Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 99-122. szám)
1922-05-10 / 105. szám
Sylregyháza 1922. május 10. * Szerda XLXII. évfolyam. • 105. szám EMfizet«»! «rak halybar. és vidéken : apfez évre 800 K, fétévre 400 K. r.e«ye<íévra 200 Él égy hóra 80 K — Egyes szám ára 6 korona. Alapította JÓBA ELEK Felelöe MWkosztö Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 9. SZAM. Telefon szám 139. Postacheque 2966«. Kéziratokat nem adunk vissza. Az egységes pártnak több kerü/etben ellenjelöltje sincs. Budapest, mapis V). >a;at lunosnonKtóJ. A "kormánypárt körében a beérkezett jelentésekből most már bizonyosra veszik, hogy az egységes párt kilátásai napról-nap ra javulnak. Vannak egyes kerületek, ilyenek például Szabolcsvár megye továbbá Somogy vármegye egész területe. ahol eltenzeki képviselő egyáltalán lel sem lép az egységes párt hivatalos jelöltjével szemben. Azokban a kerületekben, ahol helybeli kiváló férfi lép fel, akkor ha nem hivatalos jelölt az illető, a kormány jóindulalu támogatásban részesiti. Kétségtelen, hogy ezek a férfiak, ha nem mint hivatalos jelöltek választatnak is meg, man, dátumuk elnyerése után belépnek az egv^ séges pártba. Enyhítem igyekeznek az Anglia és Francia ország közötti feszültségen. Cáfolják a Times közléseit. — Kommentálják a Lloyd George és Barthoú közötti beszélgetést. London, május 9. Saját tudó. Lónktól. Chamberlainé Lloyd Georgenak az utasítása alapján cáfolatot adott ki a Timesnek azon cikkével kapcsolatosan, melyben egy Lloyd George és Barthou között lefolyt állítólagos beszélgetéssel foglalkozott a cikkíró. A cáfolat értelmében a Times által közölt dolgok valótlanok. Lloyd George sohasem mondotta azt, amit a Times állit, hogy Anglia és Franciaország között véget ért az entente. Az angol közvélemény egyébként igen erős mértékben Franciaország ellen fordult, annyira, hogy Birkenhead az angol parlament ben a Franciaországtól való elszakadást is javasolta. Chamberlainé ismételten is kijelenti Lloyd George cáfolata alapján, hogy mindezen hírek rosszakaratuark s íitem fedik a valósságot. Mivel Lloyd George és Barthou között lefolyt beszélgetéssel ugv az angol, mint a francia lapok foglalkozna^ s a magyarázatok nem fedik a valóságot, illetékes helyen szükségét látták annak, hogy a lapok közléseinek ellensulyozására nyilatkozatot adjanak ki. A beszélgetést — mondja a nyilatkozat — bajos lenne leírni. Sok fázisa volt a beszélgetésnek, olyan volt az, mintha az egész -beszélgetést sok levélkéből állították volna össze. Sokkal feltűnőbb azonban magánál a beszélgetésnél az, hogy Lloyd George szomorú, lehangolt. Ö, aki mindig telve volt jókedvvel es élccel, most rendkívül komófy. Lloyd George e belső változással kapcsolatosan kijelenti, hogy fordulóponthoz ért, de nem jelenti ez egyben politikai álláspontjának megváltoztatását is. Megállapítható, hogy a beszélgetés folyamán a jóvátétel és a Rathenauval folytatott tárgyalás nem került szóba. Lloyd George ugy iát ja, hogy Franciaország a Belgium és Angolország között való választás alkalmával inkább Belgium mellett döntött. Barthou nem helyeselte az általános hadkötelezettségnek Angliában való behozatalát. Lloyd eorge viszont azt tárta fel Barthou előtt, hogy Franciaország minden lelkesedés nélkül jött a genuai konferenciára s már ele!ve is számolt azza^a lehetőséggel, hogy a tárr gyalások meg fognak hiusulni. Barthou tagadja e vádat, s kijelenti-, hogy Franciaország mindenkor loyalis volt Angliával szemben a genuai konferencián. Kijelenti, hogy neki minden nézeteltérésnél jobban fáj Lloyd George mostani hallgatag, csen des magatartása. A főváros műkincseket vásárol Erzsébet Habsburg hercegnőtől Feszty Árpád festménye és két gobelin a főváros tulajdonába kerül. Budapest, május !). Saját tudósítónktól. A Habsburg ház legjgazdlagabb sarja Lrzsébet főhercegnő, Ferenc József unokája 1909-ben nőül ment Windiischgraetz herceghez. Csak a nemrég mult napokban került nyilvánosságra, hogy a l'őhercegjnő elvált a férjétől akkor, amikor néhány héttel ezelőtt Budapest polgármesteréhez levelet intézett a főhercegnő, melyben több műtárgyat ajánl lel a főváros részére. A műtárgyak között van egy pár olyan festmény is, mely magyar nemzeti és feslőmü vészeli szempontból megfizethetetlen értéket képvisel. Többek között ott szerepel a képek között Leszív Árpádinak Golgotai sirató asszonyok cimü képé is. Ezen kivül mint nagyobb értékű tárgy szerepel két gobelin is a mülángyak között. A főváros illetékes ügyosztálya az ajánlat vétele után foglalkozott e kérdéssel' s az érette kért félmillió koronát nem lalálla nagy összegnek s ijgjy valószínűleg a legrövidebb időn belül ériékes műkincsekhez jul a főváros. A miniszterelnök dunántuli körútja. Budapest, május 9. Saját tudósítónktól. A miniszterelnök ezen a héten folytatja agitációs körútját. Most a Dunántulra megy, ahol Győr, Veszprém és Vasvármegyék kerületeit fogja meglátogatni, s tesz fontos politikai nyilatkozatokat. A körút 2—^ napot vesz igénybe. Főispáni értekezlet Budapest, május 9. Saját tudósítónnktól. Ma délután Bethlen István gróf miniszterelnöknél a belügyminiszter részvételével főispáni értekezlet lesz, amelyen a főispánok a választással kapcsolattos előterjesztéseiket teszik meg a miniszterelnöknek. Apponyi Albert nyilt levele a sátoraljaújhelyi választókhoi. Budapest, május 9. Saját tudósítónktól. Apponyi Albert gróf a sátoraljaújhelyi választó kerület polgáraihoz nyilt levelet intézett, melyben arra kéri a polgárságot, hogy a választáson tekintet nélkül minden másra kizárólag a nemzet érdekei szempontjából Kutkafalvy Miklósra adják le szavazatukat. Felső-Sziléziának átadása. Boroszló, május 9. Saját tudósítónklói. Illetékes helyén hírül adiják. hogv a felsősziléziai kerületeknek Németország és, Lengyelország részére való áladíása valószínűleg a folyó év jul ins havában fog megtörténni. A mai tőzsde hirei Budapest, május 9. Saját tudósítónktól Érkezett délután 2 órakor. Valuták: Napoleon 2980—3010, dollár 767—777, márka 270—280, líra 4000 4075, osztrák korona 8L»— 91g, rubel 48—49, lei 543—553, szokol 1490—1500, dinár 1080 1090, lengyel márka 19-20. Zürichi nyitás : Budapest 0.67. Devizák : Amsterdam 300, London 3450, Berlin 265—268, Milánó 4030—4080, Páris 77075—7095, Svájc 149, Bécs 8—9, Zágráb 275, Newyork 770—780. Terménytőzsde : Buza 3500, rozs 2900, -2950, árpa 2400—2450, zab 2325—2375, tengeri 3050. Irányzat bizonytalan. Sertéspiac: Felhajtottak 1500 darabot. Elkelt 800 darab. Árak: 1. rendű 144—146, közepes 136—142, öreg 124—132, könnyű 100—115, lehúzott hus 150—164, kettévágott szalonnás félsertés 160—166, zsír 184, szalonna 155—160. Irányzat élénk. DOLLÁRT szokolt, márkát, leit és mindenféle idegen pénzt a leg magasabb napi áron VESZ NAGY IMRE kereskedelmi és ingatlan értékesitő irodája Nyíregyház jj3g_ Nyirviz-palota, Ára 5 koron i. 4 kormánv a. helyi jelölteket jő indulattal támogatja