Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)
1925-11-29 / 272. szám
jslyíkhidék — Széchenyi ünnepély az izr, elemi iskolában. Az izr. elemi népiskola hódolva a «legnagyobb magyart) dicső emlékezetének, f. hó 29-én vasárnap délelőtt fél 10 órakor Széchenyi ünnepélyt rendez. A műsor több énekszámból és alkalmi szavalatokból áll. Az emlékbeszédet Friedmann Bertalan igazgatótanító tartja. Vendégeket szívesen lát a rendezőség. A t. szülőket és az érdeklődő közönséget ezennel tisztelettel meghívja az Iskolaszék. — A községi Jókai Már polgári fiúiskola f. hó 29-én délután 3 órakor az intézet rajztermében Széchenyi-ünnepélyt rendez. Erre a szülőket és érdeklődőket tisztelettel meghivja az igazgatóság. Belépti dij nincs, önkéntes adományokat köszönettel fogadunk. Az igazgatóság. — Rozgonyi Ágnes hétfőn este érkezik Nyíregyházára. Rozgonyi Ágnes hegedümüvésznő táviratban értesítette a rendezőséget, hogy hétfőn este a gyorsvonattal érkezik Nyíregyházára. Ma, szombaton este 9 órakor a Turáni Kör helyiségében Vörösmarty-ünnep lesz a következő műsorral : 1. Szózat, énekli a Tisztviselő Dalkör. 2. Vörösmarty költészetét ismerteti Berta Ilona úrhölgy. 3. Vörösmarty költeményeiből szaval dr. Garay Gyuláné úrhölgy. 4. Vonósnégyes: Simkovics Endre, Tamáska Endre, Ruzsek József, Ferenczy István urak. A Kör tagjait és az érdeklődőket ezúton is meghivja a kör Elnöksége. — Esti tanfolyam a festőiskolában. Benjámin Hermann festőművész Bocskai-utca 12. szám alatt levő iskolájában az uj beiratások kezdők és haladók részére december elsején kezdődnek. Ha megfelelő számú jelentkező lesz, a művész esti tanfolyamot is rendez. A növendékek a legkomolyabb művészi kiképzésben részesülnek, mindent modell után rajzolnak és festenek s igy aki a festőművészet iránt hajlamot érez magában, annak ajánlatos az iskolába való belépés. Beiratkozás egész napon át a a Bocskai-utca 12. szám alatt. — A Tisztviselő Dalkör december 3-iki estélyére jegyek kaphatók az Ujságboltban. (*) Krampuszkönyv a legkedvesebb ajándék mikulásra, vagy albumalaku verses képeskönyv, gyönyörű szines illusztrációkkal. Kapható az Ujságboltban. 2x (*) Ha lejár az előfizetése december elsején, portómentesen az Ujságboltban újíthatja meg. 3x — A Tisztviselő Dalkör december 3-iki estélyére jegyek kaphatók az Ujságboltban. (*) Gyermekek álma Schwartz bácsi játék eldorádó ja! (*) Naponta frissen lőtt vad kapható Neumann kereskedőnél, KálIai-utca 2. (*) Diványpárnák, teritők, függönyök montirozása legszebben és olcsón készül Herskovits Gyulaí cég üzletében. 2x (*) Tűzifát és szenet legolcsóbban Grósz Lajosnál, Bercsényi-utca 2. szám alatt vehet. 3x (*) Névnapi, ünnepi torták, sütemények legolcsóbban beszerezhetők Sipos cukrásznál, Zöldség-tér 11. szám alatt. (*) Frissen lőtt vadakat minden mennyiségben veszek, Neumann, Kállai-utca 2. (*) Német orvosok vitája. A német orvosok most egymásután nyilatkoznak arról, hogy melyik gyümölcs a legegészségesebb és melyiknek legnagyobb a tápértéke? Érdekes, hogy az orvosprofesszorok legnagyobb része különösen a bánánt ajánlja a közönség figyelmébe. «A banán tápértéke — irja például dr. Noorden Károly, a frankfurti egyetem tanára — magasabb, mint bármely más gyümölcsé. Hazai gyümölcseink közül egyedül a teljesen érett szőlő közelíti meg. Magas táplálóerejét mindkettő magas szénhydrát tartalmának köszönheti. A banán tápereje 100 gr-ként 78 -82 kalóriára becsülhető.» Dr. Ad. Czerny, a berlini egyet, gyermekklinika tanára ezt mondja: «A banán főleg gyermekek számára elsőrangú gyümölcs. Már egy-két esztendős gyermekek is nagyon hamar megkedvelik és könnyen emésztik. A fogyasztáshoz nem kell semiféle előkészület és cukor nélkül ehető. (*) Tekintse meg Schwartz bácsi játékeldorádójának kirakatait. (*) Saját érdekében felhívjuk b. figyelmét Schwartz bácsi játékeldorádójának hirdetésére. (*) Vályi Nagy Géza uj verseskönyve. Vályi Nagy Géza, a mai magyar lira egyik büszkeségének, az országosan ismert, kiváló költőnek uj verseskönyve a karácsonyi könyvpiac eseménye lesz. Az öszSzeomlás utáni idők legtiizesebb, leghazafiasabb hangú poétájának; a «Petőfi Társaság» babéros koszorúsának, a legelőkelőbb fővárosi lapok népszerű munkatársának, «A Nemzet» segédszerkesztőjének reprezentatív kötete lesz ez a könyv, melyben a mai magyar költészet legmaradandóbb gyöngyszemei sorakoznak föl. A könyvnek egyetlen magyar család asztaláról sem szabad hiányoznia. A könyv a szerzőnél: Budapest, VIII. Kálvária-tér 22. I. 8. vagy a Nemzet utján rendelhető meg. (Szentkirályi-u. 4.) (*) Felhívjuk a t. vásárló közönség b. figyelmét Schwartz bácsi játék eldorádójának hirdetésére. (*) Sehol ilyen olcsó SARCIPŐ Gyermek 50, női 75, férfi 85 ezertől feljebb Blumbergnél, Nyiregyházi. ryAt gummifüzőt, hasFlIZUlj kötőt, csípőszorítót, harisnya és melltartót mérték után készit legszebb és legizlésesebb kivitelben Régi fűzőt tisztit, javít és alakit gyorsan és pontosan Borgida Viktorné Körte-utca 2. sz. 5820 A l ee ,zeb b bútorokat mr legolcsóbban Suhan Lajos bútorgyáros kárpitos és butoráruCsarnokában szirtzbltilll. Hyirafyháxa, Gör. kath. parocbia. Hajlított székek nagy raktára. Nagy szönyegrakiér. 5í75 13 (*) H. G. Wells uj regénye: A sziv titkos kamarái, kapható az Uiságboltban. Ára kötve 70 ezer korona. (*) A Die Datne legújabb száma kapható az Ujságboltban. 2x (*) Bundát, férfi-, fiu-, gyermekruha szükségletét legelőnyösebben szerezheti be Váradl Testvéreknél, Bessenyei-tér 16. ? (*) A tien tsini származású kinal Ling Sun Tse vasárnap este városunkba érkezik és a Kiss Károly cég üzletében hétfőn egész nap teát főz a világhírű Pekarek teákból. BÚTOR szükségletét megbízhatóan GlÜCk leilé bútoráruházában, Vay Ádám-u. 8 szerezheti be. Alapítva 1903. Telefon 234. Nagy választék háló, ebédlő és különféle burorokban. 1925. november 29. A nyiregyházi Kossuth Lajos reálgimnázium VIII. osztályának növendékei mély fájdalom mai tódítják, hogy szeretett osztálytársuk FENYYESSI IMRE baiáti körükböl örökre eltávozott. Emlékét kegyelettel őrizzük! Mindazoknak, kik feledhetetlen feleségem, édesanyánk temi>tesén részvétük kel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondák hálás köszönetet. Deák Ferenc és gyermekei. VÁROSI BUNDÁK! Valódi opossum gyönyörű nuttriett béléssel K 2.950 000 Városi divatbunda, plüsch K 1.600.000 Fekete városi bunda seelskin gallérral ... K 1.600 000 Angol divatbunda, selyembéléssel K 2.250.000 Kedvező fize- Cr^irartv Idma férfi és fiuruha áruháza, tési föltételek! ullIWdl IZ. JCIUJ Nyir^v^a, Tak»rék-p»io'a Schwartz bácsi játékeldaráúójában a karácsonyi játékvásár eszményi szép, dús választékban megkezdődött!!! Nyomatékosan felhívom a t. vásárlóközönség b figyelmét, hogy versenyképes, szolid, szabott áraim teljesen megfelelnek a budapesti hangzatos reklámáraknak! Számítson azon eshetőségre, hogy ízléstelen, törött árut kap, valamint portó, doboz és csomagolási kölségekre. Olcsó áraimra nagy súlyt helyeztem és ezzel lehetővé tettem, hogy a t. vásárló közönség olcsó, szabott árak mellett jusson gyermekeinek szép és jó játékszereihez és visszatérjen ugy árakban, mint áruban a békebizalom. Közalkalmazottak, fixfizetésüek, munkások árkedvezményben részesülnek! (Miitgó karácsonyfadíszek, boák, Lftmettak és csillagszórók olcsón! Reklám árak bőrdíszmű és divatcikkekben! Nagy takarék-palota Ezüstéremmel kitüntetve! 7015 5 v - Ví' ''S^^SÉÉ