Nyírvidék, 1920 (41. évfolyam, 75-146. szám)

1920-05-11 / 107. szám

nyíregyháza, 1920 május 11. * Kedd XLI. évfolyam * 107 »zám SZABOLCSVÁRMEGYE ÉS NYÍREGYHÁZA VÁROS HIVATALOS NAPILAPJA Előfizetési árak: helyben : egész évre 160 K, félévre 80 K, negyedévre 40 K, egy hónapra 15 K, vidéken : egész évre 200 K, félévre 100 K, negyedévre 50 K, egy hónapra 20 K. — Egyes szám ára 1 korona. Alapította JÓBA ELEK Felelős szerkesztő Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 9. SZÁM. Telefon szám 139. Postacheque 29556. Kéziratokat nem adunk vissza. NEM! NEM! SOHA! Nyíregyháza, május 10. (Saját tudósitónktól) Nyíregyháza város lángoló magyar hazafiságtól átha­tott érzelmű közönsége tegnap délelőtt óriási arányú demonstrációval tiltakozott az ezeréves Magyarországot szétmarcan­golni akaró békeszerződésnek csúfolt hó­hérmuaka ellen. A Kossuth téren soha nem tapasztalt sokaságú néptömeg előtt a városháza erkélyéről Dr. Bencs Kál­mán polgármester a köveíkező szavakkal nyitotta meg a népgyűlést: Hosszas, kinos vajúdás után megjött a torzszülött békeszerződés, amely az ezeréves történelmi Magyarországot darabokra akarja szakgatni s három és fél milliónyi magyar testvérünk kezére akar rabbilincset fűzni. De ahogyan papíron nem lehet eltörölni a föld színéről a Kárpátok bércövét s ahogy nem lehet elrendelni, hogy a Tdtföld folyói ne a magyar Alföld, hanem Csehország felé foly­janak, épen ugy nem lehet megváltoztatni Magyarország természetes területi egységét. Ha volt hozzá bátorsága az ántántnak, hogy Közép­európa épületének kellő közepébe dinamitos hordót helyezzenek el, ugy nekünk is lesz hozzá bátorságunk, hogy ezt a dinamitos hordót fel­robbantsuk. A súlyos kalapácsütésikként hangzó szavak után hatalmas éljenzés tört ki a tömegből, melynek elültével Geduly Hen­rik püspök kezdte meg következő nagy­hatású, lendületes beszédét: Polgártársaim ! Magyar férfiak, magyar nők, ' magyar gyermekek! Gyászlobogót kellene a kezembe tartanom; megtépnem a köntösömet és zokogva borulni egy halotti szemfedőre, egy sötét koporsóra, abban a pillanatban, amidőn a világ hatalma­sai kimondották a megfelebbezhetetlen utolsó ítéletet, amellyel a mi ezeréves drága hazán­kat halálra ítélték, keresztfára szegezték, ko­porsóba zárták, sötét sírba döntötték. Drága hazánk ezeréves szűzi testét, ame­lyet eddig még el nem tudott taposni se török, se tatár, se német, se osztrák, se orosz, se rácz — most, és most, amikor egy öt és fél­esztendős háborút dicsőséggel és becsülettel küzdöttük vígig és ha közbe nem jön a gyá­szos emlékű forradalom és a még gyászosabb, sötétebb végzetü kommunizmus, ma a világ egyik legerősebb állama lennénk, most akar­ják ezeréves hazánk szűzi testét veszett ebek módjára szétmarcangolni, darabokra tépni, szétdarabolt testét martalékul odabobni a hit­árulók és hitszegők jutalmazására cseheknek, rácoknak, oláhoknak! Tehát megjutalmazni, megkoronázni a hitszegést, az árulást és szét­tiporni, meggyalázni és széjjeltépni a becsüle­tet, a hűséget, az igaz férfias küzdést: ez az entente erkölcse, ez az ő igazságok, ez a hu­szadik század világhatalmasságainak becsület­beli felfogása. Szégyene és gyalázata a kornak, : hogy nagy államok vezérférfiaiban, akik hivatva • lettek volna ennek a szerencsétlen, megtépázott j Európának visszaadni a békét, nem tudott tá­; madni több belátás több bölcsesség, több meg­ér 5 igazságosság, mint a mennyi ebben a sze­i rencsétlen .,békekötésnek" nevezett papiros­rongyban lát napvilágot . . . Nem, amit Isten keze alkotott, amit ezer esztendőkön át a né­pek történetében meg nyilvánuló isteni gond­viselés bölcsesége jónak látott, ebben a for­májában fenntartani: azt néhány pénzzel, meg­vesztegetéssel dolgozó, gálád ellenségeink álnok besugásaira hallgató, a msgyar igazság elől pedig botorul begombolkozó hígvelejű párisi párisi kufár nem fogja tudni széjjeldarabolni, mert a vásárnál ott leszünk majd mi is. Szeges korbácscsal ütögetik hazánk vérző testét!? Jó! De elfeledik, hogy&zok a korbács­ütések ugy őrnek minket, mint ahogy a súlyos kalapács a kemény vesat, még keményebbé, még acélosabbá kovácsolják össze ez ezredéves haza népének testét, és az eddigi lágyabb hangok, az eddigi epedő sóhajok majd zugó viharrá sűrűsödnek és a bánat, a nemzeti gyász és elkeseredés majd vérvirágokat hajt, é3 vérvi­rágos zugó viharban kiáltjuk oda elleneinknek, kiáltjuk oda akár az egész világnak: százszor inkább a halál, mint ez a béke, inkább pusz­tuljon, vesszen, sirbadöljön mindenikünk, ma­gunk, férfiak, asszonyok és gyermekeink, mint­sem ezt a nyomorult, megalázó, szé­gyenteljes, nem igaz, de egyenesen gaz béke­kötést aláirjuk! Félre a kishitüséggel! Félre a gyáva meghunyászkodással! Hoj, nem ismeri a ma • gyar kart, a magyar kardot, a magyar izmo­kat, aki ilyen gyalázatot akar reánk erősza­kolni ! Békében, jólétben lehetett hibája és fájda­lom hogy is e haza népének. Sok gyöngéje, sok gyarlósága s ezek közt a legislegnagyobb, hogy egymást nem akarta megérteni, legjobb­jait gúnyolta, gyalázta, hitfány útszéli alakok tüzelő szavára megtudott feledkezni a nagyjai iránt tartozó tiszteletről, meg az Istenről, meg a hazáról! De egy ezredév történetének tanu­sága szerint a nemzeti végveszedelem napjai­ban mindig megtalálta e nemzet önmagát, fél­retette a pártviszályt, osztály — és felekezeti — és gazdasági és társadalmi vitatkozást, — amikor a véres kardot végighordozták az or­szágban, elnémult minden kicsinyes pártküz­delem és mindegy sziv, mindegy lélek acélos elszántsággal indult a nagy cél, a nemzetmen­tés nagy munkájára. Entente Urak! Békeszerzők ! Nemzetmar­cangolók ! Ha ezt akartátok : így lesz majd most is. És ha mindnyájunknak el kell menni, ott leszünk mind, akikben csak egy paránya él az apák hazafias elszántságának. És ott lösznek még a bénák, még a sánták, még a rokkantak is, ott lesznek az asszonyaink, ott lesznek a gyerekeink: véres körömmel, ha kell kaszával, kapával, ha másként nem lehet, izzó akaraterővel és szakadatlan lángoló belső tűz­zel, mert igy kell: de azt a földet, amely nem lehet rabló gazok prédája: Isten minket ugy segéljen, de visszavesszük 1 Halljátok meg e szent elhatározás szavát, ti még jobban szenvedő véreink, ti szegény, idegen járomban gyötrődő, legázolt fiai hősi­esen küzdött nemzetünknek! Halljátok meg testvéreim a szent üzenetet ott tul a Tiszán, a Kárpátok tövében. Erdély bércei közt és a hatalmas Aldunán: nem tart már soká a rab­ság ! A halálraítélt, a keresztre feszitett, a szeges korbáccsal szétmarcangolni kezdett nem­zet uj életre, uj elszántságra, uj nagy elhata­rozásra kész. Meg akarták alázni és fel fog emelkedni, szét akarták tépni — és jobban összeforr majd, mint bármikor valaha, keresztre akárták feszíteni és koporsóba zárni, de fel­támad uj, dicsőséges életre. Elmegyünk hoz­zátok, elmegyünk értetek, mert most már akaratlanul is szabaddá tették számunkra az utat azok, akik másfél éven át hitegettek. Ke­vesen vagyunk! ? Mátyás király idejében se voltunk többen, Nagy Lajos idejében pedig még kevesebben voltunk magyarok s mégis egy rfélviláfgal szemben diadalmasan álltuk a har­cot. Elérkezett a cselekvés ideje. Ennek a hazának most már többé ninc3 más válasz­tása, más gondja, más akarata, más munkája és cselekvése: mint hozzátok, érettetek menni, 8mi a miénk volt, mind-mind visszavenni. Ezt a békekötésnek csúfolt hitvány pa­pirrongyot pedig nem engedjük aláírni és lán­golón tiltakozzunk egy emberként hogy azt a nevünkben bárki is aláírni merje. Egy ezred­éves dicső nemzet örök meggyalázásának a bélyegét ütnénk reá a saját kezüukkel, ha aláirnók vagy aláírni engednők. Fel a kezekkel! Fel a szivekkel! Eskü­szünk, esküszünk a nemzeti lobogóra, apáink sirjára, szivünk őszinteségére, gyermekeink be­csületére, hogy addig nem lesz nyugalom e földön, Európa közepén, mig a tőlünk elrab­lott területeket vissza nem szerezzük. Az an­tant halálra ítélt, megfellebbezzük az élő ma­gyar nemzeti becsülethez, a magyar férfiak, magyar asszonyok, magyar ifjak szivéhez, lel­kéhez. Fel a kezekkel, fel a szivekkel! Büszke elszántsággal, hősi eltökéltséggel, a hazafias hit ős remény szent érzései közt kezdjünk a szent szabadító munkához,^ és kiáltsuk oda százszor, ezerszer, milliószor, puskaropogás és véráldozat közt ha kell: ezt a békekötést nem fogadjuk el, nem, nem, soha! A hatalmas lendületü beszédet per­cekig tartó zugó taps és éljenzés követte. Ezután Dr. Bencs Kálmán fölolvasta a határozati javaslatot, mely szerint Nyír­egyháza város népe tiltakozik a béke­szerződés alláirása ellen. A határozati javaslatot a népgyűlés egyhangúlag elfogadta. Az impozáns ará­nyú népgyűlés ezután Horthy Miklós és a történelmi Magyarország éltetésével véget ért. Külön kell megemlékeznünk a vá­rosi dalegyletről, mely Jakab József kar­nagy vezetésével bevezetésül a Himnuszt, befejezésül pedig a Horthy-indulót adta elő szép készültséggel. Ara 1 korona

Next

/
Oldalképek
Tartalom