Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)

1925-01-15 / 11. szám

6 JNYÍRVIDÉK !M5. jannár 15, — Az izr. nc'egyief január 17-iki Kiss József estjén közreműködnek: dr. Vietó­risz József, Bóth Klári a Belvárosi Szin­ház tagja, Gál Gyula a Nemzeti Színház; örökös tagja, Sz. Patkós Irma a Városi Színház tagja és Vertse K. Andor. Jegyek már csak korlátolt számban kaphatók a Ferenczi-féle könyvkereskedésben. — Egy cseléd, aki tánciskolába járt. Kaptuk a következő levelet: Igen tisz­telt szerkesztő urü A feleségem a napok­ban mindenes cselédet, pardon, háztartást alkalmazottat fogadott föl. Mindjárt az első napon a piacra akart menni vele s a kezébe adta a kosarat, hogy hozza utána.. Ömindenessége azonban megtagadta a ko­sár vitelét azzal, hogy ő már tánciskolá­1 ba is járt s igy nem cipelhet piaci kosa­rat az utcán, mit szólnának hozzá a gaval­lérjai!! Nagyon természetes, hogy a felesé­gem a rátarti mindenest nyomban kipen­1 derítette a házból, azonban ez az eset mégsem olyan jelentéktelen, hogy napi­rendre lehetne fölötte térni. Egészen közönséges, neveletlen, talán analfabéta fruskáknak igy veszi el azt a kis eszét is a tánciskolái hóbort s a társadalomnak úgyszólván legalsóbb rétegéből valók igy; lesznek gőgösebbek, mint egy balkáni her­ceg. Jó vcjlna kötelező tánfolyamot járat­ni velők, ahol kioktatnák őket árra hogy semmit sem von le méltóságukból, ha a gazdasszonyuk után viszik a piaci kosarat Tisztelettel Egy tánciskolát nem végzett eseléötarló. i ! | [ j, Jl — A Tisztviselő Díjkor müswros dfet­utánja. A Nyíregyházi Tisztviselő Dalkör f. hó 24-én, szombaton délután 6 órakor a vármegyeháza nagytermében műsoros délutánt rendez a következő programmal: 1. Elnöki megnyitó. Tartja A. Torris Béla, a kör elnöke. 2. Magyar Hiszekegy. Elő­adja a Tisztviselő Dalkör 3. Ady versek. Előadja: Kovács Micike. 4. Brahms: Böl­csődal. Előadja a Tisztviselő Dalkör. 5. Rossini: Nyitány a Teli Vilmos operából. Előadja a nyíregyházi gyalogezred zene­kara. '6. Révffy Géza: Népdalegyveleg. Elő­adja a Tisztviselő Dalkör. Belépődíj nincs. A dalkör kulturális céljaira adományokat köszönettel fogad a vezetőség. — A Kansz szabolcsi árin«gyei [ör­vényhatósági választmánya f. hó 16-án, pénteken délután 4 órakor a 'kir. törvény­szék esküdtszéki főtárgyalási termében vá­lasztmányi ülést tart, melynek főtárgya a Kansz kecskeméti választmányának 1924. dec. 30-án tartott ülésén hozott határoza­tának megtárgyalása, hogy célszerű-e a vi­déki közalkalmazottaknak külön vidéki Kansz-ben leendő csoportosulása. Erre az ülésre a választmányi tagok, valamint avá­laisztmányi ülést összehívó ivet aláirt ren­des tagok és a Kansz többi tagjai is, nfint vendégek, ezúton meghivatnak. — Az öregek bálja- A mindem évben szokásos öregek bálját az idén is megtartja az Ipartestület, még pedig január 18-án, va­sárnap a »Korona« nagytermében. A bál fő­védnökei dr. Rakovszky Iván belügyminiszter és dr. Kállay Miklós főispán, védnökei pedig Mikecz István alispán, dr. Bencs Kálmán kor­mányfőtanácsos polgármester, Tóth Bálint miniszteri tanácsos, m. kir. pénzügyigazgató és Kiss Sándor m. kir. államrendőrségi főta­nácsos. A tiszta jövedelmet az elaggott iparo­sok segélyezésére és a székház alapja javára fordítják, épen ezért felülfizetéseket köszö­nettel fogadnak. Személy-jegy 25000, család­jegy 3 személyre 70000, kispáholy 150000, nagypáholy 180000 korona. Jegyek csak a meghívó felmutatása ellenében válthatók és másra át nem ruházhatók. Kezdete este 8 órakor. — Jönnek a Magyar Királyi OPeraház tagjai. — A v as es fémmunkások gyűlése é s teaest ilye a Keresztény Munkás Otthon­ban. A nyíregyházi vas és fémmunkások vasárnap délután 3 és fél órai kezdettel propaganda gyűlést tartanak a Keresztény Munkás Otthon Kiss téri helyiségében. A gyűlés vendége Ankner Béla a budapesti vas c-s fémmunkások főtitkára lesz, aki előadást fog tartani. A gyűlés után este ugyanott teaestélyt rendeznek a vas és fémmunkások, melyre a meghívott ven­dégeket ezúton ís szívesen látják . — Cigarettázik ön? — Sodorjon JANINA papirt!! — A Má>". osztálymé rnökseg ma köl­tözött ál uj otthonába. A Máv. fővonali osztálymérnöksége ma költözött át a Sza­bolcs-utca 7. szám alatt levő helyiségé­ből uj otthonába, a kisvasúti állomással szemben épült hatalmas Máv. palotába. tagjai. Jönnek a Magyar Királyi Operaház * The Covered Wagon \ The Covered Wagon ! Egyszerű ruhában menjünk a bá'ba­Kaptuk a következő sorokat: Igen tisztelt szerkesztő urü Ugy hallom, hogy a taní­tók e hónap végén műsoros estét rendez­nek. Nekem egy tiszteletteljes kérésem van a rendezőséghez. Nagyon üdvös lenne, ha a tanítóságnak ez az iskolánkivüü sze­replése is jótékony hatással lenne a tár­sadalomra. Annyira elharapódzott az öltöz ködési düh és versengés, hogy bizony na­gyon sok család,nem tud az árral tartam és kénytelen minden szórakozásról lemon­dani. Ha azonban a tanító estély abban is megmutatná nevelő hatását, hogy ott kötelező lenne az egyszerű utcai ruhában, való megjelenés^ akkor én, mint báron* leány apja is megengedhetném magam-* nak, hogy családostul elmenjek. Mulas­suk meg legalább egyszer, hogy nem a ruha teszi az embert. Tisztelettel Egy apa, aki szeretne a leányait egy szer bálba vinni. Jönnek a Magyar Királyi Operaház tagjai. SZÍNHÁZ. HETI MŰSOR. Igazgató : Heltai Hugó. Csütörtök : Marica grófnő. Pénteken: Marica grófnő. Trillap Ilonka jutalomjátéka. S Szombaton : Mar fa grófnő. Sugár Gyula ju­talomjátéka. Vasárnap délután: Nótá s kapitány. Utoljára. Vasárnap este: Marica grófnő. Halmágyi Mihály jutalomjátéka. Tegnap este ismét zsúfolt ház nézte vé­gig- a »Marica grófnőn immár hetedszeri elő­adását. Nagyon sokan voltak a közönség kö­rében olyanok, akik már másod, sőt harmad­ízben nézték végig az előadást • ez bizonyitja legjobban a darab művésziesen hóditó sike­rét. A szereplők egyre tökéletesedő rutinnal nem lankadó odaadó jókedvvel és szinte lán­goló lelkesedéssel játszottak. Kár, hogy Sziklay egyik helyen a komoly és szép s a közönséget legjobban megkapó »Szép város Kolozsvár...« cimü irredenta izü dalt humo­ros figurázással kisérte. A fMarica grófnőn egész héten át mű­soron marad. Péntektől már kezdődnek a ju­A szerda-csütörtöki előadásokra minden férfi vendég hozhat m IMM INGYEN Előadások kezdete 7 és 9 órakor Monty Banks Filotty 7 felv. burleszk attrakciója JÓKAI MOR regénye: A FEHÉR RÓZSA Várkonyi Mihállyal

Next

/
Oldalképek
Tartalom