Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 274-297. szám)

1922-12-24 / 293. szám

4 JSfrÍRYIDÉK 1922. december 24. tés helyén uj sarj adás tavasza jön el. Néha-néha a Bessenyei Kör jeladása hangzik, mintha a nagy vezér heroldjai zendítenék meg a kürtszót. A vármegyeháza nagytermében irodalmi összejövetel van. az irodalmi érdeklőidlés mécsei gyúlnak ki. Magyar anyák, leányok, ifjak gyülekeznek a komoly szépségű teremben, az előadói asztalnák pedig imás szi~ vü magyarok foglalnak helyet. Templommá varázslódik a nagyterem s az áhitat csendjében kigyullad á magyar reménység a szivekben. A Bessenyei Kör munkássága egyik kis zöld hajtása a pusztára égetett magyar ugarnak, egy szál kicsiny zöld hajtás,, de egyike a millióknak, része az uj vetésnek, Bessenyei vetésének. c A Bessenyei Kör irodalmi pályázatának országos sikere, a Kör emlékünnepei és matinéi mind ennek a vetésnek zöld pompáját, életkincsét tükrözik, a Kör sikere Bessenyei aratása. A Nyirvidék karácsonyi számában á maga nagv nemzeti jelentőségéhez mérten állapitja meg ezt a Bessenyei Körről s ez alkalommal hozza szélesebb nyilvánosságra az idei matinén szereplő egyik szabolcsi poétának Ballá Ferencnek gyönyörű versciklusát, amelyet Moszkvában irt. E költemény elhangzása előtt Kardos István, a Bessenyei Kör főtitkára kedves közvetlenséggel mutatta be a fellépő szabolcsi poétákat. Ezt a bemutatót, továbbá Tartallvné Stima Ilonának a bemutatóban jelzett riportját karácsonyi számunk hozza. Három szabolcsi poéta Kardos István főtitkár a következő szavakban szót három szabolcsi poétáról : i Néhai jó Mikszáth Kálmán a pirosfedelü Almanachok szerkesztője mesélgette, hogv nem szerette az ősszel nyitó kö körcsinvirágot. Mert mikor az első őszi kökörcsin kieresztette virágját, be kellett liferálnia az előszót az Almanach-hoz. Az a szemfüles kiadó tán külön könyvkereskedő segédet tartott, aki a réteken a kökörcsin nyílását leste. Valahogy ilyenformán vagyok én is, a vidéki jámbor epigon, mert, amikor végig süvit a nyírségi dombokon az első őszi szél. mikor megkezdődik a szabolcsi krumpliszedés, megkezdődik a Bessenyei Kör éVadja is, itt a matiné. Mint Mikszáth Almanachjában, ugy sorakoznak itl is egymásután évenként az írók s az előszót nekem kell szolgáltatnom. — A régi jó világban de máskép ment!! Épen Mikszáth mondja, hogy valaha Fáy András főthi szőlőjében gyűltek össze minden ősszel az irók s egy öreg hordót csapraütött a gazda és patriarkális vidámság uralkodott. Könnyű volt Fáynak minden évben csapra ütni a hordót, mert a szőlőcske mindig pontosan meghozta termését. De én már harmadik éve sürgetem a szabolcsi termést... Ezért aztán, mikor az a bizonyos krumpliérlelő szellő lengedezni kezdett, már erős elhatározással mentem a Bessenyei Kör programmkészitő ülésére. — Az idén pedig a matiné elmarad! Elmarad? kérdezték a Bessenyei Kör fejei. Ugyan miért? Nagy bátran kivágtam: — Elfogytak az irók. HahahaH Dehogy fogytak. Inkább szaporodtak. Es elkezdődött a nevek felsorolása. Elég, elég.. Istenem!! Hiszen akkor még száz évig kellene élnem, hogy a kartársakat bemutatgassam. Ezt ugyan jól csináltam!! Hirtelen valami mást kell kitalálnom. Hát elismerem. író van, van. De a közönség nem támogat. Ej, dehogy nem támogat. Első matinénkon is szép számmal érdeklődtek, a másodikon már alig fértünk, reméljük és hisszük, az idén sem hagynak cserben. Igen, de... f Mit de? Az, hogy valami más kellene már, mert megunják. %OIy sok feladata van a Bessenyei Körnek. Pl. arról még sohse beszéltünk, hogy a nyelvhelyesség terén is tiszlitómunkát kellene Végeznünk. Itt az uj helyesírás is, melyet az Athenaeum meg az Uj ságüzem mindjárt melegében átforgat. Aztán van talán már két éve annak, hogy a Bessenyei Kör egyik vezérembere arra hivta fel a figyelmet, hogy a régi jó időkben mindnyájan tudtuk és ugy használtuk, hogy valamely intézmény vagy hivatal itt városunkban nyíregyházi, ujabban nyiregynázítii irnak, használnak nyomtatásban, pecsétköriratokon. Pedig ezt a kérdést annak idején az Akadémia és a nyelvhasználat az előbbi javára véglegesen eldöntötte. Ez a nyelvészeti preciőzködés a nyíregyháziak részéről azt juttatja az eszembe, hogy a szülőfalumban volt egy öreg doktor, ki az ötvenkilences osztrák-olasz háborút mint felcser végigszolgálván, a jámbor falusiakat eredeti gyógyítási és beszédmodorával kezelgette. Hát mondom, az öreg doktor, ha egy uri nőismerőséveí találkozott, kalapját már messziről lengetve kiáltotta: kezét csókolom, máma oly szépidő Van, hogy csolnakázni fogok, s -utána szoldás bort iszom... Térjünk már a matinéhoz — volt a felelet. Mindjárt, mindjárt... Vagy arról kellene beszélgetni, hogy itt Szabolcsban mennyire megváltozott még a falusi magyarok beszédje is a nyelv tisztaság rovására. Tán akkor kezdődött ez az offenzíva a nyelv ellen, mikor a háború kitört s az igazi offenziták és defenzívák Ekkor vált általánossá a rekvirálás, maximálás használata. S a ma már a demecseri ember a káposztásszekér tetején ziirichről, valuta differenciáról és devizáról beszél. És ebben benne van a közgazdasági élet képe "is.. . Csak maradjunk az irodalomnál —vágtak közbe a Bessenyei Kör generálisai. Már látom, hogy nincs más hátra, mint engedelmeskedni. Ezért aztán, mikor a hosszú névsorból kisorsoltattak az irók és megkezdődött a levelezés, egy mentőgondolatom támadt. Kinek kell ma esztetizálás. vagy irodalmi méltatás, mikor az interjúk és a riportok korszaka uralkodik. Jó Toldy Ferenc és áldott emlékű Beöthy Zsolt még igy kezdték volna: X. Y. iró született ekkor és ekkor, szegéin^, de becsületes szülőktől. De ma? Riport én interjú kell. Enélfogva elővettem a papirost és megcímez- ; tem: Tarlallyné Stima Ilona Írónőnek. — Nagydobos. Szatmármegye. Hogy fog csodálkozni a főtiszt, asszony ott a gör. kath. paróchia udvarán, mikor a levélhordó a Bessenyei Kör bori tékát átadja. "Eszébe jut a kicsi szabolcsi falu, hol ábrándos leányéveit oly kedves sok remény és rózsa szinü álom között töltötte. Azután a tisztes irói siker az eperjesi, Kassai lapokban, a nyírségi újságokban, a Budapesti Hírlapban, az Élet folyóiratban megjelent 1 sok-sok novella, vers. Ez a sok emlék a Sturm és Drang korszakából liivja őt a nyilvánosság elé most a Bessenyei Kör meghívójával együtt. A levélben pedig ez volt: Kedves íróhő!! Kérem legyen szives megírni, mikor kezdet irogatni, mi ösztönözni az irásra, mik voltak jelentősebb sikerei, mik a tervei a jövőt illetőleg? Milyen jó lesz!! Ezzel a gondolattal bocsátottam et a levelet. Mégis csak túljárok a generálisok eszén. ]Vlindent készen fogok kapni. Ezt az érdekes riportot csak át kell vennem. De ugy jártam, mint gondolni méltóztatnak. Megjött a válasz. Benne egy igen kedves cikk: Hogy lettem én irónő? Tyüh, ez olyan érdekes és értékes dolog, hogy ehhez nem szabad hozzányúlnom, Hanem megkérem szerkesztő barátaimat, hogy a Nyirvidék karácsonyi számában hozzuk. Es addig nem is árulok el belőle semmit. Magam is akkor fogom még egyszer elolvasni. Karácsony délutánján a kályha közelében, az ablak mellett ülve, mikor a nap sugarai áttörnek a bágyadt szürke felhőkön és millió gyémántszem ragyog a fákon, liáztetőkön. Akkor fogok gondolkodni ezen a sokszínű, pasztellszerű és tehetséges költészeten és visszaemlékezésen. Sajnálom, nagyon sajnálom, de addig nem árulhatok el előre semmit. A matinénk második szereplője ifj. Radványi Sándor, az más. Igen a nyilvánosság előtt élő fiatalember. Csak az imént jelent meg a Fiatal szívvel c. verskötetete, melynek előszavát én irtam, s amint hallom, az egész kiadás gyorsan el is fogyott. És mivel a nyilvánosság előtt él, én is meg merem mondani hogy egy kicsit haragszom reá. A dolog története pedig az, hogy mikor verseskötete meg jelenését hirdették a lapok, mindjárt a könyvesboltba siettem megnézni. Hát mit látok a tartalomjegyzékben ? Egy vers hozzám címezve. No ilyen megtiszteltetésben is először és bizonyosan utoljára részesültem az életben. Elolvasom, hát az vagyon irva, hogy a mulandóság messze-messze elszállt felettem és a tovatűnt ifjúságot már csak visszaálmodnom lehet. Hát szabad a könyvet olvasó nagy közönség előtt igy elárulni az ember titkát, amit féltve őrizget, amit t;án önmaga előtt sem akar bevallani. De velem együtt igen sokan szereplünk a fiatal szívben. A személyi kultusznak e túlságba vitele miatt haragszom egy kicsit reá. De könnyen és hamarosan kibékülünk, ha mint Lőrinczy György is irja róla, önkritikája kifejlődik, megerősödik. Érdemesnek tartom megemlíteni, hogy Lőrinczy a Budapesti Hírlapban verseskönyvét igy méltatja : Fiatal szívvel íródott ez a könyv és igy természetes, hogy tele van az ifjú poéta csordulásig telt szive meleg illúzióval. Rajongva csügg szülőföldje a nyíri homok nyájas képein, rajongva minden szép leányért és koszorúkba ontva a babért mindazok ra, akik az irásmüvészetben előtte utat mutattak vagy jelöltek. Poétaí tehetsége még nem alakult ki. Még küzd az öreg formák és az újért való vágyakozás tétovázásában, ami bizonyos ingadozást mutat költészetében, de két határozott tulajdonság : az őszinteség és magyarosság a tartalomban és a verselő készség a technikában, mindenesetre figyelmet érdemel. * Balla Ferencet, aki rétközberencsi közs. jegyző, s igen szerény és tehetséges ember Budapest fedezte fel és ajánlotta Szabolcs figyelmébe. A nyáron ugyanis a Kör egyik igazgatótanácsosa Pesten járt és megkérdezték tőle, hogy bizonyára ismeri Balla Ferencet mint poétát, akinek versei az orosz ! HA-RA-FI csak karácsony kétnapján az Apollóban