Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 274-297. szám)

1922-12-29 / 295. szám

8 íJSÍYirnriDÉK 1922. december 160. Kegyelettel hajtva meg lelki alakod előtt annak a vármegyének tiszta loliogő­ját, mely vármegye ugyanebben a terem­ben annyiszor és keményen vívta meg az eszmék tiszta harcát az élő meg nem értett háború előtti Tisza Istvánnal. Hálával eltelve borulok le az igaz és erős magyar emlékezete előtt, ki mig élt csak a Hazának élt, kt szem rebbenés nélkül tudott Hazájáért meghalni s ki bi­zonyára boldog lett a háláiban, mert oda fentről jobban és jobbnak látja a magyar sorsot, mely ma még minket el búsít és majdnem kétségbeejt. Kegyeletes és örökös megőrzés végett átveszem egyidejűleg nagy Széchenyinek művészi képmását is, mely a mai napon első ízben díszíti közgyűlési termünket. Függjön e két kép e falakon az örök idők végtelenségeig, tiszteletben és sértetlenül. A hazájáért halált szenvedő két nagy ma­gyar vértanú halhatatlan szelleme pedig segítsen együttes dicső és eredményes munkára. Ugy legyen . A zajos helyesléssel fogadott beszéd után a közgyűlés Mikecz István és Liptay Béla indítványára elhatározza, hogy Ra­kovszky Iván beszédét teljes egészében jegyzőkönyvben örökíti meg és terjesztés céljából ki is nyomatja. A dalárda him­nusza után véget ért az impozáns ünnep­ség . A földmivelésügyi miniszter adatokat kér a földárakról. Nagyatádi Szabó István földmivelés­ügyj miniszter a földárak alakulásáról kimu­tatást készített. Az erre vonatkozó hivatalos adatgyűjtés január 2-án fog megindulni. — Ezért a fö'.dmivelésiigyi minisztérium felhí­vást intéz a gazdasági tudósítókhoz, hogy jelentsék be az illető vidéken kialakult föld­árakat. A körlevél külön adatokat kér az 1 5, 5—10, 10 -20, 20—100, 100—1000 holdig és az ezer holdon felüli földterületek áráról. Külön árbecslést kér a földművelésügyi mi­nisztérium a szántóföldről és a szőlőről. Az utasitás értelmében január 16-ig kell beküldeni a jelentéseket és ezek alapján a földmivelésügyi minisztérium elkészíti a ki­mutatást a földárak alakulásáról. Arra nézve azonban, hogy a hivatalosan megállapított földárakat nyilvánosságra hozzák-e, még nin­csen végleges határozat. Annyi bizonyos, hogy a statisztikai adatokat a földbirtokren dező biróság rendelkezésére fogják bocsá­tani. Hasonló kimutatást akar a földmivelés­ügyi minisztérium a mezőgazdasági munka­bérekről is, amelyek alakulásába tudvalevő­leg a kormány erélyesen akar beavatkozni. A minimális munkabéreket a helyi hatóságok vidékenként állapítják meg. Lapunk maj számához utalvány-lapot mellékelünk azon vidéki előfizetőink részére, kiknek előfizetése lejárt, kérve annak felhasz­nálásával & hátralékos előfizetési dijak szíves beküldését. Kiváló tisztelettel: l a NYIRVIDÉK kiadóhivatala. Kis Naptár. december 29. Péntek. Kath. Tamás. Prot. Dávid. Diadal-Mozgó: Arábiai éjszakák. (7 és 9 órakor.) — Délután 4 órakor Walter Krause mérnök vetített ké­pes előadása a permetező öntözés­Modern Kabaré. (9 órakor.) Intim Kabaré. (9 órakor.) Nmcs immár ellenfele a it nah a hatalmas magyar szellemnek, orszá­got sziklaként alátámasztó akaratnak, ame­lyet Tisza István gróf jelentett. Szabolcsvár­megye székházában mély megilletődéssel hall gátja mindenki ama igazságháromságról szó­ló ihletett beszédet, anielvet Tisza vezéri nagyságának meggyőződéses, tántorithatat lan hive, Rakovszky Ivóji miniszter mond. A nagy Tisza ellenfelei között is voltak kiválóan értékes hazafiak, de az önérdek szem pontfai átitatták hazafiságukat. Valóban soha jobb időben meg nem ragyogtathatja a belügymi­niszter Tisza István önzetlen hazafiságban fénylő jellemét, mint ma, a hatalmi törekvésp nek mindent alárendelő politikai nagyságok, közéleti hangoskodók napjaiban. Szabolcs vezér földjén megértő, érző szivek dobog<­nak fájó de büszke emlékezésben a klassztf­saji jellemző szavak nyomán, amelyek felidé­zik a glóriás magyart, Tisza Istvánt és fényt szórnak a jelen ködös útjára, az önzetlen ha­zafiság fényét, t í magyar politika bethlchemi csillagának sugarait. — Eljegyzés. Färber Gizikét eljegyez­lt» Singer Nándor, Budapest—Kecskemét. Minden külön értesítés helyett. Weinberger Rózsika Uj fehértó Grosz­man Ignác Nyíregyháza, jegyesek. — Eijtfiyzés. Burger Erzsikét elje­gyezte Spitz Péter Nyírbátorból. Minden külön értesítés helyett.. — Esküvő. Leányunknak Szerénának' Biedermann Mór úrral megtartandó es­küvőjére mely f. hó 31-én délután 2 ós fél órakor lakásunkon Körtc-u. 8. sz. alatt fog megtartatni, jói sin erőseinket szívesen látjuk. Klein Jakab és neje. Minden kü­lön értesítés helyett. — Halálozás. Laskay Dániel gazdál­kodó 59 éves korában Nyírturán elhunyt. Halálát Nyíregyházán is számos rokon és ismerős gyászolja. A világ legszebb filmje : Út a boldogság felé a Vároai színház Mozgóban. — A székelyi ref. Egyház Szilveszter­kor nagyszabású jótékonycélu, zártkörű táncestéíyl rendez. A rendezőség élén Hódy Gusztáv ref. lelkész és Dankő Já­nos gazdatiszt állanak. — Kaszinóba' Gáváü A gávai kaszi­nói tagok január elején egy nagyszabású táncestéíyl rendeznek. Az előkészületek a bálra vonatkozólag most folynak. Részle­tekről a legközelebb. — A kőtaji iparos ifjúság Kereszt­mann Mihály borbély mester vezetése alait egy nagyszabású műsoros táncestéit ren­dez újévkor. A darabokat ismét eg^ ambiciózus, tehetséges iparos, Kereszt­rnánn Mihály írta. Prológot az iparos if­jak felkérésére ifj. Radványi Sándor, la­punk munkatársa, a fiatal szabolcsi poéta irta. Védnökök a kőtaji intelligens embe­rek. A táncesté.ty elé nagy várakozással néznek. — A Bessenyei Kör pá!yanyé?rt<?» poé­tája, Pákozdy Ferenc, aki a Krisztus szo­nettekkel érdemelte ki a Kör koszorúját, tanárjelölt a budapesti Br. Eötvös József Collegíum tagja. — Feihlvas. A kereskedő ifjak egy­lete f. hó 31-én, vasárnap délután 2 óra­kor tagértekezíetet tarl, melyre tagjait tisz­telettel meghívja. — A vezetőség. — Be'- és külföldi illatszerek eredeti üvegekben és kimérve legjobb minőségben és legolcsóbban a Divina illatszertárban Zrínyi ICona-u. 9 kaphatók. — Újévre 1 a fővárosi lapokra az Uj­ságholt utján fizessen elő. — December lio 29-én, 30-án és 31-én péntek, szombat, vasárnap Arábiai éjsza­kák a Diadalmozgóban. Csoda film. — Ingyen nyerhet újévi malacot, pezsgőt, bort, rigaretát, szivarokat, aki Szilvester estéjén a Boesfcay.ban lesz Reggel jó korhelvleves. Gyula bácsi. — Meghívó. A Nyíregyházai Törek­vés Sportegylet választmánya f. hó 28-án csütörtökön este féi 8 órakor a Bocskai külön termében ülést tart. A tárgysorozat fontosságára tekintettel a tagokat pontos megjelenésre kéri fel az ügyvezető elnök. — A Nyíregyházi Iparos Ifjak önkép­ző -fgyíete saját pénztára javára folyó 1922. évi december hó 31-én, azaz »Ö-év< utolsó estéjén egyleti helyiségében úKis­tér 10. szám) családias jellegű kabaré és tánccal egybekötött zártkörű Szilveszter­estélyt rendez. Beléptidij személyenként 120 korona. Kezdete este 7 órakor. 'Felülfi­zetések köszönettel fogadtatnak. — Diadal-mozgó. Arábiai éjszakák mesejáték (• felvonásban. I. rész. Rege a megkövült városról. Főszerepben: Natalie Kowankó. December 29, 30. és 31-én, pénteken, szombaton és vasárnap. Legjobb minőségű Flanellingek, hálógar­niturák divat JcüfönleQesséqck tfymfffiAu inryillona utoa V • Ma, csütörtökön este 9 órai kezdettel uj műsort mutat be a Moder n Kabaré társulata. •IWI1HWIIMI—IW|HIIM,1M»—tMJWBgJB ll«l»ll ——g ••• IMI.IIIMMBMMMMOgBaMI—11 HIIIH m Az uj műsor keretében fellépnek Szigeti Lajos, Pádli Margit és Endrei Jenő városunkban időző fővárosi művészek is. Út a boldogság felé i szezon ural­kodó slágere legközelebb jön a Városi Színház Mozgóban Szép kész kézimunkák nsgy választékban kaphatók Schwartz Sári kézimunka üzletében Nyirvizpalota 9329 DIADAL IMOZGÚ. December 21, 30, 31, péntek, sznmbat, vasárnap Csoda film. Csoda film. Arábiai éjszakák mesejáték 6 felvonásban. I, rész Rege a megkövült városról. Főszerepben Natálie Kowankó. Akar malacot nyerni? Vegyen jegyet az APOLLO sxembat esti nagy Szilveszter esti előadásaira. Bemutatásra kerül: Zoro wa huru Jönnek a bestiák

Next

/
Oldalképek
Tartalom