Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 222-247. szám)
1921-10-11 / 230. szám
1921. október 11 JST5ÍRVIÜÉK 3 Proh&sska püspök koszimii a „Szeressük' 1 ustdt&nasigMk Nyíregyháza, október 10. Saját tudósítónktól. A jótékonyságáról és karitatív tevékenységéről általánosan ismert Szeressük Asztaltársaság a múlt év folyamán a tagok .között- megindított gvüjtés eredményeként Orosz István államrendőrfogalmazó az asztaltársaság elnöke utján 95 gramm aranyat és 775 gramm ezüstöt juttatott hazafias célra. A nagylelkű adományt Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök, az akció vezetője meleghangú levélben köszönte meg. Az Orosz Islván elnökhöz cimzelt levél a következőképen hangzik: Mélyen tisztelt Elnök Ur! A nyíregyházi Szeressük« Asztaltársaságtól nagylelkűen felajánlott 95 gramm aranyat és. 775 gramm ezüstöt átvettem s azt a többi adományokkal nagy, hazafias céljaink szolgálatára s elkínzott hazánk fölemelésére használjuk majd föl Kötelességemnek tartom az áldozatkész adakozóknak őszinte köszönetet mondani s kérem a mélyen tisztelt Elnök Urat, hogy ezt a tagok tudomására hozni szíveskedjék. Éltesse s töltse az asztaltársaság lelkületét a szeretetnek s odaadásnak az aranyszellemjB s f(űzze a lagok köré még szorosabbra a barátság s hűség kötelékét. Éljenek! Kiváló tisztelettel prohászka Ottokár. Íj eiast kapnak a bírók Táblabírói cim nem lesz a törvényszéknél A közel jövőben nagyobb .változások fognak beállani a bírói szervezetben, a bíráknak külön státusba történt besorozásáról szóló törvény végrehajtása alkalmával. Érinti ez a változás elsősorban a járásbíróságok vezetőit és ezek helyetleseit. A királyi járásbíróságok vezetői a járási elnök címét kapjál meg — helyettesei pedig a járásbirósági alelnök címét, amennyiben erre rangjuknál és érdemeiknél fogva hivatottak. Az ekként kinevezett bírák a birói státus második csoportjába tehát az ifélőbirákkal ugyanegy fizetési fokozatba kerülnek a rangidősebb törvényszéki hirák közül kinevezendő törvényszéki tanácselnököt is. Ezzel egyidejűleg meg fog szűnni az a rendszer, hogy a járásbíróságoknál és a törvényszékeknél ítélőtáblai cimet kaphassanak a birák s ezután minden bíróságnál csak olyan címmel ruházható fel, az ítélő bíró, amelyen állást ugyanannál a bíróságnál el is érhet. A legmagasabb cim tehát a járásbíróságnál elnöki vag3 r alelnöki, a törvényszéknél pedig törvényszéki tanácselnöki cim lesz". Ezek a címek olyan birák részére lesznek adományozhatok, akik azt a cimet megérdemlik és akik nagyobb bírósághoz való kinevezésüket még el nem érhetik. Felélednek a régi teadéiutánok Nyíregyháza, október 10 Saját tudósilónktól. Megemlékeztünk arról a nagyszabású cipőakcióról, amelyei dr. Jármy Béláné vezetése alatt indított meg Nyíregyháza város hölgytársadalma. Az akció érdekében vasárnap délután 5 órakor lesz az első lexidélután a vármegyeháza nagytermében. A régi teadéiutánok kedves emléke elevenedik fel lelkünkben, amikor értesülünk erről a kellemes hírről. Reméljük, hogy Nyíregyháza város egész közönsége. résztvesz ezeken az intim, hangulatos teadélutánokon. i szeszkartel és a szabolcsi gazdák A gazdák nem élhetnek a „nemzeti ajándékkal" Nyíregyháza, október 9. A Nyirvidék tudósítójától. Vasárnap délelőtt 10 órakor a vármegyeház kistermében egybegyűltek a szabolcsi szesztermelő nagybirtokosok és érdekeltségek. liogy állást foglaljanak a — szeszkartel megalakításával beállott uj helyzettel szemben. Az értekezleten Orosz György nagybirtokos elnökölt s ^ jelenvoltaknak sikerült minden oldalról megvilágításba helyezni a sérelmes intézkedéseket s egységesen állást foglalni a kartcllel szemben. A szesztermelők értekezletével egyidejűleg nagy feltűnést keltett az egyik kereskedelmi szaklapnak legutóbbi számában "a szeszexportalásokkal foglalkozó köz íeménye, mely feltűnőnek mondja annak a kvaníumnaK* nagyságát, amelyei-a szabolcsi gazdik kaplak a leioldott szeszből. A közlemény e részben arra is rámutat, hogy a gazdák a »nemzeti ajándékként kapott szeszt nem is használhatják fel. Idevonatkozólag a kereskedők organuma a következőket írja: A szesz-érdekeltséget erősen foglalkoztatja a pénzügyminiszternek az az inlézkedése, «inelyel egy nappal a szeszkarlel formális megalakulása elöli telt, amikor a mezőgazdasági szeszgyáraknak 50ÍM) !u kioliter szeszt feloldott. Ebből a mennyiségből feltűnően nagy kvantumot 3000 hektoliter! kaptak a szabolcsi gazdák. A feloldott szeszért adó, kincstári haszonrészesedés címen a termelék 171.60 K~t fizetnek és ezt az árut .'50 K-val drágábban kínálják eladásra. Ez a nemzeti ajándék vagononként körülbelül félmillió K jövedelmet jeleni a mezőgazdasági szeszgyáraknak, amelyek azonban ezzel a privilégiummal nem tudnak élni és nincsenek abban a helyzetben, hogy a szeszipari és szeszkereskedői érdekeltség rovására kiadott miniszteri rendeletet a gyakorlatban érvényesítsék. A fennálló törvényes intézkedések értelmében ugyanis az pszszes szabadforgalomban levő szeszt október 15-ig szabadraklárba kell eljuttatni és á kereskedők csak innen vásárolhatnak. — Miután a mezőgazdasági szeszgyárak ezt az olcsóbb áron ajánlott szeszt ab vidéki főzde kínálják eladásra, egy vásárló sem vállalja a rizikót, mert senki sincs biztonságban arról, hogy a rendelkezésre álló rövid idő alatt — október 15-ig — a megvásárolt árut valamelyik szabadraklárba he tudja szállítani Amennyiben pedig ez nem történnék meg. ugy az Országos szeszértékesitő r.-t. okt. 15-én a rendeletben előirt módon a szabadraktártfan nem lévő mennyiséget lefoglalná és újra zárolná. Ennek következtében a mezőgazdasági szeszgyárak nagy része nem is él a pénzügyminiszteri rendeletben részükre biztosított kedvezménnyel, nem veszik át a feloldott szeszt és ennek értékesítése előreláthatólag szintén a kartel utján fog megtörténni. Az érvényben levő rendeletek értelmében egyébként október 15-én a zárolt szesz forgalma megszűnik és ettől az időtől kezdve minden szeszmennyiség mint szabad szesz kerül forgalomba. — Nóvák Editke temetése. óriási részvét mellett temették el tegnap a tragikus véget ért kis emberbimbót. Nóvák Editkét. A temetésen városunk társadalmának előkelőségei és a kiterjedt rokonsá gon kívül az elhunyt tanulótársai és a Volkmann zeneiskola növendékei testületileg vettek részt. Rengeteg koszorú és virág és még több bánatos könny kisérte utolsó útjára a bájos kis halottat, akinek a csúnya halál olyan kegyetlenül ajkára fagyasztotta a kacagó vidámságot. Rendelet a hatósági őrlésről. A malmok hatósági őrlésének zavartalan folytatásának biztosítása érdekében a kormány a hivatalos lap holnapi számában ugy intézkedik, hogy olyan esetekben, a mikor a hatósági őrlés folytatására szerző dőlt és a hatósági gabonával megfelelően ellátott malom a hatósági őrlést nem folytatja. a lisztkiulalásnak "megfelelő mértékben a fíatósági készleteket a inalom "költségére és veszélyére más malomba szállíthatják. A kedvezményes ellátás gyorsítása 4 kérik. Debrecen város tanácsa á mult hónap végén felterjesztésben fordult Bernolák népjóléti miniszterhez és a közalkalmazottak ellátásának gyorsabbá tétele érdekében kérte a miniszter támogatását. — Bcrnolák miniszter most válaszolt a felierjesztésre és értesítette a várost, hogy az ügyet áttelte a pénzügyminiszterhez. Végighallgatta a halálát jelző harangszót. Mezőkovácsházáról jelentik: Hitt maim Jánós asztalosmestert, a község egyik legtekintélyesebb iparosát a napokban óriási részvét mellett temették el. — Amikor az elhunyt érezni kezdte halála közeledtét, egyik gyermekét a lelkészi hiva talba küldötte azzal a kérelemmel, hogy azonnal húzzák meg a haldoklók harangját. Amikor felhangzott a hívőket imára figyelmeztető harang, a haldokló nyitott ajtónál könnyes szemmel, imádkozva hall 1gatta vigasztaló csengését és a harangozás után néhány perccel meghalt. 'Nagy sokaság kísérte utolsó uljára és sírjánál Csernus Mihály, nemzetgyűlési képviselő mondott megható gászbeszédet. Hangverseny. Füredi Sándor hegedűművész okt. 15-iki hangversenyére jegyek Szántó könyvkereskedésében előre válthatók. — A tűzrendészet reformja. A belügyin iníszier értesítette Szabolcsvármegye alispánját, hogy a régi tűzrendészete kormányrendeleteket reformálni fogja. E célból a szakkörök bevonásával a fővárosban legközelebb tanácsklozások lesznek, amelyek sorra veszik a reformkérdéseket, így tárgyalni fogják a megelőző tűzrendészet kiegészítését, államosítását, a tűzrendészet korszerű fejlesztésének kérdéseit, országosan egységes szervezését, esetleg ái lamositását. a tűzoltó tisztek képzését, erre a célra tanfolyamok szervezését,