Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)

1925-05-30 / 121. szám

1925. májas 30, Hegindult a légi utasforga­lom Debrecen - Budapest között. Debrecenből jelentik: Néhány nappal ezelőtt Debrecen város is bekapcsolódott a légi forgalom ut­vonalába. Minden reggel — hétfő kivételével — egy négyszemélyes repülőgép indul Debrecenből Bu­dapestre. A repülőgép az utat 1 és fél óra alatt teszi meg, tehát körülbelül fél 9 tájban száll le a mátyásföldi repülőállomáson. Bár még csak néhány nap óta járnak a gépek, mégis megállapít­ható, hogy Debrecen hamar be­fogadta és felkarolta az uj közle­kedési eszközt. A repülőgépnek ed­dig még mindig voltak utasai. Sőt vasárnap reggel egy nő utazott rajta Debrecentől Budapestig, mig kedden háro mutasa is volt, kö­zöttük a Hungária kávéházban je­lenleg működő jazz-band karmes­tere. Egész bizonyosra vehető, hogy a közönség szimpátiájává! foko­zódni fog még a forgalom. Ugy értesülünk különben, hogy pünkösd vasárnap reggelén több repülőgép fog Budapestre indulni. SZÍNHÁZ. Május 30. Szombat. Halló! Ame­rika. Május 31. Vasárnap. Délután: Halló Amerika. Május 31. Vasárnap. Este: Halló! Amerika. A "Halló! Amerikáé, közeledik a siker teljes kifejlődése felé. Ma már el lehet mondani, hogy »Halló Amerikai-láz van Nyíregyházán, az emberek egymásnak mondogatják el ,hogv- milyen nagyszerűen mu­lattak énnek "a szenzációs revünek íiz előadásán}, s a közönyös hangu­latban egymást nógatják az embe­rek, hogy "te okvetlenül, nézd meg a »Halló! Ameriká«-t, mert olyat, még nem pipáltál a nyiregyházi színpadon, mint ez a szédületes marhasága. És az emberek bedűlnek mennek mint a jó kútra, mert ez "kell a magyarnak, ez kell nekünk, hogy a Lédeczy kolbászt osztogas­son szeletenkint az első sorban, s .a primadonna cuppanós csókot intsen a kopasz, hülye fejednek, jmely rögtön gyöngyöző lesz a zsír­tól, mihelyt az aranyos rádpeslant. Mi kell más ebben az agyonszanált világban ,mint hogy Gross ur rö­högjön könnyepotyogásig, amig csak el nem felejti, hogy holnap kényszeregyezségi lejárat van. Már pedig röhögni, azt lehet ebben a darabban ,látni is láthatsz eleget, hogy majd kidülled a szemed, hát csak nézd meg testvér a "Halló! Amerikáit, olyan ez, mint a hó­labdarendszer, egy ember elmondja húsznak, a végin mindenki tudja r mindenki látta, s mindenki egybe­hangzóan állapítja meg, amúgy ka­nászosan : Emmán döfi! — Botok, esernyők Fodor Ferenc és Társaí-nál Zrinyi Ilona-utc» 5. Uradalmaknak gépész és munkás öltönyöket házilag elkészített legprímább minőségben, meglepő olcsó árban szállítunk VÁ RADI TESTVÉREK ruhaáruháza Nyír­egyháza, Bessenyei tér 16. 5 HÍREK. KIS NAPTÁR : Május 30. Szombat. Róm. kath. A. sz. Jank. Gör. kath. Halottak eml. Prot. Nándor. Izr. Sa­bouth 2. n. Városi Szinház: "Halló! Ame­rikai (8 órakor.) Diadal-Mozgó: Bátraké a sze­rencse, egy világcsavargó él­ményei 6 felvonásban, Jean Ari gelo főszereplésével, kisérő műsorral (7 és 9 órakor., Apolló-Mozgó: A fehér apáca Orion-Metro világsláger 12 felvonásban Lilian Gish fősze­replésével (negyed 8 és negyed 10 órakor.) Vármegyei Jósa-Muzeum: nyitva 9—1 óráig. Városi gőzfürdő: zárva. Sóstógyógyfürdő: nyitva (reggel 6 órától este 6 óráig.) Strandfürdő: nyitva. Egész hléten át a Lányi-Gonda és Haissinger-gyógyszertárak tar­tanak éjjeli szolgálatot. EC! KE EMLÉKÉRE. Kacagott vigati s táncolva kitárta két karját, himes lepke felé — Napfényes mezőn kis patak várta f a hidon virág hullt a feje fölé. Az ezüst patak most is Téged keres ! susogja: arcod mért volt halovány? Száz apró tücsök halk dalt zenge­dez is a harmat is sir érted kis leány. A kósza szellő nyárra ismét eljő — a patak vizén ring árva fűzfa árnya borongva száll, lebeg sok fehér felhő i alkonyul... S rám hull a csend ! [magánya. j Budapest. 1925. KHényi Zoltán. — Közalkalmazottak kedvezmé­nyes színházi jegyszelvényeket da­rabonként is váithatnak Luka Jenő Kansz főtitkárnál Páholy 100000 K, zsölye 25000 K- Jegyszelvények naponként délelőtt 9—11 óráig a színházi pénztárnál (Jakabovits F dohánytőzsdéje) jegyre. váltandók. — A kereskedelmi iskola érett­ségi biztosa. A kormány a nyiregy­házi felsőkereskedelmi iskola mi­niszteri biztosául Dávid Ferenc szövetkezeti titkárt küldte ki. — Turisták liceális előadása. — Folyó hó 30-án szombaton délután pontosan 6 és fél órakor a Magyar Turista Egyesület Nyírségi Osztá­lya vetitőképes előadást rendez az ág. ev. Kossuth főgimnázium disz­térmében. Előadó: Tury József vezérigazgató a Borsod-Bükki egy­let elnöke, aki Miskolcról és párat­lanul szép környékéről az ország minden nagyobb városában tartott hasonló előadásokat. Jelentőség szempontjából ezek közül legin­kább kiemelendők a Magyar Tu- • rista Egyesület felkérésére Buda- | pesten a régi Országház nagy ülés­termében igen nagyszámú és elő­kel lő hallgatóság jelenlétében tar­tott és osztatlan elismeréssel jutal­mazott előadás és ezt követőleg a Kir. Tud. Egyetem földrajzi intéze­tében meghívás folytán tudós hall­gatóság előtt megismételt előadása, melynek legkomolyabb sikere az volt, hogy az intézet igazgatója engedélyt kért Tury Józseftől, hogy a földrajzi intézet tudomá­nyos céljaira az összes bemutatott képeket lemásolhassák és az inté­zet képtárába iktathassák. A hol­napi előadás azonban általánosan elismert tudományos értékén és páratlan tájképi szépségein felül 5 ís a nyíregyháziak részéről különös érdeklődésre tarthat számot, mivel a tavalyi felejthetetlenül kedves bükki kirándulásról: a Hámori tó­nál, a Garadna és Szinva völgyé­ben és a Szentlélek zárda festői romjainál készült pompás felvéte­lek is bemutatásra kerülnek és igy a jókedvű kirándulók önmagukat is viszont láthatják e csodás tájakkal együtt a vásznon. Az előadást dr. sasi Szabó László m. kir. kormány­főtanácsos elnöki beköszöntővej nyitja meg. — Orvosi hir. Dr. Lipschitz Endre fog, orr, gége szakorvos rendelését 2-án kedden újból megkezdi. — Férfi öltönyök szövet és vá­szon, gumi köpenyek, külön nad­rágok, gépészruhák, munkaöltö­nyök nagy választékban, Gólya áru ház, Zöldség-tér. — Autógramm délelőtt. A szín­társulat nevesebb elsőrendű tagjai kedves meglepetéssel szolgálnak a müpártoió közönségnek. Szomba­ton 30-án délután 5-től 7-ig és hétfőn délelőtt 11-től l-ig két" tur­nusba autógramm délelőttöt ren­deznek a Divina illatszertárban, hogy e módon közvetlenebb kap­csolatba kerüljenek kedves közön­ségükkel. Hogy mely napon kik adnak autogrammot az a Divina kirakataiban kifüggesztett plakáto­kon tudható meg. 3x Hirdetések felvétetnek Budapes­ten: RUDOLF MOSSE hirdetési irodájában, VI., Podmaniczky-utca 49 és a MOSSE fiókokban: Győ­rött és Szegeden. — Munkaköpenyek, permetező, lakatos, gépész, ápoló, orvosi, üz­leti, borbély, cukrász, pincér, hen­tes, kabátok a legolcsóbban a Gó­lya áruházban Zöldség-tér. — A Gazdag cirkusz első elő­adása. Tegnap este folyt le a Buza téren a Gazdag cirkusz első előadása. Dacára a rettenetesen rossz időjárásnak, mégis igen szép közönség jeient meg a telje­sen védett, kitűnő, vadonatúj sá­torépületben s elejétől végig gyö­nyörködött a pompás műsorban, amelynek kiemelkedő számai vol­tak a «Helta trió» szenzációs ar­tista mutatványai, a «Wilheim test­vérek nagyszerű kéz és fej akroba­ták és «Schossy» a zenebohócok királya. Az egyes számok között Lászió, a kiváló burleszk komikus mulattatta a közönséget. Külön kell megemlékeznünk az elsőrangú zenekarról. Ma este szintén pom­pás műsorral játszanak, fél 9 órai kezdettel . — Szobalányok, szakácsnők ne­velőnők, mindenes lányok a leg­olcsóbban ruházkodhatnak a Gó­lya áruházban, Zöldség-tér. Ru­hák divatszabásban már 88000 ko­ronáért. •mt Hirdessen ha házat, földet, birtokot venni vagy eladni akar, ha foglalkozást vagy alkalmazot­tat keres és min­denféle üzleti ügyeket 4 „NílXVIDÉKBEil". — Elveszett vizsla. Klonfár Alajos kir. járásbiró Grifon-vizs­lája elveszett. A kutya «Lord» név­re hallgat, hosszúszőrű, sötétbarna nagy, lógó fülekkel. Aki tud róla, jelentse a rendőrség bűnügyi osz­tályán (telefon 102.) — Levente és cserkész nadrá­gok készen és méret szerint min­den mennyiségben legolcsóbban a Gólya áruházban szerezhetők be. — Felvétel internátusba. Debre­cen legszebb pontján, egy holdas kertben van a tiszántúli ref. egy­házkerület főfelügyelete alatt álló Andaházi-Szilágyi Mihály-féle ne­velőintézet. Élelmezés egyelőre nincs. A növendékek a kollégiumi konviktusba járhatnak étkezni. — Ágyneműt maguk hoznak. Lakás, fűtés és világítás dija havi 15 arany korona, amely két részletben fize­tendő. Jó előmenetelü, igazolt ro­konok kedvezményt kaphatnak, idegenek csak kivételesen. Csak a debreceni, ref. gimnázium növen­dékei vehetők fei. Folyamodások a gimnázium igazgatóságához kül­dendők augusztus l-ig. Bélyeggel ellátott kérdésekre dr. Szeremley Béla bennlakó felügyelő tanár vá­laszol . —- A «Fram»-on nem aggódnak Amundsenért. A «Neue Freie Presse« írja ,hogy a »Fram«-on :még mindig várják Amundsennek repülőgépen való visszatérését. Az expedíció sorsa iránt senki sem ag­gódik ,mert Amundsen több íz­ben említette, hogy talán több na­pig marad uton," mert a repülő ut és a leszállás az északi sarkon két hetet fog- igénybe venni. Csak ennek az időnek eltelte után in­dulnak útnak a segitőhajók, hogy a sarki jég vidékét átkutassák, mert csupán akkor válik valószínűvé az a feltevés, hogy a kutatók nem re­pülőgépen, hanem gyalogszerrel •térnek vissza Cam-Columbiába.' — Wilbur tengerészeti államtitkár hosszasan tárgyalt Mac Millan sark utazóval és hozzájárult ahhoz, hogy Millan a tulajdonképeni expedíció előtt próbarepüléseket végezzen Amundsen feikutatására. Wilbur ezenfelül a Behring-szorosban cir­káló egyik hajórajnak parancsot adott, hogy tovább északra menjen, fde a parancsnok azt válaszolta, hogy ez e pillanatban erős jégkép­iződes miatt lehetetlen. — Két hajtókocsi, jókarban le­vő, eladó. Megtekinthetők a «Ko­ron a w szálló udvarán. 2x EGY SZÓNOKHOZ. fl§'i> ; «.- ­'Máskor fáj a szó, Ha feltépi sebünk. Most lelke százszor áldott Sebettépő bús szavad. [Mert áldott a könny, Ha testvérért fakad . PUCK. — A gégényi ifjúság műsoros táncmulatsága. A gégényi ifjúság junius 1-én, pünkösd másodnap­ján este 8 órai kezdettel műkedvelő előadással egybekötött táncmulat­ságot rendez. Három 1 felvonásos vigjáték kerül szinre, amelynefe szereplői Bötykös Béla dr., Batári Irma, Batári Viola, S. Batári Sán­dor, Vas Dániel, Boross Endre, Vas Juliska, Pázmán Bözsike, H. Vas István, Vas István, Budai An­nuska, Márta Irénke, ifj. Batári Sándor, Vas Tamás, ifj. Pázmán István, Márta Rózsika és Pázmán Juiiska lesznek. A tiszta jövedelem a gégényi Levente Egyesület fel­szerelésének pótlására fog fordít­gatni s épen ezért felülfizetéseket köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz a rendezőség. Előadás után reggelig tartó tánc követke­zik .

Next

/
Oldalképek
Tartalom