Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 1-75. szám)
1918-03-12 / 59. szám
Nyíregyháza, 1918. március 12. • Kedd XXXIX. évfolyam * 59. szám. Az ántánt hadat üzen Oroszországnak? Badapwt, március 11. (A Nyirvidék tudósítójától.) Stockholmból táviratozzák : A pétervári angol nagykövetség személyzete, valamint az angol katonai misszió tagjai ma ideérkeztek. Az oroszországi francia nagykövetet holnap várják Stockholmba. Megbízható értesülések szerint az összes antantállamok diplomatái hamarosan elhagyják Oroszországot, aminek az a kizárólagos oka, hogy az antant hadat akar üzeni Oroszországnak. Diplomáciai körökben remélik, hogy a központi hatalmak ebben az esetben épugy segítséget fog nyújtani Oroszországnak, ahogyan tette azt Ukrajnának az orosz csapatokkal szemben. Beszélik, hogy Péterváron a helyzet teljesen tarthatatlan, estefelé már az utcára sem lehet menni, a napokban például Ivanov tábornokot, a volt katonai parancsnokot az utcán gyilkolták meg. Anglia akarja a Japán beavatkozást Lord Cecil a németek világhóditási terveiről A Reuter-ügynökség jelenti: Lord Cecií egy újságírónak a következőket mondotta: Japán, mint független és szuverén állam mindent meg tesz, amit jónak lát. Engem nem lepne meg, ha Japán, az eseményekre való tekintettel a saját és a szövetségesei érdekében csapatokat mozgósítana, hogy megvédje Szibériát a germanizálástól. A magam részéről szívesen vennám, ha Japán, mint a szövetségesek megbízottja eljárna. Elképzelhetetlen, milyen félelmesen komoly dolog, ha a németek átgázolnak Oroszországon. A közvélyemény főleg arra kíváncsi, képes lesz e Németország élelmiszert kapni Ukrajnából. Németország azonban nem erre törekszik, célja nem kevesebb, mint ama óriási terv, hogy meghódítsa a világot. Németország eddig elfoglalta a balti tartományokat, egészen Pétervárig, Finnország külügyi politikáját a maga szolgálatába állította, a keleti tenger egész partvidéke az övé. Oroszországnak csak Archangelszknél és a normán partoknál adott kijáratot a tengerhez Délen megszállani készül Odesszát, ugyanekkor követeli, hogy a Fekete tenger kikötőit visszaadják Törökországnak. Az a szándéka, hogy a bagdadi vasutat uj vonallal toldja meg keletre, a Kaukázuson át és északnyugati Perzsián keresztül A németszerződés az örményeket is kiszolgáltatja Törökországnak. Nemrégiben egy kisebb katonai küBndapeat, március 11 (A Nyirvidék tudósítójától, i iönitményt küldöttünk ki, amelynek Bakun át kellett volna a Kaukázusba nyomulnia, a bolsevikiek azonban német és török ügynökökkel titkos egyetértésben meghiúsították ezt Németországnak az a terve, hogy Franciaországot megsemmisítse, meghiusult, most tehát a keletet akarja meghódítani. Valótlan az, hogy Németország demokratikus irányban fejlődne, a német nép ezidőszerint még rendületlenül katonai fegyelem alatt áll. Mindezek alapján semmi okot nem látok arra, hogy Németország ne kísérelje meg a Szibériába való benyomulást, sőt jelentést kaptunk arról, hogy Szibériában a német foglyokat szervezik és egy porosz tábornokot küldtek oda, hogy végrehajtsa a szervezés munkálatait. — Bünt követnénk el, ha nem kísérelnénk meg minden erőnkkel a német terv meghiúsulását. Ebben pedig egyedül Japán képes tevékeny közreműködésre. Cecil lord ezután kifejezte háláját Japán hü szolgálataiért, amit Angliának tett. Reméli, hogy a szövetségesek megbízzák Japánt, az Oroszországnak nyújtandó segítség megadásra. Remélhető, hogy Oroszország minden felelős tényezője örömmel fogadja a japán segítséget. Badapcst, március 11 (A Nyirvidék tudósítójától) Sanghaiból táviratozzák: A Reuterügynökség jelentése szerint 2000 német hadifoglyot fölvegyvereztek, hogy segítsenek a bolsevikieknek. Karbinból kinai csapatok mentek a határra, hogy segítsenek Simonoffuak. Fia született a királynénak Budapest, március 11 (A Nyirvidék tudósítójától.) Bécsből telefonálják, hogy a Hoffburgból az alábbi jelentést adták ki: Őfelsége Zita királyné és császárné március 10-én délelőtt tiz óra negyven perckor Badenben egészséges, erőteljes fiúgyermeket szült. A felséges asszony és a főherceg jól érzik magukat. Offenzíva Olaszország ellen Badapesl, március 11 (A Nyirvidék tudósítóijától Luganóból táviratozzák, hogy a Corriere jelentése szerint Ausztria-Magyarország a legközelebb offenzívát indit az olasz front ellen. A készülő offenzívának igen súlyos következményei lehetnek tekintettel az olaszországi hangulatra. Holnap cserélik ki a ratifikált békeszerződéseket Bndapcat, március 11. ' (A Nyirvidék tudósítójától.) Berlinből táviratozzák: Holnap jár le az a határidő, amely alatt a ratifikált békeszerződéseket a központi hatalmaknak és Oroszországnak ki kell cserélni. Berlinbe érkezett hírek szerint a szovjetek már már ratifikálták a békeszerződést. Oroszország vitte Romániát háborúba Badapest, március 11. (A Nyirvidék tudósítójától, j Bécsből jelentik, hogy hivataloé helyről nyilvánosságra hozták az 1916. évi orosz-román szerződést, melyben Oroszország kötelezte Romániát, hogy legkésőbb augusztus 23-ig megtámadja Magyarországot az erdélyi fronton és Budapest irányába nyomul előre. Kamenev Stockholmba érkezett Bmd&paat, március 11 (A Nyirvidék tudósítójától.) Stockholmból jelentik, hogy a bolseviki kormány újonnan kinevezett páris* követe, Kemenev dr. Stockholmba érkezett, ahonnan rövidesen tovább uta?ik a francia fővárosba. ára 10 fillér