Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)
1925-09-29 / 219. szám
1921, szeptember 29. jsíyikhidék nos az inkrimináit cikkét Szomjas Gusztávra vonatkoztatta s a cikk egyes kitételei és az egész irásmü alkalmas arra, hogy egy közpályán szereplő embert kisebbítsen, ugy tehát az kimeríti a becsületsértés tényálladékát. A főmagánvádló megnyugodott az Ítéletben, mig Reitz János fellebbezést jelentett be. Az Országos Dalosszövetség elnöksége elismeri, hogy a soproni dalosversenyen súlyos hibák és mulasztások történtek. (A »Nyírvidék« debreceni tudósítójától.) A debreceni Iparos Dalegylet leg utóbb tartott választmányi ülésén foglalkozott a soproni dalosverseuy után felmerülő ügyekkel, melyek közül igen érdekes momentumok kerültek tárgyalás alá. — Ugyanis az Országos- Dalosszövetség átiratban megkereste az Iparos Dalegyletet, mely szól a következőképen : »Tek. Elnökség ! Kedves Dalostestvérek! A Sopronban lezajlott XX. országos dalosverseny vezetésében a Magyar Dalosszövetség részéről sok súlyos hiba és mulasztás történt", ami az azon részt vett dalosegyesületek zöménél jogos elégedetlenséget és visszatetszést szült s igen sok dalosegyesületnél a Szövetség kötelékéből való kilépés gondolatát váltotta ki. A körlevél további részében kéri a dalegyleteket, hogy mig ezen (hibákat a szövetség jóvá nem teszi, illetve nem korrigálja, addig a kilépés elhatározását függesszék fel. Aláírva dr. Emperl Gyula, a Dalosszövetség alelnöke«. Tehát a Dalosszövetség ezek szerint teljes beismerésben van. Ez rendben volna, de ami még furcsább, az egy másik átirat, amelv szerint az Iparos Dalegylet díjazását több vidéki dalegylet megóvta. Bár az átirat szerint a díjkiosztás ról felvett jegyzőkönyvek teljesen megegyeznek, mégis helyet adnak az utólagos reklamációnak, tehát ők maguk sem biztosak a jegyzőkönyvek hitelességében. Hü képét (adja e két átirat a rendezés körül elkövetett súlyos hibáknak és a zsűri felületességének. Az Iparos Dalegylet, -— közli tudósítónk — szem fen más dalegyletekkel, melyeket mégis nem ért olyan méltánytalan elbánás (sőt több kilépő dalegyletnek egyáltalán nincs panaszra oka), elhatározását az ügy további fejlődéséig függőben tartja. — Ezzel szemben átiratban megkeresi az Országos Dalosszövetséget, hogy versenyen többet nem óhajt résztvenni, de javasolja, hogy a jövőben ne dalversenyt, csak dalosünnepélyt rendezzenek, amely nem fog ilyen nagyfontosságú kulturkérdésben ekkora sebet vágni és amelynek bizonyára nem lesznek ilyen szomorúan kon gó visszhangjai. A tiszapolgári csendőrök ügye a legfelsőbb honvédfőtörvényszék előtt. Emlékezetes, hogy a debreceni honvédtörvényszék 1925. januárjában megtartott főtárgyalásán Zsanda Péter csendőrt jogtalan fegyverhasználat miatt 5 hónapi fogházra Stelczer István és Eszenyi István csendőröket bűnpártolás cimén 6, illetve 8 heti fogházra itélte. Azért, mert Zsanda Péter, Stelczer István járőrvezető vezetése alatt 1924. október 19-én Tiszapolgár községben Újhelyi István ittas földmives Zsanda Péter szuronyába ugy beleszaladt, hogy azonnal szörnyet halt. Az ügy felebbezés folytán a budapesti honvédfőtörvényszék elé került, amely a tegnapelőtt megtartott felebbviteli főtárgyalásán Zsanda Péter csendőr büntetését helybenhagyta, Stelczer István és Eszenyi István büntetését 3—3 heti fogházra szállította le. Nyíregyházi gyermekek! Ha meg akarjátok nézni magatokat, amint mult hétfőn a miniszter előtt elmasiroztatok, ugy jertek kedden délután a Városi Színházban tart ndé ifjúsági filmeléadásra és hívjátok meg az esti előadásokra kedves szülőiteket is. A filmen a következő részletek láthatók : A minisztert váró tanuló ifjúság. A magyar ruhás lányok sorfala. A miniszter érkezése és üdvözlése. A tanuló ifjúság elvonulása a miniszter előtt. Ugyanekkor fogjátok látni az amerikai szabadságharc történetét tárgyaló filmet is. Belépődíj 5000 korona. Az előadások pontos idejét az iskolában tudjátok meg! Az izr. tanulók részére kedden d. u, 5 órakor Külön ifjnsági előadás lesz a Színházban. Egy amerikai jós Magyarországról. Magyarország területe másfélév múlva húszezer négyzetkilométernyi területtel fog bővülni, tiz év múlva pedig kétszázötven kilométer területű lesz. Jelenleg Bécsben tartózkodik Johan Wettemer nevü amerikai jós, aki az egész világot bámulatba ejtette jövendöléseivel. Az amerikai jós bécsi lakása előtt állandóan fényes autók állanak és az érdeklődők tömege keresi fel a hírneves embert, hogy hallja jóslásait. A Magyarság munkatársa Bécsben fel kereste Johann Wettemert és több kérdést intézett hozzá. A jós minden gondolkozás nélkül elmondotta, hogy az újságíró milyen vallású, hány éves, — pontos adatokat mondott elhalt szüleiről, majd ezután az újságíró kérdéseire a következőket josolta Magyarországról: — Magyarországgal — az ország gal magaval — másfél éven belül semmi sem fog történni, bár ez idő alatt a kormány változni fog, egy hires politikusuk meghal, egy városuk pedig nagy csapást fog szenvedni. Másfél év múlva Magyarország 20.000 négyzetkilométernyi t«" rülettel fog bővülni, ami után diplomáciai háborúskodás fog iolyni négy állam között. Ekkor tör ki Budapesten, Miskolcon, Kecskeméten és a Balatonparton az antiszemita mozgalom. Karhatalmak alakulnak, részleges mozgósítás is várható, ám három hónapon belül az egész ellanyhul. Megkérdeztem, hogy ki lesz a miniszterelnök, de nem tudott erre felelni. Csupán azt felelte, hogy uj nemzeti párt fog kormányozni. — Magyarország 1929-ben királyság lesz II. Ottó lesz a király. Semmiféle pártoskodás, trónkövetelés nem lesz. Az egész ország ünnepelni fog. Ausztriában egy év múlva a royalisták véres tüntetést rendeznek, de a köztársaság fog győzni. Azt a kérdést vetettem föl: II. Ottót ki követi majd a trónon? — III. Ottó! — felel komoran Wettemer. — 1921-ben egy kommunista meg kérdezte tőlem Nápolyban, — hogy mi lesz ő öt év múlva? Azt felettem, hogy: fascist*. Persze kinevetett. Egy éve levelet kaptam tőle, azt írja, hogy nem várta be az öt évet, már most fascista. Wettemer most igy folytatta: — Magyarország legjelentősebb földrajzi átalakulása csak tiz év múlva következik be. Ekkor 250,000 kilométer területe lesz• Csehország tiz év múlva nagy területet fog kapni Lengyelországból, amelyet megint fölosztanak, de nem egészen. Tiz év múlva két rettenetes esemény fog lejátszódni : az Egyesült Államok (Amerika) népének borzasztó sorsa és Románia népének irtóxatot nyomora. Már egy éven belül hatalmas munkanélküli tömegek fognak tüntetni Amerikában. 1928 őszén pedig — nagyarányú kivándorlás fog megkezdődni Amerikából Európába és délnek. Világháborútól nem kell tartani. Tizenöt év múlva borzasztó gazdaság 1 krízis rázza meg Európát, Anglia, Itália és Magyarország kivételévd. Nyolc év múlva fog elértéktelenedni a dollár. Három jó valuta lesz: a font, a lira és a magyar; pénz, aminek már nem lesz »korona« a neve. Franciaországnak és a német birodalomnak nehéz sorsa lesz: egymást teszik tönkre. Én német vagyok és ez borzasztóan fáj nekem... Megkérdeztem, hogy miféle u] találmányok fogják gazdagítani az emberi tudást ,amire három ujját mutatta : — Nem sok: egy közlekedési eszköz 1929-ben, az elektromos távolba látó 1928-ban és egy uj messzelátó, ami csillagászati megfigyelésre szolgál 1930-ban. Ezenkívül uj tápszert gyártanak (1935), ami azonban megrövidíti az életkort. A tüdővész gyógyítható lesz (1936) azt Bernben fogják először bebizonyítani. Ezzel Johan Wettener befejezte nyilatkozatát. Leventeünnep Nyiracsádon. (A »Nyirvidék« tudósítójától.) A ligetaljai járás leventéi tegnap délután jól sikerült zászlószentelési és avatási ünnepet rendeztek Nyiracsádon. A zászlóanyai tisztséget Perger Endréné töltötte be. Az ünnepség után verseny volt, amelynek részletes eredménye a következő : I. Stafétafutás : 1. Nyirlugos 3 p. 50 mp. 2. Nyiracsád 4 p. II. Kötélhúzás: 1. Nyirlugos. 2. Nyiracsád. III. Sulydobás : 1. Konyári János Nyiracsád 739 cm. 2. Knát József Nyirlugos 711 cm. IV. Magasugrás : 1. Csillám Jenő Nyirlugos 125 cm. 2. Csicse György Nyirbéltek 120 cm. V. Távolugrás : Knát József Nyir lúgos. 437 cm. 2. Debreczeni György Nyirábrány 415 cm. VI. 60 méteres síkfutás: Megygyesi László Nyirábrány 9 mp. Ma, hétfőn utoljára ci: (Gróf és artistanő szerelme) A száguldó veréb szenzációs burleszk 7 és 9 órakor az Apollóban. »WffBfaMMUr* Magjac.agTiyrCTm-trw Bebizonyítjuk csütörtöktől DARVINNAK IGAZA VAN