Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 49-73. szám)

1926-03-07 / 54. szám

JNfrÍRYIDÉK t«26. március 7 gyar vér, a török- és tatár invázió idejében. Ettől a sok kiömlő magyar vértőí nyerte a magyar föld azt a különös varázserőt, amely az ezer esztendős Magyarországot egy- elválaszthatatlan egészé tömöríti, s mely mindig vissza vonzotta, egységesítette az erőszakkal elvett magyar földet. Ez a különös varázserő fogja hivatását a jövőben is teljesíteni. Talán az a. sok magyar vér teszi oly termékenyé a magyar földet. Talán a magyar erő a magyar lelkesedés, a lángoló honszeretet kel uj életre az acélos magyar búzában és Tokaj tüzes borában. Becsüljük meg, szeressük a magyar földet. Midőn azt műveljük, ne élettelen rögnek, hanem szent ereklyének tekintsük, — mely ezer esztendős dicsőséges multunkat s a boldogabb jövőt hirdeti. Milyen nagyszerű érzés tulajdonul birni ebből a magyar földből hacsak egy darabkát is. Mégis milyen könnyen megválnak egyesek az ősi főidtől. Az ilyen könnyelmű emberek nem gondolják meg, hogy menynyit kell dolgozni, küedeni, takarékoskodni, csak egy hold földnek a megszerezhetéséért is. Nagyra becsülte a magyar ember mindig a földet s hiven teljesítette a földbirtokot terhelő kötelezettségeket. Róbert Károly és Nagy Lajos királyunk éppen ezért fontosnak tartották, hogy a föld a birtokososztály kezén maradjon s ezen cél érdekében az 1351. évi decretummal Nagy Lajos törvénybe iktatta az ősiségét, melynek értelmében az ősi birtokot csak a nemzetség tagjai örökölhették, s ennek kihalása esetén a szent korona. Az 1848 : XV. tc. az ősiségét eltörülvén, a-tulajdon szabadsága lett az alapelv, melynek értelmében szabadon rendelkezhetik mindenki az ingó és ingatlan vagyonával. Ettől kezdve az ingatlan elidegenítése nincs formaságokhoz kötve, egyszerű szóbeli szerződés elegendő az ingatlan vagyon elidegenítéséhez. Az emberek a legnagyobb mértékben élnek is ezzel a szabadsággal. Az előkelő kávéházak füstfelhős levegőjében és az útszéli korcsmák pálinkagőzös légkörében vidám cigányzene és víg poharazás közben gombamódra szaporodtak ezek az ingatlant elidegenítő szóbeli szerződések, mert ha valaki könnyelműen el akarta tékozolni vagyonát, arra mindig akadt vevő a nap bármely szakában. Á kijózanodás után már késői volt a bánat, késő volt minden törekvés a szerződés érvénytelenítésére, mert csodálatosképpen mindig akadtak tanuk, kik bizonyították, hogy az előadó teljesen józan volt akkor, amikor egyszerű szóbeli szerződéssel megvált ingatlanától. A törvényhozó hatalom látva ezen könnyelmű birtokeladások káros következményeit, az uj polgári törvénykönyv törvényjavaslatában már felvette, hogy' az ingatlant átruházó (elidegenitő| jogügylet érvényéhez okirat szükséges. (Harmadik bizottsági szöveg 1115. §.) A törvényjavaslat miniszteri indokolása kiemeli, hogy a földmives osztályra nézve a föld meggondolatlan eladása sokkal nagyobb veszélyt rejt magában mint más vagyontárgy elidegenítése, mert ennek az osztálynak a létele egyenesen a földbirtoktól függ. Az okirat kiálitása komolyságra, meggondolásra inti az eladót, s elejét veszi annak a veszélynek, hogy a tulajdonos könnyedén odavetett, kellően meg nem fontolt szóbeli nyilatkozat alapján essék el a földjétől. Addig is, mig fenti javaslatból törvény lesz, a kormány rendelettel óhajtotta szabályozni az ingatlan elidegenítését s a 4420 1918. M. E. számú rendeletben előírta az okirati kelléket. Ez a rendelet azonban nem jelöli meg, hogy az okiratnak tartalma tekintetében mit keh magában foglalnia, ennélfogva a rendeletet a bíróságok is különbözőképpen magyarázták. Ez tette szükségessé, hogy e kérdésben a kir. kúria állást foglaljon. Jogegységi tanácsának 1925 február 28. és március 14-én tartott ülésein meg is hozta a 27. sz. polgári jogegységi döntvényt, melynek értelmében : Az ingátlant elidegenítő jogügyletet a 4420—1918. M. E. sz. rendelet 1. §-a szempontjából akkor is érvényes, ha az okiratban nincs benne a felek között létrejött megállapodásnak minden része ; elegendő, ha az emiitett okirat |i jogügyletben részt vevő feleken felül megjelöli az ingatlant és az ellenszolgáltatást, ha pedig az átruházás ellenszolgáltatás nélkül történik, ez a körülmény kitűnik belőle. & „Népélet" megírja, hogyan házasodik a nyíregyházi tirpák. Egy balsai tanító cikke a tirpákok házasságáról Fekésházy József a megye legszorgalmasabb tanító-etnográfusa. Nyíregyháza, március 4. (A Nyir vidék tudósítójától.) A »Népélet« c. etnográfiai folyóiratban, amely a Magyar Néprajzi Társaság közlönye, Fekésházy József balsai református tanító cikket irt arról, hogyan házasodik a nyíregyházi tirpák. Fekésházy a vármegye legszorgalmasabb, legdolgosabb tanitó-etnografusa. A vármegye alispánjának arra a felhívására hogy ne hagyjuk a vármegye még meglévő folklorisztikai anyagát végképp semmibe veszni, gyűjtsük (össze a nép babonás hiedelméről tanúskodó adatokat, babonákat, népszokásokat, mondákat, dalokat. — Fekésházy két füzetre való értékes etnográfiái anyagot küldött a Jósa Múzeum igazgatójának, Kiss Lajosnak, aki az értékes anyagot annak elrendezése után közölte is a szabolcsi tanítóság lapjában, a »Szabolcsi Tanitó«-ban. Fekésházy József orosz fogságba kerülve ott is néprajzi adatokat gyűjtött és hadifogolvtársai közül sorra kérdezte a szabolcsiakat. Orosz fogsága idején sokat beszélgetett egy nyíregyházi S girpák gazdával is, aki elmondotta, hogyan házasodik a tirpák ?. Erről szól a »Népélet«-ben most megjelent következő érdekes cikke is : »A Békés vármegyéből (Szarvas, Mzőberény, Békéscsaba, Orosháza, Tótkomlós, Békésgyula helységek) rés a Felvidékről (Zólyom-, GömörNógrád-, Hont-, Szepes-, Lipótvármegyék) Nyíregyházára települt és később más szláv elemekkel is gyarapodott Iuteránus tótok közös gyűjtőneve a »tirpák«. Simkó Gyula szerint (Nyíregyháza tanyiának települése. Kolozsvár, 1909.) ez elnevezésnek félig-meddig gunyoros értelme van, s arra mondják, hogy tirpák, még ha nem tirpák vérből is származik, aki a tót és magyar kifejezéseket, mondatképzést ősszelkeveri. Ennek a rendkívül nívós, szorgalmas, vagyonszerző tanyás földmivelő népnek életéből adjuk egy tirpák ember elbeszélése nyomán az alábbi népszokást. * Nagyon sokon mentem én keresztül, míg megházasodtam, mert ná-í ták, szászok és normannok fajából megszületett a sziget fiatal népe. A tengereken merész és birodalom alapító vállalkozásokban tombolt a fiatal angol erő, a londoni ködnek még hire sem volt s a ma fekete Temze kristálytisztán folyt a .napsütéses halmok között. Erő volt a cselekedetekben, erő az indulatokban, erő a gondolatban, sírásban és kacagásban. Ez a világ Shakespeare világa. Erzsébet kora, a rohanó életé, a tombolásé, amelyet aztán nemsokára vaspántok közé szőrit a puritánság, hogy telje'sitlíesse világhódító feladatát. A kollektív akarat, kollektív szellem még nem született meg, egy hatalom van csak, az egyéni erő. Az egyéniség ifjú kultuszának a kora ez, minden lehetőséget magában hordoz az ember, indulatot, akaratot, erőt és ezeknek a tényezőknek az összetétele szabja meg és irányítja a sorsot. Nincs törvény és nincs hit és dacára a földöntúli elemek sokféle szerepének nincs felső erő, amely mozgatná az embereket. A korlátlanul érvényesülni kiváló jellem, indulat, akarat és egyéni erő minden cselekvésnek és sorsnak a meghatározója: Ezért nevezhetjük Shakespeare színmüveit az egyéniség színmüveinek. A nagy görög klasszikusok drámáiban a szereplők a végzet kezében vannak s mindegyiknek a tragikus maszkján keresztül a kifürkészhetetlen istenek szólalnak meg. Nem mások, mint szépszavii hangszerek, amelyeken át az örök fátum hangjai zugnak. Az egyéniség i csak abban nyilatkozik, amint a sorsra, az örök és elkerülhetetlen végzetre reagál. Ezért emberiek ezek a tragédiák is, mert hiszen az emberiségnek a sorssal való küzködése maga is örök. Shakespeare-nél a dolog sokszor fordítva van. A mozgató erő az egyéniségben belül van, ez csinál és ront törvényt és erre az erőre reagál a sors. A külső történés, a szereplő akaratán kivül álló s kívülről eredő cselekmények csak keretek, amelyeken keresztül törve teljesedik az egyéniség tragikuma. Az ember egyedül áll ezekben a tragédiákban, szemben a világ száz örömével és fájdalmával. Nincs meg már benne sem a régi Hellas filozofikus nyugalma es harmonikus magába zártsága, sem a korai kereszténység földön túltekintő alázatossága. A kereszténységgel az emberiség túlnőtt a földi léten, a renaissance reakciója újra visszaszorítja a földi élet keretei közé. A lélek azonban ezek között a keretek között már nem tud a régi görög harmóniával elhelyezkedni s ha első tiszta hite el is mult, sóvárgása és remegése ott kopog az «ismeretlen tartománya kapuján. Hamlet ismert monológja, — amely azonban egyáltalában nem egyedül álló ilyenforma megnyilatkozása a költőnek — Hamlet atyjának a túlvilági gyötrelmeket érintő néhány szava tisztán tükrözik azt a sötét bizonytalanságot, amellyel a költő az életen tu'i dolgok utain tapogatózik. «Álmodni talán, — ez a bökkenő. Mert, hogy mily álmok jőnek a halálban, ha majd leráztuk mind a földi bajt — ez visszahökkent» —- mondja a töprengő dán királyfi és ezt mondják, ha nem is ezekkel a szavakkal sorban a költő tragikus hősei. A halál befejezés és nem kapu egy uj életre. A halálon tul ott sötétlik az ismeretlen tartomány, amelyből' nem tért meg utazó. A renaissance előtti ember mást vallott, ö tudta, hogy ebből a tartományból visszajött egy isteni utazó és bizonyságot szolgáltatott neki. A világhódító Nagy Sándor vége is az, hogy egy rosszagu koponyává változzon a fej, amelyben a hóditó tervek születtek s a cselekedni akaró Hamlet borzongva áll az akaratot ölő sötét kapu előtt. Az az erő, amely a korai kereszténységben a gyönge martirokat cselekvésre hajtotta, a túlvilág ereje, a renaissance-ben megtört. Itt már csupán az egyénnel született s. benne rejlő erok dolgoznak. Hamlet tragédiája a tevését hivő és szenvedély te len ember tragikuma. «Az elszántság természetes színét a göndolat halványra betegiti.» A túlvilágról áthalló szózat, megölt apjanak a szava már nem elég ahhoz, hogy cselekedetek- > re vigye;. Bizonyosságot akar s ' minden bizonyosságot újra a kutató szellem bonckése alá vesz, hogy a végén a <íbátor merény elvessze tett nevét». A hamleti kérdés azonban nemcsak ebben a drá- { mában vetődik fel, hanem mintegy mély alaphang aláfesti a legtöbb tragédiát, sőt benne cseng sok vígjátéka kacagásában is. Éppen azért emberi tragédiáK azonban Shakespeare hőseinek tra(gédiái, mert e húsok magukra hagyva küzdenek és ki küzd ve minden erőt, kiélve az egyéniségük adta minden életlehetőséget, bátran haladnak a vég felé s éppen ezért hat ránk a hősök vége a tragikum megtisztít© és felemelő erejével. Nem megszemélyesített elvek és nem megszemélyesített szenvedélyek Shakespeare hősei és az az altalános felosztás, amelyet a publikum a költő müvei között akként tesz, hogy Romeo és Júlia a szerelem, Öthello a féltékenység, Hamlet a töprengés, Macbeth a hatalomra vágyás, Coriolanus a megsértett önérzet, Lear király a gyermeki hálátlanság színmüvei, kissé a felületen mozgó megállapítás és hiba lenne ebből arra következtetni, mintha Shakespeare érzelmekés szenvedélyek típussá való alakítását akarta volna elérni müveivel. A tragikum csirája nála rendszerint a szereplő személyek S

1 nem csak a főhős jellembeli adottsága. Othellot a tragikus vég felé nemcsak a féltékenység, hanem karakterének minden más vonása is viszi. A féltékenységnek, eme tragédián kívül, száz más színmüvét meg lehetne írni, mint ahogy többkevesebb tehetséggel meg ís írták őket Bánk Bánktól kezdve, amelyben szintén ez egyik eleme a tragikumnak. A nagyravágyás szenvedélye, mint a tragikum eleme Shakespearenak még sok más tragédiájaban megtalálható, nemcsak Macbeth-ben. Bonyolultabb jellemek azok, amelyeket Shakespeare A H ] G •: 1 O :>; | A I \ /1 f gyógyforrás szénsavval f| M r% I Vf 1 | \f f Jr telíitett ásványvize • • *®• K W @ Forgalomba hozza Budapest székesfőváros ásványllieme. — Főlerekat Nyírsgyházán: Bessenyei-tár 3 szám. (Glück Ignác udvar) Telefon: 378.