Nyírvidék, 1919 (40. évfolyam, 73-121. szám)
1919-05-16 / 109. szám
A vörösek kegyetlenkedései Egy jó nevű, de ínkognitóját feotartani kivánó politikus utazott keresztül tegnap Nyíregyházán, aki keserves bujkálás és gyalogolással teljes 2 hét alatt tudott Budapestről idáig vergődni, Május 1-én hajnalban hagyta el a fővárost, mivel idejében értesült, hogy a munkás ünnepet a polgárság összefogdosásával ós meghurcolásával akarják Szamuellyék betetőzni. Mindenütt letartóztatások, főbelővések és akasztások hírével találkozott ós nem volt olyan faiu, ahol valami kegyetlenség és rablás nem tlrtént volna. Legteljesebb volt azonban a íalusi nép kálváriája a Tisza mentén, itt a vörös fúriák — mert a fölényes román támadásnak ellenállni nem tudtak, tehetetlen dühökben a békés lakosság sanyargatásával kárpótolták magukat. Tatárnak, törőknek pusztítása enyhe fuvalom volt ahhoz a viharhoz képest, amely a vörö3 fergeteg alakjában ezen csendss falvak bogárhátú házai fölött dühöngött A fi ont mögött ólálkodó hiénák, a teljhatalmú népbiztosok és megbízottak egymással versenyeztek a kegyetlenkedésben. Legszerencsétlenebbül az a helység járt, ahová eme hiénákból több is jutott. Azonban ugy a népbiztos urak, mint pribekjeik gendesan vigyáztak arra, hogy . a falu népe utelsó fillérig és utolsó darab kenyérig megaáézzék a világmegváltó eszmék megvílósitéjainak. A népbiztos urak, becsületei legyen mondva, csupán a könnyen elhelyezhető értéktárgyakat vittek el magákkal, mig a barács többi részét csatlósaiknak engedték át. A Tiszaparti falvak házaiból, mint egyegy szigetről át át lövöldöznek a románokra a •erősek és ha feleletül egy egy csendre intő raaáa gránát esik a falu szélerő, újból kezíédik a vörös brigantik mészárlása, mert • . • meg kell torolni az árulást, büntetni kell a falu agyon terrerizált népét, amiért jelt adott a tulsO partén állé román csapatoknak, hogy a faluban Szamuelly huszárok vannak. Ami barátunk sok próbálkozás után a ref ti réven lopakodett át és itt a románok vendégszeretete fogadta Innen minden zak látás aélkfl, másfél nap alatt Nyíregyházára érkezett egy kényelmes, szalma üléses szekér derékban. Budapest el»áp a """" A .Romanimea" írja: A „Neue Tag" egy Budapesten tartózkodó munkatársa jelenti, hogy a magyar fővárosban feltűnő nyugalom van ugyan, de a lakosság csak nehezen tűri a kommunisták erőszakoskodásait. A börtönök tele vannak foglyokkal és a „Neue Tag" munkatársa nem kapott engedélyt arabok meglátogatására. A román csapatok eredményes előnyomulása lehetetlenné tesz minden kísérletet, hegy egyesek Oroszországba szökhessenek. A budapesti kormány teljesen el van vágva a külvilágtól. » f i f ig . vq . 1)19. tliflug 18. ItSoSSiabolesvérmegye alispánjától. 1919 K. Felhívás, Mindazok, kik a Direktórium parancsára a reájuk kivetett összegeket nem közvetlenül az adóhivatalhoz, hanem a direktórium valamelyik tagjának, vagy valamely pénzintézetnek fizették be, tu dassák velem 3 napon belől, hogy ily eimen kinek, mikor s mily összeget fizettek ki. Nyíregyháza, 1919. május 6. Mikecz István, alispán helyettes, főjegyző. HIREK — Főispáni titkári teendők végzésére Ujfalussy Dezső dr. Mikó Bertalan vármegyei aljegyzőt rendelte magához. — Tanyabiró választás. A Bundás bokori, a Horváth bokori és a Báji bokori tanyakörzetekben a lemondás folytán megüresedett tanyabirói állásokat választások utján f. hó 16 án és 18 án töltik be. — Iskolák fertőtlenítése. A város pol gármestere elrendelte a katonai célokra igénybevett és a napokban kiürített polgári fiu- és leányiskola, a római és gör. kath elemi iskolák fertőtlenítését, amely után az előadások ezekban az iakolakban ismét megkezdődnek. — A városházi hivatalok uj elhelyezése. A rendőrség rövidesen kiköltözik a városháza ópületűből és a Zrínyi féle épületben nyer elhelyezést. Az igy felszabadult városházi helyiségekbe a most összezsúfolt egyéb hivatalok ós a lakáshivatal fog beköltözni. — Megnyílik a gimn/zium. Az ág. ev. főgimnázinm igazgatósága ezúton hozza a tanuló ifjúság tudomására, hogy 19 ón, hétfőn a tanítás újból megkezdődik a főgimnázium minden osztályába. — Eljegyzés. VVeisz Olgát eljegyezte Deutsch Józset cipőkereskedő. Brusek Irénke és Siska Jáno3 jegyesek. (Minden külön értesítés helyett) — Házasság. Berner Sándor folyó hó 18-án délután fél 4 órakor tartja esküvőjét Hartman Gizikével Nyíregyházán, (Ujszőllő u S. sz.) melyre ez uton hívja meg jó ismerőseit. (Minden külön értesítés helyeit). — Debrecenben ismét jár a villamosvasút. Mig Nyíregyházán a világítás egyre szünetel, Debrecenben a rendes áram szolgáltatás után, tegnap délelőtt a közúti villamosvasúti közlekedes is megindult Az emberek nagyon megőrültek a néhány hét óta nélkülözött olcsó villamosnak és tömegesen lepték el a sárga kocsikat. — A lakáshivatali bizottság megalakulása A lakáshivatali bizottság a városháza kis tanácstermében folyó hó 13 án délelőtt Dr. Waltar Géza elnöklete alatt alakuló ülést tartott, amelyen elnök ismertette a lakásügyi rendeleteket, a bizottsági tagok kötelességeit, amely után a megjelent bizottsági tagoktól a fogadalmat kivette. A lakáshivatal a községi 1 bíróság helyiségében megkezdette működését. Felek a hét hétfő, kedd, szerda és csütörtök napjain kereshetik fel a lakáshivatalt délelőtt 10 órától 12 óráig. Lakásügyi előadó: Tóth László községi bíró. — Razzia. A rendőrség szerdán este razziát tartott a vendéglékben, szállodákban ós kávéházakban. Néhány embert előállított*k. Pénztárnoknő felvétetik dlück Ignátz cégnél. TMGGSRRRA^AGM AM LT FW ^^ HMHÍM CBBIESB »EI ne feledje!!! i szőrme áruit moiy-kár elleni megóvása végett SIMKOVICS szűcsnél B elhelyezni, Luther-utca 5 szám alatt. Értesítés. Van szerencsém a n. é. közönség b. tudomására adni, hogy Nyíregyházán, a Takarékpénztár átjáró-udvarában újonnan berendezett mechanikai és elektrotechnikai műhelyt létesítettem. Elvállalom minden e szakmába vág* munkák elkészítését és javítását, u. m. írógép, varrógép, gramafon ős kerékpárokat és raktáron tartok ezekhez való alkatrészeket. Készítek: villamos berendezéseket, villany világítási és villanycsengő felseereléseket. li~ namók, motorok szakszerű javítását és ujonnau való berendezését elválalom. Raktáron tartok : villany csillárokat, viüamos zseblámpákat, asztali lámpákat, villamos gyorsfűzőket és resaukat. Villamos vasalóknak darabját 95 koronától 120 koronáig árusítom. A világháborúból mint rokkant kerültem vissza s remélem, hogy a t. közönség szíves figyelmét nem fogja kikerülni szolid és pontos cégem és engemet páltfogásában részesíteni szíves lesz Pontos és szolid kiszolgálásomról előre is biztositi-a a t. közönséget, vagyok kiválé tisztelettel juhász j. Béla, 706-3 mechnikus éa elektrotechnikus. Nagyban ás kicsinyben kapható Frísdmann Jakab gyári raktárában Csipke köz 6. szám. 696-7 Női harisnyák és gyermek patent harisnyák érkeztek a HUNGÁRIA CIPŐGYÁR üzletébe, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona-utca 5. sz. alatt. Vezető: Benedekffy Ferencz. Apró hirdetések Füst nélküli gyertya kapható Pacsirta utea 17. szám alatt. 7§4 Eladó kisebb modern ház. Gim a kíadi* hivatalban. 7§8 Keresek megvételre egy léhoz való uj, vagy használt szekeret. Ruzsonyi Pál. 755 Jó karban levő gyermek-kocsi, férfi felöltő és téli kabát eladó. Körte-utca 33. 786 Ruhaszövet festék „Radical" védjegygyei legszebb és legtartósabb. Kapható minden asínben. FÖLDES DROGÉRIA, Nyíregyháza, Városház-épület . 320 Megvételre keresek egy kis vizsla k«ly#k kutyát, esetleg négy hetes lehet. Értesítést kér Róna Sándor sirkőkereskedő, Rákóezy-ut 5. 744 Pénztárnoknő azonnali belépéssel felvétetik a Hangária cipőüzletbe . ?45 Komoly, szorgalmas, mindenes, háztartási munkásnőt keres azoimalra Simkovics szűcs, Luther utca 5 746 Teljesen uj vasred#ay, ajtó és 2 kirakat eladó. Busa tér 4. 1449 Egy nőtlen kertész ajánlkozik munkára. Cim az Ujságboltban. 1463 Ócska gyermekkocsit azonnali megvételre keresek. Cim az Ujságboltban. 1454 Kállói-utca 51. számú ház eladó, mely áll 4 szoba, 2 konyha, 2 speiz, 1 külíaálló nagy kamara, 1 istálléból, fáskamarák, egy nagy kert és még egy nagy épületből. Értekezni lehet Forgó utca 4. 752 Nyomatott lén Klek taftilajdonos fcöayteypsiéájá&itíi, Nyíregyháza,