Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 25-47. szám)

1923-02-10 / 32. szám

A jó kedv birodalmától a nyomorenyhitő akcióig. Riport a ayiregyhái! életből. Mintha csak a természet is szimbolizálni akarná a szomorú jelent. Sártól, szennytől piszkos minden. A tél kemény hidegét meg­törő aranyos napsugarak is elbújtak egy rövid földi vizit után, hogy a nehéz párás köd ólomsulyként nehezedjen bűnöző lel­künkre. Talán sohasem volt még olyan idő­szerű Kölcsey parainaezisének testet öltése, mint most »Aki másnak ártatlan örömén örülni nem tud, aki másnak, fájdalmait rész­vétlenséggel nehezíti, az nem érdemel és nem nyer szeretetet másoktól, mert a szeretést csak a szeretetnek lehet juttatnh. Éppen most amikor a szeretés és szeretetre a legnagyobb szükség volna, halt ki az emberekből ez a szent ikerfogalom. Az önzés rut korát éljük. A tehetősek, az anyagi jólétben dúslakodok, nem tudnak leszállni a nyomortanyák mély­ségéig, oda, ahol Gorkij nyomorultjainak megelevenedett regényalakjai tengetik nyo­morúságos életüket. Sétát tettünk valame­lyik este, hogy széjjelnézzünk egy kicsit a jókedv birodalmában azok közt, akik a sors különös kegyéből csak a jólétet, a duslakodást ismerik. A Ko­rona hatalmas nagytermének ablakai®, a csil­lárok százai ontják vakitó fényüket A zene pattogó ütemfe s a jókedv szülte hangos kur­jantások süketítő kaosza, ugy hangzik a kihalt, néma éjszakában, mint egy fékevesz­tett tömeg csatakiáltása. Estélyi ruhás párok jönnek le a bálból. A hidegtől összetört kV mos kocsis előzékenyen ajánlja fel szolgár latát: »Kocsit tessék /« amire a bállovag Íz­léstelen viccel felel, amit a társaság hangos kacagással honorál. Egy másik társaság jön le. Hangosan tárgyalják a báli eseményeket y,Soha szebbet, mint az az aranybrokatos esté­lyi ruha, nem láttam még, — mondja az egyik nő. És ez igy megy egész éjszaka, sen­ki sem gondol a külső perifériákra — ahol a nyomor alszik. Az öreg harangóra éppen az éjfélt üti. Elegáns, frakkos fiatalember jön. Beül egy kocsiba, hanyag elegánciával keresztbe veti a lábát. Néhány pillanat, a ványadt gebe testéről lekerül a pokróc, egy ostorsuhintás és elindul. Nem is kell szólni hogy hová, hisz a kocsis tudja, hogy ilyenkor Minden ut a bárba vezet­Már messziről hallatszik a bár megszokott slágier dalának : w tanyám ez a kicsike bárt unott melódiája. Bent tombol a jókedv, du­hajkodik a gondtalanság. Éjjel minden olcsó, ugy vélem, mert az 1000 koronás borokat, a 2500 koronás pezsgőket ugy rendelik, mint a nappal dolgozó embere, ebédutáni feketéje mellé a vizet. Egy kis hus 450 korona, sopán­kodunk nappal, éjjel természetesnek találjuk hogy annyi egy sültnek az ára. "Egy idegen pária tévedt be. Rongyos rokkant kucséber. Nyakába akasztott tálcán árulja silány portékáját, a nápolyi szeletet, kávé krémet, gyufát. Nem kell senkinek, hisz a cigarettát még a szájba sem teszik, már ott a frakkos pincér gyufával. Cukor itt csak a Gerbaud, a Floris bonbon járja. Senki nem vesi tőle semmit. Senki sem állhatja szegény­ségé*, egy előkelő gesztussal, utat mutatnak neki — mehet! Záróra van, a redőny lehúzódik, most mSr nemcsak a nyomor, de a jókedv tanyája is alszik... Másnap délelőtt a városházán jártam, kopott emberek vonszolják a lépcsőn fáradt testüket. Nem kérdezzük hová mennek, hisz könnvü eltalálni : a Horthy-inségakció irodájába­A foiyosó utolsó ajtajánál áll egy kis néma tömeg. Csendben, hangtalanul, mert tudják, akS alamizsnát kér, annak illedelmes­nek kell lenni. Bent serény munka folyik. A különböző jótékonyegyletek hölgytagjai buzgólkodnak a könnyek felszárításában, élükön Kardos István kulturtanácsnokkal. Ez a jóságos lel­kületű férfiú valóságos atyja a szegényeknek Mindenkit meghallgat, mindenkin igyekszik segíteni. Ingyen lisztet, ingyen fát osztanak ki. Eddig több, mint 2 millió korona érték­ben. Csak egy félórát kell itt eltölteni, s nincs az a kevély, az a dölyfös ember, aki magába ne szálljon. A nyomortanyák férges odúi­nak, szánalmas felvonulása ez. Ártatlan gyermekek ruha és cipő nélkül, hidegtől kif­veresedett sebes testtel jönnek. Szemükben könnycsepp csillan meg, a nálunk eddig ismeretlen örömkönny cseppje. Ruhát, cipőt kaptak. Egy szőke kisasszony jóságos tekintete tart szemlét a szánalmas ügyfeleken, ő az utolsó fórum, ő állitja ki az adományok utal­ványait. Van is hálálkodás érte. Talán egyet­len hely, ahol gyűlölködés, szitkozódás he­lyett a megértést és hálás szavakat lehet hallani — mert ez a hely a szennyes világinak egy kis oázisa, hol a szeretést, a szeretetnek juttatják. (W. M.) Szombaton és vasárnap az Af ollóban: Az óqő pokol amerikai kaland erjáték 5 felvonásba*. Napsugár kisasszony burlasakvigjátík 5 felvonásban. Egy teljesen jókarban leve özBetberandezés elsdó. Megtekinthető: FODOR FERENC Mg üzletében Nyíregyháza, Zrínyi Hona utea 5. szám. á katonák hazafias ünnepe a Horíhy-akctó /avara. Nyíregyháza, február 9. Saját tudósí­tónktól A m. kir. 12. hcmvédgyaíogezred legény­sége tegnap délután 4 órakor nagysikerű fia­zafias ünnepélyt rendezett a városi szinház­ban, mely ez alkalomra színültig megtel* keresztény érdeklődő közönséggel Jete* voltak a hatóságok képviselői is, hogy kife­jezést adjanak Nyíregyháza társadalma ha­zafias érzületének. Az ünnepélyt a katonaze­nekar Rákóczi nyitánya vezette be, amelyet Kiss János karmester nagy lendülettel ve­zényelt. Nagy Kálmán tizedes kiváló szinésai talentummal előadott prológja után a le­génységi énekkar a Turul madár cimü daít adta elő jó betanulásban Vén Zoltán főhad­nagy vezényletével. Nagy hatást ért el az Ize­net Erdélyből és Válasz az erdélyi üzenetre. Előbbit Gál András őrvezető, utóbbit Kolo­majer János hadapród jelölt őrmester adta. elő mély átérzéssel. Jókai gyönyörű jelenetét Zrínyi esküjét a Szigeti veszedelemből na­gyon jó előadásban és rendezésben hozták. Zrinyi megszemélyesítője kiváló előadóklé­pességével, nagyszerűen alakította szerepét. Lévay Áron hadapródjelölt őrmester, Nagy Kálmán tizedes, Tornay Sándor hadapród­jelölt őrmester és Varga József őrmester si­került számai szerepeltek még a műsoron a katonazenekarral és legénységi énekkarral együtt. A közöket kedves mókával töltötték ki. A nagyszerűen sikerült ünnepélyt, mely­nek tiszta jövedelme a Horthy-inségakóó ja­vát szolgálja, a Himnusz fejezte be. Szabolcsvármegye népoktatásügye 1923. január hónapban Nyíregyháza, február 9. A Nyirvidék tudósítójától. Szabolcs vármegye kir. tanfelügyelője a napokban készítette el jelentését a várme­gye népoktatási állapotáról, melyből a kö­vetkező adatokat közöljük lapunk olvasókö­zönségével : A háború következtében beállott keve­sebb népesedés most mutatkozik a legerő­sebben. Különösen szembetűnő az iskolások megfogyatkozása az I. osztályú tankötelesek sorában, annyira, hogy mig a mulí tanévben a vármegye területén 14117 gyermek iratko­zott be az első osztályba, addig az idei első ; osztályosok létszáma csak 8665. A hat osz­| tályu- elemi iskolásokra nézve az eltolódás a következő képet mutatja. Az elmúlt iskolai évben beiratkozott összesen 41364 gyermek, a folyó tanévben pedig 37236, vagyis 4128-al kevesebb. A vármegye területén 260 belterületi és 70 külterületi iskola működik 579 tanterem­mel és 613 tanítóval. A tantermek befogadó képességének alapul vétele mellett 2388 tanköteles részére van hely az állami és 34020 tanköteles ré­szére a nem állami iskolákban, ezzel szem­ben azonban téinyleg beiratkozott 2228 gyer­mek az állami és 35008 gyermek a nem ál­lami iskolába. Túlzsúfoltság azonban nem észlelhető egy iskolában sem, mert a hiány­zók száma mindig akkora, hogy hely jut mini­den gyermek számára. Az iskoláztatási törvény végrehajtása következtében a kultuszminiszter négy uj tanítói | állás szervezéséhez járult hozzá s egyben 30 községi és felekezeti iskolának fejlesztését tűzte ki a közel jövő feladatául, melyek túlzsúfoltak. Ha mód lesz ennek ke­resztülvitelére, vármegyénk népoktatásügye nagyot fog előrelendülni. A tanitás a téli idő alatt mindenütt a legjobb mederben folyik. Tüzelőanyaggal az állami iskolák el vannak látva. Csupán Kó- , tajban szünetel a tanitás, mert a kapott akrfa j szénnel nem lehet tüzelni az iskolában. Kis- : várdán pedig a polgári leányiskola kapott ) rossz fát, mindamellett itt lehetőség sze­rint folyik a tanitás. Az újonnan szervezett állami iskolák­ban . Nagyhomokoson, Vasmegyeien és Ke­rekhalmon a fűtést az uradalom biztosítja. A napkori régebbi szervezésű állami elemi iskolánál egy kis hiba történt. Az iskola fű­tését a község tartozik ellátni. Ez ma 150 ezer korona terhet jelent a községnek. A község ugy segített magán, hogy a kisüstöket bérbe adta, a pénzt beküldte a minisztérium­nak, onnan azonban fakiutalás érkezett ugyan a napokban, azonban fa nem. Rende­lettel azonban fűteni wem lehet; tehát a ta­nitás szünetel. A község most a pénzt köve­teli vissza, hogy maga gondoskodjék tüzelő­anyagról s hála a Gondviselésnek már erre is kapott ígéretet a község. Pedig talán a tanügy biztosítása terén ilyen Ígéreteknek nem, hanem tetteknek kellene inkább elő­fordulnia­P^GLÜCK JENŐ^ í bútoráruházában i Nyíregyháza, Vay A.-u,; 8. sz. a. , i mclftn Bssxáilített áron vásárolhat: j k modern háló, ebédlő stb. beren- A B L aezést és különféle bútorokat, s-t ^fl

Next

/
Oldalképek
Tartalom