Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)
1925-05-30 / 121. szám
J^lYIBinilÉK: 1925. május 30. 6 SPORT. Nyíregyháza négy futballcsapatával vesz részt az ünnepi sportprogrammon. A Nyirvidék már megemlékezett róla, hogy milyen pünkösdi sporteseményekben lesz része városunk sportközönségének, megírta, hogy a fővárosi vendégeken kivül első alkalom lesz arra, hogy Nyíregyháza futballsportjának fejlettségét megtekinthetjük, megszem félhetjük mind a négy csapatunk játékát . Ma már hatalmas plakátok hirdetik a nagyszerű ünnepi programmot ,amely elé már most is nagy érdeklődés nyilvánul meg. Pünkösd első napján, vasárnap a Njrkise Bethlen utcai pályáján délután 5 órakor az Erzsébetvárosi Torna Club komplett első csapata játszik a Nőisével, előtte a Nytve együttese mérkőzik a Postás SE jóformában levő tizenegyévei . Pünkösd másodnapján a Nytve pálya a mérkőzések szintere, a fővárosi vendégekkel a Nytve legjobbjai játszanak, mig előtte a Nykise első csapata mérkőzik a Bőriparosok másodosztályú bajnokcsapatával . Ha ezekhez még hozzávesszük, hogy elsőosztályu csapataink korribináltjai valószínűleg vidéken mérkőznek megállapíthatjuk, hogy ilyen mozgalmas és érdekes futballprogrammban még alig volt részünk és az megérdemli a nagyközönség teljes érdeklődését és támogatását . * Az ETC a fővárosi másodosztály egyik legjobb csapata, különösen a tavaszi szezonban jött a szim patikus egyesület jó formába és egymásután győzte le a vezetőket és az igen respektábiiis ötödik helyre küzdötte fel magát. A csapat erős, rámenős, gyors de amellett nem durva stílust játszik és bizonyosra vehető, hogy játékukkal a közönség teljes szimpátiáját meg fogják nyerni . És mégis mindennek az önfeláldozó hősiességnek, emberfeletti erőfeszítésnek mi lett a vége ? Mi lett a dicsőségből ? A központi hatalmak belső erejét, melyek pedig francia, olasz, szérb, román csatatereken mindenütt az ellenfél földjén harcoltak, megőrölték a belső ellenségek kárhozatos aknamunkájukkal; a hatalmas Amerika is belépett ellenségeink táborába és a győzedelmes kard az ellenség földjén kihullott fáradt, elernyedt idegzetű katonáink kezéből és eljutottunk Trianonhoz. Ha Magyarország nem lett volna... Az ellenséges nagyhatalmak, melyek győzelmet nem remélhettek és szerény nézetem szerint Amerika közbelépése nélkül soha nem is érhettek volna el, minden gondolatokkal csak a félelmes vetélytárs, Németország gúzsbakötésével voltak elfoglalva, nem sokat törődtek a szétbomlasztott osztrákmagyar monarchiával, hanem az ezeréves Magyarországot, meiyről pedig az angolok egy nagy irója, ha jói emlékszem, Maculay azt irta, hogy «ha Magyarország nem lett volna, ma talán Londonban a Koránt tanitanák«; martalékul dobták a kis szövetségeseknek; megcsonkították ugy ,hogy itt egy tartós életképességü Magyarország nem maradt. Középeurópa állandó tűzfészek. Természetesen a Wilson-féle kisebbségi elmélet, a nepek szabad rendelkezési jogának hangoztatása azonnal sutba' lett dobva, «a Mór megtette kötelességét» és ma ott állunk, hogy Középeurópa egy állandó tűzfészek, melyben a kisebbségi nemzetiségek a legpéldátlanabb elnyomatást kénytelenek elszenvedni, melyben a rablótársaság állig felfegyverezve őrzi és veszi körül a lefegyverzett, harmadára lecsonkitott kis Magyarországot. Az a gazdasági nyomorúság, mely a béke szörnyszülött uj államainak létrejöveteiével Középeurópában uralkodik, az elégületIenség lángját hamarosan pusztító tűzvésszé fogja nevelni, ezért ugylátszik, a nagyhatalmak komolyan gondolkozó vezető férfiainak lelkiismerete is felébredt és a békeszerződések igazságtalan, emberietlen voltát belátva, azok megváltoztatása elől nem látszanak már az eddigi merevséggel elzárkózni. A magyar nemzet nem fegyverrel, de az örök isteni igazság erejébe vetett hittel akar jogainak kiküzdéséért harcolni. A remény felcsillanó sugara A remény felcsillanó sugara biztat bennünket, hogy az örök igazságba vetett szilárd hitünkben nem fogunk csalódni, fel akarjuk tehát emelni szavunkat a népek ítélőszéke előtt, kérve példátlan megaláztatásunk orvoslását. Mikecz Dezső udv. tanácsos, elnök a szavaira felhangzó lelkes éljen után meleg szavakkal üdvözli Tanfi Iván igazgatót és Varga Béla irói, a központ kiküldötteit és a közgyűlést megnyitja. A Nemzeti Szövetség munkássága. A megnyitó beszéd után dr. Szesztay Zoitán kormányfőtanácsos, ügyvezető elnök jelentést tesz a Nemzeti Szövetség szabolcsvármegyei és nyiregyházi körének működéséről. Előbb a szövetség országos mzüködését méltatja, rámutatva a külföld eredményes felvilágosítására. Azután rátér a helyicsoport munkásságára, amely főként az ifjúsági pályamunkák nagy sikerében mutat eredményt. Ismerteti a Levente Egyesületet, az iskolánkivüli oktatás fejlődésének előmozdítására irányuló akciót és dicsérettel szól Pillér József, Bökényi Dániel és a «Nyirvidék» szerkesztőségének hazafias munkásságáról . A jelentéshez Varga Béla iró, a központ sajtóosztályának vezetője szól hozzá. Az európai helyzetről biztató képet festő, nagy szabású beszédében fejti "ki a szövetség akcióinak jelentőségét. — A központ nevében meleghangú elismeréssel és köszönettel szól a nyiregyházi kör elnökségéről és munkásságáról. — Nagy Lajos levéltárnok a pénztár állapotáról tesz ezután jelentést. Békereviziótí " A közgyűlés kiemelkedő mozzanatához érkezik, amikor Szesztay Zoltán kormányfőtanácsos,- elnök szólásra emelkedik, hogy előterjesz sze a revízióra vonatkozó határozati javaslatot . A nemtelen indulatok szabadultak fel. A természettudósok megállapításai szerint •— mondotta Szesztay dr. — a kiömlő vér látása és szaga a végletekig képes felfokozni a fenevadak kegyetlen vérszomját és fékezhetetlen vadságát. A világháború rettenetes lángjai és vérözöne az emberek lelkében is felszabadította nemtelen indulatokat: a bosszúnak, gőgnek és kegyetlenségnek, ezeknek a vérszomjas és fékezhetetlen fenevadjait s csak ez lehet a magyarázata annak ,hogy létrejöhetett egy olyan béke, melyre ma — a kijózanodás és tapasztalat nehéz évei elmultával — a legyőzöttek lelki és erkölcsi sebektől borítva s könynyesen, a győzők pedig szégyenkezve, lelki csömörrel s a jövő feletti méltó aggodalommal tudnak visszatekinteni. Eszmények helyett gőg és kegyetlenség! A kisebbségek védelme, a nemzetek önrendelkezési joga s az emberi kultura gyönyörű eszményeinek köntösében burkolózva mondták ki a kérlelheelen győzők a valójában fegyverrel le sem győzött népekre felebbezhetetlen ítélet gyanánt ezt a békét, melyet ezen eszmények helyett a bosszú, gőg és kegyetlenség diktált. «Jaj a legyőzötteknek.» . A nemtelen forrásból eredő Ítélkezésnek eredménye nem lehet más mint nyomorúság, szenvedés és veszedelem. Terjed a bolsevizmus bacillusa. A sírba taszított nemzetek a gazdasági érdekközösség ezernyi szálával rántják magukkal sírjukba megrontóikat. A letiport államokban gyújtogatok s a bolsevizmus baciilusait terjesztők nem gondoltak arra, hogy a tűzvész és a ragály nem igen szokta nyilvántartani és respektálni a Párisban diktált uj határokat s Európa bölcsei immár arra ébredtek, hogy «Iam proximus ardet Ukalegon.» Ennek az ébredésnek és ennek a fenyegető veszedelemnek köszönhetjük mi magyarok, hogy ma már a győzedelmes nagyhatalmak hivatalos államférfiaitól kezdve, Uoyd George, a valamikor kérlelhetetlen békediktálóig, belátják a békerevízió elkerülhetetlenül szükséges voltát s viszont mi már-már megfulunk szük börtönünk levegőtlenségében, nem tudunk kenyeNyíregyháza város társadalmi egyesületei a Nemzeti Szövetség hívó szavára egy emberként szállottak sikra a békereviziő mellett. A Nemzeti Szövetség szabolcsvármegyei és nyíregyházi körének impozáns közgyűlése. Mikecz Dezső, Szesztay Zoltán, Sasi Szabó László beszéde. A revíziót sürgető egyesületek csatlakozása. Nyíregyháza, május 29. A Nyirvidék tudósitójától. A vármegyeház aranycirádás disz termében tegnap délután egybegyűltek az ország megcsonkítását vérző szívvel, napról-napra átérző szomorú magyarok, hogy állást foglaljanak a nyugateurópai államférfiak által mind erősebb hangsúllyal hirdetett békerevizió szükségessége mellett. A revízióra vonatkozó mozgalmat a Nemzeti Szövetség helyi köre indította meg és a kör hívó szavára csatasorba állottak városunk társadalmi osztályainak reprezentánsai. A diszterem széksorait egyházi és világi emberek, gazdák, kereskedők, 'iparosok, közigazgatási, pénzügyi tisztviselők, birák, ügyvédek, tanárok, tanítók, orvosok, bankemberek munkások, altisztek, diákok és a különböző társadalmi egyesületek képviselői, a nőegyletek képviselői. A nagyterem elnöki székében Mikecz Dezső udv. tanácsos, volt alispán ül, mellette Mikecz István alispán, Tanfi Iván és Vargha Béla központi kiküldöttek, dr. Szesztay Zoltán kormányfőtanácsos, ügy vezető-elnök, Énekes János kanonok, Klekner Károly dr. főorvos, Sasi Szabó László kormányfőtanácsos, Pillér József, Nagy Lajos, Bökényi Dániel titkár foglalnak helyet. A megcsonkított hazára, az elszakított testvérekre, a nyomorra, szenvedésekre gondolás komor hangulata nehezedett a teremre és képzeletünkben ott feketéit Hungária ravatala. Azután, amint az elhangzó beszédekből földerengett a magyar igazságba vetett hit fényességé, átImoraj lőtt a tömegen a dacos harag, az elszántság megnyilatkozása. Mikecz Dezső beszéde. Az impozáns közgyűlést Mikecz Dezső udv. tanácsos, elnök nyitotta meg a következő beszéddel : Árulás, hitszegés. Az 1914—18. évi világháború a jövő történetíróinak kétségtelenül nagy és tanulságos adatokat fog nyújtani munkálkodásukhoz. Mert mig egyrészt az utókor szemei elé fogják vetíteni azt az önfeláldozó hősiességet, mellyel az emberek milliói lelkesedéssel eltelve, dallal ajkukon, virággal csákójukon mentek a halálba, áldozatul hozva fiatal, reményteljes életüket hazájukért egyúttal eme felemelő, csodálatra és hódolatra keltő kép mellett fei fogják tüntethetni az emberiség minden aljas indulatainak, ösztöneinek sivár és elrettentő képét. Sze repel itt a tervszerűen véghez vitt árulás, a kapzsiság, mely a mások vére hullásából magának aranyat kovácsol, az álnokság, hitszegés, a nagy jelszavakkal való félrevezetés, mely jelszavakat azonban az illetők, mihelyt azokat ő rájuk is alkalmazni kellene, rögtön, • gondolkodás nélkül félredobnak,, aztán a nagyra vágyás és önzés, amely hatalmi céljainak eléréséért képes millió embert romlásba dönteni, ezer éves államokat megsemmisíteni. Egyszóral a poklok mélységéből feltámadt minden emberi gonoszság és bün kavarog itt egy szennyes, kárhozatos, romboló áradatban. A nagy világháborúnak katonai eseményei is tanulságosak lesznek az emberiségre. Vessünk egy pillantást a 10 év előtti eseményekre m. t. Közgyűlés. Most van tizedik évfordulója a központi hatalmak egyik legnagyszerűbb hadi tényének, a gorlieei áttörésnek, mely az orosz kolosszus óriási hadseregét visszaverte, még pedig akkora erővel és lenndületteT, hogy az ellenünk szövetkezett nagyhatalmak ezen számbelileg legerősebb tagja ettől fogva megszűnt a háború jelentős tényezőjeként szerepelni és később külön békével ki is vált a szövetségből. Dicsőséges események. Aztán jöttek a többi dicsőséges események, az álnok Szerbiának, mely a háborút kirobbantó trónörökös-gyilkosságot rendezte, majd a semlegességet fogadott, de később bennünket hátba támadó Romániának letiprása, aztán a fényes német haditettek a francia harctéren, Páris városának titokzatos messzehordó ágyukkal való lövetése !