Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)

1925-11-15 / 260. szám

2 artiaassmtű 1925. november 15. Hajózható csatorna létesítése dolgában folyik eszmecsere Debrecenben, mely azt célozza, hogy az Alföld eme Metropolisa részére, a vizi szállítás és az öntözés nagy problémáját megoldja. Dr. Schlotter Ferenc propagálja a gondolatot, a Tiszát és annak vizét ugy felhasználni, hogy a Hortobágy öntözése és Debrecen kereskedelmi szállítása vizén lebo nyolitható legyen. Régen kisért a terv, a sokat emlegetett Duna—Tisza csatorna megépítésére. Hieronymi Károly kereskedelmi minisztersége idejében tarán a legtöbbet beszéltek róla, mint az Alföld Duna-Tisza-közi gazdasági életének egyik legfontosabb kel lékéről. Sajnos,' a terv csak terv maradt, talán még kellő kidolgozásig sem jutott. Az azonban bizonyos, hogy a terv propagálói, bölcs előrelátással birtak, mert kétségtelen, hogy az Alföld befásíttatlan területei nagy szűkében vannak az áldást adó viznek, de szűkében vannak a termények olcsón való szállithatásához szükséges eszközöknek is . Ami azonban áll az előbb mondott csatornára, az ország megcsonkított állapotában többszörösen áll a Tiszántúl gazdasági életére. A kérdés megérdemelné, hogy a reá vonatkozó minden adat kellőleg összegyűjtessék, feldolgoztassák. Szembe kellene állitani azokat a hátrányosan ható tényezőket, amelyek a Tiszántúl sokszor megközelíthetetlen vidékein megtermett terményeknek értékesítése körül bénitólag működnek közre, szembeállítani azokkal az előnyökkel, amelyek egy hajózható csatorna megépítése ' folytán származhatnak ugy a termények értékesítése, mint egyéb gazdasági és kereskedelmi területeken. Kétségtelennek látszik, hogy amiként még csonka hazánkban is sok hasznosítható kincs van feltáratlanul elrejtve, akképpen ezeknek a kincseknek egyike kell, hogy legyen olyan csatornahálózatnak _ létesítése, amely a vízben szegény vidékeket vizzel ellátni s amely 3 terményeknek az olcsó vizi szállítás lehetősége mellett jobb értékesítését és igy teljes kihasználását tenné lehetővé. Ez irányban kétség semmi esetre sem állhat fenn. Ha azonban ezt a felvetett tervet mi is szóvá tesszük, lehetetlen, hogy figyelmünket elkerülje az a körülmény, hogy Nyiregyháza városa és ennek vidéke a 'csonkaor" szágban, a már lapunkban sok évvel ezelőtt hangoztatott súlyos gazdasági jelentőséget nyert. Nyiregyháza városa, a csonkaország keleti forgalmának vált Metropolisává. Sajnos, a körülötte levő városok, ebből a szempontból feltétlenül veszítettek jelentős voltukból. £s ha nem táplálnak ma is különböző tényezők a környező nagyobb városokat, azok visszafejlődése szemlátomást tűnnék elő. Hol van Debrecennek, Sátoraljaújhelynek, Miskolcnak az a forgalma, amellyel azok a békében birtak. Bizony erős visszaesésről lehet ott számolnia annak, aki objektíve vizsgálja a doigok fejlődé- . sét. Ezeknek a városoknak ugyanis ! nem csupán azzal a forgalommal ! kellene még ma is rendelkeznie, amellyel a békeévekben birtak, hanem a természetes fejlődés folyamán e forgalomnak legalább !a0 százalékával növekedniök kellett vol na, ha hazánkat rabló kezek meg nem csonkítják. De viszont, Nyiregyháza forgalma és jelentőségé nem az emiitett 50 százalékos emelkedést mutatja, hanem annál valószínűleg jóval többet. Számszerűleg ezt kimutatnunk nem áll módunkban. Elég arra reámutatni, hogy amig az előbb emiitett városokban szinte alig épült lakás, vagy csak ilyen mini" mális mértékben, ^cjdig Nyíregyházán a hivatalos építkezéseket jóval felülmúló magánépitő tevékenység folytán számos lakás keletkezett. Ha mindezeket számba vesszük és egybevetjük a felemiitett hajózható csatorna gondolatával, világos kell, hogy legyen, hogy a terv propagálása Debrecenben, az előreláthatóan gondolkodó elme szüleménye, amely látja azt, hogy visszafejlődését Debrecennek, csakDiadal IMozgé 1925. évi november hó 14-én és 15-én, szombaton 5, 7 és 9 órai kezdettel, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órai kezdettel: MOULIIi ROUGE FAW

TOIWJA René Clair fantasztikus filmregénye 8 felvonásban. A szezon kimagaslóan nagy attrakciós filmje, a párisi „Societé Cinematograph René Fernand" produkciója. — Főszerepben: Sandra Milowanoff és Georg Waultier. Kisérő műsor: ZAVAEOSZŰRZAVAR burleszk 2 felvonásban. iyyÍLl „Őfelsége, a szerelem" *"Jg?n is az olcsó közlekedés és a nagyobb intenzitású termelés gátolhatja meg. A tervnek felvetése belső szükségszerűségből kipattant gondolat szüleménye és a bölcs előrelátásnak jele. De ha a fentiek számbavételénél figyelmünket Nyiregyháza és általában a Tiszántúl egész gazdasági élete nem kerüli el, akkor lehetetlen arra a gondolatra nem jutnunk, hogy e nagy szükséget pótolni hivatott hajózható csatornának más útja nem lehet, mint az, amely Nyíregyházán vezet keresztül. Nyíregyházát ily csatornának nem szabad elkerülnie. Nyiregyháza városának és Szabolcsmegye közönségének fel kell karolnia a tervet, Debrecennel és Hajdumegyével karöltve megoldania, hogy kihasználhassa azokat a természeti kincseket, amelyeknek értékesítése ma még költséges és igy sok terhet rejt magában. Pisszer János. Három legény egy ellen November 4-én este Imre napot ültek Soltész Imre fényeslitkei lakos házánál. A vendégek között voltak Spánc és a Majoros testvérek között már régebb idő óta feszült volt a viszony, Spánc állítása szeTi.nt azért, ,mert Majoros Imrémének! lánykorában udvarolt. Majorosék szeriní a névnapi mulatozás közben közöttük és Spánc között valami felett összeszólalkozás támadt s ők, hogy a további esetleges kellemetlenségnek elejét ve gyék, eltávoztak a vendéglátó házból. Nem sokkal utána Spánc is (utánuk ment s szerintük belekötött Mészáros Imrébe, akinek segítséget kérő kiáltására János és Lajos a dulakodókhoz szaladtak, s öccsüket kiszabadították kellemetlen helyzetéből. Ezzel szemben Spánc ugy adja elő az esetet, hogy amint éjjel 2 óra tájban hazafelé igyekezett, Majoros Imre a nyakába ugrott; amitől ő elesett. Erre a két Majoros fiu is reátámadt, az egyikük puszta kéztzel, a másik bottal, mig a harmadik valami vasszerszámmal ütlegelni kezdte, melynek következtében súlyos testi sérülést szenvedett. Marika hazamegy. Irta: T. Stima Ilona. Vékony sugár lépett Marika arcára, a függöny mellett bujt át s egyenesen beleszúrta nagy világosságát a Marika két szemébe, ugy, hogy felébredt tőle. Mosolygott a kis leány, mert ugy érezte, hogy az a nagy fényes csoda onnan a messzeségbői egyenesen neki küldi ezt a korai, kedves üdvözletet. Ezt a fényes sugarat nagyon szerette Marika s kivüle még a kék csikós párnát, melyen aludt, mert ez a két valami lobbantott a lelkére, testére jóizü melegségeket. Fölült az ágyon s hancúrozva háromszor is odafetrengett a csíkos párnára, oly jóizü kacagással, mint más az édesanyja kebelére. — Mari! öltözz, vízért mégy! Egy sötét arcú asszony mondta e szavakat. Olyan nehéz, lélekre örvénylő hangja" volt, még a járása is minden könnyedség nélkül való. Sötét volt az embere is, a közeli bánya munkásai közül való s lényéből földalatti dübörgések döngték Marika felé. Különösen eleinte félt tőle Marika. Mert nem régen került hozzájuk a kis leány. Azelőtt olyan hideg kézzel simogató tiszta nénikkel, meg sok-sok kisleánynyal lakott együtt az «árvaházban». Onnan került ide, mert a sötét asszony egy kis szint vágyott az életbe hozni, egy gyermeket. És onnan, a nagy házból Marikát adták. — Én majd szeretni foglak — mondta akkor az asszony Marikának. De akkor is, ezek a szép szavak is éppen olyan borzongásán tapadtak a lelkébe, mint most ezek: — Mari! öltözz, vizért mégy! Marika felöltözött. Gyors kapkodással szedte magára rongyocskáit, mert nagyon szeretett vizért menni. A jóviz-kut a szomszéd utcában volt és odajárt Gyuri js. Sámson Gyuri. Meghúzta Marikának a vizet és mindég hosszú ideig beszélgettek. Furcsa dolgok voltak azok; Gyurika a Menityországról is beszélt, ottlévső kis fényes házakról, melyeknek egyikében talán ott lakik' a Marika mamája is. Fehér arcán sugarak fénye mosolyog v és liliomok illatát ízleli folytonosan. Angyalok fehér szárnyai legyezgetik felé a jó hűvös, csöndes boldogságot. Marika elindult a kútra, miután vékony karjára ráakasztotta a kupát. A kupa olyan furcsán előre, hátra himbálózott, 'és a bokájáig ért. Kicsit fázott most, mert vékony ruhácskáját hideg szél rángatta s belesodorta kis testébe a tél érzését. De ez nem volt azért nagy baj, mert az uton hosszú «csuszkálók» akadtak elé és végig siklott rajtuk. Ez jó volt, ka- ' cagást csiklandozó jóság, talán a ! végtelenbe repülés öntudatlan érzése. Egy ilyen csuszkáiénál összetalálkozott " Gyurival. Kicsit lehajtották a fejüket és mosolyogtak, mikor meglátták egymást. Ez félszeg gyermek-köszönés. Azután Gyuri szólt: — Ilyen korán mégy vizért? - Igen. Kell a néninek. Nincs is nagyon £orán, hiszen Bezzeg bácsi már el is ment a bányába. — Az is rossz. Látod, az én apám csak kimegy a «!uvab a vasúthoz, oszt' pénzt keres, mert mérnök urak, meg mindenféle másfajta urak ülnek a kocsijába. — Az jó lehet, néha te is felülsz, ugy-e? — Fel. De ritkán. Nem is nagyon szeretek, csúszkálni sokkal jobb. — Most nem jössz a kútra, Gyurika? — Elmegyek, ha akarod. Megindultak. Hallgattak egy kicsit. A hó kezdett szállongani sVannak egymást kergető hullásába bámultak, aztán újra a fiu szólt: — Az anyám azt mondja, hogy neked nincsen «otthon», mert Bezzeg bácsi és néni idegenek és nem szeretnek téged. Marika ijedt pillantásai kapkodóan hullottak a fiu arcára. Ismeretlen rémként torzult rá furcsa, hányatott kis élete. — Én is azt hiszem. Engem senki j sem csókolt még meg. Akit szeretnek,. azt megcsókoljak, ugy-e? — Bizony. Engem is megcsókol az édesanyám, pedig sokszor nem fogadok szót. Olyankor meg is ver, de az nem fáj nagyon. — Tudom én azt. De mit csináljak?... — Hát semmit! Te semmit. Én elszöknék... — Elszöknél? és lehajtotta Marika a fejét. Küzdelme a felmerülő és lelkében valami végtelen setétségeket duzzasztó gondolatokkal kis arcára íródott, öreges fonynyadtság húzta le a két szájszöglétét — Igen — mondta a fiu — haza mennék. — Te mondtad, hogy én nem mehetek haza, mert nincs nekem hová menni. • — Én megkeresném a «hazát». Nem hallottál még mesét? Abban is elindul a királyfi vagy a tezegény | ember és mindég odaér, ahova akar. Hiába találkozik sárkányokkal, embert széttépő nagy fekete kutyákkal, mégis odaér. Én is ugy tennék. Marika kis teste gyávasága tudatában egészen összekucorodott. Leült a kut mellé egy fatönkre s ugy válaszolt: — Én nem tudom, hogy lehetne az. De egyszer már láttam anyámat álmomban. Rózsaszínű volt a ruhája és rám nevetett. Megakartam fogni a kezét, de nem tudtam, mert