Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 222-247. szám)

1921-10-18 / 236. szám

JVyírvedék ím, ok óbor 18. Taiiték Otthon, kixébol Visszhang a, visz hangra A szabadoktatás clinü közleményemre Pillér József szabadoktatási titkár ur a Nyirvidék 233-ik számában visszhang címen nagy diplomatai tapintattal, önzetlen h azaszeretetet és munkát, megalkuvást megelégedettséget, a tanítói áldásos munkásság kellő értékelése gyanánt nyújtott előnyökért hálát kifejtő cikkében válaszol', nehogy az egyes kitételeim téves magyarázásából a szabadoktatás szent ügyének lényegére káros befolvás származhassék. A titkár ur nagybecsű és az ügy iráni: lelkesedést kiváltó cikkét mindig gyönyörűséggel olvasom és véleménye még akkor is tiszteletet vált ki részemről, ha azzal nem minden tekintetben értek egyel, mint éppen jelen alkalommal

1. Közleményem egyik-másik ailaptonusa korántsem olyan módon lett megvilágítva, hogy abból az ügyre káros befolyás származhatnék, amit a cikkiró titkár ur is elismer, amikor azt irja: »a cikkiró elnök ur javaslatát elfogadni és annak szellemében dolgozni.« Közleményem semmi esetre sem lehet káros befolyással azon megállapítás miatt, hogy a dijazás csekély, mert, hogy csekély, az faktum! Ezt nemcsak a tanítóság vallja, de rajtunk Tdvül álló tekintélyes és minden becsületes munkát értékelni tudó egyének is elismerik. Tudom, a m. t. titkár ur véleményén vagyok, hogy a magyar állam a sok panama, helye sebben lopás és felületes vagy éppen semmi ellenőrzés miatt mindenéből kifosztva súlyos anyagi helyzetben van — de azért tüntetések felesleges propaganda célok és ünnepeltetésekre vannak milliók, — de ez a tény még nyomatékosabban igazolja felfogásom helyességét: A szabadoktatásért egyéni dijazás senkinek nem jár, ez mindenkinek kötelessége a hazával szemben. Ebből önként következik az is, hogy Pillér titkár ur * alatt jelzett állítása nem üti meg az igazság mértékét, mert bár a kulturára fordított összeg nem ner vezhető pazarlásnak, jelen esetben mégis annak minősíthető két okból- Egyik előadó sem a kilátásba helyezett dotációért vállalkozik előadásra, hanem mert lelkiismerete azt diktálja: kötelességemet teljesítem tönkretett hazámmal szemben és mivel érdemleges, becsületes ilyen irányú munkámat a súlyos anyagi helyzetben levő állam megfizetni nem tudja, nem is kívánom, de a nyújtott támogatást sem fogadom el, mert nem akarom munkámat a csekély díjazással lekicsinyíteni. Kérdem: .Váljon ilyen gondolkozás mellett — pedig a nagy többség igy gondolkozik — nem pazarlás a szabadoktatás díjazása?? Ha azonban valaki díjazásért tart előadásokat, akkor elhiheti a m. t. titkár ur, hogy az illető azt az elvet tartja szem előtt: Amilyen a fizetés, olyan a munka' Az ilyen felfogású embereknek nem szeretném előadását végig hallgatni. Ez esetben nem kidobott pénz a dijazás?? Hogy a szabadoktatás munkájában a tendencia legelső sorban a tanítóságra számitott az kétségtelen, ez a 'titkár ur felhívásából Is "kiviláglik, amikor a tanítóktól mint a nép nevelőitől reméli e szent feladat teljesítését, következéskép a dijazás 'a tanítói munka lebecsülésének látszatát kelti másokban, melynek természetszerű következménye -— sajnos minduntalan érezzük — a tanító és szellemi értékének fumigálása. Ezt nem reparálja az előadó egyénisége és szellemi kvalitása. »Ai előadásoknak értékét nem a pénz adja ímeg, hanem az előadó egyénisége és kvalitásán, ugy van, igaz! Es az előadó munkájának értékét ki és mi adja meg?? A feldicsérés, vagy a jól végzett munka sikerének tudata?? Ez utóbbi nem megvetendő értékkel bir, de csak akkor, ha a has nem korog! Talán figyelmre méltó lelkiállapot is melyben a tanító az előadásokra készül s nem állitható szembe vele a lelkészi kar, amely jobb anyagi helyzetével — a káplánokat nem értve, hiszen az ő helyzetük sem irigylésre méltó — tehát kevésbbé nyomott lelki hangidalban jobb diszpozícióval foghat hozzá. Azután talán megméltóztatnék még emlékezni a tanári- és ügyvédi karról, bírák, orvosokról is. Avagy ma már a tanító legintelligensebb?? Nem akarunk felfuvalkodottság jelzőjére alkalmat adni — tudjuk, hogy nem!! Azonban annak sem a tanítóság az oka, mert mint a szabadoktatás társadalmi feladat, ép ugy a magyar társadalom minden rangú és rendi; faktorainak bűne, hogy még eddig be nem látták, miszerint ha kell a tanárnak, orvosnak, bírónak, stb. magasabb kvalifikáció ugy talán az olyan nágyon fontos népnevelés munkásainak is kellene. Nem 6 osztályú tanítóképzőkre, hanem akadémiákra /van szükségünk. Ha tárgyilagosan és elfogultság nélkül •gondolkozunk rá kell jönnünk«, hogy a tisztviselőre minősítés, fizetési osztályba sorozás — nem ^beszélve a pótlékokról, naturáliákról, e tekintetben ta'.án megkérdezhetnénk a mások véleményét is — el nem felejtve, hogy milyen fontos a népnevelés, akkor arra jövünk rá, hogy az állam csak késve kötelességét teljesi" tette és hogy csak ilyen későn látták be e keveset az igenis »fáj nekünk!« A titkár urnák azon jóindulalu tanácsa, hogy a szabadoktatás diját önként'is fel lehet ajánlani a , tani tói közcélokat szolgáló intézményeknek, erre csak elhatározás kell; köszönjük, ezt mi is tudjuk, de ez nem változtatna semmit a fenti fejtegetés tárgyának lényegén. Egyik tanító sem képes 6 előadást tartani, mert annyi fizikai idővel nem rendelkezik, 3600 előadást egy vármegyében sem produkálhatnak és sajnos a tanítók még mindig nincsenek egy táborba tömörülve. azért az -egyöntetű »elha"ározás<í kivihetetlen, miért is a m. t. titkár ur olyan szépen kiszámított kettő millió koronája csak álom marad. Dc tegyük fel, hogy a terv keresztül vihető volna, vajon az önként felajánlott összegért hálával tartozhatnék a tanítóság a Icormánynak?? Aligha!! »A felnőitek szabadoktatása társadalmi feladat, következéskép terhei is a társadalomra hárulnak;;. Nem "igen tapasztaljuk, hogy ennek terheit a társadalom elviselné. A társadalom tág fogalom lévén, amikor teherről van szó, egyik kaszt sem vállalja a közösséget, pedig az ilyen irányú teherviselés — különösen most — hazafiúi kötelesség. Bizony kívánatos volna, hogy a haza minden polgára olyan megelégedett legyen vagy legalább is annyira megtudjon alkudni a sorsával, tubit a mélyen tisztelt titkár ur, de hogy ez a jelen körülmények között miként volna lehetséges nem tudom megérteni?? Ezt egyedül az Önzetlen hazaszeretetből megmagyarázni éppen ugy nem lehet, mint ahogyan ideálizmusból és tisztán hazaszeretetből megélni lehetetlenség! Magam is vallom azt az elvet, hogy, a házi nézeteltérések — nem perpatvar — a nyilvánosság kizárásával intéztessenek el és egyenlitessenek ki, de mivel azon körökben nem vagyunk bejáratosak, ahol minket őszinteségünkért és nyílt véleménynyilvánításunkért igazságtalanul vádolva rossz színben tüntetnek fel. e kényszerítő körülmény miatt csak sajtó utján tudunk védekezni a tények meg nem felelő beállítása ellen. Amidőn titkár ur nagybecsű cikkével alkalmat adott szerény soraimmal nézetem kifejtésére, felhasználom az alkalmat \ arra is, liogy kar társaimhoz, testvéreimhez így kiáltsak: Mutassátok meg a szabadoktatásokra való önzetlen jelentkezéssel, hogy mindenkinél mélyebben tudjátok szeretni a hazát és ezt a szegény elhagyatott magyar népet. A mélyen tisztelt titkár urat pedig kérjük, hogy amennyiben a szabadoktatásügy szent feladatának teljesítését tőlünk reméli, felhívásával jövőben a Szabó les várai egy el Tani tó Egyesületet vagy a Tanítók Otthonát mint a tanítók erköicsi testületét is felkeresni szíveskedjék. — Ha már dolgozunk, ennyit méltán kérhetünk és elvárhatunk. Vagy nem?? Vargha Ferenc, elnök. Ötven gy&kornoki állás fii ifiiiilibii A pályázat A m. kir. posta távírda és távbeszélőnél 50 gyakornoki állásra ezennel pályázat Ezen állásokra csakis azok az ifjak pályázhatnak, akik főiskolát, középiskolái vagy ezekkel egyanrangu más tanintézletet sikeresen elvégezték, 18 életévüket már betöltötték és magyar állampolgárok. A felvételnél előnyben részülnek azok, akik jogvégzettséggel bírnak. Ezen feltételeken kívül pályázók községi erkölcsi bizonyítvánnyal fedhetetlen előéletüket, közhatósági orvosi bizonyítvánnyal pedig ép, egészséges, a posta- ' távírda és távbeszélő szolgálat minden ágának — éjjeli, mozgópostai stb. szolgálat — betöltésére testileg is alkalmas voltukat igazolni tartoznak. Azok, kik a fő vagy középiskolát az 1920—21. tanévet megelőzőleg végezték, tartoznak hiteles módon azt ís igazolni, hogy azóta hol voltak alkalmazva, illetve eddig mivel foglalkoztak. A sajátkezüleg irt és születési, orvosi, erkölcsi, valamint iskolai bizonyítványokkal felszerelt folyamodványokat, a már — közszolgálatban állók előljáró hatóságaik a közszolgálatban nem állók pedig az illetékes főszolgabíró vagy polgármester utján folyó évi október lió 20-ig ahhoz képest, hogy hol óhajtanak alkalmazást nyerni, a budapesti székesfővárosi, a budapesti kerületi, a miskolci, a debreceni, a szegedi, a pécsi posta és távírda igazgatóságokhoz, illetőleg a soproni posta és távírda igazgatóság szombathelyi kirendeltségéhez nyújtsák be. Ezenkívül folyó évi október hó 22-ig az illető posta és távirdaigazgatóság, illetőleg kirendeltség vezetőjénél személyesen is jelentkezni tartoznak oly célból, hogy gyakornoki állásra alkalmas voltukról már előzőleg meggyőződni lehessen. A kitűzött határidő után elkésve beérkező, vagy hiányosan felszerelt s általában azon pályázók folyamodványai, akik október hó 22—ig az illető posta és távirdaigazgatóságnál személyesen nem jelentkeznek tárgyalás mellőzésével vissza fognak utasíttatni. Az alkalmasnak talált pályázók posta és távirdagyakornokokká neveztetnek ki, évi 1200 K segélydijjal és a megfelelő mellékjárandóságokkal, szolgálatba lépésük pedig a következő feltételek mellett történik: 1. A Budapesten folyó évi november hó 3-án kezdődő posta és távírda tisztképző tanfolyamon résztvenni kötelesek s e célból az illetékes posta és távirdaigazgatóság felhívására a budapesti székesfővárosi posta és távirdaigazgatóságnál — IV. Városház-utca 18 — tartoznak legkésőbb november hó 2—ig jeleutkez ni, amikor is mindenekelőtt hivatali esküt tesznek.