Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 172-197. szám)

1922-08-25 / 192. szám

Nyíregyháza, 1922. augusztus 131. * Yasárnap XL1H, évfolyam. * 188. szám. Sierkn/'íién é- M»d»Mv>tal: SZECHENYI-UT 9. SZAM. ' Talafon szám 13#. Postachaqua Kéziratokat nam adunk viasza. Elöfizetftsl árak halyban és vidék'an Híagyadévr© 500 K. Egy höri tgyss. sz*m *ra >0 korona Alapította JÓBA ELEK Falalöt szarkasztő Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ Heltai Hugó társulata elsején megkezdi előadásait A belügyminiszter megsemmisítette az államrendőrségnek tűzveszélyes­séget kimondó határozatát. T Nyíregyháza, augusztus 24. Saját tudó­sítónktól. Heltai Hugó színigazgató kitűnő társu­lata szeptember elsején megkezdi előadásait a Várost Színházban. Az államrendőrség tud­valevőleg tűzveszélyesnek mondotta ki a szín­padot, s igy még szkeccsek játszását sem en­gedte meg, csak a vasfüggöny előtt. A bel­ügyminiszter most megsemmis:>ette az állam­rendőrség határozatát s uj eljárásra utasította az elsőfokú hatóságot. A belügyminiszteri leirat egyben annak az óhajnak ad kifeje­zést, hogy a Heltai játszási engedélye elé lehetőleg ne gördítsenek akadályokat. Heltai most már a várostól és a rendőr­ségtől is engedélyt kapott, s igy szeptember elsején a sziniszezon véglegesen megkezdő­dik. A mai nemzetgyűlés. Budapest, augusztus 24. Saját tudósi­lónktól. A nemzetgyűlés mai ülését háromne­gyed 11 órakor nyitotta meg Szcitovszky Béla elnök. Bemutatta Fráter Pál kép­viselő levelét, melyben 6 heti szabadság lés az engedélyt megadta. Elnöki jelentés megadására engedélyt kért. A nemzetgyü­során bejelenti, hogy Ech®rdt Tibor meg­választása óta 30 nap telt el s mivel az állandó igazoló választmány a megbízó le­velei kifogástalannak találta s egyébként sem történt kifogás mandátuma ellen, vég- 1 legesen igazolt képviselőnek jelenti ki. Napirend előtt Takács Józsefnek a sürgőség kimondása tárgyábn benyújtott javaslatiba felett döntött a Ház s igy hol­nap az adójavaslatot a Házszabályok 250. szakaszának alkalmazása mellett fognak tárgyaltatni. Napirend szerbit a föld adó javas lat tárgyalás következett ezután. Első szónok Halász Móricz volt, aki reflektált a tegnapi felszólalásokra. Oszt­ja Szijj Bálint felfogását. Az előfogatok igénybevételénél felmerült sérelmekre vo­natkozólag kijelenti, hogy egyedül a ka­tonaságnak áll jogában kedvezményes áron igénybevenni előfogatokat. Kifogásolja, hogy az adójavaslatot a földértékre alapították. A Drózdy által ké­szített statisztika nem felel meg a való­ságnak. Oszt ja a Gál Gaszton felfogását s alig tud ellene érveket felhozni s ami­kor beszédével foglalkozik, kénytelen gon­dolatmenetét követni s néhány adattai azt kiegészíteni. Noha ő kormánypárti, ' csak azért, akar erre kitérni, hogy meg győzze az ellenzéket is arról, hogy tár­gyilagosan kezeli az adójavasalat ügyét. A létminimum megállapításának a hive. Egy cseléd konvenciójának alapúi vételét kéri megállapítani a létminimum­nál. Az adójavaslatok tárgyalásánál el­hangzott közbeszólásokból ugy veszi ész­re, hogy a destrukció ismét felütötte a fe­jét, ami pedig a magyar ember mentalitá­sának nem felel meg. Beszéde lapzártakor tart. A nemzetgyűlés a jövő héten I szünetel. Budapest, augusztus 24. Saját tudósí­tónktól. A Virradat irja : Szcitovszky Béla kö­zölte a Virradat munkatársával, hogy a nem­zetgyűlés a jövő héten valószínűleg az egész héten szünetet fog tartani, mert a képviselők közül sokan el fognak menni a Bécsben tar­tandó interparlamentáris konferenciára. — Szükségessé fogja tenni a szüneteltetést még az a körülmény is, hogy a konferencia után körülbelül 300 vendég érkezik a konferen­ciáról Budapestre s ezeknek fogadtatása s az előkészítés szintén a legtöbb képviselő .'tíe­jét igénybe fogja venni. Hadifoglyok érkezése Nyíregyházára. Ma délelőtt érkezett Nyíregyházára egy 6 tagból álló hadifogoly társaság. Közöttük érkezett meg Illés József pénzügyi titkár és Nagy József városi tisztviselő U, aki 8 évi Í távollét után jött ma délelőtt haza. — Az érkezőket a rokonság és ismerősök mintegy ; 500 főnyi tömege várta. — Nagy József a »Szeressük Asztaltársaság« alapító tagja volt s igy érkezéséhez 30 tagu küldöttség ment ki az állomásra. — A hadifoglyok és a család­tagjaik között megható jelenetek játszódtak le. A Nagy József és felesége közötti ölelke­zés láttára szem alig maradt szárazon. A vasmunkások sztrájkja be­fejezés előtt. Budapest, augusztus 24. Saját tudósí­tónktól. A vasmunkások sztrájkjának befejezése most már csak órák kérdése. A m. kir. állam­rendőrség politikai osztályának vezetője és a vasmunkások vezetői között annyira előre­haladt a megegyezés lehetősége, hogy remél­hetőleg már a mai napon a déli órákban fel is veszik a munkások újra a munkát. Ára 10 korona. Elfogtak egy notórius tolvajnőt Nyíregyháza, augusztus 24. Saját tudó­sítónktól. Tegnap délelőtt a Kovács András vaske­reskedésében tetten érték Suba Sándorné, ra­mocsaházai lakos, notorius tolvajnőt, aki 10 darab tányért és 2 tálat akart ellopni. •«- Ko­vács András a rajtacsípett Suba Sándornét átadta a rendőrségnek, ahonnan kihallgatása után átkísérték az ügyészség fogházába. Jellemző az esetre, hogy amikor az ál­lamrendőrség Suba Sándorné múltja után ér­deklődött a ramocsaházi elöljáróságnál, — azt a választ kapta, hogy nevezett egyén no­tórius tolvajnő, akinek egyik szemét ffc lopás­ból kifolyólag, rőffel verték ki. Tart a pincérsztrájk. Budapest, augusztus 24. Saját tudó­sítónktól A Virradat irja. A tegnap ki­tört pincérsztrájk változatlanul Ttart. A Teréz körúti Kömüves-féle kávéházban egy Dániel nevii 31 éves pincéi' felelős­ségre vonta a szolgálatot teljesítő főpin­cért, hogy miért dolgozik. Dánielt az elő­idézett inzultus következtében előállítot­ták a rendőrségen. Ugyancsak előállítot­tak 558 darabot, eladatlan maradt 137 darab, rom pincérét is, mert az ott levő s szolgá­latot teljesítő főpihcért felelősségre akar­ták vonni. A kávéház tulajdonosok kije­lentették, hogy a pincérek sztrájkjával egyáltalában nem törődnek s elhatároz­ták, hogy a végletekig szembehelyezked­nek a pincérek követeléseivel. Zürichben a márka a korona alá csúszott. A berlini tőzsdén ma őrült hause volt s ennek következtében a zürichi tőzsdén a már­ka kurzusát alacsonyabban jegyezték a ko­ronáénál. A berlini tőzsdén mindenütt csak pénz volt. Venni semmit sem lehetett. A Devizaközpont hivatalos árjegyzése. Budapest, augusztus 24. Saját tudósí­tónktól.. Vluták : Dollár 1710—1730, dinár 1900 —1940, osztrák korona 220—240. Devizák: Newyork 1720—40, Páris 134 —36, London 7625—775, Zürich 325—30, Mi­lánó 761/4—773/4, Berlin 165-75, Prága 59— 61, Bukarest 1400—50, Zágráb 475—85, Bécs 20.25—22.25, Varsó 21—22. Zürichi nyitás : Budapest 0.32. Terménypia c: Buza 6950—7000, tisza­vidéki 6850—900, rozs 5350—400, takarmány­árpa 6250—300, sörárpa 6950—7000, zab 6150—200, tengeri prompt 7650—700. Sza­bolcsi tengeri 7450—500. Sertéspiac: Nyilt sertésvásárra felhajtot­ták a Keleti pályaudvar éttermének há­Arak : fiatal nehéz 365-75, közép 235-72 könnyű 200—340. Vidékre élve elszállítva 2 darab. Különösen zsirsertésben élénk volt a kereslet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom