Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 146-171. szám)
1923-07-28 / 169. szám
2 "JEIMD 1983. július 28. Utijegyzetek. írta : Borbély Sándor. IV. — Göteborg, jun. 29—július 1. Szándékosan hallgattam eddig H göteborgi művészeti kiállításról, hpgy annál bővebben foglalkozzam vele. Nem azért, mintha vapini túlságosan sikerültnek tartanám, ó nem, sőt inkább ellenkezőleg... Pedig, Isten látja lelkemet, nem akarok rosszrryetvüsködni. De elmondom mégis amit láttam. Adandó alkalomal esetlég mi is okulhatunk belőle. Megvallom, ettől a kiállítástól sokat vártam- Nemcsak becsültem, de szerettem, sőt csodáltam egyes svéd mestereket. Egyikéi-másikát, igy főleg Zoen-ot, Larsfson-t, Lilljefocs-ot minden idők legnagyobb mestereivel helyeztem egy sorba. Azt hittem ,hogy a göteborgi kiállításon ezekkel a kedves ismerősökkel találkozom újra. Azt hittem, hogy itt holmi reprezentálás tárlatról lesz majd szó, ahol az elhunyt svéd nagyok a jelen nagyjaival ölelkeznek. Erre kellett következtetnem a kiállítás többi részeinek elrendezéséből, fel építéséből. S e helyett mit láttam? Egy ultramodern tárlatot, amely a maga rikoltó Ízléstelenségével nemcsak a hajlékul bitorolt pompás palotából, de az egész kiállítás összeségéből bántóan ritt ki. — Mondhatom, a kiállítás vezetősége ugyancsak erős balfogást követett el, midőn a svéd reprezentativ tárlat rendszerét Isaac Grünewaldra bizta. Ez a Párisban élő, zsidó művész a saját képére szabott itten mindent. Amit ezen a tárlaton látunk, se nem svéd, se nem művészi hanem yá ami szemérmetlenül harsogó internacionális kiabálás, aminek azonban semmi komoly alapja nincsen. Csoda-e, ha a közönség többnyire elégedétilienül, még többször hangos felháborodással 1 hagyja ott a különben pompás termeket s az ugyanebben a palotában elhelyezett régi, hires, göteborgi szépművészeti gyűjteményben keres gyógyulást, üdülést, szórakozást? Csoda-e, ha teljesen igazat ad azoknak a mellőzött nagyoknak, akik a kiállításon kívül, Göteborg egyik szállodájában, az iparművészeti múzeum tőszomszédságában kerestek maguknak egy nagyságukhoz és jelentősé|gükhöz méltatlanul egyszerű helyiséget, hogy müveikkel a legékesebben tiltakozzanak a svéd művészet proíanizálása eliten? Kár, hogy a közönség legnagyobb része előtt, ez a legnemesebb élvezetet nyújtó tárlat az elégtelen reklám miatt ismeretlen marad s igy a közönség legtöbbször olyan hamis és mivel sem indokolható feltevéssel indul haza, hogy az igazi svéd művészettel ismerkedett meg, és köszöni szépen, nem kér ezután belőle, mert még ma is ugyancsak megfekszi a gyomrát, holott az igaz isvéd művészetből úgyszólván semmit, de semmit se látott a jámbor, mert el sem vetődött oda, ahol tiszta forrása buzog. A körülötte burjánzó gaz és dudva teljesen elvágta onnan az útját. Ugyanez áll a többi skandináv állam, ra, Dániára, Norvégiára és részben Finno^ szágra is. Finnországra azért csak részben, mert a finnek néhány kivételes művészies alkotás által nemcsak feledtetni bírták a merőben önkéntelenül feltüremlő tragiko,mikus halast, hanéín itt-ott el is bájoltak sőt egy-egy hatalmas vad gesztussal felejthetetlenül bele is markoltak a látogató lélkebée . Keresteiii) de nem bírtam teijesen megtalálni ennek a sikernek a titkát. — Talán a hosszas elnyomás után annál hatalmasabb lángot velő nemzeti érzés, uj, merőben eredeti csapások még a szabadosságban is, amely csapások eredője nem a müncheni, vagy párisi, nemzetközi művész tanyák klubjaiban, hanem a finn lélek mélyén s a legn agyobb fi ím mes terek egy Gálién, Kallela, Akselí lelkiismeretes tanulmányozásában keresendő, magjarázhatják meg leginkább a nagy hatást és a nagy eredményeket. Tagadhatatlan, hog}' a négyes kiállítás rendezője, Isaac Grünewald szinte tehetetlenül áll az itt feltüremlő erő s nagyság előtt és ha másutt mindenütt is, itt azonban képtelen rányomni mindenre és mindenekre a maga erőszakos, de azért korántsem egyéni, bántó és ellenszenves bélyegét. Maga a négyes kiállítás fogadja Iste ne, a Carl Miiles szobraival diszitett előcsarnok különben szintén csalódásba ejt a következő termeket illetőleg. Milles ma nemcsák Svédország, hanem az egész világ egyik legkiválóbb szobrász tehetsége Párizsban tanult s lehetetlen bizonyos rodin-i hatásokat elvitatni tőle. Talán éppen ezért kegyelmezett meg neki a különben annyira kérlelhetetlen Grünewald? Pedig ^ninden rodin-i és minden fran cia befolyás dacára mennyire svéd, milyen imponálóan svéd ez a negyvennyolc éves svéd óriás. Soha nem felejtem el az Upsalába szánt szobor mintáját, a jégbeöntött vezért egybeolvadó harcos csapatjávat, de az északi jég hidegségéből is előtörő szívós akarattal, kitartással, meg nem rettenéssel. Kár, hogy e mü, mely Milles mai nagyságának leghangosabb előfutárja volt, a kiállításon nem látható. Annál bőségesebben kárpótolnak azonban legújabb alkotásai, melyek szokatlan bőségben tárulnak elénk. Szökőkutak, fantasztikus, halfarku hableányokkal, melyeknek haja csapzottan lebeg a hullámok felett, pajkos delfinek, csodálatos formájú halak, állatok, rohanó, ugró életnagyságú paripa csupa rugalmas erő, mozgás, hol andalító, hol megkapó, sokszor merészségéhen szinte félelmetes izomjáték, svédgránitba, pa tinás bronzba öntött, a mellett ízig-vérig mai és ízig-vérig svéd hőskö Itemények azt sem tudjuk melyiket nézzük, melyiket csodáljuk inkább, szótlanul állunk, mint az a néma hal, mely a szemközti sarokból mered ránk s a szánk éppen ugy, mint azé tátva marad a csodálkozástól. Nehéz a búcsúzás ettől a teremtől s a főrendező Isaac Grünewaid képei elől is ide vágyunk vissza. Pedig ez az ember tagadhatatlanul festő. Kár különcködnie, kár mórikálnia, kár úsznia a divattal, vagy csinálnia a rossz divalot, mert két arcképvázlata, hiszen képeit a legjobb akarat mellett is vázlatoknak t kiülhetem csupán — csodálatosan pompás kele í színekben pompázik s bármennyire kendőzze is magát hypermodern generálzafttal, ősei hazáját meg nem tagadhatja. Kiütközik az a tobzódó zöldben^ buja rózsaszínben, amely ekkel csupán sej ti et, de nem ábrázol soha. Nekem az az impreszszióm róla, hogy elbújni igyekszik, mint a háttérben mozgó intrikuS s viszont a kiállítás meruedezésével, képeinek úgyszólván értéktelen kincsek közé való beállításával túlságosan magasra óhajt hágni, pedig jól tudja, hogy a nagy valódi nemes és termékenyítő kpnkurrenciávaí csak hosszú-hosszú verejtékes munka árán bírna megbirkózni s ajíkor is kérdés, bogy diadallal-e? A permek hosszú során megállásra késztet még Mils Dardel a maga szerielenségeivel. Jó, komoly alkotások mellett lehetetlen fantazmagóriák viselik a nevét. Cárslon Percy Arthur tájképeit, Simdusson Sirger jót átgondolt arcképeit és UUmaim Sigfried nő iporlréját, csendéletét meg Prométheuszát vélem még itt megem|li|t!eiidőknek. A szobrászok tagadhatatlanul jobbak a festőknél. Ahlberg Olof gipsz szatír csoportja és Alüngrén Gösta férfi képmása nem mindennapi alkotások. Fridman Sigfrid tiz apró szobrot állított ki s egyik müve jobb mint a másik, viszont Jönsson Anders állatszobrai, különösen a macska, buldog, meg a nyut kiválók a maguk nemében. KáUström Arvídot és Lundquist Johns kell még még megemlítenem s hozzá kell fűznöm, hogy a svédek különösen a kisplasztikában remekelnek. Ezután áttérhetünk a dán csoportra. Ez a tegtulzóbb, legszerlelenebb és — éppen ezért a legcsunyább az egész kiállításon. Bizony hiába keresnők itt a PaLer Severin kroper halászait és szöszke gyermek fejeit, hiába a Lavu'its Tuxen csodálatos tengerképeit, Ludwig Rabell dán udvarházait, Otto Haslund meg Wilhelm Hammershdy interiörjeit és feledhetetlen, végtelenül leegyszerűsített női alakjait. — A Viggs Johansen derűs családi képei, a Kund Larsen napsütésben fürdő, pompás emberpéldányai is hiányzanak innét. öröködbe, Uram, pogányok jöttek szeretnénk sóhajtani, midőn a dán művészet legnagyobb élő reprezentáló jaként kWillmusen I. F.-e.t kell köszöntenünk. — Tücsköt és bogarat azt látunk eleget ettől a csodálatosan termékeny agyvelőtől, de azt, amit éppen keresve keresünk, szépet egyáltalában nem. És hozzá hasonló ka többiek is- Ha ijjlyen volna a mai dán festészet, mint aminőnek itten mutatkozik, óva intek niinden fiatal magyar festőt, hogy oda menjen tanulni, képezni, magát, hagyják a dániai utat a kisgazdáknak, mert en inkább hoz ni szeretnék inkább Dániából, a művészetből legalább is a kiállítás tanúsága szerint, onnan hozni semmit sem lehet, legfeljebb Ízléstelenségei, abből pedig úgyis van itthon elég s ami ilt van, azt is ábtran külföldre vihetnénk, bizony mondom, nem mennénk tönkre ettől az exporttól. De nem valami szépen szerepel Norvégia sem. Edvard Munch egy régi képéi, az »ülő leányt«, Ödegaard Hans vörös pálmáit, meg narancsfa ágát, Heiberg Jeanl Sandberg Einart lehet itt megemlíteni. A finn csoportnál letompul az ultramodern jelleg. Vannak itt is különös szélsőségek, de a szélsőségek már nem dominálnak. A falakról komoly művészet ragyog felénk s áhítattal állunk meg nem egyszer, ami egészen szokatlan érzés ebben a palotában, kár, hogy az időm és a terem korlátoznak, különben szívesen tartózkodnék hosszasabban itten. — Igy mindössze Thomé Verner tiz brilliáns képét, Rnokokoski Jalniari pompás önarcképé^ Ataneo Uno, Cawér Alvar Marcus Collín és Astrőm Werner neveit emli Lem meg. Kellemes,'" üdi tö yfc Kitűnő fajbo rok, sz órakozö hely " JJQCtSJSlOj J^JK^rA\ els őrangú konyha Színházi vacsorák ! — Esténkint Damu Bála zenekara hangversenyez. — Színházi vacsorák I
