Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)

1925-06-14 / 132. szám

Nyíregyháza, 1925. junius 14 * Vasárnap XLVI. évfolyam. * 132. szám. Előfizetési árak helyben és vidéken: Sgy héra 30000 K. Negyedévre 80000 K. KSxtisztvisel&knek és tanítóknak 20% engedmény. Alapította JÓBA ELEK Főszerkesztő : Dr. 8. SZABÓ LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő i VERT8E K. ANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal SZÉCHENYi-UT 9. SZÁM. Telefonsaim 138. Postacheque Kéziratokat nem adunk vissza. A hősi halottak emlékét vasárnap délelőtt ünnepli Nyiregyháza közönsége. Nyíregyháza, junius 13. A Nyir­vidék tudósítójától. r A hősök temetőjében s a két polgári temetőben nyugvó hősi halottak emlékét kegyeletes szív­vel vasárnap délelőtt ünnepli meg Nyiregyháza város hazafiasan érző polgársága. Az ünnepély előtt reg­gel 8 órakor a ref. és gkath. templomokban istentisztelet lesz. A többi egyházak ugyanis egy héttel ezelőtt tartottak már istentiszteletet hősi halottaik emlékére. Az isten­tiszteletek végeztével a Városháza előtt gyülekezés lesz, ahol az alább közölt sorrendben állanak fel az iskolák, hatóságok és testületek. Délelőtt a város öt pontján és a hősök temetőjében urna lesz fel­állítva, melyben elhelyezheti min­denki adományát, aki meg tudja érteni az áldozathozatal szüksé­gét. A nap a hősöké lesz, illő, hogy méltó legyen emlékükhöz. A kivonulási sorrend a követ­kező : 1. Cserkészek. 2. Városi Dalárda. 3. Iskolák: leánygimnázium, leány­polgári, nőipariskola, felsőkereske­delmi leányiskola, felsőkereskedel­mi fiúiskola, JKossuth főgimn. T. kath .főgimnázium, polgári fiúis­kola és Leventék. 4. Katonazenekar. 5. Tiszti kar. 6. Vármegye. 7. Vá­ros: tisztikar, képviselőtestület, egyházak. 8. Királyi törvényszék, ügyészség. 9. Járásbíróság. 10. Pénzügyigazgatóság, állampénz­tár11. Posta és Vasút. 12. Egyéb állami, hivatalok. 13. Ipartestület. 14. Gazdaszövetség. 15. Egyesüle­tek, irntézetek. 16. Be nem osztott katonaság . A nyíregyházi keresztényszocialista párt nagy választmányának állásfoglalása a kor­mányzót támadó politikusok ellen. A nyíregyházi keresztényszocia­lista part nagy választmány a tegnap jeste 7 órakor a volt szabadkőműves páholy tanácstermében izzó lelke­sedéstől áthatott gyűlésen foglalt állást azok ellen a politikusok el­len, akik a Kormányzó Őfőméltó­ságát támadták. A gyűlést Lakatos Lajos elnök a Hiszekegy-gyei nyitotta meg, majd Ktekner Károly dr. diszelnök mon­dott nagyhatású beszédet, amelyben hangoztatta, hogy az aljas rágal­makkal szemben nem csupán biza­lomryilvánitásokr? van szükség, hárem a#nalc a törekvésnek csirájá­ban bármely eszközzel való elfojtá­sára, amely a nemzeti gondolaton újjáépülő Magyarország ellen irá­nyul. A párt nagy választmánya izzó lelkesedéssel, felállva tapsolt a frappáns beszéd egy-egy villámként sújtó mondata után, majd egyhan­gú lelkesedéssel fogadta el a dr. Klekner Károly diszelnök által elő­terjesztett következő határozati ja­vaslatot : A nyíregyházi keresztény szo­cialista párt választmánya nagy megbotránkozással vett tudomást arról a minden hazafias érzést nél­külöző támadásról, amellyel a nem­zetgyűlés egyes tagjai illették a Kormányzó ur őfőméltóságát, aki­nek a személyében látjuk minden reménységünknek, hazánk feltáma­dásába vetett hitünknek a megtes­tesülését- Ezért minden erőnkkel tiltakozunk ezen nemzeti létünket alapjában megtámadó forradalmi bűncselekmény ellen s felhívjuk a központi vezetőséget, hogy sürgő­sen tegyen lépéseket a kormánynál az irányban, hogy a forradalmi kí­sérletet csirájában nyomja el azon­nal addig is, amig a nemzeti érzés­től áthatott tömegek azt, maguk is meg nem cselekszik és gondoskod­jék oly szigorú törvényes eszközök azonnal való megteremtéséről, amelyek hasonló cselekedetek meg­ismétlődését megakadályozzák. A határozati javaslat elhangzása után Müller Antal munkás, a Ke­resztény Iparosok Országos Szö­vetségének főtitkára a keresztény­szocialista munkásság nevében je­lentette be a határozati javaslathoz való csatlakozást. A Kormányzó ur őfőméltóságát ért támadás — mondotta — ellenünk, keresztény­szocialista munkások ellen irányul. A tiltakozó gyűlés a Himnusz el­éneklésével ért véget. Hajóégés a nyilt tengeren. Budapest, junius 13. — Magyar Távirati Iroda. Atlantic Citi. A Christal nevü luxus hajón Atlantiétól 8 mérföld­nvi távolságra robbanás következ­tében tüz támadt. A hajó utasai és legényssége a tengerben kere­isett menedéket a tüz elől. öt ember meghalt, többen súlyos égési sebe­ket szenvedtek. A tüzet valószínű­leg egy eldobott cigaretta okozta. Megkezdődött a választójogi tőrvényjavaslat részletes vitája. Budapest, junius 13. M. T. I. A nemzetgyűlés mai ülését 11 órakor nyitotta meg Szcitovszky Béla elnök. Elnöki előterjesztések után áttér a Ház a választójogi törvényjavaslat részletes tárgyalá­sára. A részletes vita első szónoka — Hegymegi Kiss Pál. A cím­nél azt fejtegeti, vájjon helyes-e a két kamarás rendszerre való áttérés. Bár a két kamarás rend­szer híve, mégsem tartja annak megvalósítását időszerűnek mind­addig, mig a választójog nem lesz demokratikusabb, nem lesz tit­kos. Kifogásolja, hogy a javaslat szövegében országgyűlés szerepel, kéri ennek törlését és helyébe a nemzetgyűlés szó írását. — Rupert hasonló értelemben szólal fel. A felsőház létesítését forradalmi eljárásnak tartja. Beniczkyt az Országos Ka­szinó kizárta tagjai sorából. Budapest, junius 13. MTI. Az Országos Kaszinó választ mánya tegnap este ülést tartott, melyen a Beniczky Ödön kizá­rása ügyében beterjesztett in­dítván falett szavaztak. A vá­lasztmány 37 szavazattal 3 elle­nében Beniczkyt törölte a tagok sorából. A választmányi ülésen Teleky Pál gróf elnökölt, az ügy eló'adója Hódossy Zsiga volt. A kizárást azzal indokolták meg, hogy Beniczky rágalmazás miatt bíróilag jogerősen el lett Ítélve, igy az alapszabályok szerint a Kaszinó tagja nem lehet. Két legitimista interpelláció fog elhangzani a Ház szerdai ülésén. Budapest junius 13. A Magyar Hirlap értesülése sze­rint Rakovszky István és Palla­viciny György őrgróf a Ház szer­dai ülésén interpellációt fognak előterjeszteni a Beniczky ügyben és Az Újság betiltása ügyében. Valószínűleg Bethlen miniszter­elnök nyilatkozatot tesz majd a legitimista interpellációkkal kap­csolatban. Politikai körökben azt hiszik, hogy Apponyi Albert is nyilatkozni fog az ügy konplexu­máról. A nemzetgyűlés további munkarendje. Budapest, junius 13. MTI. A nemzetgyűlés legutóbbi^ ülé­sén befejezték a választójogi tör­vényjavaslat általános vitáját, ma áttértek a részletes vitára. Nem számította karra, hogy az általános vita ilyen hosszura fog nyúlni. Így a munkarend is változást fog szenvedni. A részletes vitát 25-re befejezik. Hátra marad még eb­ből a hónapból 5 nap, amely idő alatt az indemnitást fogják letár­gyalni s julius 1-én a Ház meg­kezdheti a nyári vakációját. A szocialisták megcsappant harci kedve uj tápot nyert a temetői ügy következtében s újra remélik, hogy támadást intézhetnek a kor­mány ellen, bár a többség le fogja szerelni egy-kettőre ezeket a tá­madásokat is. A szófiai merénylet után háromezernél több letartóz­tatás történt. A bolgár hadügyminisztert egy szocialista képviselő meginterpel­lálta s a hadügyminiszter válaszá­ban kijelentette, hogy a katonai intézkedésekre szükség volt. A me­rényletből kifolyólag 3194 letar­tóztatás történt, ezek ellen azonban súlyos vád áll fenn. TŐZSDE. Budapest, junius 13. — Magyar Távirati Iroda. Zürichi zárlat. Páris 2510, Lon­don 2502 és fél, Newyork 515 és egynyolcad, Brüsszel 2450, Milánó 2032 és fél, Amsterdam 207.05, Berlin 122 és ötnyolcad, Bécs 72.65, Szófia 377 és fél, Prága 1527 és fél, Varsó 99, Budapest 72 és fél, Belgrád 910, Bukarest 240. — Valuták. Angol font 344—347 ezer, cseh korona 2094—116, di­nár 1204—16, dollár 70470—71250, frank 2439—63, hollandi forint 28 ezer 220—496, lei 327—9, leva 510 —8, líra 2790—818, márka 16700 -864, osztrák silling 99.90—100.50, dán korona 13200—340, svájci frank 13780—864, belga frank 3342—64, norvég korona 11770— 940, svéd korona 18760—928, len­gyel zloty 13475—629. Terményzárlat. Irányzat szilárd Ui buza és tengeri élénk. 76-os buza 525—27 és fél, 77 kg-os buza 530—3? és fél, 78 kg.-os buza 535 —37 és fél. Rozs 415—20. Takar­mányárpa 320—30, sörárpa 380 —420, köles 285—95, zab 440— 60, tengeri 310—15, korpa 235 -40. i s Nport eE h^sfflet ipar i nagy népünnepélye a Sóstón junius 14-én délután 3 órakor. Szenzációs látványosságok: Repülőgép, football-mérkőzés. Rádió-hangverseny, katonazenekar és cigányzenével tánc másnap reggelig. — Külön villamos és vonatjáratok éjfélig. — Belépőjegy 5 exer koPona.^1B^ Egyes szám ára 2000 korona.

Next

/
Oldalképek
Tartalom