Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 146-220. szám)
1918-08-14 / 183. szám
1918 augusztus 14 JSÍYÍityiDÉKEgy katona fosztogatásai az Ér-ntcáo Njiregj hí?n,.nugu*ztui 13 (.A Nyirvidék tudósítójától) Kellemetlen vendég látogatta végig tegnap éjszaka az Er-utcán lakó emberekct. egy eddig még ismeretlen katona, aki körülbeiül tiz helyen kíséreli meg betörést és nem egy helyen eredménnyel járt a munkája. A katona az Kr-utca páros oldalán ievo házakat vette sorra és különösen oIvan helyen Kísérelte meg a szerencséi, ,ihol sejtette. vagy tudta, hogy a lakók fürdőn vannak, vagy csak asszonyok vannak odahaza. 'gy betöri a katona Adorján Eereiie főgimnáziumi tanár lakására. alwH -feljesen fölforgatta a lakást, azonban alig vitt e valamit, betört Szűcs Jenő ügyvéd lakására, de itt sem járt nagy eredménnyel. Póesik István törvényszéki irodaszolga iakásába nyitott utcai ablakon próbált behatolni a katona és előbb bevilágított egy villamos zseblámpával a nyitóit ablakon. Az éie.s fényre Pócsikné fölriadt. fölébresztette az urát. aki aztán üldözőbe vette a katonát, de az elmenekült. Nem ment azonban messze a katona, mert mikor az üldözés lármája lecsillapuH, újra vissza-opózoll és most már az idea közepén levő házakat kezdte fosztogatni. .Mintegy liz házat látogatott végig a betörő és több házban nagy zsákmányt szedett össze. Végre aztán valamitől bizonyára megriadhatott a katona, mert hajnal leié eltűnt az Er-uIcából. Olasz vereség a Monté Cornon Ku4a|»eat, augusztus 13 (A Nyirvidék twiósitójától.) A főhadiszállásról jelentik: A tiroli hegyi arcvonalon a 157-ik lövészezred roham járőrei sikeresen rajtaütöttek a Monté Corvon ellentálló olaszokon és nagy veszteségei okoztak az ellenségnek helstre környékén az ellenséges repülök által ledobott bombák az olasz polgári lakosság körében számos áldozatot követellek. Albániában nem történt különös eseménv. A vezérkor tör.ök& Újra drágább lesz a dohány iiitdaiuwr, augusztus 13 IA Nyirvidék tudónMlától.) Bécsbői jelentik, hogy Ausztriában újra elterjedt annak a híre, hogy a dohányjövedék fölemeli a dohányáru árát. A Premdenbtatt ezzel a hírrel kapcsolatban megjegyzi, hogy a hir igaz. de nem lehet biztosan tudni, hogy a drágulás mikor következik be. —; •••••••••••••••• Zü • • • • • • • • • 1 A D A L • • o Ilüfv* is ktiiltn A becstelen nő | 6 f»Í¥OHÍS»t Jr*m« pnn nri r: in nr:tnnFirinF3r i ÚJDONSÁGOK V közigazgatási bizottság ülése. Szabolcs vármegye közigazgatási bizottsága holnap, szerdán délelőtt kilenc órakor tartja augusztus havi rendes ülését a vármegyeháza kistermében Meskó László dr. lőispán elnöklése mellett. káposzta beíveli lök. A közélelmezési miniszter leiratot intézet Szabolcs vármegye alispánjához, akivel közli, hogy a káposztatermés, az eddigi kilátások alapján nem igen fogja fedezni a szükségletet, épen ezért a káposzta pótlásáról kell gondoskodni. Erre a legalkalmasabb a lök és mivel lökben igen bő termés volt az idén. tök főzelék eitevésével kell pótolni a hiányt. A lök három hónapnál tovább is eláll befőzve vagy besavanyilva és utasítja a miniszter az alispánt, hogy erre hívja föl a közönség figyelmét. — Gör. kalh. egyházi énekkar. Szuehy Klek nyíregyházi görög katholikus segédlelkész kezdeményezésére a napoki).ui alaknfl meg Nyíregyházán a gör. kalh. egyházi énekkar. Az uj egyesület egvházi elnökévé Ruttkav Gvüla"kanonokot, világi elnökévé Vargha György iparos tanonciskolái igazgatót választoltak meg. Karmester Szuehy Elek, m A S HÍ karmester Szilvássy József, pénztáros Kaszás Gvörgv ellenőr Szlatkievics Román, jegyző Kár páli Tibor és Eyahövies Sándor, könyvtáros pedig Rultkay Sándor lett. — Esküvő .Wiesner Mariska és Erlich Sándor tart. főhadnagy szívesen 'alják az esküvőjükön barátaikat és ismerőseiket 191,S. augusztus 18-án délután 1 órnkor .Nyíregyházán Rákóczi-utca 22. sz. alatt. — Minden külön értesités helyett. — V »Békesség e. néplapot a mai naptól kezdve lapunk nyomdájában állítják elő. Előfizetési" ára félévre 2 korona. Egyesszám ára 20 fillér. Kaphaló a tőzsdékben és rikkancsoknál. Sehumacher: Lady Hamilton szerelme. Évtizedek óta foglalk >ztatja a regényolvasók fantáziáját Hamilton ladv tragikus, buja és kárliozatos szere mi élele. A könyv most magyarul is megjelent, Eady Hamilton szerelme a regén v címe és a Kii túra kiadásában került a könvvpiacra. A pásztor eányból lett udvari dáma vi ágra szóló karrierjét irja meg Sehumacher a párat an érdekességü "könyvben. — hogyan kerül az utcára, férfikézből férfikézbe, a rozzant cséTédhází nvoszo!vából drága selyemágyba, mig végre Mária Karolina királynő' fogad ja barátságába és Hamilton lord felesége, excellenciás asszony lesz belőle. A tündöklően szép regény bonyodalmas meséjén a finom erotika színei esi tannak át. Á szép kiállítású könyvet Somlyó Zoltán költői tolla ültette ál magyarra. — a mesteri fordítás sokban hozzájáru majd a kitűnő regény népszerűségének fokozásához. Eady Hamüton szerelme 12 koronáért kapható a .Nyírvidék kiadóhivata ában. A kormányzó Andrejev -Ee midiink, a kiváló orosz írónak egyik légértékesebb regényél hozza az Olcsó Regény legújabb kötete, amely ma jelent ínég. A művészi készséggel fölépített regény, amely mélységes perspektívával világit be az orosz életbe, megjelenésekor szenzáció volt Oroszországban, ahol számtalan kiadást ért meg, a háború alatt pedig teljesen kifogyott. A többszínű, művészi borítékkal ellátott kötet ára csak 1 korona és kapható minden rikkancsnál, valamint a a Nyirvidék kiadóhivatalában. A lap kihordására vonatkozó panaszokat kérjük azonnal közölni kiadóhivatalunkkal. Tcieíon 139. mi JWSÍ • Elkészült a magyar-román határszerződés tervezete Budapest, augusztus II M Nyirvidék tudósítójától.) A bukaresti békeszerződés alkalmával i főszerződés kilencedik pontja megállapítja. hogy a román terület ha tárki igazításánál az állam vagyonát képező ingatlanok kárpótlás nélkül mentek át ama államok tulajdonába, amelyeknek javára a halárkiigazitás történt. A szerződés szerint erről pótszerződésben intézkednek, amelynek a tervezetét most küldöttéét Árion rotmán külügyminiszter Burián külügyminiszternek. IBurián a tervezetet átküldölte AVekerélhez és Törv íiusztáv igazságügyi államtitkár az igazságügymimszteriumhan tegnap (léiután értekezletet hívott össze, hogy a tervezet pontjait letárgyalják. Az értekezleten részt vett l gron (iábor. Erdély kormánybiztosa i s A szerződés első pontja szerint a Magyarországhoz csatolt román területek lakosai szabadon választhatnak arról, hogy magyar, vagy román állampolgárok akarnak-e lenni. A második pont az uj határok által Magyarországhoz csatolt községek vágyó náról intézkedik. A harmadik pont a községek irattárainak, anyakönyveinek, bírói és telekkönyvi ügyiratainak, és a községek lététéinek ügyrendjéről szól. v A negyedik pont az uj halárok tekintetében követendő eljárásról intézkedik. Az ötödik pont a terűI elváltoztatá.s következtében beállott egyházmegyei változásokról. a hatodik pont pedig az államszerződések hatáiyba lépéséről szól. A szerződéstervezetet még tegnap délután letárgyalták és löt ter jesztették Burián külügyminiszterhez . Főszerkesztő és kiadó: J06A ELEK Felelős szerkesztő: KERTÉSZ LÁSZLÓ Az osztrák nyaraló gyermekek felügyeletére Nyíregyházára érkezett tanárnők és tanárok részére bútorozott 1 és 2 szobás lakást keresünk, ellátással, vagy ellátás nélkül, A szobákért megegyezés szerinti árakat fizetünk. Bejelentéseket a Városházán, (emelet, 14. sz.) dr, Walter Géza al : jegyző fogad el. ii3t Helyi nyaraltató bizottság. {OLAJ Henger- 1 towotte-zsirt, kapbolíneutnot stb. csakis elsőrendű minőségben kapható a Nyírvidéki Takarékpénztár r.-t. áru-osztályánál Nyíregyházán, (Vay Ádám-utca 7. szám) Sürgönyeim NYIRKASSA. Telefonsz. 187. 191. 1089 TŰZIFÁT bármelyik állomásra a-z o n n a 1 szállít Fodor Bertalan tlizifaRagykereskedö, Miskolci Debreceni utea 13. Telefonszám 8—03. Ugyanott terményekhez zsákokat kölcsönbe állandóan lehet kapni. 1126