Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 222-247. szám)

1921-10-11 / 230. szám

JSfYÍRYIDÉK íMM.ottóber 11. KS3B H85?.¥K3S0SÍ6 Tanítók Otthona köréből Szabadoktatás »Beszélni ezüst, — hallgatni arany« mondja a magyar közmondás. Sajnos ezen közmondásnak igazságiát kétségbe kielf vonjam csupán azért, mert arany helyett, laz ezüstre pályáztam és kaptam is ezért igazságtalanul egy elég nagy adag félig hurkolt, félig nyilt gyanúsítást. Egy értekezleten a szabadoktatás szükségessége, magasztos célja, anyagának célszerű megválasztása és a szabadoktatás ra való önzetlen jelentkezés végett állót" tam fel szólásra, de mivel második mondatomban — szerencsétlenségemre — azt a véleményemet mertem nyilvánítani, hogy a szabadoktatásért járó dí jazás megszégyenítő, mielőtt állításomat kellően megokadoltam volna a »megszégyenítő« szónál belém fojtották a szót és az értekezlet a kedélyek izgatottsága miatt elvesztve komolyságát azzal az utógondolattal ért véget, hogy »ilyen gondolkozású emberekel tárgyalni nem lehet.« Mivel az értekezleten nem hallgattak végig, tehát itt folytatom tovább és pedig } ahol elhagytam. Igenis, a díjazást megszégyenítőnek tar lom két okból. Amikor a j magas és bölcs kormány 25 koronában ál- j lapította meg a szabadoktatás diját, már \ az az igazságnak megfelelő tény lebegett j szemei előtt, hogy a szabadoktatás igen I tekintélyes részét az ország tanilói fogják végezni és mivel tanítói munka nálunk j mindig a legsilányabb méltánylásban fé- 1 szesült, most is elégségesnek találta a ! 25 koronát, melyet ez évben még 30 korona pótdijazással toldott meg. Ezzel nemcsak a munkát kicsinyelték Je, de nem tételeztek fel a magyar tanítóságban anynyi önzetlen hazaszeretetet, belátást, hogy ennek a szerencsétlen hazának láb- j ráállításában, a szebb jövő megteremtésének munkájából hulladékok nyújtása nél- j leül is kivegye részét. Ez fáj nekünk! Ez a fonák bánásmód oka, hogy régi ideális i lelkünk még mindig alszik. Másodszor megszégyenítőnek tartom a díjazást azért is, mert a világ előtt azt dokumentáljuk, hogy ebben a szerencsétlen Magyarországban csak különdíj ázás j mellett tudnak az értelmiségi osztályból < egyéneket toborozni, akik a köznépbe a hazaszeretetet, nemzeti érzést és erénye- \ ket beoltsák. Igazán szegénységi bizonyít- i ványt állítunk ki magunkról. Jajj annak az országnak, amelynek | polgárai olyan szerencsétlen helyzetben I aminőben mi vagyunk — csak hitvány pár * garas ellenértékért akarnak és tudnak dol- j gozni a közért. Jaj és ezerszer jaj annak a nemzetnek, melynek fiaiból kihalt az ideálizmus és az önzetlen közre irányűló munka. A magyai- tanítóságból ez nem halt ki, az ideálizmus áldást fakasztó csirái ott vannak a -szivek sötét kamráiban és várják az életre hozó meleget, az emberséges elbánást ós méltánylást, de semmi esetben sem a vállveregető elismerést, a mely 1 ekicsinylő utógondolattal szokott megtört énni. Ha a bölcs kormány azt a 1—2 milliót, melyet szabadoktatás díjazása címén évenként elpazarol, minden esztendőben más és más vármegyének adná tanítói intézmények létesítésére, milyen más lelkesedéssel menne a munka és milyen más volna az eredmény! Emellett az az összeg folyton kamatozó tőke lenne a köz javára, nem tűnne el örökre a semmiségbe hanem minden időkre tanúbizonyságot tenne a Vezető emberek bölcsességéről és még tovább menve bátran állithatom, a magyar tanítóság örök hálára lenne kötelezve. llven formában méltó és örömmel elfogadható díjazásban részesülne a sza b adok tatás. Igen, de mi nem adhatunk direktívákat a hatalmasságoknak, mert ez egyenlő volna a szentségtöréssel. A mi nevünk i\ »megalkuvás« és a »hallgassU Ezek után jelen alkalommal csak anynyit legyen szabad jeleznem,, hogy a mult esztendőben önként válalkoztam szabadoktatásra és az érte járó dijat — nem mint ha nem tudnám 100 koronák nagy értékét megbecsülni — a Tanítók Otthonának adtam. Remélem ezek után csak nem fogják tisztelt olvasóim is az anyagias embert látni bennem, akivel »tárgyalni nem le

1 hct.« Különben az ilyen beállítást a leg tiszteletteljesebb módon kikérem magamnak. Engem önző célok soha nem vezettek, többet dolgoztam életemben tisztán a köziránti munkaszeretetből, mint díjazásért, annál iukább kötelességenmek tartom ezt most szegény hazánk érdekében

1. A szabadoktatásért egyéni díjazás senkinek nem jár. ez kötelesség a hazával szemben. Méltán sorozom magam azok közé, akik a »Sursum corda! zászlója alatt csendesen de önzetlenül munkálkodnak. Vargha Ferenc, elnök. Eltemették Rácz Gyula református lelkészt Nagyhalász, október 10. Saját tudósítónktól. A tragikus hirtelenséggel elhunyt Rácz* Gyula lelkészt, aki egyházmegyei "tanácsbíró és megyebizottsági tag volt, tegnap délelőtt 11 órakor temették el óriási részvét mellett a nagyhalászi református templomból. A temetésen jelenvoltak Kállay András nemzetgyűlési képviselő, Szabó Lajos nyírbátori esperes-lelkész, TömörDezső szabolcsi, Szondy István

1 magyarizsépi, Szikszay András ibrányi, Keresztury Sándor balsai, Orosz Tamás vencseliői, Barát Imi-e gávai, Korocz József tiszaberceli, Sipos Mihály kótaji, Zsindely Jenő tiszarádi lelkészek, Vass Mihály a felsőszabolcsi egyházmegye nyugalmazott esperese, dr. Szöllössy Pál ügyvéd egyházmegyei tanácsjegyző, dr. Molnár Géza, Szirmay Lajos törvényszéki bírák, Zoltán Béla törvényszéki titkár, és még nagyon sokan, őszinte részvét kisérte utolsó útjára az elhunytat, akit sziporkázó s zellemessége, elpusztíthatatlan humora, örökké derűs jókedve, fiatalos frisessége s emellett finom lelkülete és uri gondolkodása általánosan becsültté tették. A templomi ravatalnál Szikszay András mondott gyönyörű imát és Szabó Lajos esperes tartott mély gondolatokkal telitett beszédet. A sírnál Korocz József tiszaberceli lelkész egyházmegyei tanácsbíró búcsúztatta el aZ elhunytat megható, tartalmas beszéd kíséretében. — Nagy verekedés a Diadal-mozgó előtt. Tegnap ieste fél tíz órakor olyan nagy népcsődület verődött össze a Vay Ádám-utca elején, mintha valami rendkívüli katasztrófa történt volna. A csődületet parázs verekedés okozta. Ujabban mind gyakoribb a feltűnően megsza-porodott és hangos mulatozók összetűzése és botrány okozása. Tegnap is ittas fiatalemberek tűztek össze és alaposan ütlegelni kezdték egymást. A nagy botrányt okozó verekedésnek az államrendőrség erélyes közbelépése vetett véget. A verekedőket: névszerinl Szatki József taligást, Jánóczkv Jánost és Sípos Mihály földműveseket szigorú felelősségre vonja az államrendőrség rakoncatlanságukért. ; A cigányokat polgári eletre fogják kényszeríteni \ Minden vármegyének meg lesznek a, maga, cigányai Nyíregyháza, október 9. A' NyirvMók tudósítójától. Nyíregyháza város azzal az ismert határozatával, hogy a cigányokat házhelyhez juttatja és a tulajdon hatalmas lekötő erejével helyhez rögzítve megkísérli a még lappangó nomádösztönt végképp kilobbantani, egyfelől nagy örömet keltett a helyi cigányok között, másrészt újra felhívta a hatóságok figyelmét erre a régóta nyilt kérdésre. A nomád életet élő cigányok letelepedésével az öreg József főherceg óta hiába kísérleteztek eddig Magyarországon. Az életnek ezek a szabad vándormadarai hol az egyik, hol a másik vármegye erdejében ütik fel sátrukat. Nem tudnak egy helyben maradni, ősi ösztönük, lobogó vérük üzi, hajtja egyik vidékről a másikra. Amerre járnak, ahol letelepednek, két lakat alatt kell tartani a líábas jószágokat. Ám liiába őrzik az apró marhákat, a lovakat, lába kél a cigánykaraván nyomában. Most aztán nemcsak Nyíregyházán, de ennek nyomán mind több törvényhatóságban döntő lépéseket tesznek a cigányok helyhez kötése érdekében. A cigánynomád élet régi boldog napjai ugylálszik letünőbben vannak. A hatóságok olyan intézkedéseket szándékoznak életbeléptetni, amelyekkeí rendes polgárokat faragnak a fekete vándorokból. A terv szerint összeírják a cigányokat, lovaikat ekhós szekereiket. Megállapítják, hogy a lovak és kocsik jogos tulajdo nuk-e 11 S zemélyazonossági igazolványt is kapnak a cigányok. További rendszabály, hogy. a cigánylovak passzusát a községházán fogják őrizni. A cigányok a községet engedély nélkül nem hagyhatják el. Sőt, ha vásárra mennek engedélyükkel a vásárban levő csendőröknél tartoznak jelentkezni. Távozási igazolványuk csak annak a vármegyének területére érvényes, amelyre szól. — Ha a szomszéd megye területére akarnak menni, ugy erre az Illető vármegyének engedélye szükséges. Igy tehát minden vármegyének meg lesznek a maga cigányai. Ha a terv valósággá válik, akkor megszűnt a kulturált állam utolsó nomád népe, mely oly sok témát adott a poétáknak és gondot a hatóságoknak. — A vall ellenséges katonák és hadifoglyok sírjait is ápolnunk kell. A nagy világégésben áldozatul eseti sok ezer mamagyar testvér sirja közül nem egy várja ma is a hálás emlékezés, a hazafiúi kegyelet gondozását. Várja, de sok helyütt hasztalan. Most a belügyminiszter rendeletben fordul a vármegyékhez és hivatkozva a trianoni békeszerződés 155. és 156. cikkelyére, megállapítja, hogy nemcsak hősi halottjaink sírjainak gondozása, hanem az ellenséges katonák és hadifoglyok sírjainak ápolása is kötelességünk. Ezeknek valamint az itt nyugvó ellenséges állampolgár internáltaknak sirjail nyilván tartan iok és ápoltatniok kell a községeknek. A belügyminiszter felhívja a törvényhatóságokat, hogy e kegyeletes munkában minden erejökkel támogassák a nyilvántartást és a sírok gondozását intéző hatóságokat.