Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 51-75. szám)

1924-03-07 / 56. szám

lyiregyMsa, 1024. Egyts szán ára ÍOO0 1 7. " Péntek XLY. évfolyam. * 59 ngám Előfizetési Arak helyben és vMófcen: Egy hóra 15000 K. Negyedévre 46O00 K. Köztisztviselőknek és laaitólcnaJc 20°»o engedmény. Alapította JÓBA ELEK Főszerkesztő : Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. Fetelöa szerkesztő : VERT8E K. ANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 9. SZÁM. Telefon szAm 139. Postacheque 99660. Kéziratokat nem adunk vissza. Vass József a Ház mai ülésén válaszolt a Zákány üggyel kapcsolatban ellene emelt vádakra. Budapest, március 6. (Magyar Távirati Iroda.) A nemzetgyűlés mai ülését 11 óra után nyitotta meg Scitovszky Béta elnök. Elnöki előterjesztések után Vass József népjóléti mi­niszter emelkedik szólásra. — Más elfoglaltságom miatt a tegnapi parlamenti ülésen nem lehettem jelen — kez­di beszédét — s igy Győrky Imre képviselő urnák interpellációjára, melyben Zákány Gyu la amerikai útját velem összefüggésbe hoz­ta, nem is válaszolhattam. A vádakkal szem­ben kötelességszerüleg a következőket kell kijelentenem. Ezek után elmondja a miniszter, hogy Zákány Gyula volt nemzetgyűlési képviselő az ellenzék padsoraiban ült, tehát a kor­mány tagjai nem állottak vele élénk összeköt­tetésben. Zákány később, midőn mandátumát elvesztette, nagy nyomorba jutott s ekkor felkereste őt. Először politikai propozició­kat tett előtte, később pedig elmondotta hogy politikai barátai elhagyták őt s nem hajlandók segítségére jönni. Azzal a 'kérés­sel fordult tehát hozzá, mint népjóléti mi­niszterhez, hogy segítse ki Amerikába. Ál­lítólag egy amerikai lapnál már elhelyezke­dést is tudna találni. A kimenetelre vonatkozólag azt mon­dottam, folytatja a miniszter, hogy an­nak nemcsak anyagi nehézségei vannak. Tudtommal ön ellen per van folyamatba téve rágalmazás és becsületsértés vétsége címén. Zákány Gyula erre azt válaszolta, hogy hajlandó a felpereseknek minden elégtételt megadni,, ha kisegítem Ameri­kába. Nekem ebben a pillanatban eszembe sem jutott, hogy ezek a perek összefüg­gésben állhatnak az Eskütt üggyel. Az ügyet a minisztertanács előtt is szóba hoztam. Zákány erre kijelentette, hogy itl csak tárgyi tévedésről lehet szó és semmiféle összefüggésben sincs az ő ügye az Eskütt üggyel. Később ismét felkeresett Zákány Gyu­la s felmutatta előttem a részére küldött ha jó jegyet is. Erre a rendelkezésemre álló szegény segélyezési alap terhére két tétel­ben 50—5000Ö koronát kiutalványoztam Zákány rész érc 1922. december 19-én. Tudtommal ezen összeg egyáltalában nem volt elegendő az amerikai úthoz s amikor egy ízben Bethlen István minisz­terelnökkel tanácskoztam megemítettem előtte, hogy egy nagy nyomorban élő em­beren segíteni kellene,, mire a miniszter­elnök anélkül,, hogy tőlem nevet kérde­zett, vagy hallott volna, 100000 koronát tett le az asztalra, hogy juttassam el ren­del telési helyére. Tehát összesen 20000Q korona volt az az összeg, melyeL ily mó­don Zákány Gyula kapóit. Ezután Zákány ki is ment Amerikába,, sőt onnan levelet is irt, melyben nagy örömét fejezte ki afelett,, hogy jobb helyzetbe jutott. A levelet én átadtam Huszár Károly­nak, mivel a levélben azt irta Zákány, hogy fel akarja venni a küzdelmet Jászi Oszkár, Hock János és Károlyi Mihály agitációjával. A levél most is Huszár Ká­rolynál van. t — Propper: A panamákról beszéljen!! — Vass: Amit mondtam Amerikából is ellenőrizhetik,, de ellenőrizhetik a ma­guk vádjait is. A szociáldemokratáknál* sok bűneik miatl kissé csendesebben kel­lene viselkedníök. , A népjóléti miniszter szavait óriási felzúdulással fogadják a szocialisták. — Rothensteín : A nemzetgyűlés egyik tagja éppen olyan, mint a másik. Itt nincse­nek előjogok ! — Farkas : Itt csak panamákról van szó. Propper : Tessék a panamákat ugy reánk bizonyítani, mint ahogyan mi azt az önök fejére olvassuk ! — Elnök : A képviselő urat e kifejezé­séért rendre utasítom. , — Vass: Hogy Zákány Gyulának az ügye miféle összefüggésben van az Eskütt­üggyel, arrói a kormánynnak semmiféle tu­domása sem volt. Valótian az az állítás is, hogy a kormány Zákánynak milliókat adott ismeretlen alapok terhére. Bemutathatja kí­vánatra azt az aktát, melyen Zákány az ál­tala felvett 200.000 koronát nyugtázza.) A Zákány-ügyet már korábban is ismertette Friedrich Istvánnal s előtte is csak ugyanazt mondotta, amit most a Ház előtt jelentett ki. Nem lehet tehát azzal gyanúsítani, hogy Zá­kányt kiszöktette Amerikába, mert azzal, hogy egy nyomorúságban levő emberen se­gített, tartozott mint miniszter és tarto­zott mint pap is. Szavait a kormánypárt éljen­zései között azzal végzi Vass József : Én pedig sem a tőkétől, sem a vörös ka­lapácstól nem félek. maga birtokába vette s a kastély felsze­reléseit és értékeit, a pince boraival együtt elprédálta. 6. Fiedler botrány. A birtokrendező bíróság költségén hozta rendbe a laká­sát. t ' 1 ti- *!.t 7. Radics botrány. 8. Pabur botrány. 9. Hostwari botrány. A Hostwari ci­pőüzem a miniszterelnök tulajdonát ké­pezi, aki 5 millió szokottal szubvencio­nálja a cipőüzemet : i Fiatalkorúak betörőbandája. Budapest, március 6. A rendőrség a félhivatalos MOT utján a következőket jelenti. A Terrenum rt. Váczi-u. 69. számú telepén egy raktárépület falát ki­bontották és onnan nagymennyiségű vízve­zetéki felszerelést és ólom csövet vittek el. A nyomozás megállapította, hogy a betörést ' négy fiatalkorú gyermek követte el, ákik kö­zül .a legidősebb még nincs 16 éves. A gyer­mekek a lopott hoimit Antoni Ferenc ócska­vaskereskedőnél értékesítették. A fiatalko­rúakat kihallgatásuk után átadták szüleiknek, az eljárást azonban a gyermekbiróság előtt megindították ellenük, az orgazdát pedig le­tartóztatták. Botránysorozatok a cseh parlament előtt. Budapest,, március 6. MTI. Prágából jelenti a Bohém ia. A prágai nemzetgyűlést a botrányok egész sorozata foglalkoztatja,, melyeket egymástól aján­latos elkülöníteni s csoportonként ren­dezni. A tárgyalás alá kerülő botrányok a következők: 1. Spiritusz botrány. 2. Benzin botrány. 3. Előleg a kilencedik hadikőicsönre. A pénzügyminiszter körülbelül 300 millió szokol előleget adott a nagybankoknak a még nem effektuált kilencedik hadiköl­csönre. 4. Szénbotrány. 5. Micsura botrány. Míesura dr. 3 Felvidék teljhatalmú minisztere József fő­herceg kistapolcsányi kastélyát teljesért a Tőzsde. Budapest, 1924. március 6. Zürichi zárlat: Holland 215 és fél, New york 578 és egynyolcad, London 2485, Páris 2332 és fél, Milánó 2479, Prága 1674. Buda­pest 1/5, Belgrád 720, Bukarest 305. Bécs 129 és fél, Szófia 412. Terményzárlat : 76-os buza 285—287 és fél, 79-es buza 290—295, rozs 247 és fél 252 és fél, takarmányárpa 270—290, sörárna 300—350, zab 247—250, tengeri 225—230. korpa 165—170. Irányzat változatlan. fytéktőzsde : Angol—Magyar 145, Ha­zai Bank 440, Magyar Hitel 930—35, Olasz bank 37—38, Osztrák hitel 292, Földhitelb. 710, Atn. Bank 31.8, Borsod—MiskoIcr216 Concordia 72, Transdan. 120. Magyar Ált. Kő szénbánya 4650, Salgó 940—45, Urikányi 1375—1 4, Athenaeum 315, Ganz- Danubius 6.7, Hofherr 265, Lámpa 350, Rima 206, — Schlick 140—145, Ófa 830—40, Slavonia 140 142, Vikt. bútor 11 és fél, Déli 124—28, Nova 200—225, Államvas. 700—05, Cukoripar 5 5.1, Georgia 870, Mezőhegy. 420—30, Iz ó 935—40, Részvénysör 440, Hung. mütr.402 Gummi 710—20, Brassói 525 30, M. Német Mezőgazd. 350. Kp. prompt. 1—1 és egynegyed százalék. Devizák: Napoleon 240800, angol font 299800—308500, léva 496—511, dollár 69905 —71925, Francia frank 2840—2920, líra 3015—3100, osztrák korona 9810—10095, lei 370—380, szokol 2015—2075, Svájci frank 12040—12390, dinár 867—892, holland forint 25945—26700, belga frank 2455—2530, — svéd korona 18180-18710. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom