Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 49-74. szám)
1922-03-17 / 63. szám
jCimmtK 1 1921 március- 17' KS wsWMíöSbm A szabadság ünnepét üli Nyíregyháza polgársága. i awegam I »M » Nyíregyháza, március 16. Sajál tudósi lónktól. Soha még oly hatalmas arányokban nem nyilvánult meg a nyíregyházi polgárság hazafias érzülete, mint tegnap, március 15-én. A Koronának még a lépcsőháza is meglelt résztvevőkkel 1 és a kintmaradottak nagy tömegben álldogáltak a Kossuth téren, hátha hallanak egy-két átszűrődött hangot az ünnepségből. Pont barom órakor fölzendül Jakab József karmester vezetése alatt az egyesitett ónekkanok és a katonazenekar együttes működésével Szabados örökbecsű Hiszekegy-e, majd dr. Bencs Kálmán polgármester a következő lendületes szavakkal nyitotta meg az ünnepséget: Polgártársaim!! Nyíregyháza város hazafiasan gondolkozó lelkes közönsége évtizedek hosszú során összegyűlt e napon, hogy megünnepelje a magyar szabadságharc örökké dicsőséges évfordulóját. Szomorú ünnep ez ma, amikor összetörve, ezeresztendős hazánk területének kétharmadától megfosztva, milliónyi testvérünktől elszakítva gyűlünk ilt össze a mindennapi élet nehéz gondjaival küzködíve, — kétségbeesve állunk meg egymás mellett és kitör belőlünk a rettenetes kérdés: mi lesz velünk?? Erre a kérdésre csak a magyar történelem, a dicső magyar mull adhatja meg a váüaszt. Ha elmélyedünk a magyar történelemben, ha lelkünk visszaszáll azokhoz a dicső napokhoz, amelyek olyan fényesen ragyognak a történelem lapjain, ha átérezzük azokat a nagy eszméket, amelyek dicső elődeink lelkét hevítették, akkor nem szabad, nem lehet kétségbeesnünk. Ha vvisszatér szivünkbe az önzetlen hazafias ság, ha visszatér az önmegtajgtadás erénye, ha visszatér az együttérzés és ha el tudjuk kerülni az ezeréves turáni átkot, a széthúzást, akkor visszatér egy ország teljes fényében, teljes ha Urnában és nem lesz ok a kétségbeesésre, mert akkor nyugodtan kiálthatjuk észak, kelet, nyugat és dél felé, hogy: — Alii Buda, él magyar még!! Ezután az egyesített kar a Szózatot ad ja elő, amelynek elhangzása után dr Szesztay Zoltán vármegyei főügyész tartalmas, mély gondolatokkal telitett beszédjébe kezd-: Kedves Polgártársak!! A dermesztő hosszú hideg léi után ismét reánk mosolyog a várva-várt tavasz s a nap éltető meleg sugarai immár a 73-ik tavaszon vonják be bársonyos gyepszőaiyeggel azoknak a süppedő sirhantjait, kik 1848-ban éltek és haltak meg a sza. badság, egyenlőség és testvériség nagy eszményeiért . 73 év mull el azóta, de a magyar szivekben változatlan erővel él ma is a hála és az emlékezet s — mint évtizedek óta annyiszor — íme ismét egybesereglett Nyíregyháza hazafias polgársága, hogy a mindennapi élet szürke robotoló munkájában megfáradt és elgyötört lelkét megífürössze a hazafias érzések és emlékek kristálytiszta forrásaiban. Vezesd, óh vezesldl tehát lelkeinket gyorsszárnyu emlékezés. Vezesd vissza csonka Magyarország elárvult gyermekeit azokba a legendás szép iidJőkbe, amikor még határaink a Kárpátoktól az Adriáig terjedtek, amikor még ugy szereltük egymást, hogy önként siettünk megosztani honftiársainkkal a vagyont és az alkotmányos jogokat s amikor még ugy szerettük a hazát, hogy annak egy jajszava elég volt arra, hogy tömör hadirenídlbe egyesítsen gazdagot és szegényt, földesurai és jobbágyot, öreget és fiatalt qgjvaránt. 1818 március 15-ikének megszentelt napján röppent ki a magyar ifjúság lelkébői az a szikra, mely ezt a szent lángot a nemzetben életre keltette. A nemzeti mu zeum lépcsőjéről elhangzik a nép ezrei előtt a leglelkesebb harci riadó a Talpra magyar« s a nép és az ifjúság pillanatok alatt átérzi, hogy ezen a napon ő csinálja a magyar történelmet. Hatalmába keriti a nyomdát, megszületik az első szabad sajtótermék, az uj magyar tízparancsolat »mit kíván a magyar nemzet.« Szabaddiá leszi Táncsics Mihályt s útjára indul a magyar rónák és hegyek felé a felszabadított magyar szó, magyar érzés és maígjyar toll, lángba borítva és összekovácsolva a lelkeket. Szabadság, egyenlőség, testvériség!! Mily csodás, mily bűvészi a ti hatásotok. A márciusi eszmék s a veszélyben forgó haza jajszava felgyújtja az összes magyar lelkeket. Ott hagyja a földművelő ekéjét, az iparos a műhelyét, a diák a könyveit, a gazdag a palotáját és csodálatosan rövid idő alatt együtt van egy legendás hadsereg, mely primitiv fegyvereivel is többet ér a tízszerte nagyobb s jól félfegyverkezett zsoldos hadaknál, mely a magvar lélek őserejével halmoz diadjalt-diadalra, melynek országrengető diadal útját lélékzet-fojtva bámulattal figyeli Európa 's mely bukásában is fenséges s melyet sírjába is a környező népek meleg részvéte, könnyező szeme és komor gyásza kísér. Szabadságharcunkat akkor is leverte a nyers erőszak s ám az eszme tovább éli, sírjából kitört s eget kért. A magyar nemzet ismét talpraállott s az akkori nagy idők nagy áldiozatai meghozták nekünk: a jobbágyság felszabadulását, a vallásegyenlőséget, a szó, a toll, a gondolat szabadságát s belevitték nemzetünket az európai kultura és fejlődés hatalmas folyamába, hol alig több mint fél évszázad alatt elérte a fejlődésnek azt a gyönyörű fokát, melyben bennünket a szerencsétlen világháború talált. Nagy idők gyönyörű emlékei ezek polgártársaim s én ugy érzem, hogy e napon csak ugy tudunk méltóan és eretítményesen áldozni ezeknek az emlékeknek, ha nemcsak gyönyörködünk és lelkesedünk, hanem igyekszünk is méltókká lenni a nagy elődökhöz, ha fenntartjuk s tovább fejlesztjük azt a Magyarországot, melyért ők lelki értékük legjavát s szivük vérét áldozták. Hogy ezt tehessük, meg kell vizsgálnunk, mivé lett ez a magyar haza?? Menynyire valósítjuk meg mi az ő nagy eszményeiket?? s mivé lettünk, — hová sülyedtünk He — mi magunk, Magyarország szerencsétlen népe. Hintsünk hamut fejünkre, szagassuk meg köntösünket s boruljunk le bűnbánóan a föld porába, ha ezekre a nehéz kérdésekre őszinte feleletet akarunk adr ni Magyar Testvéreim!! Mivé lett a haza, mélyért ők éltek és meghaltak. Itt vonaglik száz sebéből vérezve előttünk. Megfosztva területe kétharmadától, kincseink legjavától. Idegen rablók kezén vagyonunk; rab igában millió számra, legjobb magyar testvéreink. Körülöttünk egyre szoruló gyilkos vasgjyürü gyanánt, a területünkre még mindi(g| éhes rabló szomszédállamok és tut ez ellenséges gyűrűn Európa közönyös s rosszakaralu szemekkel nézi kniteles vergődésünket. És vizsgáljuk meg ömmi|gunk is polgártársaim s akkor — görnyedve a bűnbánat tói kell majd beismernünk, hogy legnagyobb részben magunk idéztük magunkra ezt a rettenetes sorsot s hogy még i7. a sorscsapás sem volt elég rettenetes ahhoz, hogy bennünket megjavítson és mexrmpnlsen. Mediáit közöttünk a hizalom és a szeretet, az egeket ostromolja az önzés és a gyűlölködés s pártokra,, felekezetekre, osztályokra szakadva marcangolja még mindé|g a magyar a magyá'rt. Hová távolodtunk csak az utolsó 10 év alatt is a szabadság, egyenlőség és testvériség tiszta nagy eszméitől. Hofgy fogták fel e magas eszméket 1818-ban s mivé zülöttek le azok ma. Mi volt a szabadság akkor: Valcldi és telejs szabadsága a lelkeknek. Érvényesülése az őszinte szónak és tiszta toílnak, sértetlen tisztelete a más politikai és vallási meggyőződésének s kiküszöbölésé minden erőszaknak, s hogy állunk a szabadság tekintetében ma s főleg a közelmúltban: Lenyűgözve a szabad szó, bepiszkítva s bérbeadva a legtöbb írói toll, osztályuralom terrorja alatt vonaglott az egyéni meggyőződés, 3 és fél millió magyar pedig a cseh, szerb és oláh jármában álmodozhat a magyar szabadságról. Az egyenlőség nagy eszményét ugy értelmezték 1848-ban, hogy a földesúr ma gához ölelte a jobbágyát s önként megosztotta vele a vágyónál, ledőltek a régen áthághatatlan válaszfalak s minden igazi tehetségnek s munkának megnyitották a sorompót az érvényesülés utjain s mit láttunk az utolsó időkben. A legvadabb osztályUralmat, mely azt hirdette, hogy »a mi az enyém, az az enyém, de a tied:is az enyém.« Egy rendszert, mely nem emelni akarta az egyest, de az egyenlőség jelszavával lesülyeszteni a nál ánál tehetségtelenebb, gyengébb és szerencsétlenebbek sorai közé. Hirdetjük az egyenlőséget s magunk teszünk igazságtalanul kirívó különbséget azok közötl, kiknek a vallásuk, nyelvük, politikai pártállásuk, vagyoni helyzetük, vagy társadalmi állásuk mint mi nekünk. A testvériség nagy eszményeiről pedig jobb ha nem is beszélünk 'polgártársaim!! Soha annyit nem irtak és szónokollak egy fogalomról, mint napjainkban az összetartásról és a szeretetről és soha ugy meg nem csúfollak ezt a gyönyörű eszményt mint napjainkban. Bizalmatlanság és gyűlölködés, gyanakoclás és szerel ellenség, rideg önzés, mely még a dus asztal morzsáit sem adja oldia a síró nyomornak, íme igy néz ki a ma annyira hirdetett és hangoztatott összetartás és szerelel, ugy, hogy az embernek önkéntelenül a bibliai kép kell, hogy eszébe jusson, amikor a megváltó korbáccsal űzi ki a templomból a kufárokat. Végre aggódó kézzel nyúlok hozzá hazafias önfeláldozásunk kérdéséhez is. Vájjon talpon volnánk-e ismét, ha hívna a haza?? Váj jon eldalolliatná a jelenkor költője is a magyar anyákról »Az egyiket odaadta, a másikat nem siratja s ment a honvéd ment előre«. Ismerjük be s bánjuk meg bűneinket s fogadjunk e szent napon javulást. Mert menthetetlenül elvész ez a nemzet, ha ki nem fejti a magában lévő halalmas őserőt ha össze nem tart s ha az utolsó pillanatban meg nem találja a lelkét és ha majd igy saját bűneink miatt veszünk el, akkor még sírunkat is a közöny, megvetés és rosszakarat s a tetemünkön lakmározó ellenség gunymosolya fogja körül venni. íme emlékeztünk és vezekeltünk s most végül emeljük fel bánatos sziveinket a hil és reménység vigaszának örök forrásaihoz, mert van igazságos és könyörületes Isten a fellegek felelt s mert a bit vigaszán kívül a történelem örök igazságai is mélységes tanulsápjai is vigasztalást ludnak nekünk nyújtani s végre mert — bármennyit vétkeztünk is — lassan de kétségtelenül reá térünk mi magUnk is a jobb belátás, az egvbeforradás, a hazaszeretet és az Istenfélelem egyedül biztos útjaira. Azt tanítja a történelem, hogy nincsenek örökös győzők és örökös legyőzitek; avagy érvénybe van-e ma csak egyik is
