Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 146-220. szám)
1918-08-14 / 183. szám
JMYIBIÍXBÉIC. 1918. augusztus 14 & belügyminlsztsr az árdrágítók súlyos megbüntetését követeli Soronkivül kell tárgyalni az árdrágitási ügyeket Nyíregyháza, augusztus 13, (A Nyirvidék tudósítójától.) A háborúval kapcsolatos kihágások, különösen pedig az árdrágító és a közélelmezés körét érintő kihágások napról-napra szaporodnak. A kihágások ezen szapomdásának oka részben az egyesek féktelen gazdagodás! vágyában, de részben abban is keresendő, hogy az elsőfokú rendőri bíróságok, által kiszabott pénzbüntetések nem állnak arányban az elkövetett kihágások súlyával. Már pedig a háborúval kapcsolatos törvények és rendeletek módot nyújtanak arra, llogy ezen eléggé el nem Ítélhető súlyos következményekkel járó üzelmek szigorúan megtorol tassanak. Ennek dacára a rendőrbiróságokhioz beérkezett mintegy 800.0U0 kihágási ügynek csak liz százaléka felebbeztetelt meg. ll. fokban megtel ebbezett kihágási ügyeknek nem egészen 20 százaléka került 111. loku elbírálás alá. Abból a körülményből, hogy a terheltek ily elenyészően kevés alsólöku Ítéletet felebbeztek meg. megállapittaték, hogy az egyes rendőri kihágási biró szem elöl tévesztette az ilynemű kihágásoknak, ugy « nagyközönség, mint az állam érdekeit már elviselhetetlenül súlyosan érintő, sőt közvetve a hadviselés sikerére is kihatással biró természetét és az általuk kiszabott büntetések messze mögöttük maradnak azoknak a sérelmeknek, amelyeknek a kihágást elkövetők a cselekményekkel előidéznek. A büntetéseknek a javító hatáson kívül. ezen bűnözésre hajló elemeknek a kihágások elkövetésétől való visszatartása a célja, E visszatartó hatás pedig annál eredményesebb, minél súlyosabb a büntetés és minél gvorsabban követi a bűnözést. Mint a belügyminiszter Szabolcsvármegye alispánjához intézett rendeletében írja: távol állván tőle, hogy a kihágási biró független működését érintse, de mikor a nagyközönség amúgy is súlyos ellátási viszonyait már-már tűrhetetlenné tévő áruuzsora, a közélelmezési kihágások, a törvénytisztelet lábbaltaposása, minden logalnvat meghaladó mérvben burjánoznuk, nvive! sem indokolható a rendőrbirók lanyhasága és jogszabályok célzatával össze nem egyeztethető enyhe tel lopása. Ezért felügyeleti jogköréből kifolyólag kötelességének tesz eleget, mikor a vármegye alispánját felhívja e visszáságokra. ül rendeli, hogv a kihágási ügyeket soronkivül tárgyalják le és ne tévesszék el szem e öl az árdrágítók súlyos megbüntetéséi, mert csak igv érhető el a bűnözéstől visszatartó hatás, ha az árdrágítót kellő megtöriásban részesitik. — Elveszett pénzes tárca. 1\ hó 8-án, vagy 'J-én elveszelt egy tekete bőrtárca, 'tartalma: 1 drb. HM) K-ás, 3 drb. 20 K-ás, 0 <lrb. 10 K-ás és 25—30 K értékű 2 és 1 koronás bankjegy, továbbá vasúti arcképes igazolvány, vadászjegy, felmentési igazolvány és egyéb okmányok. E tárcát a becsületes megtaláló ha e lap kiadóhivatalába, vagy a rendőrségre beszolgáltatja 100 korona jutalomban részesül. A belügyminiszter rendelete Szabolcsvármegyéhez Nyíregyháza, augusztus 13. {A Nyirvidék tudósítójától.) Nagyjelentőségű közegészségügyi intézkedésben tette meg a kezdeményezési a belügyminiszter. A községeknek egészségügyi beosztását akarja szabályozni. A körorvosok helytelen elhelyezése eddig igen sok bajnak volt előidézője, mert igen sokszor súlyos esetekben a kisebb községekben nem volt kéznél az orvos és míg meg lehetett találni, addig a beteg a legválságosabb helyzetbe került, sok esetben meg is ball. Mosl a belügyminiszter ezt a kérdést ugy akarja rendezni, hogy az egészségügyi követelményeknek mindenben meglelelőleg nyerjenek elhelyezést a körorvosok. Szabóicsvármegye alispánjához küldött leiratában a megyére nézve kér megfelelő javaslattételi. A közegészségügy általános rendezésében szükségessé fog válni — mondja a leirat — hogy a községek egészségügyi — orvosi — beosztása u jabb megfontolás tárgyává tétessék Az 1918. CXLV111. I. e. rendelkezései alapján történt beosztás a múlthoz képest haladás volt ugyan, az ország némely részében azonban ez a beosztás a szerzett tapasztalatok és az időközben mindinkább előtérbe nyomuló egészségügyi követelmények szempontjából az orvosi szolgálat terén többé nem felelhet meg. Ivülönöseír ott fesz szükséges a beosztásnak a megváltoztatására ,ahol még ma is olyan nagyszámú községek tartoznak egy-egy körre, hogy akár a közlekedés nehézségei, akár a lakosság lélekszáma mialt a körorvos a maga hivatását eredményesen betölteni nem képes. Azért tehát, mielőtt a miniszter a kérdésben állási loglalna, szükségesnek larl'ja, lvogy tájékozást szerezzen arról a mértékről, amely szerint a szóban Yorgó üj beosztás 'terjedelme megállapítható legyen. Felhívja Szabólesvármegye alispánJát, hogy a főszolgabirák, járási orvosok és tisztifőorvos meghallgatásával tegyen tájékoztató jelentést arról, hogy a vármegyében mikéül lehetne a községi egészségügyi szolgálat beosztását eredményesen rendezni. E jelentést augusztus 31-ig kéri a miniszter hozzá beküldeni. Helfferrich tanácskozásai a főhadiszálláson Budapest, augusztus 13 A Nyirvidék tudósítójától.) Berlinből táviratozzák, hogy ltelferichnek a főhadiszálláson folytatott tanácskozásai súlyos jelentőségűek. A kancellár állandóan a főhadiszálláson tartózkodik és résztvesz azokon a tárgyalásokon amelyek a moszkvai követségnek Bskovba való áthelyezésével állanak kapcsolatban. A tanácskozások ezenkívül kiterjednek az egész keleti kérdésre. Átmeneti igazságügyi tanácsot szerveznek Knd&peíl, augwztui 13 (A Nyirvidék tudósítójától.) Budapesti jogászkörökben egy idő óta ugy tudják, hogy az igazságügyim (lisztéin uínban átmeneti igazságügyi tanácsol szerveznék, amely az igazságügygyei kapcsolatos háborus intézkedésekkel loglalkozna. Az Est ugy értesül, hogy ennek a tanácsnak a megszervezése még a kezdet stádiumában van és szakvélemények alapján fognak dönteni, hogy a szervezetei megcsinálják-e. I vasúti fuvar emelése megdrágítja a villanyvilágítást is Nyíregyháza, augusztus 13 (A Nyirvidék tudóntójától.) A napról-napra növekedő állami kiadások abnormálisan magas volta kétségtelenül rászorítja az államot a jövedelmeknek lehetőleg erőteljes növelésére, ami bizony alighanem még fog látszani egynehány évtizedig tartó fokozott erejű adózási 1 negt e r hé l é sül ikön. A kincstár már megkezdte az adók és adóféle állami jövedelmek növelését és az újonnan megnyílt jövedelemforrások bizonnyal enyhíteni fogják az államnak folytonosan növekvő pénzügyi nehézségeit. Csakhogy ez természetszerűen az állam népességének a fokozott megterheléséi fogja jelenteni. Az uj adójÖAedclmek közül elsősorban a szállítási adónak átlag 70 százaléknyi növelése jön tekintetbe, mert a vasútnak és a szállítási vállalatoknak ez az ujabb megterhelése a fogyasztó közönség rovásária az áraknak ujabb növekedéséi fogja eredményezni. -Nem is lehet ez másképen. mert ha a közszükségleti cikkeknek, például a szénnek a szállítása egyszerre ilyen óriási mértékben megdrágul, a termeiő kénytelen drágábban adni áruját a kereskedőnek, akire nézve ez a drágulás okozta vételártöbblet egy uj ürügyet tog szolgáltatni az eladási árnak az adó megkívánta százaléknál jóval erősebb növelésére. S bizony ezt a fogyasztónak kell majd nem egyszeresen kikerekítve, megfizetni. A fogvasztóközönség szempontjából n legfontosabb és leginkább számbajövő a szénszállításnak 10 százalékos megdrágítása és az ezzel egyidejűleg életbe léptelelt 20 százalékos szénadó. tta a szénbányák nemcsak adót kötelesek fizetni, hanem még drágábban is kénytelenek megfizetni a kitermelt szénnek az elszállítását, csoda-e, ha ezt a többletet a kereskedő utján, aki gondoskodik arról. hogy ezen a réven még nyerjen is. — áthárítják a fogyasztóra. Ks most ennél a pontnál álljunk meg. Az természetes, hogy ezt az árkülömbözetel legérzékenyebben elsősorban á nagyüzemek fogják megérezni, azok az üzemek, amelyek nem néhány kilő, de több vaggon szenet használnak et naponta. — Ezeknek az üzemeknek óriási összegekkel fog emelkedni a rezsijök, ugy, hogy nem tudnak többé termelni az eddigi árak mellett. .Növelni kell majd nekik Is az áraikat, mert különben az egyszerre ()<>—70 százalékkal megnövekedeti kiadások felemésztik az illető vállalatok jövedelmeil. A gépgyárak és más nagyüzemek mellett főképen a villamos társaságokat fenyegeti ma ez a veszély és nénikéit jirófé Iának leírni ahhoz, hogy előre, láthassuk, hogy a helybeli villamosmüvek igazgatósága is kérni fogja a várostól az engedélyt egységárainak emelésére. Azok az üzemek pedig, amelyeknek nincs ebben az irányban megkötve a kezük. — azok egy napról a másikra egyszerűen lel fogják emelni áraikat. Beméljük. hogy az állam minden pénzügyi nehézsége ellenére, egyelőre legalább liem fogja uj adónemek behozásával növelni a lakosságot annyira terhelő drágaságot. Majd háború után, ha némileg csökkentek az árak. akkor lehet uj átlókról gondolkozni, ámbár hasznosai)!) volna akkor is valutánknak a külföldön való javi tása. Szabolcsvármegye Hivatalos Lapja e <Nyírvidék» előfizetői éltal évi IS K kedvezményes előfizetési áron reudeihető meg j Nera sMIUelőkaek 21 E. .