Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)

1925-01-06 / 4. szám

ElőHzetéel árak helyben e* vldékan: héra 80000 K. Negyedévre dOOOO K, JttettastriKtöknek és tonttftknek ÍW/a engedmény. Alapított* JÖBA ELEK Föeserkeestö: Dr. S. S2AS0 LÁSZLÓ. Felelő* szerkesztő : VERTSE K, ANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 8. SZAM. • Telefon «ém 180. Pestschaque S&M&. Kéziratokat n«n aöenk vissza. Nyiregykázs, 1925. janntír 6. * Kedd XLYI. évfolyam. * 4. szára T Megalakult a fővárosi szabadelvű párt. Budapest, január 5. A Hétfői Napió • irja. Vasárnap délelőtt hontolta ki a zászlót a fővárosi szabadelvű párt, amely foglalkozni kíván az országos politika kér­déseivel is. t Bárczy István bejelentette, hogy a fővárosi szabadelvű párt sem a szociálde­mokratákkal, sem a függetlenségi párttal, < sem a demokratákkal nem kíván együtt működni. Ugrón Gábor kijelentette, hogy a | párt ugy az országos, mint a fővárosi s ügyekben távol kívánja magát tartani azoktól a pártoktól, mélyek az osztályharc alapján állanak s ezekhez sohasem fognak csatlakozni. A polgárság egy része olyan útra tévedt, mely ujabb veszedelmeket idézhet fel. Rassay Károly beszédében azt fejle­geite, hogy meg kell mutatni, ho^y a polgárság szervezett erőt képvisel s ké­pes felvenni a harcot bármely oldalfal. Ellentétes hirek Hadles szökéséről. Áliiióiag letartóztatták s Belgrádba vitték a horvát parasztvezért. Budapest, január 5 A pécsi rendőrség arról értesítette a budapesti főkapitányságot, hogy Radics Budapest felé szökött. A politikai rend­őrség egész éjszaka permanenciában volt, azonban nem sikerűit megállapítani, váj­jon Radics csakugyan Budapestre érke­zett volna-e. Ezzel szemben egy teljesen ellentétes hir érkezett ma Beigrádbból Budapestre. Zágrábból eredő hirek szerint Rauicsot, a horvát parasztpárt vezérét sógorának a lakásán elfogták, ahol egy kettős fal által képezett fülkében , volt elbújva. Ebben a fülkében akadtak rá Radics titkos levelezé­sére is. A letartóztatás hire Belgrádban s a kormány köreiben nagy örömet kel­lett, mert remélik, hogy ezzel sikerült vég­leg ártalmatlanná tenni Radicsot s egyben sikerült eltávolítani a szerb-horvát meg­egyezés legnagyobb akadályát. A demokratikus szövetség debreceni vacsorája. Budapest .január 5. Hétfői Hirlap. j A demokratikus szövetség tegnap, es­le vacsorát rendezett Debrecenben, mely­nek folyamán kinos incidens játszódott le. Nagy Vince beszédet mondott a vacsora alatt s többek közölt a következőkre is kitért. A demokratikus szövetség, ha a le­gitimista propagandát továbbra is folytat­ni fogják, be fogja jelenteni a köztársa­ság érdekében kifejtendő legszélesebb agi­táció! Szilágyi Lajos Nagy Vince beszédé- 1 nek végeztével felugrott hevéről s a l pg" I Franciaországból kiutasítják az idegen munkásokat. Budapest, január 5. Hétfői Hirlap. — Párisból jelentik. A francia belügymi­niszter a sajtóban ellene intézett támadások megtorlásaképen elrendelte az összes kül­földiek összeírását. Hir szerint Párisban és környékén 2557 magyar munkást találtak. Ez a szám nem felel meg a valóságnak, mert egész bizonyos, hogy Párisban és környékén legalább 25—30000" magyar munkás él. A Revízió alá veszik az elbocsátott tanítók és tanárok ügyét. Budapest Január 5. Hétfői Napló. A kommün után elbocsátott tanítók ügyét a legközelebbi napokban revízió alá fogják venni. A kultuszminiszter bizalmas körrenclelelet ínlézett valamennyi tankerü­leti főigazgatóhoz és la 11 fe 1 ügye 1 ősédhez, melyben a hivatalvezetőket felhívja, hogy készítsenek kimutatást az elbocsátott ta­nárokról és tanítókról, hogy ügyüket ujabb vizsgálat tárgyává lehessen tenni. határozottabban tiltakozolt az ellen, hogy Nagy Vince a demokratikus szövetség ne­vében ilyen kijelentést legyen. Amikor ő a demokratikus szövetségbe belépeti, szó sem volt az államformáról, inert ilyen elv mellett tagja sem lett volna a szövet­ségnek. A kinos hangulat csak akkor enyhült valamennyire, amikor Baross János beszé­de után Nagy Vince újból szólásra emel­kedett s kijelentette,hogy nem a demokra­tikus szövetség nevében beszélt. A szö­vetség Kossuth pártja fogja kitűzni csu­pán a köztársasági lobogót. belügyminiszter elrendelte, hogy az idegen munkásokat ki kell toloncolni Franciaország területéről. A magyar követség közbenjárt a magyar munkások érdekében a francia kor­mánynál, a'zonban aligha lesz valami foga­natja a közbelépésnek. Ebben az esetben pe­dig el kell készülnie a magyar gazdasági Jélet­nek arra, hogy a munkások ezrei fognak visz­szatérni Magyarországba. Bezárul a zalaegerszegi internálótábor. Budapest, január 5. A Re|ggel. Csütörtökön, január 8-án végleg bezá­rul a zalaegerszegi internálótábor kapuja. Ennek kapcsán l3iószeghy János miniszteri tanácsos a következőket mondotta egy fő­városi lap munkatársa előtt. A népjóléti miniszter megbízásából csü­törtökön utazunk Zalaegerszegre, hogy az internálótábor kapuját végleg bezárjuk. Hogy az internálótáborból mi lesz, vájjon Zala­egerszeg városának adjuk-e át, vagy a nép­jóléti minisztérium veszi-e kezelésbe, azt még nem döntöttük el végkép. Valószínű, hogy a minisztérium kezelésében marad s akkor át­alakítjuk tüdőbeteg szanatóriummá. =•= Nyugateurópában nagy viharok dúlnak. Hamburgból jelentik: Tegnap óta a vihar nem szűnt, sőt ma délelőtt még fo­kozódott is. Az Északi tengerről nagy vi­harokat jelentenek. Düsseldorfból jelentik: A legutóbbi esőzések következtében a Diissei patak vi­ze erősen megáradt s a déli szakaszon ki­lépett medréből. A partmenti házak pin­cei víz alá kerültek. Solmgenben az ára­dás egyre nő. A víz magassága az utcákon 50 centiméter. Essenből érkező jelentés szerint a Ruhr kiáradt. A forgalmat csak dereg­lyéken lehet lebonyolítani. Az áradás elér­te a kulminációs pontot. Emberéletben való kárról eddig nem érkezeit jelentés. =18 = Tőzsde. BudapejsL január 5. MTI. Zürichi zárlat: Párís 2781, London 2446. Newyork 513, Milánó 2171, Berlin 122.125, Bécs 72.20, Szófia 375, Prága 1547.5, Varsó 99, Budapest 70.75, Buka­rest 262.5, Belgrád 797.5. Terménypiac. Az irányzat barátságos. „;JLZ árjegyző bizottság a tiszavidéki buza legmagasabb árát 542.5 koronában álla­pította meg. Egyebekben nem állott be változás. Hivatalosárak: 76 kg. tiszavidéki buza 530—532.5, 78 kg. tiszavidéki 540— 542.5, rozs 342.5—435, takarmányárpa 390 410, sörárpa 4770—500, Köles 260—270, Zab 410-420, Tengeri 260—262.5, Korpa 225—230, Lucerna 230-250. Lóhere 260 -280. Valuták. Angol font 344—347000, — Cseh korona 2160—80, Dinár 1110—30, — Dollár 71830—71930—72510, Frank 3924— 944. Hollandi forint 29015—295. Lei 371—3 Léva 501-30, Líra 3042—72, Márka 17010 160, osztrák korona 10170—10220, Bel­ga frank 3589—617, Svájci frank 14010— 150, Dán korona 12570—700, Norvég ko­rona 10770-930. Svéd korona 19220— I937 n legújabb divatformákban. Brokát, lakk, antüop és selyem nagy vá­lasztékban kaphatók Elegáns estélyi és báli cipők a Hungária Cipőáruházba n, KSffiíSmS""°" a' n,ca 5' RAS II — »III 1 1 A A^RJJURJM^ AL' ^ 1 .^^-^ J^JVAAM,!' ' --^AENSTAM Egyes szám ára 2000 korona, ssLsseeaEaoi

Next

/
Oldalképek
Tartalom