Nyírvidék, 1920 (41. évfolyam, 224-298. szám)

1920-10-24 / 244. szám

1920. október 24 nos részében a legiszonyatosabb vádakat ! kovácsolta, azt állította, bogy vádlottak 1 minden szerencsétlenségünk felidézői! Ök j a háború elvesztői, a forradalmak előkészítői, fenntartói, a tanácsköztársaság önkéntes szolgái, a nemzet erkölcsi ziülléh sének és az ország összezsugorodásának okozói! lia én ezen rettenetes állaiáriosif sitott politikai vádakkal és erkölcsi vélelmekkel bocsátom el a vádlottakat a Golgota útjára, szenvedéseik beláthatatlanok lesznek. Nem tehetem \m.eg más szempontokból sem, mert ha a főügyész ur a forradalmat álforradalomnak nevezi, akkor én helyi vonatkozásban csatlakozom hozzá annyiban, hogy míg a nagy francia forradalomban a főbb vezérekről a történetírók azt állapították meg, hogy a szabadságért és egyenlőségért feláldozták a "testvériséget, addig ezek a vádlottak a testvériségért áldozták fel szabadságukat és egyenlóségüüket, a minden állampolgárt megillető egyenlő elbánáshoz való jogosul tságukat. Hirdetem az igét még szubjektív alapon is, mert 1918 november 6-án felkeresett engem az itt fogságban szenvedő Kazimir Ivároly és Beregi Dezső és felszólítottak a szociáldemokrata pártba való belépésre és ott jelentékenyebb szerepkör betöltésére. En ekkor azt feleltem, hogy [magasabb társadalmi és politikai szempontok meggátolnak abban, hogy politikájuk harcosa legyek s egészen, a tanácsrendszer helyi összeomlásáig számukra állandó élő figyelmeztetés voltam s komoly üldöztetésben a vádlottak, dacára hatalmuknak s szocialista mivoltuknak, — nem részesítettek. Ha én most, amikor a vádlottak lesújtottak s velük szemben leginkább azok vannak megverve vak szenvedéllyel, akik a hatalom gyakorlása idejében" körülrajongták őket, mint éji pille a villanyfényt — s amikor módom és alkalmam van reyanssal szolgálni, nem teljesitem kötelességem, olyannak tűnnék fel magam előtt, mint az orvos fertőző járványok idejében, aki megáll a betegszoba küszöbénél s attól való félelmében, miszerint megfertőztetik, néma tekintetüket vájjon lesz-e annyi erőnv a vád sötét kainbé'lyegét apjuk homlokáról levenni. Számolnom kell a közvád erkölcsi beállításával a tekintetes Bírósággal szembeni vonatkozásban, mert mint említettem, vádlottak azzal védekeznek, hogy ők éppen olyan kényszer alatt állottak, szabad választásuk tetteikben épen ugy ki volt zárva a közismerten rettegett terrorista vezérrel szemben, mint a társadar iom bármely más tagjának. De nem ugy látom, .hogy ő a vádlottakat erkölcsi absolut beszámítás alá vonja s tiltakozik a_ büntető-törvénykönyv beszámítása ellen, amelyei emberi relatív szempontok irányoznak. Csakhogy az a hegeli í'ilosofiai tétel, hogy a cselekvő sohasem lehet erkölcsös, nanem mindig csak a szemlélő, megállhat, mint elvont szabály, de nem állhat meg az élet közönséges szabályaiként. * Végül hirdetnem kell az evangyéliumot a társadalommal szemben. A közvádló főügyész ur azt mondja, hogy vádlottak rte számítsanak arra, miszeriint a társadalom nekik meg fog bocsátani, őket a nagy közösségbe visszafogadja. Ha ez a negátio megáll akkor a vádlottak, feleségeik és gyermekeik beletasziittatnak az örök megsemmisüülésbe. Tehát feladatomat képezi a megértés hídját felépíteni, amelyen a vádlottakat a közösségbe viszszavezetem. Feladatom a társadalom azon részének lángoló szenvedélyét csillapítani, akik a főügyész úrral egyetértenek. Hirdetni szeretném sikerrel, hogy egyszer már elérkezzünk az Urnák kedves esztendejéhez s a multakon okulva egy békés és megértő lét alapjait megalkossuk. Vagy Kossuth Lajosnak van iigaza, amikor azt irja, hogy »Ugy látszik, a magyarnak hiába irnak történelmet. Nem okul semmin. Még csak saját kárán sem. Sőt megtapsolja a hangzatos szavakat, melyekkel őt a vesztőpadra nógatják??* Vagy Adynak, aki olyannak ismeri a magyart mint én: »Hősnek, borúsnak büszke szertelennek, kegyetlennek, de ki elvérzik egy gondolaton!??* ' A közvádló főügyész ur vádjának általános része Ingatag, mint a'1áp, vékony szJlü, mint a pók hálója, napi pblitika és a közelmúltból vett közhelyeik halmaza, nem történelem, nem oknyomozó feldolgozás, csak rideg eszköz a tettek beállításánál, hiba, vélt bünteti, de nem történelem. Á történelemben csak események vannak, de nem Iiibák, még kevésbé bűncselekmények. Én a közvádló főügyész urat a kritikailag és oknyomozatilag még fel nem dolgozott friss politikai történések terére nem követein, egyrészt, mert én nem vagyok történetíró, másrészt ezt a teret veszélyesnek tartom. Veszélyesnek olyan értelemben, amilyenben egy bünper keretében azt tartani lehet. Illusztrálásául annak, hogv ha egy frissen mázolt tárgyhoz hozzányúlok, annak érintésére ujaimmal a festéket leszedem, szolgáljon a következő: Lyaehovics »>Sánuord 1938 november 27-én szerelt le, tehát adig katonai szolgálatot teljesített. így nem lehetett a háború elvesztője saját szemétében, sem a forradalmak előkészítője. Hasonló helyzetben volt régi szocialista több is akad. Kazimiir Károly egyik bűne, hogy 1918. november 16-án tartott agitációs körutjáán a tömegeket a köztársaság eszméjének megnyerte. Ezzel szemben a voit osztrák 191^ október hó 14-én kelt rendeletével elrendelte a frontokon levő legénység megszavaz tatását arra, hogy milyen államformát kivánnak, monarchikus vagy köztársasági berendezettségül s a csapatparaiicsnokpk nagy nyomása dacára a legénység a köztársasági államforma mellett -döntött. így néz ki a jelenkor IA/A tUil/UtlL clt beállítás és az adatok megbízhatósága tekintetében. Nem is nyúlok hozzá, hanem Visszatérek a hiult történelméhez, a hiteleshez, a megbízhatóhoz,e nnek a történelemnek a könvveit tárom fel pavrész1 hogy azokból foglyoknak szabadulást hirdessek, másrészt, hogy a vakságban szenvedők szemeit megnyissam, 'hogy okulajnak és-saját kárukon tanuljanak. Visszapillantok a múlt politikai történelmére egészen az 1867 évig terjedő időre. Ebben az évben történt, hogy a magyar és osztrák államszövetség nagy hajója bekerüült a dókba, ahol szépen átfestették, ráírták .1867. XII. Kiegyezés Ausztriával. Gesamtmonarchie. A hajó azon felerésze, melyen a kormányzás, az iránytű, az egyedüüli vezetést biztosító minden intézmény, a közös hadügy, külügy és pénzügy, amelyet a politikai belső történelem a közös ügyek hálójának nevez ki, épen olyan rozzant maradt, mint előzőleg, sorsa ugyanúgy meg volt pecsételve, cSíik az időpont tolódott el. A kieg3

rezés után továbbra is a nagyhatalmi állás biztosítása volt az egyedüüli cél s ennek elérésére szervezkedtek a nagy hajó sorsának intézői s miindazok, akik egyéni önző számításaikat a rendszer fenntartásában megtaláltáák. A centraiiszíikus és abszolutisztikus cél biztosításához." minden eszköz megfelelő volt s'kizárta a magyar belső, önálló ós az adott életviszonyoknak megfelelő gazdasági, politikai és társadalmi szempontok érvényesülését, militariizmus, még pedgi a nyugati állar mok civilizált miltiarizmusától elütő, tisztán a szuronyok hegyére alapított állami berendezkedés, pusztán mesterséges és nem természetes szervezettség. A nyugati államok már évtizedekkel előbb megteszik a lépéseket, hogy a társadalom összes tagjait kiművelt agyú, öntudatos polgárokká tegyék s a politikai élet sáncaiba fokozatosan és korszerű fejlesztéssel bevonják. Abban az ünióban, amelyben mi a múltban éltünk, nemhogy ez megtörtént volna, hanem a szociáldemokraták nagy üldöztetése következett. A Perczel-féle hajsza idején Czizmadia, Bokányi és a többi közelmúltbeli vezetők hosszú évekre terjedő bebörtönöztetést szenvedtek. Ezen állapotokra és az ezekből folyó súlyos nemzetiségi zavarokra mondja a politiikai történelem: ^kilátások az európai bonyodalmak szempontjából* cimü fejtegetéseiben, hogy nemzetiségeink a rendszer folytán önálló államokat alakítottak fajtestvéreik felé gravitálnak, szomszédainkat és saját polgártársaink jelentékeny részét ellenségeinkké teszik s áz abszolutizmus jegyében isoIáinak a világtól. A hajó 1867-ben a dokkból kikerülvén, elindult a tengerre és a vázolt előzmények után belekerült abba a nagy viharba, amelyet mi világháborúnak nevezünk. Ennek a kitörésekor a hajó belseje ugy nézett ki, hogy azon a nemzetfenntartók mellett a nemzetiségek s ezek keretében első, második, harmadik osztályú, fedélzeti utasok, matrózok ós más terhes szolgálatot végzők \ultak. A nagy vihar alatt a vértenger fenekére azok szálltak le először, akik a vihar előtt is leginkább a szenvedéseket ismerték, akik a fedélzeten az élet hullámcsapásait állták, akik a bajhoz és nyomorhoz társadalmi helyzetüknél. fogva a legjobban hozzászoktak. A "nagy hajó 1918 október havában már nem birta ugy külső, mint belső szerkezeténél fogva a vihar csapásait s megkezdődött a bomlás folyamata. Ekkor az utasok egy része az amúgy is rozoga hajó szélső részeit leszaggatta, a bomlást siettette s a nagy hajóból csak a fenék s abban csak az isofáltság, a körülzártság, a nagy vagyoni és jövedelembéli aranytalanság maradt meg. Ts ebben a helyzetben megszűnt a régi jogállapot, érvénytelenekké váltak a régi hajójegyek, hatályukat vesztették azok a paragrafusok, amelyek a büntetőtörvénykönyv I—VI. fejezeteiben foglaltainak, megszűnt a jogfolytonosság s csak az isteni ós a legszentebb emberi törwnvpk :i íiznarancsotat és a büntetőtörvénykönyv XVIII., XX., XXVI., XXVIII. fejezetei jöhettek számításba. Vs ha a hajó_roncsainak azon területére vetem tekintetem, melyet Szabolcsvármegyének nevezek, azt látom, hogy ezen a területen azok a matrózok, akik a nagy hajón elfoglalt azon helyzetükből fotyőlag, miszerint a szenvedők, nyomorgók és üldözöttek teljes bizalmának birtokosai voltak az eiőbb említett mindenkor érvenyes törvényeket megtartották. Ady Endrének van egy kis költeménye a m ultra vonatkozólag, ezekről a matrózokról vonatkozólag, amely így szól: ^Sósabbak itt a könnyek S a fájdalmak is mások. • Ezerszer Messiások A magyar Messiások. Ezerszer is meghalnak, S üdve niríces a keresztnek, Öli, semmit se tehettek.« * S dacára annak, hogy vádlottaknak a hajófenéken módj-ukban állott volna olyanokat tenni és elkövetni, mint amelyeket a hajófenék más területén és helyein elkövettek, kenyérrel dobták vissza azokat, akik őket a múltban kövekkel dobálták. A hajófenék minket közvetlen érdeklő területén az első és másodosztályú kutasok és a giarmadosztályu utasok egyrésze az összeomlás után is csaknem ugy élt, mint az összeomlás előtt s hogy ez igv történt, az kizárólag a helyileg működött vádlottak érdeme, akik lényegében ugy a h«lyi területen lázadókat, mint szomszéd területről és a hajófenék gócpontjából a szabolcsi fegyelmezett területre berontó desperádókat a Pogány-éra kezdetéig terjedő idő alatt megfékezték. Az emberi társadalom kezdetén is ugy, volt, hogy a laza állapotban az erős, a hatalmas saját akaratát a gyengébbekre rá tucTta erőszakolni s az inferioris helyzetben levők szabad cselekvési képességét lenyűgözni. 1919 április 21-én mi is olyan laza állapotban voltunkj hogy csak herosi tulajdonságokkal rendelkező egyének lettek volna hivatva a terror legnagyobb megszemélyesítőjével, Pogány Józseffel szembeszállani. A polgári társadalomból ilyen heros sem a szerencsétlenségben, sem a szerencsétlenségek szerencsétlenségében ki nem került. És ha a törvény nem állithatja fel a nagy lelkek hősies és rendkívüli eltökéltségét a mindennapi élet közönséges szabályául, miként állithat ja fel a kir. főügyész Ur a jelen bünperben kötelezőül. (Következik a jogi fejtegetés a vádba tett egyes cselekményekre nézve.) A történelem megismétlődik. 1848-ban a magyar nemzet a legszentebb kötelességét teljesítette, mikor fellázádt a szabadság, jogegyenlőség és haladás megteremtése \é>s fenntartása érdekében, de nem diadalmaskodhatott, mert Európa akkor az absolutizmus járma alatt nyögött, ezen világáramlattal szemben a kis magyar sziget nem győzedelmeskedhetett, leverték s igy vált a nagy harc az akkori viilágáram-