Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 48-72. szám)

1923-03-14 / 59. szám

Nyíregyháza, 1923. március 14, * Sierűa XLIY. évfolyam. * 59. szám. Eitttsatéal árak halyban 4» vldékan: Mra 400 K. Na«ya4ávra IIOO K. sWaitvisöléknek és Unitéinak 20»/« eagadmény. Alapította JÓBA ELBK Fésiarkaazt« : Dr. 8. SZABÓ LÁSZLÓ. PalaiSa utrktull: VBRT8E K. ANDOR. éaarkasztásj« ét kli^lvstlí: SZÉCHENYI-UT 9. S2AM. Taiatan szám 130. Postaohaqua 2S6M. Késlratokat nam adunk viasza. A nemzetgyűlés mai ülése. Budapest, márc. 13. Saját tudósítónktól. A nemzetgyűlés mai ülését háromnegyed 12 órakor nyitotta meg Scitovszky elnök. Je­lenti, hogy Zsirkay János napirend előtti felszólalásra kért és kapott engedélyt. Zsirkay : Védekezik azon támadások el­len melyet a »Tüz« cimii folyóirattal kapcso­latosan indítottak ellene. A vádak légből ka­pottak s valótlanok. Illenék tudni támadóinak hogy a katonai becsületügyi választmány őt teljesen igazolta. Hogy enneT< dacára is meg­ismétlik ellene s éppen itt a Házban a táma­dásokat, tudja, hogy a keresztény és nemzeti gondolat harcosa ellen intézik azt. Amikor a tiszti becsületügyi választmány igazolta, mar akkor tudta s előre meg is jósolhatta volna, hogy ez a lámadás is el fog következni s a direktóriumhoz intézett úgynevezett behódoló levelét ismét vádaskodás tárgyává fogják ten­ni. Nem szólt azonban, mert kíváncsi volt a faji sajtónak minden destruálásra kész tá­madásaira s kíváncsi volt arra, kik lesznek azok, akik ennek a faji sajtónak érdekeit szol­gálják majd. Azok, akik vele együtt éreznek s akik vele együtt működtek annak idején, azok jól tudják, mit jelentett egykor Szegeden magyarnak és kereszténynek lenni;. A szociálisiák a padokat verik. — Horváth Zoltán: Mondjon le!! — Patacsy Dénes: Maguk miért nem mondanak le? A szocialisták és Nagy Ernő verik a padot. — Elnök: Nagy Ernő képviselő urat rendreutasítom. — Zsirkay: Amit tett, azt a keresz­tény és nemzeti eszme érdekében cseleked­te. Bizonyítja ezt a francia városparancs­noknak hozzá intézett levelével. — Nagy Ernő újból veri a padot, el­nök másodszor is rendreutasítja. — Zsirkay: Hogy a faji sajtó, a negy­venkettes ágyuk, a faji' vezérekkel végleg leszámolhasson, bemutatja a Területvédő Liga elnökének levelét. Az ellenzéken s a szélsőbaloldalon is­mét nagy zaj tör ki erre. — Zsirkay: Ez a levél elmondja, hogy ő volt az, akinek a kezdeményezésére az első katonai szervezkedések megkezdőd­tek. J Az a rut és aljas támadás, melyet a direktóriumhoz intézett levéllel kapcsolat­ban Zsirkay ellen indítottak, ezzel a levét lei teljesen megdől s kitűnik, hogy Zsir­kaynak a keresztény és magyar vezérnek megsemmisítésére törtek. A levél elmond­ja ezután azt is, hogy a Területvédő Liga vezetősége tudott Zsirkaynak a direktó­riumhoz intézett leveléről, s azt azért kel­lett megírnia, mert máskép nem fejthe­tett volna ki elég agitációt. Már ez a tény is élegendő arra, hogy senki alaptalan váddal ne illethesse. Elmondja a levél továbbá azt is, hogy Zsirkay a Trancia vá­rosparancsnoktól maga kérte az újszeged! táborba való internálását, hogy ezáltal könnyebben tarthassa Yenn az érintkezést a keresztény és nemzeti eszme harcosai­val, végül igazolja a levét azt, hogy Zsir­kay önzetlenül cselekedte mindezt s a Területvédő Ligától pénzt nem kapott szolgálataiért. A I^vél felolvasása után a szocialis­ták soraiban kinos csönd támadt . Majd gizzel folytatja Zsirkay. Ha puri­fikálni akarnak, akkor kezdjék meg első­sorban önmagukon s keressék ott a bű­nösöket, ahol ma is 12 szovjet delegátus ül A török ellenjavaslatot a szövetségesek kormányai is felülvizsgálják London, március 3. Az angol kor­mány félhivatalos szikratávíró jelentése szerint a török ellenjavaslat s az azt kisé­rő jegyzék csütörtökön érkezik a szövetsé­ges hatalmak fővárosaiba. A javaslat ugyanis oly nagymérvű módosításokat foglal magában a lausanneí pontokkal szemben, hogy kénytelenek lesznek a szö­vetséges kormányok külön foglalkozni -az­zal. 'Ilyen pont például az, hogy ki kell kapcsolni az összes gazdasági kérdéseknek a tárgyalását. Londonban általában az a benyomás, hogy a szövetségesek komo­lyan óhajtják a "békét s hajlandók újra felvenni a lausannei tárgyalás fonalát, ki­kötve azonban azt, hogy azokat a kérdé­seket, melyeket a lausannei konferencián elintéztek, uj tárgyalás alá nem vonják. Ma még nem lehet tudni, vájjon a szö­vetségesek elfogadják-e Konstantinápolyt tárgyalási helyül, egy bizonyos és pedig az, hogy a közel keleti 'kérdést rendezni kjl. A kormányok minden kérésben tisztázni óhajtják álláspontukat, melyet a török ellenjavaslattal szemben el 1 akar­! nak foglalni. Minthogy azonban a terve­zetnek csaknem valamennyi pontjával szemben módosítást nyújtottak be á tö­rökök ellenjavaslatukban, kizártnak lát­szik, hogy két héten belül végezzenek még abban az esetben sem, "ha csak az ellenjavaslat felét vennék tárgyalás alá. A Times a török javaslatokkal kapcsolat ban a következőket írja : Nem fogadható el a török ellenjavaslat azon része, mely a gaz­dasági kérdések rendezését csak a békekötés utáni időre halasztja, valamint az sem, mely az idegen állampolgárok jogi helyzetét tár­gyalja. Lausanneban sókat engedtek ebben a kérdésben, a jogot tovább már nem lehet kiterjeszteni. A Daily Telegraph gyanúsnak találja a török ellenjavaslatot, mert az "Olaszországi­tól Castellorit, Angolországtól az elfogott hadihajókat, Franciaországtól pedig gazdar sági engedményeket kéri. ügy látszik, az a terve Törökországnak, hogy e különféle kér­désben egyenetlenséget támasszon a szövet­ségesek között s külön-külön lépjen velük egyességre. Fiedler Gyula vendéglős meghalt. Fiedler Gyula vendéglős, a minden­ki által szeretett, közkedvelt »Gyula bá­csi« tegnap éjjel hirtelen meghalt. Régóta kinzó szívbaja okozta halálát, mely óriási részvétet keltett egész megyeszerte. Mindenki ismerte őt, a Korona volt főpin­cérét, a Tisztviselő Otthon volt vezetőjét, s a Bocskai Étterem jelenlegi bérlőjét. — Vendégével szemben 'utolérhetetlenül fi­gyelmes, barátaival szemben önfelál­dozó volt. Puritán jellemű volt Gyula bá­csi, aki életében sohasem a hasznot ke­reste, hanem az élet erkölcsi értékeit. — Halálát neje, életnek hü kisrője és fia, a Bocskay Étterem bérlője gyászolják. Te­metése "szerdán délután 4 órakor lesz a Bocskai utcai gyászházból. A Bocskai Ét­terem a gyász miatt ma és holnap zárva lesz. Bezártak egy magyar iskolát a Felvidéken. Budapest, márc. 13. Saját tudósítónktól. Magyar Kurjr jelenti. Haviár János ara­nyosmaróti tanfelügyelő bezáratta a barsme­gyei Ény község színmagyar lakosságának iskoláját. Az iskolabezárás ügyében Füsst Kálmán interpellálni fog a prágai nemzetgyű­lésen, azonban előre láthatólag a cseh kor­mány azzal a hazugsággal fog válaszolni, amit színmagyar lakosság sérelmében tenni szokott, hogy tudniillik valamikor a község tót volt, tehát ez jogot ad a magyar iskola bezárására. Bélyeggyűjtők öröme. Budapest, márc. 13. Saját tudósítónktól. Római jelentés szerint az olasz kormány legközelebb kibocsátja az uj fascista bélye­geket. Tőzsde. II S&J. Budapest, márc. 13. Saját tudósítónktól. Zürichi nyitás : Budapest 0.1725, Berlin 0.02 és ötnyolcad, Nevvyork 536, London 2522, Páris 3250, Milánó 2565, Prága 1595, Belgrád 560, Varsó 0.0110, Bécs 0.007425, osztrák bélyegzett 0.007475. Devizák : Napoleon 11400 pénz. Amster­dam 1210—240, lei 14—15, Koppenhága 582 —65, Krisztiánja 551—71, London 14380— 680, Berlin 15—17, Olaszország 142—62, Páris 185—95, Prága 90.5—94.5, Stockholm 212—42, Svájc 570—90, Bécs 440-60, Nevv­york 3050—125, Varsó 7—8, Brüsszel 158 —66. Értékpapírok' Salgó 115000, Államva­sút 45000, Borsod—Miskolci 14000, Általános Kőszén 330000, Urikányi 205000, Ganz—Da­nubius 2.500.000, Ganz Villamossági 360000, Schlik 18500, Schuller 9500, Izzó 106000, — Spódium 20000, Cukoripar 475000, Lámpa 37000, Szalámi 8000, Pamut 50000, Georgia 275000, Atlantika 1 65000, Levante 145000, Terménypiac : Buza budapesti paritásban 148, vidéki állomásokon 143—45, rozs vidé­ken 88—89, árpa jobb minőségű 9000, ab ál­lomás, zab budapesti közraktárban 97[. Ara 20 korona.

Next

/
Oldalképek
Tartalom