Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 172-196. szám)

1926-08-13 / 182. szám

1926. augusztus 13. ..Nyímidék 3 Mit mondanak a Bala­tonkeneséről hazajött nyíregyházi leventék ? Három hétteí ezelőtt könnyes szemmel bocsátották útra 12—14 éves sápadt arcú, beteges levente fiaikat a nyíregyházi aggódó édesanyák. A nagy távolság, az élelmezés bizonytalansága és a Balatonban fürdés veszélye miatt támadt a nagy aggodalom. Ma, f. hó 10-én tíz mebgbarnitott fiu lépett be a városi testnevelési hiva­talba. Levente-üdvözlés után elő­lép a kis csapat fegbátrabbika és csengő hangon jelenti : Felügyelő urnák alázattaí jelentem, a tíz nyaraló fiu megérkezett. Kérdésekre a fiuk elbeszélik, hogy a három heti súlygyarapodás 3—8 kg. között változák, ami a naponkénti ötízbeni bő táplálkozás eredményei : Tetszik tudni, annyit adtak ottan enni, hogy itthon ket­tőnek is elég lenne egy adag. Nem is ettünk ötször, csak háromszor vagy legfeljebb négyszer, mert nem bírtuk magunkba tömni a sok ételt. Az oda- és a visszautazáskor és a kirándulásokon gyönyörű vi­déket láttunk. Hazajövet Budapes­ten is végigmentünk és megnéztük az állatkertet. Most három hét után is könnyes a mamák szeme, de most nem az elválás fájdalma és az aggodalom csalják azokat a szemekbe, hanem a gyermekek testi és lelki gyarapo­dásán való öröm és a vezetőség iránt táplált hála érzése. F. hó 9-én ismét négy leventénk ment Balatonkenesére, a leventék nyaraló táborába. Itt mindössze annyit kívánunk megjegyezni, hogy a nyaralás tel­jesen díjtalan. Fiaromezer levente utazási és nyaralási költségét az állam fedezi. P. /. Az égő város Az évad szenzációja! Főszereplő; Thomas Meigham. Szombattól — az Apollóban Szemelvények Nyíregy­háza múltjából. Bár, városunk történelmi leírása a lehetőséghez képest minden kis motívumot felölelt, mégis sok minden maradt még, amiről csak nagyatyáink emlékezetünkben ma­radt szavai emlékeztetnek. A mai zakatoló, kínosan lük­tető, kenyér után futkosó világban, alig jut időnk a ma gondjai leküz­désére, üdítő oázisként hat a boldog múltba való visszaemlé­kezés. Hoífmann Arthur, ki midenkor teljes ambícióval kutatott a mult érdekes dokumentumai iránt, most egy pár igazán értékes megfigye­léssel gazdagította városunk tör­ténelmére vonatkozó adatokat. Városunk történetének leírásá­ban — írja Hoffmann Arthur — meg volt említve a régi 6 osz­tályú gimnázium, de azt kevesen tudják, hogy az eredetileg 4 osz­tályból álló gimnázium, a mai lutheránus paróchia helyén volt. 1870. körül már kicsinek bizonyult s megindult a közadakozás az uj gimnázium felépítésére. 1884-ben az algimnázium főgimnázium lett. Hoffmann Jozefin leánynevelési intézet növendéke 100 frt-ot gyűj­tött e célra. Továbbá teljesen ki van merítve a r. katb. templom története, ugyanis az uj templom a réginek preciz másolata, de egy jelleg­zetessége hiányzik. Ugyanis a bádogtorony belső, mai templom felé eső oldalon 1796-os évszám volt, A legkisebb számra bizonytalanní emlékszünk. Megemlítette még Hoffmann ur, hogy a Hirschler-féle üzlet falán j töredezett cégfeliratok láthatók, melyeket most modern reklámtáb­lák takarnak, de sikerült ifjú Mauzer Károly-t kibetűzni, noha felette még 2 cégfestés volt. Az egyik Török Péter, Török László atyja, a másik Sulyok volt. Az említett cégek 1850—60-as évek­ben egzisztáltak s igy ezek váro­sunk legrégibb cégfeliratai. Ifj. Alauzer Károly, néhai Mauzer Károly miskolczi törvényszéki ; biró atyja volt. Hogyan telik el a vasárnap délután egy szabolcsi tanyán ? Rétköz. (A »Nyirvidék« tudósí­tójától.) Mielőtt leírnám a délután esemé­nyeit, akaratlanul is 4—5 évre gon­dolok vissza, mikor az itthon el­töltött vasárnap délután árnyék­ként nehezedett be hétköznapi'éle­tünkbe, mikor csak aludni, na­gyokat nyujlozkodni és újra alud­ni tudtunk. Most alig ebédeltünk, még csak .forgattuk a forró tengerit", mikor felhangzott a gyülekezőre hívó Levente-kürt. Mire meggebédel­tünk, már elvonult előttünk a kis csapat, 40—50 tollas apró vitéz Ma nagy napjuk volt, ma a pa­rancsnokuk jött ki hozzánk, nem ők mentek be a faluba. Nagy figye lemmel .néztük gyakorlatukat. Az. intéző szeme kíváncsian tapadt a lusta béresfickóra, ki mintha érezné, ezt, fürgébben ugrik be a kettős­rendbe. ügyesek és tudnak, nagyon tudnak. Csodálkozásssal, szótlan" el­ismerésül szorítjuk meg derék pa­rancsnokuk kezet. Csak pár lépést megyünk a tanya felé, röpiratot nyomnak a kezembe­Ofvassuk : »Ibrany nagyközség lakóihoz !« Érdektelenül siklunk át rajta az aláírásig, hol meglepe­téssel olvasssuk:" Kállay András s. k. Erre már leülünk, ott mind­járt az útszélre és ofvassuk figye­lemmel. Még félig sem jutottunk, mire megszületett az első hozzá­szólás : Elolvasva meghánytuk-ve­tettük a dolgot, mintha vaiameny­nyien ibrányi érdekeltek lettünk volna, amit azt hiszem Héthy fő­jegyző ur nem szívesen fogadna­Vitánkat bezártuk, mert a 4 óra­kor kezdődő gyerek-előadásra siet­tünk. Öt tanyankon nyaraló apró gyerek gépírásos meghívója csafo­ga'ott, ígérve három egyfelvonásos darabot. »A legszebb ruha«, »A sorsjegy«, »A négy évszak« ciinü színmüvek kerültek előadásra, mindháromban majnem egyforma szereposztással­A műkedvelők, nem merem már őket gyerekeknek emliteni, habár a legidősebb is csak 12 éves, bá­mulatba ejtettek, megérdemlik, hogy nevüket megyeszerte megis­merjék: Steinberger Magda, Gaál Erzsike, Gaál Majicika, Steinberger Klári, Csermák Béla. Nem lehet köztük különbséget tenni, mind egyformán jól játszottak, mind apró kis művészek. Azonban azt hiszem, kötelességet teljesítek, ha Gaál Erzsikét külön is megemlítem mert bájos »Iepke-tánca« még ál­munkba is elkísér. Színházat játszottak a gyerekek, sőt jót játszottak, mégsincs ebben semmi rendkívüli, de van abban, hogy maguk tervezték, hozták ösz­sze az egészet, tiszta gyerekszivük sugallatára nemes célból, mint meghívójukon szerényen megjegy­zik : »Az előadás jövedelmét sze­gény gyermekek felruházására fog­juk fordítani.« El is nyerték méltó jutalmukat a hat gyermek boldog mosolyában, kiket tetőtői-talpig fel­öltöztettek, csendben ,az igazi ma­gyar lány őszinte szánalmával­Még fenn van a nap, most készül az alföldi szép alkonyára, feltörő bíborában erőt adva reményünknek hazánk feltámadására­Széky Károly. Ügyvéd urak figyelmébe! — A nyiregyházi Ügyvédi Kamara által kért s a nyíregyházi kir törvény­szék által eijog adott ÜGYVÉDI DÍJSZABÁS kapható a JOBA­nyomdában, Nyíregyháza, Szé­chenyi-ut 9. Telefon 139. — Orvosi Wr- Dr. Rosenberg Emil m. kir. egészségügyi tanácsos szabadságáról hazaérkezett és ren­deléseit ismét megkezdte. Csütörtökön Friderick Lonsdale színmüve filmen! Pénteken A Budapesti Vígszínházban ez évben óriási sikert árt! Nagytakarítás Színjáték 8 felv.-ban. Adolf Menjou és Betty Compson főszereplésével. Nézzük meg a Niagarát! Víg életkép 6 felv.-ban. Várkonyl Mihály a főszerepben. Szombaton Az utószezon szenzációja! Vasárnap Az égő város Izgalmas amerikai történet 7 fejezetben. Thomas Maighan és Fessie Lowe a főszerepekben. Előadások kezdete: 1/iS és VilO órakor. A nyiregyházi mentők ez elmúlt évben 29 elmebeteget szállí­tottak. (A Nyirvidék tudósítójától.) — a nyiregyházi Tűzoltó- és Men­tő-Egyesület a napokban tartotta rendes közgyűlését, mélynek kere­tén belül beszámoltak 'az elmúlt év mentői munkájáról. 390 eset­ben vették igénybe derék mentő­ink szolgálatát, mely esetek a kö­vetkezők: Elmebeteg 29, szívszél­hűdés 10, malária 1, szülés 36, tüdővérzés 4, tüdőbeteg 51, gyo­morbaj 24, vágott seb 22, lőtt seb 4, aggkori gyengeség 13, agyráz­kódás 2, vérmérgezés 3, bujakór 2, égési seb 2, epekő 2, f'camodás 2, epilepszia 23, idegsokk 1, reu­ma 12, vérzés 15, orrvérzés 5, vak­bélgyulladás 10, zúzott seb 43, sérv 5, mérgezés 20, sárgaság 2. kar­és lábtörés 16, alkoholmérgezés 8, műtétre 19, vesebaj 2, ebhara­pás 2. Derék mentőink minden alka­lommal kifogástalanul, hozzáértés­sel, feégyelmeiett kötelességludás­sal végezte kötelességét. Különösen ki kel emelnünk, hogy Varga, szolgálatvezető őrmes­ter minden egyes alkalommal ta­núsított buzdító, fegyelmezett ma­gatartása nagyon hozzájárult ah­hoz, hogy a nyiregyházi tűzoltóság ilyen szép nívón áll­Örvendetes javulás mutatkozott az 1924-es évvel szemben, ameny­nyiben akkor 513 esetben vették igénye a mentőket. A díjazott szállítás csökkent, aminek az oka abban keresendő, hogy a mentő-viteldijak tulmaga­san vannak megállapítva és az arra rászorultak inkább az olcsóbb bérkocsit veszik . igénybe. A nyiregyházi csendőriskola egy osztaga kiváló eredménnyel, tíiz­oltógyakorlatokat tart. A gyakor­latokat az agi'is Varga őrmester vezeti. Bonta levele Erdő­bényéről. Bonta Erdőbényén van, ahol augusztus 13-án műsoros est lesz. — A híres fürdőhelyről intézte hozzánk a következő levelet. Kedves Szerkesztő Ur ! A magamfajta szegény ember­nek csak nincs szerencséje 1 11 ho­lnapon át robotoltam napközben a hivatalban, este a szerkesztőség­ben, — éjjel a Szeressük Asztal­társaságban, törtem, vertem ma­gam abban bizakodva, hogy az év utolsó hónapját megérdemelt csen­des pihenésben töltöm. Kivettem a szabadságomat a hivatalból, kivet­tem megtakarított pénzecskémet a bankból és kiválasztottam mara­dék Magyarország Iegismeretlenebb íegeídugottabb fürdőjét, Erdőbér­nye-gyógyfürdőt, valahol a Hegyal­ja legsötétebb mélyén, 7 és fél ki­lométer távolságban a legközeleb­bi kuíturátóf, ahol autót még nem láttak és ahol a villanyvilágítás még csak a jövő század titkai kö­zé tartozik. Ide ástam be magamat 3000 hold erdőség közepébe, — letagad­tam nevemet, születésemet, ismer­tető jeleimet, a fürdő bejelentőlap­jába beírtam, hogy írni-olvasni nem tudok, levelet sehonnan nem várok, rokonaim, barátaim nincse­nek. Mindezt azért, ó azért, hogy ne lássak, ne .halljak, hanem pi­henjek, hanem átadjam magamat

Next

/
Oldalképek
Tartalom