Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 224-250. szám)

1924-10-26 / 246. szám

2 jCkiMWtK 'ffTMiyn - fiw in ti mmmam 1924. október lö. 2 A főldbirtokreform. irta: Némethy Béla. Immár négy év telt el azóta, hogy Csonkamagyarország nemzetgyűlése 1920. november 13-án egyhangúlag elfogadta a földreform-törvényt, melynek rendelkezése értelmében 1921. év julius havában alakult meg a törvény végrehajtására hivatott független bíróság: az Országos Földbirtokrendező Bíróság. Ez a törvény egy fél évszázadra visszanyúló nagy törekvésnek volt az eredménye, amely azt célozta, hogy a magyar föld birtokviszonyaiban egy helyesebb arány álljon elő. Már az 1895. évi, tehát 31 év előtti mezőgazdasági statisztika a régi nagy Magyarországra nézve megállapította azt a tényt, hogy az 1000 holdon felüli gazdaságok a mezőgazdasági területnek 32.3 százalékát tette ki. Ezt az arányszámot a trianoni békeszerződés következtében előállott feldaraboltságunk sem javította meg. Csonkamagyarországon 1921-ben az 1000 holdon felüli birtokok a terület 36.5 százalékát tették ki- A magyar föld tehát több, mint egyharmadrészben az 1000 holdon felüli földbirtokosok tulajdona. Ez a 36.5 százalék abszolút számban ki-fejezve 5,896.145 kat hold, melyből szántóföld 2,738.529 kat. hold, vagyis az összes szántáföldterületnek 28.2 százaléka. Sen&i kétségbe nem vonta, hogy ez a birtokmegoszlás nem megfelelő, s hogy ezen változtatni kell. Meg kell állapitanunk ezt a tényt, mindazokkal szemben, akik hangulatkérdésből és kicsinyes pártérdekekből azt a demagóg jelszót kiáltják bele a magyar közvéleménybe, hogy ez a földbirtokreform nem elégítheti ki a jogos igényeket, ennek a kereteit ki kell tágítani. Mindazok, akik ennek a gondolatnak hirdetői, nem számítanak a jelen időkkel. Nem veszik figyelembe, hogy a világháborút, a forradalmakat, a román megszállást és az ország feldarabolását közvetlen követő idők nem lehetnek alkalmasak az évszázadokra visszanyúló birtokviszonyok teljes felforgatására s a termelés rendjének ebből származó megzavarására. A mai időkben a mindenekfelett álló első érdek csakis az lehet, hogy ezekben a válságos, ínséges időkben a föld meghozza az ,elérhető legmagasabb termését, meghozza az egyeseknek és az országnak azt a jövedelmet, mely a koldusszegénnyé lett ország létfenntartásához szükséges. Amilyen kétségtelen tény az, hogy az ország területének több, mint egyharmadrésze nem állhat ezer holdon felüli birtokokból, ugyanolyan kétségtelen tény az is, hogy ennek a nagybirtokosok kezén lévő 5,896.145 kat. holdnak, vagy hacsak a szántóföldet vesszük, annak a 2,738.529 kat. holdnak a jelen időkben csupa kis gazdasági egységekre való felaprózása erősen visszavetné a termelést, s ezzel a föld jövedelmezőségét. | j j Mindazok, akik ezeket a megfelebbezhetetlen gazdasági tényeket figyelembe nem veszik, s akik a demagógia eszközével a békétlenséget és a türelmetlenséget akarják csatasorba állítani a jelenlegi földbirtokreformmái szemben és azt a bizonyos »radi. kálisa földreformot akarják végrehajtani, nem számolnak azzal a ténnyel, hogy a magyar földnek egy ilyen mechanikus felosztása az ország romlását, a mezőgazdasági értelemben vett ország Trianonját vonná maga után. Szociális, demokratikus és nemzeti szempontok követelik, hogy a földbirtokreform végrehajtassák és hogy ebben a végrehajtásban fennakadás és huzavona ne történjék, de ugyanezek a szociális, demokratikus és nemzeti szempontok követelik azt is, hogy a demagógia forradalmi eszközeit távoltartsuk attól a magyar földtől, amely az ország gazdasági létnek mindenkor legbiztosabb alapja volt. A nagyérdemű közönséghez.' Tekintettel, hogy a szombat-vasárnap bemutatandó „Fejnélküli lovas" teljes három részben kerül bemutatásra, szombaton 6 és 9 órakor, vasárnap 3, 6 és 9 órakor kezdődnek az előadások Apolló. — Fehérneműbe!, függönybe, ágyteritőbe csipke bedolgozást vállal endlizógépen nagyon olcsón a Kézimunka és fonalház. Kiskorona épület. Amerikai utam emlékei. Irta : Birtha József v. képviselő, kormánybiztos. III. A magyarság sorsa mégis megvan pecsételve Amerikában. A mindent megőrlő, megemésztő amerikai szellem beolvasztja, felszívja 20—30 év alatt teljesen a nemzetiségeket, igy természetesen a magyarságot is. Nem erőszakkal, nem tüzzel-vassal csinálja ezt Amerika; de következetes kitartó munkával, az amerikai szokásokat, intézményeket megkedveltető okos, tapintatos, figyelmes módszerrel. Amerikában született bármilyen nemzetiségű büszkén vallja magát amerikainak »I am american« én amerikai vagyok, ezt hallja az ember lépten-nyomon az itt született nemzetiségiektől. Nem is beszél más nyelven mint angolul. Egymás között, az iskolában, összejöveteleken mindenütt angol társalgás folyik. Sőt a család Amerikában született tagjai még otthon is angolul beszélnek már. Magyar iskolákban; az udvaron j átszás közben, csak angol az érintkezés nyelve; játékok, szokások angolos. Csak a kivándorlott öregek tartják még magyar szokásaikat, ezeknek lelkében él a tengerentúl egy uj Magyarország. De, sajnos, nemsoká ! A kivándorlás megszorítása miatt nem frissül fel a régi gárda, lassankint elhal a magyar szó Amerika táján. Pedig, de sokan vesznek el ránk nézve. Mintegy millióra lehet becsülni a leszakadt véreink számát, kik a nagy világbirodalomban az óhazának hírnevet, dicsőséget vagyont szereztek. Mert tagadhatatlanba magyarságnak jó híre, becsülete, tisztessége van Amerikában, sőt anyagiakban is szépen fejlődtek. Nagyon sok gyárossal találkoztam, beszéltem, kik a legnagyobb elismeréssel beszéltek a magyar munkásról. Megbízhatók, hűségesek, kitartók — mondották. Ügyesek, merészek, vállalkozók. Nem egy közülük művészi tökéletességgel dolgozó előmunkás lett, kik igen szép vagyonra tettek szert. A világhírű. Ford-gyárat Galamb magyar mérnök veteti, a munkások közt nagyon sok kerül vezetőhelyre. Találtam magyarjaink közt több milliomost, százezrekkel rendelkező, jómódú gyárosokat, üzleteseket, háztulajdonosokat Általában a magyarság mintegy 20 százaléka jó módban élő, pompás otthonnal biró egyének, a többiek pedig tisztesséTalálkozásaim Frédivel Ki

s regény. Irta: Tartallyné Stima Ilona. — 'A Nyirvidék eredeti- tárcája, — »I A (nagyanyám ihozott Budapestre. Nem tetszett nekem ez a gyönyörű város, mert álombeli elképzelésem szerint aranyos ruhában kellett volna ott mindenkinek járni, virággal tele utcákon taposni s valami csodálatos zenének szólni. Kicsit megbámultam a nagy házakat, a rongyos verkliseket, a cilindereket és — utcaseprőket, mert ezek falun nincsenek. Ennyi volt az egész. A Kisfaludy-utcában laktunk, onnan jártam az iskolába. Kis kert volt az udvar végében, nyírott bokrokkal, törpe fákkal, paddal. Minden délután itt ültem s horgoltam végtelen hosszú láncokat, amit nyolc éves kis hiúságommal megbámulnivalóan bravúros dolognak tartottam. Egyszer késő alkonyatig ott maradtam. Néném nem hivott s nekem jól esett a szeptemberi langyosságban, az alkonyi homályban fürdetni testemet, lelkemet. A falut még vissza-vissza hívtam gondolatban, azaz a falu hivott engem. Csendes, alig nebbegő sóhajt hallottam: Mi az? Nera láttam Idejönni stenkit! S bár a kísértetekben régen nem hittem, raégt* szivdobogva figyeltem. A sóhaj megismétlődött Erősebben, szaggatottan. Most már még jobban figyeltem. Egyéb neszt nem hallottam, de a ház felől felvillanó kis kerek fény közelgett Cigaretta volt s a hozzá tartozó kéz, mely meghimbálta az apró csillagot, a Frédi keze volt, a házi ur nagy fiáé, aki sportöltönyben járt s illatos volt az előkelőségtől. Engem nem vett észre, más útra kanyarodott. — Alice — édes — hallottam. Most már tudtam, hogy ki sóhajtott az előbb. Egy gyönyörű leány lakott az emeleten, akit már személyesen is ismertern, azt hivták Ahoe-nak. Elcsodálkoztam a bizalmas megszólításon, mert Frédi nagyon büszke volt s tudtommal senkivel sem barátkozott a házban. i — Jöjjön ahhoz a padhoz. Üljünk le — hallottam Frédi hangját S felém közeledtek. Nem akartam, hogy meglepődjenek, azért elmentem a padról s megállottam egy fa alatt ök leültek. — Alice, édes Alice-om — mondta Frédi 6 mielőtt a leány védekezhetett volna, átölelte és sokszor megcsókolta. Szégyeltem magam. Szerettem volna onnan elfutni, ugy, hogy ne lássanak, de nem lehetett Előttük kellett elmennem. Savdobogva elindultam. — Ni... ni... ea... a kis Vera! — mondta Alice Öedpgva, ftnxsőn. — Nem fél ilyenkor a kertben? _ ' — Nem, mert nem hiszek a kísértetekben. , i , Ezen mind a ketten nevettek. Kicsit fájt, hogy már újra olyat mondtam, amit a nagyok minden ok nélkül kikacagnak. Sokszor lázongtam a nagyok e fölénye miatt, de most más érzésekkel küzdöttem. Mit csináljak? Elfussak? Köszönjek? Háttal álltam hozzájuk, eltekintve minden etikettől, mert nem mertem rájuk nézni. — Tudod, Alice-kám, el kell utaznom. Az apám azt akarja, hogy Bécsben végezzem az akadémiát... Alice nem szólt, de halkan felzokogott. Elfeledte talán, hogy ott vagyok, vagy nem

1 törődött velem?! Egy csók alig hallható neszét éreztem. Tudtam, hogy csókolóznak. — Ne, Frédi... »ez« itt van. £n voltam az az »ez«. S egyszer csak, éppen hogy el akartam futni, valaki átölelt és a bal arcomat erősen, cuppanósan megcsókolta. Láng ömlött arcomba s a szivem verése szinte hallható volt Frédi csókolt meg: _ Igy, Baba! S most már menjen aludni! Futottam is, lángoló arcomra szorítva kezemet, riadtan, hevülten. Kissé megállottam az előszobában s csak mikor csillapodtam, mertem a néni elé menni. ^ í : 1 í A I Nem vett észre semmit L * -1