Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)
1925-11-29 / 272. szám
1925. november 29 jsíyíb3ibée, A QŐG. Pöffeszkedik, magas, mint Himalája, Nem ismer csöndes, sziirke, szűk utat, Lába alatt egész világ a járda S meggörnyedt szivek nyögésén mulat. Szávánál zene nincs fönségesebb itt S bölcsebbet nála nem szült még anya gs nem csókolt meg nála jobban senkit Az erő, szépség fényes csillaga. [ye jő egy sz^ás —- hitvány légy csinálta. S gyáván nvegsápad. mint lámp* világa, Amelynek már csak a kanóca ég. Azután elnyúl, engedelmes szépen Az örök sorsiak erős vaskezében, Mint hitvány, gyáva, összetört cserép fiák András. — Miniszteri kitüntetés. Fényes közönség, gondnokság, tanitótársak, régi tanítványok ünnepelték e hó 21-én a kisvárdai áll. el iskola egyik miniszteri elismerést kapott nyugalomba vonult tanitónőjét özv. Olajkár Sándorné ig.^tanitónőt. A Himnusz énekhangja! után előbb Papp József gondnok, elnök, majd Benkő András kir. tanfelügyelő üdvözölték a 33 évi eredményes tanítói munka után nyugalomba vonult igazgató-tanitónőt. — A kir. tanfelügyelő a miniszteri kitüntető irat átnyújtása alkalmával, amidőn rámutatott az ünnepelt kiváló érdemeire, egyben követésre méltó példakép állította oda a tanítóság elé. A tanfelügyelői üdvözlést Bán Lajos igazgató rövid, de mindent magába foglaló üdvözlő beszéde követte. Utána Vargha János fáráskörl elnök köszöntötte a tanítói járáskör nevében. Végül Fekete Lenke a volt nőtanitványok nevében mondott könnyekig megható szép kis beszédet, átnyújtva az ünnepeltnek, egyúttal a hálás tanítványok ajándékát — szebbnél-szebb cserepes virágokat. Az elhangzott üdvözlő beszédekért könnyezve mondott hálás köszönetet az ünnepelt. A lélekemelő ünnepség a Magyar Hiszekegy eléneklésével ért véget. Ci • M-eM & fejet <tycruicAu.c*, ajmj, aj CcJ JlÁirt^g. ÖYXRMEK5Z4 NATÓP i ÜMŰKÉ RT OZcA NE6RI világraszóló nagy attrakciója! Páris árnyai Regény a párisi apacs-negyedből 8 felvonásban. 5, 7 és 9 Órakor — Halálozás, özv. Vidovics Jó- i zsefné szül. Csizmarik Anna teg- I nap délután 3 órakor hosszas szen- | védés után 62 éves korában Királytelekpusztán elhunyt. Temetése holnap vasárnap délután fél 3 órakor lesz Király telekpusztán a róm. jtath, egyház szertartása szerint, hétfőn reggel 9 órakor pedig engesztelő szentmise áldozat lesz az ottani róm. kath. templomban. — Bajtársi összejövetel. A volt cs. és kir. 15 huszárezred tisztikara a családtagok részvételével december 15-én este 8 órakor Nyíregyházán társas vacsorát rendez. Elszállásolás végett részvétel december 10-ig jelentendő dr. Fráter Ernő Nyiregyháza, cimen. — A Nöipariíkola Vöröskereszt csoportja november 29-én, vasárnap reggel 9 órakor nyitja meg karácsonyi vásárját az intézet helyiségében. A vásár telj^% jövedelme a legnemesebb emberbaráti célok szolgálatába lesz állítva. A kiállított s eladásra kerülő tárgyak, kézimunkák, játékok a Nőiparislcolában készültek. Anyag, ízlés, kidolgozás tekintetében elsőrendű értéket képviselnek s aki a vásáron ajándékot akar beszerezni, nemcsak olcsón jut finom kézimunkákhoz, hanem egyuttaljótékony célt g is gyakorol. A kiállítás egész na- ] pon át nyitva lesz s délután 5 i órakor zárul be. — UzSonazene a «Korona» kávéházban. Czeglédy Gyula kitűnő jazz band szalonzenekara játsgk a kávéház délutáni közönségének, amely már kezd hozzászokni ehez a nagy' városi szórakozáshoz. A holnapi mozgalmas vasárnap bizonyára megérezteti hatását az uzsonnazene publikumán is s igy az nagysikerűnek Ígérkezik. — Zsidó kórházügy. Nyiregyháza fejlődése, szépülése és közegészségügyi berendezkedésének — mondhatnám lázas munkálkodása között kimagaslóan emelkedik ki a már tető alatt álló szép zsidókórház: a szenvedő embereknek ez uj temploma! Jöjjetek, jöjjetek az igaz önzetlen emberszeretet jegyében, segítsük azt filléreinkkel a modern hygienia szerint berendezni és felszerelni is, hogy magasztos hivatásának kigyakorlását mielőbb megkezdhesse. Dr. R. E. — Az iparos ifjak önképző egylete holnap vasárnap Kis-tér 10. sz. alatti helyiségében zártkörű műkedvelő előadást rendez, amelyen «Az ördög párnája» cimü 3 felvonásos énekes népszínmű kerül színre. — Az előadás kezdete este 8 óra. (*) Eddig legjobban bevált, sok elismerés tanúskodik róla, a Blumbergnél készülő csipőformáló 65, melltartó 45 ezertől feljebb. Diadal Mozgó 1925. nov. 30-án és december 1-én, hétfőn és kedden 5,7 és 9 órai kezdettel Világattrakció t! Á'K'l'S Himnusz az álmok városából 8 változatban, előjátékkal, a Casino de Paris revüjének jelenetei, szines felvétel. A főszerepben : DOLLY DAVIS, LOUIS ALBERT, MLLE FORZANC. Kisérő műsor: FRIDOLIN, a potyautas. 2 felv. kacagtató burleszk. JÖN! MISTER KEATON, a „Chicagói kékszakáll". JÖN! — Halálozás. Fenyvesi Kálmán az Angol Magyar Bank fiókja pénztárnokának fia Fenyvesi Imre VIII. gimnazista az éjjel mellhártyagyulladásban hat heti szenvedés után meghalt. A kiváló szorgalmas és jó tanuló jfju elhunyta mély részvétet kelt nagyszámú ismerősei körében. Temetése vasárnap délután '2 órakor lesz a Szarvas utcai gyászházból. (*) A legolcsóbb és a legszebb fényképek, fényképnagyitások életnagyságig már 30 ezer koronától felfelé készülnek, 6 darab művész laphoz 1 darab 18X24-es fény képnagyítást ajándékba adot. Csépány műterem, Bessenyei-tér 7. (*) BáU és estélyi divatlapok nagy választékban érkeztek az Ujságboltba. 2x — A leánygimnázium Széchenyiünnepe. Az ág. ev. leánygimnázium ünnepei mindig a legnagyobb érdeklődést váltották ki városunk körében. A változatos ízléssel rendezett ünnepek sorában méltó helyet foglal el a leánygimnázium Széchenyi ünnepe, amelyet december 2-án szerdán délután 5 órai kezdettel rendez az intézet. A gazdag programmu ünnepet december 4-én csütörtökön délután 3 órai kezdettel az ifjúság számára megismétlik. A leánygimnázium Széchenyi ünnepe mindkét alkalomal a Kossuth Lajos főgimnázium dísztermében lesz. (*) Rómában járt zarándokok albumszerü történelmi emlékkönyvében közlendő arcképek beküldési határidejét általános kívánságra január 15-ig meghosszabbították. A könyv előmunkálataira való tekintettel célszerű a megrendelést minél előbb egyszerű levelezőlapon beküldeni a Római Zarándokok Emlékalbum Bizottságának, Budapest, IV. Váczi-utca 40. 2x (*) December elsején lejáró előfizetéseit a fővárosi lapokra az Ujságboltban újítsa meg. 3x UNATKOZIK? IRATKOZZON BE AZ UJSÁGBOLT MODERN KÖL€SÖNKÖNTVTARÁB\