmegyei Nyirf else községben. Fellobogózták a özséget, zászlóvaf vonultak fel a tűzoltók és a leventék, a jöv őreménysége. Egy egyszerű kocsis embert ünnepeltek. Egyszerű kocsis, de elég ahoz, hogy ra, mint a magyar kitartásra, a magyar becsületre mutassunk. Elég ahoz, mert egy félszázadot csefédsorban, egy helyen, zúgolódás nélkül, becsületben eltölteni olyan Lelki erőt jelent, hogy mikor ilyent látunk, reménykedve sóhajtunk fef: a magyar kitartásnak, magyar szorgalomnak meg kell hozni a gyümölcsét, mint , ahogy meghozta Tinya Mihály ! földmivelőnél is, aki most anyagilag is megelégedéssel tekinthet ' vissza eddigi életére, mely a be- < csület diadémját helyezte fejére. ! A község piacán egybegyűlt ün- j neplő közönség már lázas türelmet- j fenséggel várt, amikor egyszerre . felharsant a járási főszolgabíró ér- • kezését jelző kürtszó. Vigyázz állásban üdvözlik a Hetey Lenke és j Hetey Manci úrhölgyek, valamint Szilágyi Menyhért földbirtokos tárDiadal Mozgó Augusztus 13-án, 14-én és 15-én, pénteken és szombaton 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Sárga pokol Kaland a Szaharában 7 felvonásban. — A főszerepben: Lewis Stone, Nitta Naldi és Virginia Vally. Kisérő műsor: Pinguün a mandarin. Buszter és Luszter. Burleszkek JÖN: JÖN: : „Eskü" „Házasság tűzpróbája" [ Váfosi Mozgó Augusztus 13-án, 14-én és 15-én, pénteken és szombaton 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor SZERELMI HIPNÓZIS Vígjáték 5 felvonásban. Főszerepben: Lil Dagover, Conrad Veidt és Georg Alézander. Kisérő műsor: Tinta Matyi. A csiga express. Swwjc . Kwi/ező ilő esetén a 9 órai előadás a Kert Mozgóban lesz megtartva. A 9 órai előadásokat katonazene kiséri. saságában érkező dr. Kálnay Zoltán járási főszolgabírót. Miközben Nagy Béla községi főjegyző a főszolgabírót üdvözli, a helysszinre érkezik Hetey Menyhért földbirtokos, teljes cselédségével, élükön a jubiláns Tinya Mihállyal. Ezután megkezdődik az ünnepély, melynek első számaként Papp Béla tanító Vezényletével a dalárda a Himnuszt énekli. Dr. Kálnay Zoltán főszolgabíró magasszárnyalásu beszédében ismer tette Tinya Mihály kitartó,, szorgalmas, becsületes munkájáért járó érdemeit és átnyújtotta a földművelésügyi miniszter elismerő oklevelét. Hetey Menyhért földbiirtokos, Tinya Mihály munkaadója könnyez ve emlékezik meg a becsületes cseléd hü szolgálatairól, aki tisztességgel őrködött a birtok felett, mi|közben ő a világháborúban küzdött és aki menedéket nyújtott gazdájainak akkor, amikór mások a forradalom hírtefen lángra lobbanó tüzével pusztítottak mindent, amihez juthattak. Hü szolgálataiért most földet, jószágot ajándékoz és örökös kenyeret biztosit neki, valamint egesz cssaládjának. A fefemelő és megható beszéd után dr. Tóth György földműves vette át a szót Muskástestvérei nevében üdvözölte a tisztességben megőszült Tinva Mihályt. Most Nagy Béláné úrhölgy virágcsokrot nyújtott át a főszolgabírónak, amit rövid beszédben köszönt meg, majd Nagy Béla főjegyző üdvözli a főszolgabírót és a megjelent előkelőségeket. Ezután a befejező szám, a Szózat eléneklése következett és a kitűnően fe> gyelmezett leventék és tűzoltók, valamint a diszmagyarruhás lányok .diszelvonulásával véget ért az ünnepély efső aktusa. Következett az otthoni ünnepély, bő vacsora, és vidám muzsikaszó mellett, világos reggelig. Szólt a muzsika, nem sajnálták a vonót, pattogott a csárdás, rengett a föld a lábuk alatt. Örömmel emlékezünk meg ma az ilyen ünnepélyekről. Tinva Mihály egyszerű kocsis ember, sohasem vágyott arra, hogy őt ünnepeljék és neve az újságba kerüljön. Ez az ün népség nemcsak neki, Tinya Mihály egyszerű személyének szolt, a ma gyar szorgalmat, kitartást ünnepeltek vasárnap Nyirgelsén. A dolgbzni akaró ember megbecsülésének ünnepélye volt ez. Hetey Menyhért költséget és fáradságot nem kímélve folytatta a minden tekintetben impozáns, szép ünnepséget otthon is, hogy meszsze hirdessék : a magyar ember dolgozik, azt meg kell becsülni mindenkinek, magának a földesúrnak is és ha együttakarássaí, harmóniával fogunk dolgozni mindnyájan akkor el érjük azt a bofdog időt, hogy az egy Tinya Mihály helyett minden magyart együttesen, Nagymagyarországot fogjuk ünnepelniIgy lesz, mert igv keli jenni. (B. M:, Az égő város Az évad szenzációja? Főszereplő: Thomas Meighan. Szombattól — az Apollóban BÚTOR szükségletét megbízhatóan és olcsón Glück Jenő bútoráruházában, Vay Ádámutca 8. szerezheti be. Nagy választék. Pontos kiszolgálás. Alapítva 1903. Telefon: 234. 3391-2