Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 200-223. szám)

1924-09-10 / 206. szám

J&ÍMli)£JL 1924. szeptember 10 Vitéz Nagy Pái tábornok, honvéd főparancsnok, Káliay Miklós főispán, Mikecz István alispán jelenlétében avatták fel a nyírbátori hősök emlékszobrát Nyíregyháza, szeptember 9. A Nyirvidék tudósítójától. A Báthoriak ősi földjén, Nyírbátorban, ahol a fényes és halalmas történelmi mull közvetlen elénk tárul, ahol az ősi ref. templomban, a Báthoryak sirja mellett a dicsőséges mull szellmjárásától elbűvölten állunk meg, vasárnap a históriai keretekhez méltó ünnep volt. Nyírbátor közönsége felavatta a világháborúban eleseit és eltűnt hőseinek emlékszobrát. A poétikus, színes, pompás ünnepség napsugaras délelőttjén zászlódiszt öltöttek Nyírbátornak immár várost dokumentáló szép utcái, különösen az impozáns főutca, amelynek térré szélesedő ölén ott áll a hősök szobra. A szoboravató ünnepre autó kon, fogatokon, vonaton érkeznek a notabi Hl ások. a környéki falvak képviselői. Megérkezik Vitéz Nagy Pál tábornok, a hon" vétlség főparancsnoka, győzelmes harcok vezére, Svastics Imre ezredes, szárnysegédével, Vitéz Dienes Oehm Tivadar tábornok, Vitéz Revisnyei Reviczky László ny. tábornok a V[ilé{Z?L ISfelét szabolcsi kapitanya, Görgey Lajos ezredes, a nyírbátori zászlóalj volt szervező parancsnoka, Vitéz Toókos Gyula alezredes, a Vitézi Szék széktartója. Zalán ez:redes,, állomásparancsnok, Bauer. ezredes, ezredparancsnok. Ili van a nyíregyházi gyalogezred zenekara is Kiss János parancsnokkal. Vitéz Nagy Pál tábornok kíséretével a reggeli órákban a nyírbátori ' szlóalj laktanyájában szemlét tart. — \ilatt a büszke tornyos városháza bejárnál felsorakozik Nyírbátor előljárósilképviselőtestülete, közhivatalainak, bír ságának képviselete, élükön dr. Erii Ferenc főszolgabíróval, Baloghy. Lőjegyzővei, aki dicséreles agilitáslemmel és sikerrel rendezi az imiényes ünnepet. Itt látjuk Desezredest, a nyírbátoriak egyAncsnokát is. 'teákon ünneplő sokaság hullámin vok kezében üde őszirózsa csouj szobrot nemzeti lobogók lepKörötte acélsisakos katonák állőrl. Mintha hozzátartoznának a szoborhoz, olyan szilárdan, mozdulatlanul állanak. A* szobor egy haldokló katonát ábrázol, akit társa fog fel karjával, szerető félléssel, mig másik kezében a törött nyelű hadilobogót tartja. A gondoialos, hatásos szobor oldalán vörös márványba van vésve az elesett és eltűnt nyírbátori hősök névsora, 117 halolt, 58 eltűnt katona, a vitéz ötös, a híres tizenegyes, a 14-es huszár és a 65-ös közös ezredek harcos katonái. Az ünnepi vasárnap hangulatát mélyia főutcán átvonuló búcsúsok, konyörtik go< _ i zarándok magyarok csoportjai. Mária énekek sírnak lel a zászlós, virágos utcákon, magyarok fohásza zendül a szeptemberi égbolt felé. A községháza elé lelkes éljenlől fogadva pompás fogat gördül, a bakon délcegen ül a díszruhás vármegyei hajdú. Dr. Káliay, Mikló sfőispán, Mikecz István alispán érkeztek. A főispánt Baloghy László főjegyző üdvözli szeretettől áthatolt szavakkal. Megérkezik Nyirbálor nemzetgyűlési képviselője, dr. Erdőhegyi Lajos, akit mi-ndenütt meleg ovációval fogad, a közönség, ilt vannak Nánássy Andor, Veress Ferenc. Szabó Zoltán nemzetgyűlési képviselők, majthényi Kiss Sándor rendőrfőtanácsos. A községháza elé egyszerre lovasküldönc vágtat: Nagy Pál tábornok, hadsereg parancsnok érkezését jelenti. Lelkes éljen zug fel, amikor a tábornok és kísérete megjelennek. Balogh László főjegyző üdvözlő szavaira Nagy Pál tábornok a következőket válaszolja: Csonka hazánk saé^nürömmel jöttem ide, hogy Csonka hazánk szélén a friss érzést, őszinte kapcsolatot erősítsem, mert az a törekvésünk, hogy ez a kicsi megmaradt ország teljesen egységes legyen. Öfőmélttóságátől, a kormányzó úrtól üdvözletet és kitartásra buzdítást hozok. Szívósan, csendben kell haladnunk mindig előbbre, zaji nem ütve, de mindig késznek kell lennünk. Üdvözlöm a derék nyírbátoriakat, akiknek mai ünnepén felavatott szobra mindig friss emlékeztető lesz nagy kötelességeinkre . A fogadás után a nyírbátori zászlóalj élén Lórencz Károly őrnaggyal, a tiszti kaszinóban Nagy Pál tábornok hadseregparancsnoknak és kíséretének villás reggelit adott, amelyet Ballay százados házigazda rendezett körültekin,tő figyelemmel. Majd az egyházi, katonai és polgár; előkelőségek a szoborhoz vonultak, amelyei több száz főnyi ünneplő közönség vett körül. Olt voltak az elesettek hozzátartozói. az összes iskolák, hivatalok képviselői. zászlókat, koszorúkat, virágcsokrot látott mindenütt a szem. A nyíregyházi gyalogezred zenekara a Szózattal nyitja meg a szoboravató ünnepet. Mély csendben szárnyal az ég felé a fenséges dal, majd Nyírbátor nemzetgyűlési képviselője, dr. Érdőhegyi Lajos lép a szobor virágokkal ékes talpazatához és megnyitó beszédet mond. Mély szociális kötelességtudásból fakadó szavai nyomán felszakad az özvegyek, árvák fájdalma, a be nem hegedő seb égő tüze, fölsírnak asszonyok és gyermekek. Erdőhegyi Lajos a következőket mondja : Meg keií osztanunk veletek a kenyeret' A Száva torkolatánál, a Kárpátok bércein, az Erdélyi havasokon, a Doberdó fensikján s szerte a nagyvilág elhagyott helyein örök álmaitokat'alvó nyírbátori hősök, mielőtt a Ti emléketekre és tisztességetekre felállítandó emlékoszlop leleplezési ünnepét megnyitván, hozzátok, a Ti nagy szivetekhez, a Ti nagy leltetekhez, mely képessé tett Benneteket arra, hogy ezért a hazáért feláldozzátok azt, ami nektek a legkedvesebb volt, a Ti életeteket, Hozzátok Szállnak az én gondolataim. S alázatos lélekkel kérlek Benneteket, meg bocsátva nekünk azt a végtelen sok bünt, azt a végtelen sok hibát, melyet Veletek a ti özvegyeitekkel és a Ti árváitokkaii szemben elkövettünk, mióta itt hagytatok bennünket, fordítsátok felénk a Ti ma még haragvó tekinteteteket és tegyétek nekünk lehetővé, hogy Hozzátok felemelkedve, megtisztulva minden földi salaktól s legalább erre a pár órára kiirtva a mi szí" vünkből, a mi lelkünkből mindenféle gyűlölködést és haragot, embertársainkkal szemben a Ti nagy emléketekhez méltóan ünnepelhessük meg ezt a mai nagy napot. Igen, mi bünt követtünk el Veletek szemben halolt lestvéreim akkor, midőn hallgatva a megőrült emberek csábító szavára, eldobtuk kezünkbő fa fegyvert s hitványul, gyáván odaadtuk, odadobtuk ellenségeink prédájául édes hazánknak a Ti még meleg vére!éktől gőzölgő legszebb részei I. Igen, mi bünt követtünk el Veletek szemben akkor, midőn az őrüllek uralma ulán ahelyett, hogy pár nap aiatt elvégezve a szükséges tisztító munkát, hozzáláttunk volna az ország gazdasági taipraállításához, hogy minél előbb tisztességes, Hozzátok méltó megélhetési biztosithassunk a Ti özvegyeiteknek s árváíloknak, mi ahelyelt tovább gyűlöltük, tovább pusztítottuk egymást'.' Igen, mi bünt követtünk el Veletek szemben ma és bünt fogunk elkövetni mindaddig, mig lesz ebben az országban egy éhező, egy nyomorgó hadiözvegy, vagy hadiárva s édesden megeszik közülünk valaki egy karé kenyeret anélkül, hogy annak egyik felét odaadná a Ti éhező, nyomorgó hozzátartozóitoknak. Én ugy érzem azonban, ebben a pillanatban, hogy közeleg már ebben a sokat szenvedett hazában az az idő, midőn végre méltón fogunk tudni gondoskodni a Ti gyámolító nélkül itthon maradt árváitokról és özvegyeitekről nyírbátori hősök. S amikor majd azokból a szemekből odafeni, amelyek ma még haraggal és keserűséggel vannak telve, mielőbb a megbocsátás s a kiengesztelődés érzése árad majd felénk. Uram, Felséges Atyánk add, hogy minél előbb igy legyen az ünnepélyt ezennel megnyitom. Mit beszél hozzánk a nyírbátori szobor? Erdőhegyi Lajos megnyitó beszédének szavaira szivettépő zokogás a kisérő sötét zene. A szoborhoz e megilletődött pillanatban Nyírbátor kiváló ref. leikésze, Szabó Lajos esperes lép, aki mindvégig fokozódó hatással mondotta el ünnepi neszedét a következőkben. Ünneplő közönség!! Kegyelet és lélekemelő ünnepet ül ma Nyírbátor község közönsége. Rendeltetésének átadni készül azt a szobrot, melyet a hazafias felbuzdulás és szent kötelességérzet hozott létre s amely a háború folyamán hősi halált halt vagy eltűnt lakos társai emlékét lesz hivatva megörökíteni az utókor számára. Szivünk fájót dobban, lelkünket a fájdalom árja borítja el azon gondolatra, hogy milyen sok ifjú élet pusztult el, mennyi tetterős kar hanyatlott a föld porába, mennyi édes vágy, remény enyészett el s hány szerelő sziv telt meg csordultig a keserűség italával, hány özvegy és árva taszíttatott ki a boldog családi élet csendes révéből az élet zivataros tengerére, a nyomor és próbállatások zugő habjai közzé s vettetett ki a reménytelenség kopár, kietlen szigetére — hiába. Hiába! öh mily rettenetes szó ez!! Lehetséges, hogy annyi sziv hiába onta vért s keservben annyi hü kebel repedt meg a honért. A' szo moru jelen mutatja, hogy lehetséges!! — Hiába volt annyi nemes indulat, annyi lelkesedés, mely a honszereleni lángjával a szívben, dallal az ajkakon ment szem be a halállal; hiába volt a kitartó hősi küzdelem a Kárpátok bércein, Galícia és Oroszország rónáin, a Doberdó fensikon; hiába volt az itthon maradtak erőfeszítése, munkáskezek nélkül is termelni, hogy táplálhassuk harcosainkat; odaadni utolsó fillérünket is a haza oltárára, hogy végig bírjuk a hosszú háborút: elbukott, sírjába hullott a Magvar, széttéMa kedden visszavonhatatlanul utoljára róff Monté Christó