Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 121-145. szám)
1921-06-08 / 127. szám
1921. junius 8. ^IftiSffiÉP 8 Megszökött a szülői háztól Nyíregyháza, junius 7. Saját tudósítónktól Tegnap egy 11 éves lánykát kisértek be a vasúti állomásról a rendőrségre. D. I. kisvárdai iskolás az otthoniak szomorúsága elől szökés sel akart menekülni. Talán regényes filmek játszottak közbe fantáziáló sorsába s neki indult a nagyvilágnak. Vasútra ült és Nyíregyháza felé robogott, bizonyára élénken tervelgetve a kalandos jövőt. De már a kezdetén akadályokba ütközött. Mert hiszen tőle is jegyet kértek, neki pedig egy huszfillérese sem volt. így derült ki a szökése s ő az államrendőrsé gen bevallott szépen mindent s most hazatoloncolják. Vakmerő betörés AttOrték egy nyíregyházi posztókereskedés falát Nyíregyháza, jun. 7 (Saját tudósítónktól) Szombatról vasárnapra virradó éjjel vakmerő betörést követtek el Nyíregyháza köz pontjában, úgyszólván a rendőrség épületétől néhány lépésre. A betörők a Korona épületében levő Lacdau féle posztókereskedést szemelték ki. A Koronában, mint máskor, szombat este is eleven élet volt s a nagyteremben táncmulatságot rendeztek. A betörők a helyzettel ismerősök lehettek s valószínű, hogy az est leple alatt a setét lépcsőaljban húzódtak meg. Késő éjjel lehetett, amikor munkához láttak. Neki estek a posztós üzlet folyosóra néző falának s azon jókora rést ütöttek. Ezen át kényelmesen beférkőztek a helyiségbe, ahol értékes szövetárukban válogattak. Mintegy 50.000 korona értékű posztóárut zsákmányolva meghúzódtak s minden bizonnyal másnap reggel kapunyitás után lesték meg a kedvező pillanatot, s mikor a drága holmikkal kereket oldottak. A rendőrség erélyesen nyomoz a vakmerő tettesek után, akiket a házban alaposan tájékozódó beavatottak közt kell keresni. A vizsgálat ez irányban folyik. Jókai Mór regénye filmen Repriz! A fehér rózsa napkeleti legenda 6 felvonásban. Szerdán és csütöriökön a Diadalban. Lv^cfcSssa D & it minősége utolérhetetlen. A Jóvátételi Bizottság jiílinshn jön Bndapestre Bics, junius 7. (Bécsi Kurír.) A bécsi hadügyminisztériumban működő Jóvátételi Bizottságnak egyik osztályvezető francia tagja kijelentette egy újságíró előtt, hogy párisi illetékes helyen nyert értesülése szerint a Jóvátételi Bizottság magyar szekciója julius dereka vagy véga felé érkezik Budapestre. Közölte továbbá, hogy Budapestre nem fog menni egy több száz fíböl álló szekció, hanem csak annyian, amennyit az egyszerűsített ügykezelés megkíván és Magyarország anyagi ereje elbir. Nem tartja kizártnak, hogy a bécsi bizottság fogja ellenőrizni a magyarországi leszerelést. Az a kis bizottság, amelyet a legfőbb tanács a román megszállás okozta károk megállapítása végett küldött Budapestre előkészítő szerve a JóTátételi Bizottság magyar szekciójának. Meghinsnlt a szlovenszkói magyar-német evangélikus egyházkerület terve Pozsony, junius 7. A Bécsi Kutir irja: A trencsénteplici evangelikus egyházgyülés a magyar—német önálló egyházkerület megalakítására vonatkozó torveket visszautasította E kérdésben Scbm dt pozsonyi főesperes a következőket mondotta. Az eredményes egyházi élet és belső béke miatt lett volna szükség az önálló egyházkerületre, amely nem jelent mást, mint egy természetes jognak alkotmányos uton való elismerését is. A San Gsrmaini béke biztosítja si nem?eti kisebbségek vallásszabadságát és egyházi közigazgatását. A szlovák szervezet a magyar—némot szervezkedés ellen azt a kifogást emelte, hogy veszélyeztetné őket a cseh köztársaság egyéb részeiben. A némát é3 cseh evangélikusok önálló szervezetté alakultak a szlovenszkó magyar evangélikusoknak ugyanakkor megtiltják a szervezkedést. A trencséntepliczi zsinat követeli, hogy a katholikus egyház javait, amelyek állami tulajdonok voltak, ismét adja vissza az államnak, azonkívül az evangelikus felekezeti iskolákat az állam anyagilag is támogassa. Az erdélyi rmm aemseti párt a bukaresti komálj elles Kolozsvár, junius 7. (Bécsi Kurir) Az erdélyi román nemzeti párt százas végrehajtó bizottsága Kolozsvárott tartott értekezletén megállapította a párt uj programmját és határozati javaslatban újra tiltakozott Erdélynek mesterséges elszegényitése ős tönreunifikálása ellen. Megállapította, hogy a mostani bukaresti országgyűlés ,,alkotmányozó" jelleggel bír, igy tehát az agrártörvényt, az uj adminisztrációs és az uj választójogi törvényt csak a kamara kétharmad többségével hozhatja meg, ez a kétharm-d többsége pedig nincs meg a kormánynak és igy vagy koncentrációs, demokratikus kormánynak kell átvennie a hatalmat, vagy pedig a rotnán nemzeti pírt kivonul a kamarából és akkor Erdélyre és Bánátra nézve megint időszerűvé válik a nemzetgyűlés egybehivasának kérdése. A kassai jogakadémia elszlovákositása Prága, jun ;us 7. Bécsi Kurir: A csehszlovák igazságügy minisztériumban megbeszélések folynak annsk érdekében, hogy a kassai magyar jogakadémiát szlovák jogakadémiává alakítsák át. Auffenberg tábornok uj állása Bécs, junius 7. (Bécsi Kurir) A Monarchia volt hadügyminiszterét, a félsikereiről és egész kudarcairól hires nevezetes Auffanberg Móriíz tábornokot a folyó év augusztus 15 tői szeptember 15 éig tartandó bécst mintavásár szervezési és idegenforgalmi osztályának helyettes főnökévé nevezték ki. A szlovenszkói vasutforgalom fejlesztése Prága, junius 7. (Bécsi Kurir.) A cseh szlovák vasúti igazgatóság tanu'mány tárgyává tette azokat a körülményeket, amelyek a szlovenszkói vasúthálózat kiépítését szükségessé teszik. Az uj vonalak építésére vonatkozó terv már elkészült. Ezek főleg nyugatról keletre húzódnak, azért, hogy Szlovenszkóval és Szlovenszkóban uj összeköttetések létesüljenek. A Vlara szoros vonalát elsőrendű vonallá építik ki azáltal, hogy kiküszöbölik a merész kenyarulatokat és nagyobb emelkedéseket. Tervbe van véve több vonalnak dupla vágányuvá való kiépitése. Ismét gyakoriak a betörések Nyíregyházán Nyíregyháza, junius 7. (Saját tudósítónktól). Nyíregyházán egy idő óta meglehetősayugalom volt észleihötő a közbiztonság terén. Ha voltak is időközben bűncselekmények, a kiválóan megszervezett államrendőrség nyomozása minden esetben felderítette a bűnöst és úgyszólván egyetlen eset sem maradt megtorlatlanul. Most a legutóbbi napókban njra egymást érik a betörések. Még javában folyik a nyomozás egyik rejtélyes betörés ügyében máris uj*bb betörések hirét vesszük. Tegnap ismeretien tettesek a Palitzfále Zöldségtéri bőrkereskedést törték fel és dézsmálták meg, mások ped'g a Murányi Járossy ügyvédiroda nyitott ablakán bemászva, ellopták az iroda nagyértékü írógépét. Valószínű, hogy szervezett, egységesen működő betöró bandáról van szó, azért nem árt kettőzött figyelemmel őrködni. A nagy meleg napokban sok helyen tartották nyitva az ablakokat az esti órákkan is, ami kitűnő alkalmat ad a tolvajrak. A mai tőzsde hirei Budapest, junius 7. (Saját tudósítónktól). Valuták: Dollár 226, szokol 320, lei 370, márka 256, osztrák korona 38. Zürichi jelentós: Budgpast 242V«. , junius 7-én a „Burlingtoni jaguár" I. rlsie a Városi Színház Mo/ydban