Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)

1925-12-25 / 293. szám

u JsÍfÍrsridéeL 1925. december 21. Karácsonykor. Az adventi napok alatt tele lett a szivünk várakozással és vára­kozásunkban nem csalódtunk. — Ránk köszöntött a szent Karácsony, mintahogy ráköszöntött az embe­riségre immár 1926-ik alkalommal. Eleinte nem is tudtak róla az emberek, hogy ebben az isteni ajándékban részesek, mert hiszen évtizedek, sőt egyesekre évszáza­dok teltek el, amig ráeszméltek a nagy ajándékra s vannak még min­dig sok milliók, akik még ma se tudják, vagy nem akarják tudni, hogy milyen áldott nap ez az em­beriségre. Mintahogy ezelőtt 1926. évvel is egy-két bölcsnek és keleti királynak a kivételével senki nem sejtett^ hogy Advent van és a jelentéktelen Betlehemben megszü­letet az örök Élet fejedelme, az emberiség Megváltója. Bizony nem jött szenzációval. Nem jött hangos harsonák és győ­zelmi kürtösök riadójával. Nem jött bíborban és fényes kísérettel- Egy­szerű szerénységben, szegénység­ben, jászolban született. És az egyszerű történet vissza­gondolása közben megtelik a szi­vem csodálatos érzésekkel. Hit­tel, bizalommal, amire a mi sze­gény emberi szivünknek olyan nagy szüksége van. Nagy szüksége van különösen a mi agyonpróbált, agyongyötört szegény magyar szi­vünknek. Ugy érzem, hogy a nagy taniitá­sokkal telitett példa erőt ad ne­künk is a súlyos próbák elviselé­sére, ugy tetszik, mintha azt súg­ná valami ebből a nagy tanításból, hogy ne csüggedjetek, hiszen nem tudhatjátok, hogy a ti sajátos kö­rülményeitek és megpróbáltatásotok között is nincsen-e már Advent? NincSen-e már valahol, szerény já­szolban, egyszerű környezetben, in­kognitóban elrejtőzve a ti megvál­tótok! Ugy érzem, mintha azt tanítaná, hogy nehéz problémák, nagy igaz­ságok megfejtése halkan, titkon, ne­hezen születik, nehezen érik, mint ahogy annál nehezebben érik és fejlődik minden, minél tökélete­sebb és minél értékesebb! Lám a kérész élet egy nap és egy nap alatt éli le az ő egész biológiai folyamatát, amely egy napból a teljes fejlődésre alig jut néhány óra, mig a tökéletes ember, a te­remtés koronája évekig éli a cse­csemő, a gyermekkor, az ifjúkor lassú fejlődésének korszakát, amig két és fél évtized multán eléri a teljes fejlettség idejét... Azért ne csüggedjetek, ne kételkedjetek, mert a lassan érlelő idők méhében las­san, lassan érik, lassan fejlődik a fi nagy Igazságotok Adventje is, hogy annál hosszabb életű legyen... örök életű legyen... Ki tudja, hogy valahol, ahol nem is sejtitek, nem is gondoljátok, valahol egy jelenték­telennek látszó kis bölcsőben nem ott nyugszik-e már, vagy nem vár­ja-e már valahol a nyilvános fel­lépés megváltó óráját a kapuk, az ajtók előtt, hogy zörgetésére fel­pattanjanak a zárak, leomoljanak a falak és mindenek egyszerre meglássák az ő fényességes ábrá­zatát és megérezzék áldó kezének boldog intéseit! És mintha azt tanítaná, hogy ahol legnagyobb a veszély, ott van legközelebb Istennek segítsége és minél kétségesebbnek látszik az igaz ügy győzedelme, a jóknak, az igazaknak annál erősebben kell abban hinniök, mert a hitetlenség az igazság halála! Kitekintek az ablakon á vakítóan fehér téli világba. Csonttá fagyott ia ház körül minden. Ablakom alatt a nyáron egy Alantus tőnek zsenge hajtása kapaszkodott a falak ma­gasságáig. Olyan üde, olyan zöld volt, mikor a tél hirtelen beálló kemény hidege lesorvasztotta róla szép zöld leveleket. Szinte hihe­tetlen, hogy a fiatal hajtás kibírná ezt a szörnyű hideget. Kéreg még nem képződött rajta, fiatal, zsen­ge husa bizonnyal kifagyott a vé­kony epidermis alatt... és mégis: én hiszem és bizton tudom, hogy ott az elalélt rostok és gyenge sej­tek között ott él, ott rejtőzik az Élet és ha tavasszal kisüt a nap, ha eljön az Advent: akkor abból a szendergő kis rügyecskéből újra fel fog törni a győzedelmes Élet, ujabb hajtásba fog szökkenni a sejt és hirdetni fogja a feltámadásnak gyö­nyörű himnuszát! A mi elalélt, a mi elzsibbadt életünk is igy fog egyszer uj haj­tásba törni, a mi nagy Igazságunk Adventje is igy fog egyszer ránk köszönteni. Nehezen érik, titkon születik: de eljön, mert igy tanítja ezt nekünk a ÍQarácsony igazsága s igy súgja azt nekünk a mi törhe­tetlen, erős nagy hitünk. Sasi Szabó László. Ú boldog távol, tárult végtelenség 1 Irta: Marconnay Tibor. A fekete vonat fölszárnyaló füstkarikája hova iiint fölöttem, messze táj ? Havas alföldön siklóm. Ó, de jó ! .4 sziporkázó hólepel hiába fáj szememnek, messze nézek ! Ú, hova tűnt a füst, a bánat, a zavar ! Hova tiint Budapest a szürke, szörnyű simogató, sebző karmaival ? Ó, Rózsadomb, Gellérthegy, budai hegyek ! . Ó, Budapest, rádeszmélek ! — te is, — olyan vagy, mint szobor, a munka szobra! — szép vagy; harsány, duzzadt és néha friss dalok csordulnak testedből; — de roppant falak tornyos hulláma elvakit! Mert nem lát, aki villamos nagyvárosok milljó felé kuszált szálain ráng tova — csak forralják s fagyasztják a .káprázatok ; — nem látja, kit a sokaság vakit csak a ködös utakra, mint lidérc boruló lámpák részeg csillagait! Most látok ! Minden föltárul előttem ; pihenek, mint a föld, amely fölvette téli leplét s a tél, csak éj neki! Ó, szép fehér halál / Burkolt föltámadás Ó, boldog távol, tárult végtelenség! Fehér vagy fekete karácsony? Irta : SaSsi Nagy Lajos. Közeledik a karácsony, megkez­dődött a karácsonyi vásár, de sen­ki sem törődik azzal, hogy ebből a sokszor kifosztott koldus ország­ból ismét milliárdok vándorolnak ki külföldi karácsonyi ajándéktár­gyakért. Pedig egy kis megszerve­zett jóakarattal egyszerre három szép célt szolgálhatnák : jótékony­ságot, magyar iparpártolást, végül szociális ellentéteket tompíthatnánk le, ha a gazdagok drága luxuscik­kek helyett egyszerű ajándéktár­gyakat vásárolnának, hogy az igy megmaradt pénzen felállíthassák magyar gyártmányokból községen­ként a Szegények karácsonyfáját. Ha a mult év nyarán nyolcszáz milliárdot, az idén még többet köl­tött el könnyelmű társadalmunk csak külföldi fürdőhelyeken, ha kereskedelmi mérlegünk ez év első kilenc hónapjában 51.8 rrlillió aranykoronával volt passzív, vagyis 51.8 millió aranykoronával volt több a behozatalunk, mint a kivi­telünk — mentsük meg a karácso­nyi vásár milliárdjainak legalább egy részét, hogy a visszatartott milliárdok nekünk, koldus, agyon­szanált nemzetnek kamatozzanak. Ha nincsen, aki ezt az üdvös mozgalmat megszerezze és végre­hajtsa, ha nincsen Kossuth Lajo­sunk, Deák FerenCünk, helyettesit­sük e hiányzó nagyokat szövetke­zéssel. Kossuth és Deák szellemé­ben ki-ki állitsa fel a vámsorompót a saját háza küszöbén. Ezt az országmentő mozgalmat kezdjük el most karácsony előtt az­zal, hogy karácsonyi ajándékul ma­gyar ajándéktárggyal kedvesked­jünk szeretteinknek, mert az aján­dék a figyelem jele, ajándéknak bármely csinos honi tárgy alkal­mas. Ha Csonka-Magyarország nyolc millió lakójára fejenként csak egy ajándéktárgy esik, akkor is ez a nyolcmillió ajándéktárgy csekély húszezer koronájával számítva, ke­rek 160 milliárd koronát jelent. Illetékes tényezőink, társadalmi szerveink minden bürokrácia mellő­zésével telefon, táviró utján intéz­kedjenek, hogy az egész ország községenként a kellő felvilágosítást megkapja, hogy a jelzett 160 mil­liárdnak legalább egy részét nyo­morgó nemzetünk számára vissza­tarthassuk. Bizonyítsuk be, hogy az iparpártolás mindnyájunknak használó országos érdek. Öntudatos szervezett társadalom öntudatos, okosan cselekvő csalá­dok, iskolában is tanított magyar iparpártolás izzó nemzeti öntudat, fokozott munka, szorgalom, takaré­kosság, okos előrelátás, bajokat el­hárító, bölcs intézkedések még el­háríthatják a közeledő végpusztu­lást, ha azonban továbbra is lefelé csuszunk, ha ezután is gazdasági rabszolgái leszünk a külföldnek : akkor a jó Isten sem segíthet raj­tunk, mert öngyilkosság ellen nincs orvsoság. Tőlünk függ, hogy fehér vagy fekete karácsonyra virradjunk ! 1 DIOGENES LÁMPÁSA A pincs. A füstszagú borgőzös söntés hosszú sanokasztala mellett már csak néhányan ültek. Az örök ifjú Hortobágyi Csobolyó Farkas nyu­galmazott községi főjegyző, doktor Muslinca Géza, a «Szeressük Asz­taltársaság» ügybuzgó titkára, Pityók Demeter volt segédkönyvve­zető és Poczak Tóbiás magántiszt­viselő. A hangulat már igen emel­kedett volt, hiszen záróra felé járt az idő. — Hortobágyi Csobolyó Farkas szokásához híven indít­ványt is tett. — Fiuk! Danoljunk egy csep­pet. Farkas bácsi — mert igy szó­lították a többiek Hortobágyi Cso­bolyó Farkast — szeretett nótáz­gatni. Mikor öblös hangján rákezd­te, hogy ... Mért nem turbékoltok bagó vad­galambok... csak ugy zengett a hatalmas lokál, az üvegfal százszorosan verte visz­sza a vén kuruc bánatos nótáját. Megesett, hogy hajnalig tartó lum­lopás után, amikor a kompánia már az obligát korhelylevesen és né­hány korsó sörön is átesett s meg­tisztulni akarván az éjszaka po­ros füstiétől, testületileg a gőzfür­dőbe vonult, néhány perc múlva la fürdő helyiségeinek gyéren vi­lágított misztikus gőzében, egy ope­raházi "hőstenor zengő enthuziaz­musával harsant föl a medence mélységéből: Átmentem a Királyhágón ... Természetesen Farkas bácsi éne­kelt. A nyirkos, gőztől csepegő falak mint egy óriási megafon sok­szorozták vissza a stentori hangot. De ez nem volt elég. Farkas bácsi nemcsak maga szeretett énekelni, hanem megkövetelte, hogy vele együtt mindenki énekeljen. A lan­gyos medence közepére állva ka­pacitálta a kompánia tagjait az éneklésre, amelyet ő maga diri­gált. De Farkas bácsi ezzel sem elégedett meg, hanem a bazin szé­lein fókák módjára heverésző is­meretlen fürdőzőket is éneklésre kény szeri tette s igy nemsokára Külön termek Menürendszer Újonnan átalaki tott, kibővített és csinosan be­rendezett; éttermemben olcsó abonnomát elsőrangú kiszolgálás mellett, régen elismert h á z i a s a n elkészített Lakodalmak s^t olcsón ZT KLEIN orth. kóser étterme NYÍREGYHÁZA, Koasuht Lajos-tér 7. vállalok. m

Next

/
Oldalképek
Tartalom