Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 248-272. szám)
1923-11-15 / 259. szám
Egyes szám ára 400 K, Nyíregyháza, 1923. november 15. * Csütörtök XLIY. évfolyam. * 259 mÁm Előfizetési árak helyben ós vidéken: Egy hóra 6000 K. Negyedévre 18000 K. Köztisztviselőknek és tanítóknak 20% engedmény. Alapította JÓBA ELEK Főszerkesztő: Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő : VERTSE K. ANDOR. Szerkesztőség ós kiadóhivatal: 3ZÉCHENYI-UT 9. SZÁM. Telefon szám 139. Postache<|ue 29553. Kéziratokat nem adunk vissza. Ulain ügye a keddi nemzetgyűlésen is szóba kerül i A fajvédők izgalmakban bővelkedő felszólalásra készülnek Ha délelőtt hallgatják ki Dőhmel Frigyest. telmi bizottság előadója már érdeklődött a királyi ügyészségen, hogy az iratokat mikor kaphatná meg betekintés céljából, mert a mentelmi bizottsági ülésen részletesen kell referálni az ügyet. A fajvédők erőteljesen készülnek a Ház első ülésére s gondoskodni fognak arról, hogy Ulain ügye tárgyalás alá kerüljön s az ülés izgalmakban ne szenvedjen szükségei. A miniszterelnök és Szcilovszky Bé la közötl ma délelőtt tárgyalások folytak ebben az ügyben s szóba került közöttük az is, hogy az Ufain ügyet milyen formában vigyék a Ház elé. Budapest, november 14. A Magyar Hirlap irja. Az Ulain féle puccskísérlet ügyében a budapesti kir. törvényszék még nern határozott, vájjon a statáriális vagy rendes bírósági eljárás alapján vegyék az ügyet tárgyalás alá. Az elhatározás a bajor Dőhmel Frigyes kihallgatásától van függővé téve. A királyi ügyész Dőhmel Frigyes kihallgatását ma délelőtt fogja eszközeim s utána nyomban határoznak, vájjon folytatják-e, vagy elállanak a statáriális eljárástól. Ulain ügye lassanként politikai térre is átterelődik s a Ház első ülésén mindenesjetre szóba fog kerülni. Mikovényi Jenő, a menA német trónörökös tegnap délután találkozott családjával német földön. Budapest, november 14. MTI. A DaiUy Mail jelentése szerint a német trónörökös kedden délután 6 órakor érkezett Oetsbe, ahol felesége és három gyermeke várt rá a kastélyban. Megérkezése minden feltűnés nélkül történi, a közönség sejm volt .érkezése idejéről tájékoztatva. Boroszlóból jelenti a Wolff-ügynökség. — A volt német trónörökös 5 évi száműzetés után ismét német földön van. Tegnap délután érkezett meg Boroszlón át Oelsbe. A városban a rendes őszi váElsimult a földreform novella tegnapi tárgyalásán támadt incidens. Budapest, november 14. Magyar Hirlap. A földbirtokreform novella bizottsági tárgyalásán kellemetlen incidens támadt, amikor a bizottság tagjai a földmivelésügyi minisztert leszavazták. Ennek nyomán a bizottsági ülést is kénytelenek voltak félbeszakítani. Mára sikerült az incidenst Nagyatádi Szabóval elsimítani, aki a mai bizottsági ülésen már Schandl államtitkár kíséretében meg is jelent. { sárt tartották meg s a vásári tolongásban fef sem tűnt az a két autó, amely a trónörökös mátháit szállította a kastélyba. — Nemsokkal ezután jött a trónörökös autója,melyben öten ültek. A trónörökös a hátsó ülést foglalta el. Mellette jobbról MüCdner őrnagy, balról pedig egy rendőrtisztviselő ültek. A kastély nagytermében találkozott családjának tagjaival. A viszontlátásnál csak felesége és három gyermeke volt jelen. Két gyermeke még nem érkezett meg atyjuk fogadtatásához. | . tteiiÍTÜ;*! Trockij ellen ujabb merényletet követtek el. Budapest, november 14. MTI. Rigából jelentik: Moszkvából érkező jelentések szerint még a mult hó folyamán Trockij ellen merényletet követtek el s Trockij elég súlyos fejsebet kapott, ezért a forradalom évforidlulóján rendezett ünnepségen sem jelenhetett meg. Husz millió korona értékű lopás Budapest, november 14. Magyar Hirlap. — Horváth Ákos ruhanagykereske dő jelentést tett a rendőrségen, hogy szombaton lakásából 20 millió korona értékű ezüstnemüt elloplak. A rendőrség megindilolta a nyomozást. Franciaország Németország felelősségrevonását kéri a német trónörökös hazatérése miatt. Parisból jelentik: A Dailly Mail je|en tése szerint äzt a körülményt, hogy Németország engedélyt adott a volt néniéi trónörökösnek hazájába való visszatérésére, francia politikai és diplomáciai körökben rossz szemmel nézik. Franciaország ebben a tényben annak a tanújelét látja, hogy Németország egyáltalában nem hajlandó figyelembe venni a versaillesi szerződést. Francia vélemény szerint megfelelő tiltakozással kell fellépni e tény ellen, valamint azért is,, mert Németország még mindig nem .szolgáltatta ki a háborús bűnösökéi. A szerb szabadság képe az olasz sajtóban. Budapest, november 14. M. T. i. A Corrjera Deila Será Bosznia helyzetével foglalkozva megállapítja, hogy az elmúlt öt év elegendő volt arra, hogy az emberi jogok méltóságára emelt Bosznia eltűnjön a föld színéről. Semmi sem maradt abból az országból, melyet Kállay és Burján alkottak oly naggyá. A szerb uralom alatt még a képviselők mentelmi joga sem nyújt elegendő biztonságot. Az országot a szerb fegyveres erők hallgatólagos támogatása mellett bandák fosztogatják. Pusztulásra jutott az egész ország. Felpanaszolta egy képviselő a skupstína ülésén, hogy képviselőtársát egy faluban a rendőrség asszisztálása mellett félholtra vertek. A Sejk ül izlámot pedig megakadályozták abban, hogy Konstantinápolyba mehessen. Az orgoványi ügyet ma tárgyalja a legfelső katonai biróság Budapesf, november 14. Magyar Hirlap. — Az orgoványi bűnügy a katonai törvényszék előtt Zbonának és társainak elitélésével végződött, azonban az itélet ellen az ügyész azon a cimen, mivfcl a tetteseket nem mondották ki a gyilkosságban is bűnösöknek, az elitéltek pedig enyhítésért fellebbeztek. így került az ügy a legfelső katonai bíróság elé, melynek tárgyalását ma délelőtt 10 órakor kezdték meg. Tőzsde. Budapest, november 14. M. T. 1. Zürichi zárlat: Budapest 0.0300, Newyork 570, London 2490, Páris 3155, Milánó 2480, Prága 1644, Belgrád 657.5, Bukarest 292.5, Varsó 0.0003, Bécs 0.0080, Szófia 485. TDevizák : Francia frank 1140—1206, lei 103—116, dinár Belgrád 229—243, Koppenhága dán korona 3390—3610, Krisztiánja nor vég korona 2890—3110, Páris 1125—1191, Prága szokol 572—612. Stokholm svéd korona 5180—5510, Szófia léva 165—176, a többi változatlan. Értékpapír : Angol—Magyar 134, Leszá. mitoló 102, Központi jelzálog 17 és fél, Kereskedelmi Bank 1240, Lloyd 18, 1. Magyar Biztosító 6750, Borsod—Miskolci 130, Konkordia 85, Beocsini 1200, Kőszén 2625, Athenaeum 413, Csáky 55, Ganz—Danubius 5700, Fegyver 1575, Ganz—Villamos 2100, Hoff her 215, Kühne 65, Láng 160, Lipták 34, Magyar Acél 275, Motor 127, Ólomáru 35, Waggon 80, Izzó 540, Spódium 193, Dorogi gummi 30 és fél, Georgia 650, Szikra 150, Mefter 390, Atlantika 73, Levante 775, Tröszt 134. Irányzat szilárd. Terménypiac: forgalom még nem alakult ki. Árak az utolsó napi árnivón mozognak. Fővárosi malmok nem vásárolnak. Hunpária cipőáruház Nyirecyháza, Zrínyi Kona-u. 5 Telefon szám: 195 november havi olcsó sláger cipői: Női fekete box és sevró, fél és magas />Q divatcipők minden nagyságban ... ÜO.500 / /.000 K Férfi barna bagaria dupla talpas cipők qq minden nagyságban 0".590 K Angol divat női hócipők minden nagyságban 68 ooo k