Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 99-122. szám)
1922-05-31 / 122. szám
május 3!. JPfttalöSE. 3 Érdekes törvényszéki döntés a hadifoglyok érdekében Köztudomásu az, hogy nagyon sok hadifogságba jutott katona ingatlanát az árszék hozzájárulásával családjuk elidegenítette. Igy Debrecenben, <a főtérhez közel fekvő egvik házat is megvásárolták a háborúban a tulajdonosoktól és pedig akként, hogjyí í^netíyedrószben tulajdonos, akkor hadifogságban levő katonatiszt réIszére az árvaszék a családja kérelmére ügy gondnokot rendlelt és az ezáltal 'készített szerződést az árvaszék jóváhagyta. 'A később; >'4hadi fogságból hazatért katonatiszt jogi képviselője utján a törvényszékhez intézett keresettel megtámadta az eladást és kérte a szerződés hatálytalanítását. Most tárgyalta ezt a pert a debreceni kir. törvényszék Ahmássy tanácselnök vezetése mellett. A tárgyaláson a "hadifogságból visszatért katonatiszt ügyvédje dr. Gergely Jenő ügyvéd, hosszabb fejtegetésben igazolta, hogy az árvaszék gyakorlata törvénybe ütköző, mert a távollevő részére kirendelt gondnok hatásköre csak a vagyon kezelésére, de nem az elidegenítésre terjed ki, tehát az árvaszéki jóváhagyást nyert szerződés érvénytelen. A vevő ügyvédje dr. Bárdos Jenő azt vitatta, hogy az árvaszék gyakorlata megfelelt a törvényes intézkedéseknek, a szerződés megtámadhatatlanul jött létre. A törvényszék hosszas tanácskozás után a nagyszámban összegyűlt jogászközönség jelenlétében hirdette ki szenzációs határozatát, amellyel elfogadta dr. Gergely, Jenő jogi érveléseit, a szerződést senunsínek mondotta ki és visszaítélte a katonatisztnek a negyedrész házat 110000 korona visszafizetése ellenében, mert ennyit fizetett vevő annak idején a negyedrész házért, azonfelül kötelezte a bíróság a vevőt a perköltségnek dr. Gergely Jenő részére leendő fizetésére. A ház mai értéke tlzmililó koronánál többre rug. A határozat a jogászköröket erősen foglalkoztatja, mert több, mint ezer ilyen szerződés jött létre s mostan mindezek érvénytelenithetők lesznek a fogságból hazatértek állal. Hogyan fogták el az ezüsttolvajokat ? Debrecen, május 30. Saját tudósítónktól. Beszámolt a Nyirvidék részletesen arról a nagyarányú s vakmerő vasúti lopásról, amelyet az elmúlt napokban követtek el Püspökladány és Kisújszállás között egyik gyorstehervonaton. Az egyik leolmozolt kocsiból útközben elloptak egy ládába csomagolt benzines hordót, amelyben ötmillió értékű ezüst korona volt. A karcagi és debreceni rendőrség együttes munkáját rövidesen siker koronázta s most már valamennyi tettes a börtönben ül. Útban az ezüstláda Most a nyomozás befejeztével teljesen ti-szta képét lehet alkotni az ezüstláda feladásának és ellopásának körülményeiről A 369 kilogramm sulyu, ezüstöt tartalmazó láda nem csempészel dolog, mint először hitték, hanem azt Weisz Jakab kereskedő adta fel román megszállott területen szabályos formák között. Biharkeresztesre meg is érkezett a láda s akkor jelen volt maga Weisz Jakab is. Weisz a ládát Magyarországon át Csehországba akarta küldeni, ezért először Budapestre, a fővámhivatal cimére gyorsáruként feladta az ezüstládát > Mivel Biharkeresztesen akkor nagy anyagtorlódás volt, a szállítmányt csak pár napi késedelemmel indították útnak az 1751. számú gyorsvonat második gyűjtőkocsijában. A kocsit annak rendje és módja szerint leólmozták. Püspökladányban a kocsi még érintetlen volt, de Kisújszálláson, mikor megvizsgálták, a vasúti kocsi egyik oldalán az ólom le volt törve, az ajtó nyitva volt volt, az ezüstládának pedig se hire, se hamva. Azonnal széleskörű nyomozást indítottak, értesítették az összes 'környékbeli rend őrséget, csendőrséget — igy a dlebrecenit is — s kérték a nyomozás megindítását. Egy ügyes karcagi rendőr ' Ekkor egy karcagi rendőr saját elhatározásából elindult a vasúti sin mentén Kisújszállás felé, hogy megállapítsa, hol történt a lopás. Ugyanis valószínű vott az a feltevés, hogy a lopást útközben ugy követték el, hogy a sulvos ládát kidobták a vasúti kocsiból. A karcagi rendőr munkáját siker koronázta, mert egy helyen észrevette, hogy a vasúti töltés "meg van rongálva s a töltés mellett friss szekérnyomok vezetnek a közeli Rózsa-féle tanyához Találtak azonkívül egy kisebb fadarabot is, amelyről később kétségkívül megállapítást nyert, hogy Rőzsáék szekerének letört darabja. Az ügyes rendőr értesítette erről a felfedezésről elöljáróit, akik azonnal vallatóra fogták Rózsáékat a lopást illetőleg. Ki a lolvaj? Rózsáék eleinte különböző mesékkel állottak elő; nevezetesen, hogy éjjel egy ismeretlen ember arra kérte őket, hogy sze kerükön vigyenek el egy ládát az országúton álló autóhoz. Ők ezt állításuk szerint teljesítették is. Később azután a bizonyítékok súlya alatt — különösen a letört szekérdarab felmutatása tett nagy hatást — beismerték, hogy tudnak a lopásról. A lopás fő értelmi szerzője Zili Kálmán debreceni máv. raktári gyakornok volt. Rózsáékat Vida Sándor elcsapott vasutas és a fia vették rá, hogy segédkezzenek a lopásban és segítsenek elszállítani a vonatról ledobott ládát. Hogy történt a lopás? Zih Kálmán valahogy tudomást szerzett arról, hogy Biharkeresztesről egy ötmillió korona értékű .ezüstszálIitmányt indítanak útnak. Elhatározta, hogy. ezt mindenkép megszerzi. Mikor az ezüst szállítmányt útnak indították, ő is elutazott Karcagra s Békési Kálmán, Békési Sándor és Héty Sándor vasúti fékezőkkel összebeszélve, Karcagon tul feltörte a leólmozott kocsit s cinkostársaival előre megbeszélt helyen, közel a Rózsa-tanyához ahol Vidáék és Rózsáék már szekérrel várták a vonatot, ledobta az ezüstládát s azután ő is leugrott a vonatról. Ezután együtt beszállították az ezüstöt tartalmazó ládát a Rózsa-féle tanyára, ahol elásták. Zih azután, mint aki dolgát jól végezte, még hajnalban visszautazott Debrecenbe. Elfogják a tetteseket A debreceni és karcagi rendőrség karöltve vezette a nyomozást s a főcinkost, Zih Kálmánt dr. Tóth Gyula rendőrkapitány utasítására, aki nagy körültekintéssel s ügyeséggel vezette a nyomozást Debrecenben, a Rózsa detektivesoport kedden délután őrizetbe helyezte, mig a többi cinkostársat a karcagi rendőrség fogta el. Zih Kálmán jó családból való "debreceni fiatalember, alig 17 éves. A iopást nagy, óvatossággal, ravaszsággal hajtóIta végre egész betörőbandát szervezett hirtelenében, amelynek ő volt a feje. Letartóztatása kor először tagadott, de később töredelmesen beismerte bűnét, úgyszintén a cinkostársak is. Az ezüstöt tartalmazó ládát, amelyben pontosan 398 kilogramm ezüst volt, sértetlenül egtalállák a jelzett helyen a tanyán. A ládában 5, 2, 1 koronás ezüst pénz, lei és bani volt. Jelenleg a karcagi rendőrség őrzi értékes szállítmányt . | Zih Kálmánt s társait tegnap átkísérték a szolnoki kir. ügyészség fogházába s ott is fogják őket felelősségre vonni. — Érdekes, hogv Budapestről több detektiz utazott le Karcagra, illetőleg Kisújszállásra, hogy segédkezzenek a nyomozásban, de mire megérkeztek, a karcagi és debreceni rendőrség már el is foglai a tetteseket. HOUDINI III (Befejezés ) r Rablást sz esküvőn. w « és Őnagysága táncosa. Szerdán és csütörtökön 7 és 9 órakor Apollóban. Marólúggal leöntötte az ura szeretőjét. Évek óta rossz viszonyban élt Orosz Sándor nánási lakos a feleségévél. Egy nagyobb veszekedés után aztán Orosz magára hagyta az asszonyt három gyermekével együtt. Rövid idő múlva az elválás után Orosz vadházasságra lépett egy Szemes Istvánné nevü böszörményi asszonynyal. Oroszné, aki nagy nyomorban élt, több alkalommal megpróbálta, hogy az urát visszatérésre bírja, de ezek a kísérletek mindég megtörtek Szemesné harcias viselkedésén, aki állandóan sértegette, mocskolta az elhagyott asszonyt, ugy hogy Szemesnét többször el is ítélték becsületsértés miatt. A mult év őszén a böszörményi temetőben Oroszné találkozott férjével, aki Szemesné társaságában volt. Az elhagyott asszony ismét rá akarta bírni az urát a visszatérésre, de Szemesné rátámadt és annyira sértegette az elhagyott asszonyt, hogy az elkeseredésében előkapott a kosarából egy üveget, amelyben marólúg volt és azzal arcba öntötte Szemesnét, aki a marólúgtól súlyos égési sebeket szenvedett, sőt egyik szemevilágát is elvesztette. Orosznét ma vonta felelősségre a debreceni törvényszék büntető tanácsa dr. Visky Sándor tanácselnök elnöklete aliatt. A törvényszék több tanú kihallgatása után erős felindulásban elkövetett súlyos testisértés bűntettében mondotta ki Orosz Sándornét bűnösnek és ezért hat hónapi börtönre ítélte. Az ítélet jogerős. JÉGKÁR ELLEN legelőnyösebb feltételek mellett biztosithat a Gazdák Biztosító Szövetkezeténél Nyíregyháza, Kálvin-tér 14. szám. Liptay-ház,