Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 25-47. szám)

1923-02-10 / 32. szám

Nyíregyháza, 1923. tébruúr !• Szombat X11V. éTÍolyam. * 32. s®ám. EKRtzetést árak hetybsn és vidéken: X«y hóra 400 K. Negyedévre 1100 K. Kdsíitóviselőknek és tanítóknak 20®/» engedmény. Alapította JÓBA ELEK Főszerkesztő: Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő: VEHT8E K. ANDöf* SzerkaMtŐség SZÉCHENYI-UT 9. 8ZAM. Telefon saím 189. Postaeheque Kézirat okat Beakadu nk A nemzetgyűlés mai ü/ése. Budapest, február 9. Saját tudósí­tónktól. A nemzetgyűlés inai ülését fél 11 óra­kor nyitotta meg Huszár Károly alelnök. Bemutatja östör József levelét, melyben külföldi tanulmányútra négy heti sza­badságidőt kér. A Ház a szabadságot megadja. Pesti Pál a II. számú bíráló bizottság előadója, hogy a Berky Gyula mandátu­ma ellen beadott panaszt alaki okok miatt el kellett utasítani, igy Berky végérvénye­sen megválasztott képviselője a nemzet­gyűlésnek. Hebelt Ede sürgős interpellál cióra kér engedélyt, a Ház az engedélyt nem adja meg. N Napirendi vita előtt Waikó Lajos ke­reskedelemügyi miniszter emelkeídiik szó­lásra, aki a sütőipari és az éjjeli munkáról szóló törvényjavaslathoz szól hozzá s a j vita folyamán tett kijelentésekre válaszol. Magyarország azon országok közé tar­tozik —- mondja — melyekben a munkásvé­delem terén lassú ütemben való haladás ész­lelhető. Ennek oka elsősorban abban kere­sendő, hogy Magyarország agrár állam. Hoz­zájárult ehhez az a helyzet is, melyet a tria­noni szerződés teremtett, tudniillik, hogy Magyarország 13 milliónyi őstermelőjének csak 31 százaléka maradt meg a csonka hazái­ban, mig az ipari munkások közül 45 száza­lék lett az uj haza lakójává. De ettől eltekintj­ve egy másik ok is hozzájárult a lassú hala­hoz, az, hogy nincs közös vámterületünk s mindazokat az ipari szerveket meg kell ala­poznunk, melyeknek előfeltételeit megtalál­hatjuk hazánkban. A most tárgyalás alatt lévő törvényja­vaslaton kivül már a legközelebbi időn belül több fontos munkásvédelmi törvényjavalatot szándékszunk a Ház elé hozni, ezek között is elsősorban a nők és a gyerm<e!kiqkí védele­mére vonatkozólag. Ugyancsak tervbe van véve az iparfelügyelet módosítására vonatko­zó törvényjavaslat elkészítése is. Ami a most tárgyalás alatt álló törvényjavaslatokat illeti meg kell jegyeznem, hogy az éjjeli munkáról szóló törvényjavaslatnál magam is jobb sze­rettem volna, ha benne taxatíve fel lett volna sorolva mindaz az iparág, melyben az éjjeli munka megengedhető, azonban igy kénytelen vagyok alkalmazkodni a helyzethez. Biztosí­tani kivánom a Házat, hogy amig én vagyok a kereskedelmi kormány élén, az erősek és gyengék harcában mindig a gyengének aka­rok kedvezni s amellé állok. Könnyű azok­nak, akik csak kritikát gyakorolnak, azok csak a végcélt nézik, de az adott helyzettel sohasem számolnak. Erre való tekintettel kérem a törvény­javaslat elfogadását. A határozati javas­latot két felé osztom. A törvényjavaslat azon részét, mely a nők és gyermekek munkájának szabályozására vonatkozik, elfogadom, azt a részét azonban, mely az éjjeli munka szabályozásáról szól, elfo­gadásra nem ajánlom. Lehetséges, hogy. ezt a kérdést úgyis a legrövidebb időn belül rendezni fogjuk. Ezután a Ház a javaslat részletes tár­gyalására tér át. A részletes tárgyalás utján a javaslatot részleteiben is elfogadja a Ház Utána az elnök 5 j>erc szünetet ren­del el. Könyv az oláh kulturáról. j A pártpolitikai élet hullámzása. Budapest, február 9. Saját tudósi- , Budapest, február 9. Saját tudósí­tónktól. tónktól Bukaresti séták cim alatt egy feltű­nést keltő könyv hagyta el a napokban a könyvpiacot. A könyv szerzője álnevet használ. Juon Flores név végtelenül jeí 1­lemző riportokat közöl Momania Maré hely zetéről, politikájáról, operett erkölcseiről! melyekkel Európát akarja mímelni, de valójában csak balkáni erkölcsöket üz Romanía Mare. A könyv szerzője a je­lek szerint erdélyi ember, oláh szárma­zású újságíró, akinek sok alkalma nyí­lott belepillantani a román éfctbe s aki szomorúan látta be, hogy a magyar zsar­noki uralomban boldogabb volt ő, a ro nok i uralomban boldogabb volt ő, a román kora alatt. — A könyv iránt. külföldi könyvkiadók részéről ís nagy az érdek­lődés s meg akarják vásárolni többen is kiadói jogát. t Apponyi Albert Párisba utazott Budapest, febr. 9. Saját tudósítónktól. Az interparlamentáris Unió február hó 12-én kezdi meg üléseit Párisban. Apponyi Albert gróf elutazott az ülésre. Onnan Spa­nyolországba fog menni, ahol meglátogatja az özvegy királynét is. wn M« —a——— — A Magyar Hírlap irja. Az egységes pártnak s általában a nemzetgyűlés azon tagjai, akik nem helyeslik Bethlen István gróf azon kijelentéseit, melyeket a polgári jogokkal és szabadsággal kapcsolatban tett, értekezletet fognak tartani. A mozga­lom általában az EME körébe tartozó kép­viselők köréből indul ki, akik készek lesznek esetleg a pártból ki is válni. A ki­válás mindössze 10—20 embervesztes­séget jelentene a pártnak, azonban amel­lett, hogy számbelileg nem számitana e kiválás, még inkább megerősítené a kor­mány helyzetét azáltal, hogy más oldaliról is nyerne támogatást a kormány és pe­dig azok részéről, akik ma a szélsőjobb oldal miatt nem támogatják a kormányt ténykedéseiben. Az Andrássy pártban világosan ész­lelhető a szétesés processusa. Azonban az is elképzelhetetlen, hogy Andrássy és Gömbös egy politikai irányt kövessenek. Az ellenzéki pártok részében is észlelhe­tő olyan mozgalom, mely arra irányul, hogy a belső egységet megteremtsék a pártok között s igy munkálják a Nagyma­gyarország felé vezető nemzeti ügyet. Csehszlovákia törvényt alkotott a köztársaság védelméről. Budapest, febr. 9. Saját tudósítónktól. Prága, febr. 8. A köztársaság védelmé­ről alkotott törvényjavaslatot a bizottság át­dolgozta s a következő alakot kapta a tör­vény. Halállal bűnhődik az, aki gyilkossági szándékból megölte, vagy szándékosan halá­losan megsebesítette a köztársaság elnökét, vagy a kormány valamelyik tagját. Halállal bűnhődik az is, aki olyan csoportnak a veze­tésére vállakozott, melynek az a célja, hogy a köztársaság elnökét, a kormány tagjait vagy közhatóságokat megtámadjon s meg­fenyegesse. 10—20 évi súlyos börtönbüntetés éri azt aki a köztársaság alkotmányának megváltoz­tatására törekszik, a köztársaság területi ki­sebbítésére tör, vagy az elnök, a kormány tagjai munkakörét gátolni akarja, háború esetén terveket másol le, ad el, vagy az el­lenséggel tárgyal s idegen hatalom részére kémkedést teljesít. 5—10 évi börtönbüntetéssel sújtják azokat, akik az elnök, vagy a kormány tag jainak testi épsége ellen könnyebb kimene telü merényletet követnek el. Akik pedig a kormány tagjait, vagy a köztársaság el­nökét közmegvetés vagy guny tárgyává akarják kitenni, fegyvert, aknavetőt, lángszórót vagy ágyút rejtenek el, vagy a Habsburg dinasztia részére utat egyen­getnek a köztársaság területén, 1—5 "évi Su lyos börtönbüntetésre ítéltetnek. A Nemzeti Hitelintézet tőke­emelése. A Nemzeti Hitelintézet uj vezetősé­gének terve az, hogy a 190 millió koronás alaptőkéjét 600 millió koronára emeli fel' az újonnan kibocsátandó részvények ál­tal. Az igazgatóság tavaszra liivja össze az évi közgyűlést, melyen a tőkeemelésen el­határozzák azt ís, hogy a részvények után 4 százalék osztalékot fzietnek. Tőzsde. Budapest, febr. 9. Saját tudósítónktól. IZürichi nyitás : Budapest 0.2025, Berlin 0.01 és ötnyolcad, Newyork 523.25, London 2492, Prága 1585, Páris 3350, Milánó 2570, Varsó 0.015, Bécs 0.0075, osztrák bélyegzett 0.0075. Devizák: Amsterdam 1045—80. Buka­rest 12.5—13.5, Berlin 8.5—9, Páris 163—73 Prága 78—82, Varsó 7.5—8.5. Értékpapír nyitás: Salgó 66500, Rima 9900—10050, Államvasút 20700, Általános kőszén 178000, Urikányi 100000, Ganz­Danubius 1.800,000, Ganz—Villamos 235— 260000, Láng 27000, Motor 6000, Waggon 8600, Schlick 13000, Brassói 53000, Izzó 81000, Goldberger 18500, Karton 38500, — Klotild 7500, Lámpa 42000, Szalámi 5300, Stummer 215000, Georgia 112000, Levante 112000, Tröszt 15000. Terménypiacon sem a malmok, sem a magánosok nem vásárolnak. • ira 20 korona*

Next

/
Oldalképek
Tartalom