Nyírvidék, 1920 (41. évfolyam, 1-74. szám)

1920-03-07 / 55. szám

NYIRVIDEK 1920 mascius 7 jr.j, L\ ki, hogy a jő/ő nehéz munkájában is legyen műidig az alko mány, jog és az igaz­ság' védelmezője. A kormány tagjai akár hi­italos helyen lesznek, akár egyszerű "po 1" ^ro< maradnak, támogatni fogják őt mun­jan. Bejelentették, hogy a kormány a [nappal misszióját befejezettnek tekinti I ujtott lemondását. Horthy Miklós köszönetet mondott a 'kormány eddigi működéséért. Kijelentette, hogy az az egy cél fogja vezetni egész mű ködösében, hogy hazáját boldoggá tegye Kérte a kormányt, hogy további elhatározá­sáig az ügyek ideiglenes vitelét vállalja el. A minisztertanács ezzel véget ért. A kormányzó kezet fogott a kabinet tagjaival, majd Lukovich Aladár háznagy kíséretében a miniszteri lejárón eltávozott és csukott automobilján elrobogott a főhadiszállásra. Amikor bent a teremben az elnök jra megnyitotta az ülést, Huszár Károly miniszterelnök állt föl és bejelentette, ogy az ideiglenes kormánynak most már sak egy föladata van: törvénybeiktatni kormányzóválasztást Egyúttal benyúj­totta az erre vonatkozó törvényjavaslatot, amit sürgős jelentéstétel végett a közjogi bizottságnak "adtak ki, amely délutáni ülésén a javaslatot el is fogadta. Az ülés jegyzőkönyvét időayerés céljá­már aznap hitelesítették és a következő lés idejét március 2-án délelőtt tiz órára zték ki. -Egy óra hasz perckor ért véget a ma­yar nemzetgyűlés históriai jelentőségű ülése, miről az unokáink könyvből fognak tanulni ami annyi balszerencs a után, mint egy jobb jövő első igaz Ígéretét a megjele-ntek boldog reménységgel hallgattak végig. Törvényjavaslat a kor­mányzó megválasztásáról A nemzetgyűlés méltányolván azokat a nagy érdemeket, amelyeket nagybányai Horthy Miklós úr, volt cs. ős kir. alten­gernagy, a magyar nemzeti hadsereg főve­zére, a II. oszt, katonai érdemkereszt tu­lajdonosa, a Lipót-rend és a Hl. oszt. vas­koronarend lovagja, a 111. oszt. katonai ér­demkereszt, a_bronz katonai érdemérem, a Károly csapatkereszt és a sebesülési érem tulajdonosa, a háború nehéz küzdelmei kö­zött, a haza védelmében, majd a nemzeti hadsereg megszervezésével a belső rend és biztonság helyreállításában és fentartásában és igyi^a pusztulás ós végenyészet szélére jutott ország megmentésében szerzett s át hatva attól a bizalomtól, hogy a nemzetet súlyos megpróbáltatások-között a nemzet­gyűléssel egyetértésben az alkotmányosság ösvényén megerősödés, fejlődés felé fogja vezetni, őt titkos szavazással 141 sza vazatból 181 szavazattal Magyarország kor­mányzójává választotta s miután Horthy Miklós ur a kormányzói esküt a nemzetgyű­lés ünnepélyes ülésében 1920. évi már­ius hó 1. napján letette, a nemzegyilés őt a kormányzói tisztbe beiktatta. Ennél­fogva a nemzetgyűlés a következőképen határozott : , 1. §. A nemzetgyűlés nagybányai Horthy Miklós urnák Magyarország kormányzójává történt megválasztását ezennel törvénybe iktatja. 2 §. A nemzetgyűlés a főméltóság^ kor­mányzó ur részére évi 3 millió korona tiszteletdijat állapit meg. 3. §• Fz a törvény kihirdetésének napján Budapest, 1920. márc. 1-én. Huszár Károly s. k. A magyar kérdés ésa világpolitikai helyzet Egy londoni meghívás eshetőségei — A Pesti Hirlap kiküldött munkatársától — Uki sürgő­->njt % iPm ültetni való akácot, ziát, szőlővesszőt, valamint kony^a­lafjvakat beszerezni, kérjen a Nyirvidék mái, vagy az Uj ágboltban DOBOS L O kótaji faiskolájáról szóló árjegyzéket, ££t is felveszik és naponként illetékes 269 Neuilly (Cüateau de madrid), febr. 26. Addig az időpontig, amig ezeket a so­rokat irom, a magyar delegációnak még mindig nincsen semmiféle bizto3 támpontja arra nézve, hogy megvalósul az eshetőség, a melyről a minap a „le Temps" megem­lékezett, megírván, hogy a magyar delegá­ció esetleg meghívást kap Londonba. A de­legáció most az entente válaszára várako­zik, azonban ha nincsenek is túlzó remé­nyeink, a most folyó bértárgyalásoktól nem sok jót várunk mindaddig, amig ez a válasz meg nem érkezik. Számolnunk keli azzal az eshetőséggel, hogy ez a meghívás még min­dig megérkezhetife. Itt nem szabad figydl­men kivül hagyni, hogy a Le Temps, ame­lyik ezt az eshetőséget megemlítette, közel áll a fraacia külügyminisztériumhoz, s mind ezideig a magyar ügyekkel szemben megle­hetősen rossz indalatot tinusitott. Az kétségtelen, hogy a világpolitikai helyzet nem zárja ki azt, hogy a magyar béketárgyalások folyamán ilyen fordulat be­következhessék. Mindaddig, amig Franciaországb in Cle­menceau állt az ügyek élén és Parisban az ötös tanác3 működött, tudtuk azt, hogy me lyik fórum az, amelyik a világ sorsát in­tézi? Akkor, amikor Amerika visszavonulá­sával az ötös tanács négyes tanáccsá zsu­gorodott Ö33ze, már megrendült ez. a bizo­nyosság, Clemenceau bukása pedig egészen uj helyzetet teremtett. Párisbaa megalakult a nagykövetek konferenciája, amely forma szerint átvette a négyes tanács intézkedési jogát. Ez azon­ban csak formaszerinti megoldás volt, a valóságban, mi már nagyoa nehéz megálla­pítani azt, hogy ki a bélte ura? Mindaddig, amig Franciaország élén állott, Clemenceau volt, aki SZÍVÓS ós vad erályével Wilson és Loyd George ellenére is keresztül tudta vinni a maga akaratát. Az ő bukása óta azonban a legfontosabb tanácskozások súlypontja Londonba helyeződött át. Mintha egy nagyon ügyes angol taktika céljait látnók itt kibon­takozni, A német, az oszták a bolgár békét még Párisban kötötték meg, a magyar béke­delegácia is Párisban kapott meghívást, Mindezek a kérdések azonban csak második sorban érdekelték Angliát mig a békeprograip most következő része : a török béke ügye nagyon is az angol világpolitika elevenébe vág, A „Le Temps" és a Times között éie3 polémia folyik a török kérdés­ben. A „L9 Temps" pártfogásába veszi ós megakarja hagyni őket Konstantinápoly ban, mig a Times azt követeli, hogy a tö rököket Európa földjéről ki kell szoritani. A Le Temps emellett presztízs kérdést csinál abból is, hogy a Fekete tengeren angol ha­jók angol csapatokkal jelentek meg, ame­lyek állítólag arra valók, hogy Törökorszá got szükség esetén a szerződés aláírására kényszerítsék. Az angol taktika az angol presztízs érdekében minha arra törekednék hogy a török békét már Londonban tárgyal­ják s mintha ebbln a pillanatban a Lloyd George presztízse kezdene érvényesülni. Azonban meddig tart a Lloyd George presztízse ? Egész sereg jelenség arra mutat, hogy Lloyd George személyes befolyása sa­ját országában is tünedazőben van. Lloyd George népszerűsége Angliában ma meglehetősen ing időzik. És ennek két oka van. Az egyik ok az, hogy Lloyd George, mint Anglia világuralmának képvise óje, Pá­risban meghódolt a francia revans-eszme és imperiálizmus békecéljai előtt. Ez ellen fel­lázad az angol nemzeti önérzet. A másik ok az, hogy Angliában ma már a legerősebb agitáció folyik az erősza­kos és igazságtalan békék sorozata ellen é3 L'oyd George ot felelősségre teszik azért, hogy ezekhez az uj háborúk 03 uj zavarok magvát elvető békéhez hozzájárult. Lloyd George ellen az A'quith vezérlete alatt álló liberálisok és munkások pirtja : a Labour Party részéről folyik a legheve­sebb agitáció. A Labour Parfy a röpiratok áradatával ostsomolja a Lloyd George ne­vével összekötött erőszakos békék rendsze rét. Normann Angel az erőszakos béke gaz­dasági következményeivel mutatja ki a pá risi békemű tarthatatlanságát. Joseph King pedig maró szatírával mutatja ki azt a hipokrizist, amelyik ebben az alkotásban mutatkozik. A L\bour Party röpiratának nagy sikerük volt az angol könyvpiacon. Asqaith pedig, aki a Párisban kötött béke revíziójával lépett fel képviselő­nek, tudvalevően óriási több3éggal kerü't be a parlamentbe Az angol viszonyok ismerői számolnak azzal a lehetőséggel, hogy Lloyd George egyik vagy másik kérdésben a parlamentben kisebbségben marad ós akkor vagy az uj választásodnak kell elbözetkezniö'í, vagy uj parlamenti orientálódásnak, amelyikben már a Labour Party és a liberális párt is sze­rephez juthat Mulasztás volna, ha itt nem jegyeznői fői, hogy más antant országokban is egyre erősebb közvélemény nyilatkozik meg az erőszakos és igazságtalan bé'ie rendszere ellen. Ide vezethető vissza az, hogy Wilson elveszítette népszerűségét s az amerikai szenátus még mindig nem ratifikálta a né met bakét. És ide vezethető vissza, hogy még itt Franciaországban is érezhető bizo nyos fokn meghiggadást. Már most az a kérdés, hogy a világ politikai helyzetnek ilyen alakulásából mi lyen előnyöket várhatunk a magyar béke szempontjából? Elég nyomatékosan nem le het óvni a magyar közvéleményt a túlzott reménységektől. Kétségtelen, hogy itt egy olyan folyamat megindulását észlelhetjük, amelyik kedvezőbb atmoszférát fog terem­teni a magyar kérdés megítélésére, de ne tévesszük szem elől a következő szempon­tokat : 1. Ez a kedvező atmoszféra talán las­san, hosszú idő múlva fog kialakulni, mig a magyar béke a ma napirenden lévő leg­sürgősebb kérdések között szerepel. 2. Az ántánt kormányok ígéretekkel kötelezték le magukat a velünk szomszédos népek legtulzóbb igényeinek kielégítésére és ennek az ígéretnek ereje akkor is köti őket, ha — amint jelek vannak rá — maguk is érzik az ellenünk elkövetőit igazságtalanság lehetetien és tarthatatlan voltát, 3 A kormányok mellett számolni kell a közvéleménynyel, az ántánt országok köz­véleménye pedig mai nap Í3 nagy többség­ben ellenséges velünk szemben. Ez a rossz­indulat ellenségeink évtizedes agitációs munkájának a sikere, — amit — bár e te­kintetben is biztatók a jelek — eddig az ide-'g még nem sikerült ellensúlyozni. 4. Anglia számára Magyarország ügye nagyon alárendelt kérdés s ha mutatkozik is valami jóakarat irányunkban, a titkos diplomáciai tárgyalások során mindig meg lesz benne a hajlandóság arra, hogy ezt a jóakaratot kisázsiai, vagy gyarmati rekom p9czációk fejében, vagy talán anélkül is feláldozza. Mindezek tekintetbevételével, még azt sem szabadna döntő fordulatnak tekintenünk, ha csakugyan meghívást kapnánk Londonba Lőhet, hogy ez sem volna egyéb, mint az angol presztízs előtőrhe nyomulásának ujabb tünete, ami végeredményben nagyon kevés hatással volna a magyar békefaltótelekre. Benda Jenő. Horthy Miklós családfája A lelkes hálán és bizakodó reménysé gen kivül kíváncsi érdeklődés is környez most mindazt, ami Horthy Miklóssal, a ma gyar hadsereg fővezérével kapcsolatban van Már nagyon sokan ismerik a Horthy-cimert e páncélos öklöt a hármas domb felett éi csodálatos, biztató ómennek tartják az el következő időkre, de még kevesen ismeri a család leszármazását. Dr. Gerő József ki kereste az Országos Levéltárból a Nemzet Újság közönsége számára a Horthy-családr: vonatkozó adatokat Ezek szerint a nagy bányai Horthy család a nemességéit 1635-be kapta. A nemességszerző ős Horthy Istvái vo t, fiaival (István, Ján03, Lőrinc András] valamint testvérével, Jánossal. Nemességí ket 1657 junius 21-én hirdették ki Kolozi vármegye közgyűlésén, tehát a magyar fő vezérnek erdelyi nemessége van. A csalá később hazasodás folytán Bereg, ügocsa é Szabolcs vármegyékbe származott el A nemessógszerző Istvánnak szigeti Berenczi Zsófiától született fia, szinté István, terjeszti tovább a családot. Feleség Ilosvay Juliánná. 1706 ban született fis László, ennek harmadik feleségétől, Szí nyogh Klárától 1761 ban születik ismét eg László nevű fia. Ennek első neje szolnofe Jármy Anna Fiuk, István, 1795-ben szüle tik, neje bizáki Puki Amália, 1830 ban pi lantja meg a napvilágot István fiuk. Az és felesége, dévaványai Halassy Paula ötc dik gyermeke Horthy Miklós. A nagybány Horthy-család cimere: Kék paizsbaa hárma zöld domb kimagasló középséján könyökl három buzakalászt tartó páncélos ököl. i cimerdiszfoszlányok szine kék-arany, vörös ezüst Képviselőjelöltek Budapestről volt értesítés szerint a Keres tény Nemzeti Egyesülés földmives pártja a f< szabadült Tiszántúli választó kerületek részé már megejtette a hivatalos jelöléseket. Nyíregyházán a párt hivatalos jelöltjt dr. Ilefner József min. o. tanácsos. Nagykálióban : dr. Nemes Nagy Zoltán f városi főorvos. Nyírbátorban: Birtha József ref. lelké! miniszteri megbizott. Debrecenben az első kerületben : Csillé András v. népegészségügyi miniszter ; a Il ik k rületben : Milotay István az Ujnemzedék szerkes tője ; III ik kerületben : dr. Prőhle - Vilmos egy temi tanár lesz. Lengyelország visszautasitj; az orosz békeajánlatot Varsó, március A parlament külügyi bizottsága ülést ti tott, amelyen a Szovjet-Oroszországgal való bék tárgyalás irányvonaláról tanácskozott. Az ülésr szóló tudósítás ezt mondja : Lengyelország visszautasítja a békeajánl tot, követeli a végrehajtott fölosztás érvénytel nitését és az ellene elkövetett történelmi igazsá talanság jóvátevését Követeli továbbá, hogy b tositékot adjanak Oroszország és Lengyelorsz; békés baráti viszonyára nézve. A lengyel közti saság népszavazást követel a lengyel közigazg tási területen tul eső vidékeken, amelyek 17' előtt Lengyelországhoz tartoztak. Az uj állam érdekében követeli Lengyelország, hogy a Lengy ország és a tanácskormány között esetleg me állapítandó föltételeket az egész orosz ni képviselői erősítsék meg. 4 gabonagyüjtás kormánybiztosa a m szállás elél, felszabaduló országrcszlii A gabonagyüjtés kormánybiztosa vasárn 3915. sz. alatt hirdetményt adott ki, amely megszállás alól felszabadult területek lakossáf tájékoztatja. E rendelet értelmében ezeken a t rületeken rögtön életbelépnek azok a rendelkc sek, amelyeket a magyar igazgatás alat^ országrészekre nézve a gabonagyüjtés Vgyét kiadtak. A hirdetmény egyúttal összefoglalj, gabona és őrleményforgalomra vonatkozó öss; tudnivalókat és lelkes szavakban üdvözli idegen megszállás alól fölszabadult milliókat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom