Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 121-145. szám)

1921-06-08 / 127. szám

4 M * i92i„ junius 8, Megint a pecséttel van baja minden embernek. Most , újra jelentkeznek a szakértők, és természetesen valamennyi vizsgázott pecsétőr. Az ezerkoronások pecsét­csetepatéja idején jó volt minden százkoronás akármilyen színben is virított az az ominózus pecsét. Most mindenkit ideges zavar íog el, ha 100 koronást kap és a rémlátásban sajnos a hivatalok járnak elől. A m. kir. posta tegnap 21.000 koroná­ból 6000 100 és 50 koronást adott vissza az egyik kereskedőnek. Meg­néztük az elátkozott pénzeket és elámultunk a kilogásialan bankók láttára. Ha ezek hamisak, akkor száz bankó közt egy igaz sem ta­láltatik. Hagyjuk télbe a már egy­szer lejátszott vígjátékot. És ne bénítsuk meg a kereskedelmet úgyis eléggé táj a teje szegénynek. , — Tornaünnepély, A polgári fiúiskola tanulóifjúsága folyó é? juuius hó 12 én, va­sárnap d. u. 4 órakor, az intézet udvarán, a nyíregyházi gyalogezrad katoaasenskarának köz­reműködésévé). tornaünriepályt rsndaz, melyre hivatkozással a nemzeti iíjusági testnevelés j; ügyének fontosságára és ismert jóindulatu ér­| deklődésére, ezúton is meghívja városunk ér­| dsklődő közönségét. Sorrend : 1. Felvonulás, f 2. Himnusz. 3. Szabadgyakorlatok. 4 Elvonu­lás. 5. Rendgyakorlatok. 6 Versenyek (I—II. o. 60 m-e3 sikfutás, III-IV. o. raagas ós távol­ugrás, stafétafutás.) 7. Szergyakorlatok és j^s téSr. 8. A verseny eredményének kihirdetése. 9. Szózat. Belépődíj: Ülőhely 10 korona, álló hely 5 korona. A tornaünsepély előtt ós után az intézet rajztermőben rajz és kézimunka (slöjd) kiállítás. — Tolsztoj birtoka állami tulajdon, Boleevik lapok jelentése szériát a központi ta­nács elhatározta, hogy Tolsztoj jasznaja-pol jmai birtokait állami tulajdonná nyilvánítják. — Albánia békét köt Szerbiával. Az Albán kormány jegyzéket küldött Belgrádba, melyben a békére való hajlandóságának adott kifejezést. Ennek fejében területi engedmé­nyekre is kész. — Uj ügyvédi iroda. Dr. Stessel Szilárd volt abaujszántói ügy;éd irodáját Nyíregyháza székhellyel Dr- Józsa András utca 7. szám alatt megnyitotta és az ügyvádi fogadalmat a nyír­egyházi járásbíróság vesetője előtt letelte. — A Szeressük Asztaltársaság bátyus majálisán felülfizettek és jegyeiket megváltot­ták még Barla Sándor. Adorján János, Berta­lan Kálmán 100—100 kor,, Löffler Ernő és Erdei János 50—50 korona. — Száj és körömfájás. Nyirbálor köz­ségben 2 ragadós száj és körömfájás lépett fel. A hasított körmű állatok föihsjíása a további intézkedésig megtiltatott. — Burlington! Jaguár után az egész or­szágban olyan óriási az érdeklődés, hogy bár óriási anyaga áldozatok árán, mégis az egyes részeket csak egy egy nt pra sikerült Nyíregy­házára biztosítani a Városi Szinház Mozgónak; miért is mindenki saját érdekében okosan teszi, ha jegyeit már elővételben beszerzi Jakabovits Fannyka dobánytőzsdéjében. Ma az előadások 7 é3 9 órakor kezdődnek és c?ak 1G éven fe­lüliek jelenhetnek meg rajta. MOZI Diadal. Szerdán ós csütörtökön „A fe­hér rózsa." Nspkeleti rege 6 felvonásban. Apolló. Szombat, vasárnap „Mary Anae" Zacgril! bájos regénye filmen. Városi Szinház Mozgó juniua 7 éa kad­den Burlingtoni Jaguár I. részét, szerdán II. részrt mutatja be. Előadások kezdete 7 és 9. Olcsó tavaszi és nyári divat­harisnyák Női mouslin harisnya az összes divat színekben 48 K. Női selyem flór cárna harisDyák 98 K. Női selyem harisnyák 275 K. Férfi színes divat zoknik 28 K. Gyermek nyári szines zoknik ... 20 K, Óriási nagy választékban mélyen leszál­lított olcsó árban szerezhető be Hungária Cipőgyár üzletében Nyíregyháza, Zrínyi Ilona-u. 5. 3588 Világhírű Schtnoii és Harry cipőkrémek teher, fekete, sárga és vörös szí­nekben, fehér vászoncipő tiszt.il.ok, cipőfűzők és cipő­sámfák nagy választékban Hungária Cipőgyár üzleté­ben. Nyíregyháza, Zrínyi Ilona-atca 5. Kiscsaládu molnár, szak­ember, állást keres hely­ben vagy vidéken junius 1. vagy 15-ére. njánlato­kat „Molnár" jeligére a kiadóhivatalba. Kürt-u. 15. sz. alatt egy hálószoba berendezés olcsón eladó. Egy hentes boltberende zés eladó. Debreceni-u. 41. Egy boltberendezés azon­nal eladó. Cim a kiadóban. c818 Egy jókarban levő teljes füszerüzleti boltberendezés eladó. Értekezni lehet Csil­lag-utca 6. szádi alatt, fél 2-től fél 3-ig. 2 oldal vastag sózott szalonna eladó. Csillag-utca 14. szám. 4011 Egy szoba, konyha, mel­lékhelyiségekből álló ház eladó. Értekezni Kótaji-u. 46. sz. 4016 Egy faj hasaskoca eladó. Bocskay-u. 38. 4015 1 drb. 1 éves hizott ser­tés eladó Szarv3s-u. 55. sz. 4028 4 Egy hold kaszáló közel a város területéhez haszon­bérbe kiadó. Értekezni le­het Vásártér-köz 18. 3021 Segédet esetleg kiszolgáló leányt keresek azonnali be­lépésre. Ungár Lipót divat­áruháza. U 3052 Hathetes, gyermekemet kiadnám tartani szoptatós asszonynak Cim az ujság­boltban. U 306á Három iparos fiatalember lakást keres lehetőleg azon­nali beköltözésre. Cim Suskó János Dessewffy-tér 10. sz. U 3063 Eladó hét méhcsalád, há­rom törzs és négy Májusi raj. Cim az Ujságboltban, US061 Deák Fere-;c utca 62. sz. ház elköltözés miatt azon­nal eladó. 3982-4 Ibolya-utca 20. sz. ház 601ÍÚ •-öl területtel elköl­tözés végett sürgősen min­deu elfogadható árért el­adó^ 3991 30 hold búzatermő fe­kete föld sürgősen eladb Cim: Ujságbolt. U 3050 Csillag-utca 38. eladó. sz li áz 3074 Szorgalmas háztartási munkásnőt keres azonnali belépésre Simkovics szűcs, Luther-utca 5. U 30 71 Egy jó csizmadia segéd azonnal munkába léphet. Fizetés hetibér, vagy dara­bonkint, es: tleg teljes ellá­tással. Ujszőllő utca 34. — U 8073 Eladó ház, azonnal be­költözhető két szoba,konyha és pincéből áll. Olcsó árou megvehető. Laktanya-tér 4. 40415 Jobb iparosokat kosztra elfogadok. Epreskert-utca 10. szám. U 3059 A Gutt.mann-féle próba­bálon egy ezüst redikül ta­láltatott, Tulajdonosa Rá­kóczy-utca 18. szám alatt átveheti. 4038 Elcserélem egy szoba, konyhából és mellékhelyi­ségből álló lakásom ugyan­ilyenért. Értekezni Kállói­utca 5., szabó-üzlet. 403ti Csecsemő kelengye és szokszlett készlet eladó. — Cim a kiadóban. 4048 Ezer kg kifőzéshez alkal­mas alma cefre jutányosán eladó. Cim a kiadóban. — 4045 Eladó egy 251 négyszög­öles háztelek, ugyanott 9UO keve nád, egy uj szőllőlaposó kád, 200 db tégla, egy hombár eladó. Értekezni Kert-u. 33. 3077 Eladó Kemecsén egy két síoba, konyha, speizból álló ház, mely üzlethelyi­ségnek is alkalmas. Ugyan­ott 600 kéve nád eladó. Értekezni Simon Józselnél, Kemecsén. U 3070 Falura kerestetik közép­korú gazdasszony előkelő magányos úrhoz. Finom fő­zés, kert- és baromfikeze­lés megkívántatik. Ajánla­tok Újhelyi Mihálynéhoz, Vitka, küldendők. 405i Diadal Étteremben naponkint kapható. Pontos és jó kiszolgálásról gondo?kodv^> van, UgyanoU abonnomára előfketőkeí készséggel elfogadok. Kiváló tisztelettel 3076 Kovács László, miklk 494/1921, jöv. szám. Hirdetmény. Értesítem az érdekelt közönséget, hogy a városi jéggyárból a jégszál­litás kezdetét veszi. Jégre; előjegyzést a jövedék hiva­tal (Városháza udvar) fogad el a hivatalos órák alatt. A tömb jég ára 12 korona házhoz szállítva. Nyíregyháza, 1921. junius 7 Pirkü-r jöv. felügyelő, 1076-1921 Á. szám. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Az egri érsekség távirati fel­hatalmazása alapján a demecseri róm. kath. templom fedeléről le­került mintegy 1400 kg. ócska, de jó állapotban levő vaslemez nyilvános szóbeli árverés útján esetleg kisebb tételekben is el fog adatni. Az árverés Demecserben a róm. kath. templom udvarán 1921 junius 14-én d. e. 10 óra­kor fogja kezdetét venni. Kikiáltási ár 100 kg-kint 700 korona. Venni szándékozók tartoznak az árverés megkezdése előtt az államézitészeti hivatal kiküldött­jének kezeihez 1000 korona készpénzt bánatpénzül letenni. A vevő köteles a vételárat az áliamépitészeti hivatal kiküldött­jének a vaslemez átmérlegelése után a helyszínén azonnal kész­pénzben lefizetni, mikor a vas­lemez neki átadatik és ezentúl az államkincstár a megvett anyagért semmiféle felelősséget nem vállal. A vételi illeték vevőt terheli és az a vételárral együtt fizetendő ki. Ha a legtöbbet igérő a vételárat nem fizetné ki, bánatpénze az államkincstár ja­vára esik és az alulirt hivatal az ő kizárásával uj árverést fog tartani. M. kir. áliamépitészeti hivatal. Nyíregyháza, 921. junius 4. A hivatal főnöke: Hoffmannn, kir. műszaki tanácsos K. 16196—1921. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy Szabolcs­vármegye árvizsgáló bizottsága a piaci árakat f. évi junius hó 3-iki hatállyal a következőkben állapította meg ; Saláta fejes 1 drb. 1 korona Paraj tányér 1 „ Sóska „ 1 „ Petrezselyem tavalyi kg. 10 „ Sárgarépa 6 „ Retek csomag 5 drb. 1 „ Zöldborsó csöves kg. 10 „ Cseresznye literje minőség Vaj kg. Tehén turó kg. szerint 6 — 8 korona 100 „ 15 , Nyíregyháza, 1921, junius 7. 5052 BENCS, polgármester Papirzsineg kapható a Jóba-nyomdában

Next

/
Oldalképek
Tartalom