Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 175-199. szám)

1924-08-03 / 177. szám

6 tem részt. A legerősebb ellenfelemet, Heinrich Tomgörgen német bajnokot pontozással sikerült legyőznöm. Egy év múlva visszatértem Magyarországra és 1923-ban Magyarország bajnokságáért áll­tam ki. Ellenfelem Lutring Miklós volt, akit tizenöt menet után ütöttem le. — Utolsó mérkőzésem Magyarországon 1923. októberében volt Pesten, amikor August Huber bajor bajnokot legyőztem. Azután kimentem Londonba, abot hat mérkőzé­sem volt, ötöt sikeresen végigküzdöttem, egyet sérülésem miatt feladtam. — Mint a boxolósport müvelője csak annyit tartok szükségesnek kijelenteni, hogy ez a sport rövidesen az őt megillető helyet fogja elfoglalni Magyarország sportjában. Meg vagyok róla győződve, hogy Miskolc város közönsége is megér­téssel fogja kisérni a szombati és vasár­napi mérkőzéseimet, amelyen ajkaimat fo­gok nyújtani a közönségnek, hogv megis­merje és megkedvlje ezt a nemes sport­ágat. — Egyébként az a tervem, hogy a profi boxoló szövetség megalakulása u'án amely rövidesen megtörténik, propagan­da mérkőzéseket rendezek az ország na­gyobb városaiban. Eddig tart Rózsa mester nyilatkozata, aki különben holnap ismertetni is fogja a közönséggel a boxsport jelentőségét és az önvédelmi fogásokat is be fogja 'mu­tatni . ^ Kardos asszonyok. K magukat férfi dolgokba árlogató, parancsolni szerető, ellentmondást nem tűrő, gyors kezű, hirtelen nyelvű asszo­nyokat nevezik igy. Elnevezésük abból az időből való, amikor a férfiak, a nemes em­berek kardot viseltek, hordtak. A kar­don férfiak nyomán leltek a kardos asszo­nyok. j A török, meg a kuruc-Iabanc világ szüntelen harcaiban tényleg voltak kar­dos asszonyok: Dobó Katicák, Rozgonyi Cecíliák, Széchy Máriák, Petneházy Dá­vidnék, akik kardot kötöttek karcsú dere­kukra, sisakot tettek szöszke fejükre. — Szöszkét mondok: mert se nam szőke, se nem barna, ez az igaz magyar fajta. És harcoltak a hazáért, a szabadságért. — Azután meg, mig a férjek hosszú hónapo­kon, évszakokon át tűzben, háborúban vol tak, sok nagyasszonynak magának kellett a várat és népét, a jószágot, a jobbágyokat és a zselléreket rendben tartani, férfiak dolgát végezni. Most azonban más csilla­gok járnrak, más időket élünk, az ok megszűnt: kardos asszonyok mégis van­nak . ! Kardos asszonyok vannak t de kardos leányok nincsenek, csak ugy, ha a papá­juknak Kardos a neve. Ebből is látszik: kardosnak a nők nem születnek, hanem lesznek. Az is, hogy a modern női kardos­ság nem a török, a labanc, nem a reny­he várnép, a dologtalan jobbágy, a nap lopó zsellér ellen irányul, hanem a »kis uram«-ék ellen. i Igen, nem kovácsol ny«lvecskéjéből kardot a hajadon, se egy, se kétélüt: elri­asztaná különben az udvarlókat, vissza menne a parti, pártában maradna a vezuvka. De ha elrebegték a holtomiglan­holtodiglant, ha ásó kapa se, csak a tör­vény és a biró választja el őket ügyvédi segédlettel: akkor kjgubódziki kardos asz­szonnyá alakul. Ezzé lesz néhány év alatt ha kezdetben nem áll sarkára a kis jNffiUÜÍWÉK uracskám, ha marad a mézes hetek után is pipogya; ha nem lesz rátartó, aki már nem akar otthon kombinét hordani s nem akarja a pantallóját élete párjának átengedni. A bricseszét átengedheti: a nők ízlésesebbek, semhogy ily idétlen nad­rágot viseljenek. Hová? A Kaszinóba. Maradj itthon!! Ne zefír ingben menj, szél fuj, felöltőt végy magadra!! Ember, olyan szagod van, mint egy csapos legénynek. Csak egy po­hár sört ittam. Hazudsz!! Fél kilencre itt­hon légy, különben aludni mamához me­gyek!! Azt a takaros orosi menyecskét többé ne lássam az irodában, ha nem akarsz kilörést, felfordulást. Imigyen szo­kott kezdődni az asszonyi kardosság. Ha a férfi otthon marad, kánikulá­ban is überzíherben jár, a sörre szagta­lanító almát eszik, negyed kii énekor csa­pot, papot, jóbarátokat faképnél liagy és kedveskedve jelenti: Ugye megjöttem mu­cusü És ha lemond az orosi takarosról, habár zsíros — nem a menyecske, ha­nem az ügye — akkor szerencsétlen fele­barátom veszve vagy!! Meg van törve a jég, evés közben jön meg az étvágy, gya­korlat teszi a mestert: három négy év és olyan kardos asszony lett becses ne­jed őnagyságából, hogy nyögsz belé agész életeden át; letiporva, akárcsak, mint szeretet hazád, Hunnia... Sírnak a bus magyarok. Pityereghetsz, káromkodhatsz aztán, de már akkor késő lesz. Ámde ha kezdetben sarkodra állsz s nem engeded, hogy a feleséged álljon a sarkára, lesz ugyan nyelv-kard forgatás, családi jelenet, sírás-rívás, jaj mamám!! — de nem lesz kardos asszony. Igy áü a bál!! Tessék elkezdeni, lán­colni, táncoltatni. De van-e mersz? .— Legtöbb férjben nincsen. Ezért vannak annyian kardos asszonyok. És ezért van annyi agglegény és vidám özvegy ember, akiknek jelszavuk: Nem, nem, soha!! Mányoki Gyula m­A vasárnap sportja. Boxbajnokok Nyíregyházán. Helyi csapataink mérkőzései. Holnap vasárnap Nyíregyháza nagy sport­események színhelye lesz. Bátran mondhatjuk nagynak, mert minden igaz sportembert büsz­keséggel tölthet el az a tudat, logy Nyíregy­háza sportja milyen rohamosan fejlődik-, ugy hogy most már négy csapattal büszkélkedhe­tünk, négy olyan csapattal, melyből kettő már szép múltra tekinthet vissza, kettő pedig ha rré; csak mo9t van is a fejlődés -stádiumában, mindkettőt olyan sportemberek vezetik, akik nek személye garancia máris, hogy jövőjük biztosítva ven. Maga a fcoxaiérkőzés pedig Nyíregyházán még nem látott sportszenzáció lesz, mely a fővárosban is hatalmas közön­séget voozana. De vegyük egyenként az ese­ményeket. A NyKISE-pálya programmja: D. u. fól 4 őrskor a Nyíregyházi Postás Sport Egyesület első bemutató mérkőzése a NyKISE csapatával. A Postások máris rendel­keznek néhány jóképe3ségü játékossal, ugy hogy a jóformában levő NyKISÉ-vel való kűz delms bizonyára szép sportot fog nyújtani. D. u. 5 órakor Magyarország legjobb boxolóinak mérkőzései. Bob Kley Anglia baj­1924. augusztus 3. nokának mérkőzése Bein.th Elemérrel, Ma­gyarország weltersuiju bajnokával, ezután Rózsa Jenő, a legkiválóbb bcxolóbBjnok re­reváns-méikőzése Lutrirg Miklóssal. NyT VE-páiya. D u. 5 örakor a Nyíregyházi Bőriparos SE reváns-mérkőzése a NjTVE vei. Ez a m4r kőzés is érdekesnek Ígérkezik, mert a Bőrösök múltkori vereségükért most akarnak a Gutt­mann nélkül felálló NyTVÉ-n revars t venni, A NyTVE teljesen uj összeállításban fog fel­állási több uj játékost fog szerepeltetni, külö­nösen a csatársor összeállítása fog meglepetést kelteni. Ifjúsági csapataink idegenben. Az ifjúsági bajnokság e heti fordu ója a a sorsolás szerint csapatainkat idegenbe szó­lítja. A NyTVE Debrecenben a DTE vei, a NyKiSE pedig Nsgykálléban 8z NSE ifjúsági csapatával fog mérkőzni, remélhetőleg mind­ketten győzelemmel fognak hazatérni és sze replésükkel csak emelni fogják azt az elísmorő véleményt, abogy Nyíregyháza ifjúsági sportjá­ról mindenütt vélekednek. Vadas Iván levele Nyíregy­házáról. E cim alatt hosszabb cikk jelent meg a Nemzeti Sport keddi számában. A ^ikkre az érdekelt tornatanár válaszol az alábbi sorokban. Mi a választ minden kommentár nélkül közre­adjuk, csupán annak megemlítését tartjuk szük­ségesnek, hogy Vadas Iván bizonyára nem szerzett teljes információt sportéletünk lelkes szereplőiről, mert ebben az esetben feltétlenül meg kellett volna emlékeznie arról, hogy az ev. Kossuth főgimnázium tanulóifjúságát pár évvel ezelőtt igazi sportszellemben nevelte Kozák István főgimnáziumi tanár, aki jelenleg az OTT szabolcsvármegyei bizottságának is tagja s nemcsak névleg, de — amint azt az utóbbi napok sporteseményei is mutatták, az iskolánkivüli (estnevelés ügyének egyik legte­vékenyebb és leglelkesebb intézője. Szerkesztőség. * A „Nemzeti Sport" julius 29-i számában Vadas Iván levelét közölték, melyben beszámol a Nyíregyházán tapasztalt sportállapotokról. Valóban meglepődik az ember, hogy ez a ki­váló magyar athléta rövid ideig tartó itt tar­tózkodása alatt is mily hamar megalkotta a nyíregyházi sportéletről benyomásait és észre­vételeit. Valóban ideális játszótere van a nyír­egyházi ev. főgimnáziumnak, szép sportélete a helybeli sportkluboknak s csak az a kár, hogy a középiskolások nincsenek kellőleg az athlé­tikában foglalkoztatva. Röviden igy szól a levél, amit egy kiváló athlétánk ir, mert fáj neki, hogy nincs még elég athlétánk, akik olimpiádokon babért hoz zanak és fáj neki, hogy siralmasabban sikerült legutóbbi szereplésünk a nemzetek plénuma előtt, mint reméltük volna. Ez a közvélemény is, ha csak egyoldalúan szemléljük a sportot, azonban soha sem szabad egy athléta szem­üvegén keresztül vizsgálódnunk, aki elvégre is egy egyoldalú művész, tehetség, unikum a maga nemében', mint a zene terén egy zene­művész vagy virtuóz. Az athleiikára születni kell sok tekintet­ben, az egyoldalú izommunkát pedig állandó draininggel betörni, ugy mint egy cirkuszi ak­robatát a maga mutatványaihoz. Ha ezt az igazságot elfogadjuk, akkor az általános testi nevelés hiányosságát is meg fogjuk látni benne, Már pedig középiskolában többet foglalkozni az athletikával kiforratlan fiatal korban, mint az iskolában, de főleg a helybeli sportegyesü­letekben tömegesen elhelyezkedett tanulók Kipusztultak a patkányok mindenütt, UJI T%Ifr Ól " nntLrárwirtrSt használtát. Nem méreg, semmi más állatra vagy jószágra nem veszélyes! ahol a ||HXl.JLJI,IVfU-# pdlKaliyiI IUI Kapható: minden gyógyszertárban és drogériában. 2785-?

Next

/
Oldalképek
Tartalom