Nyírvidék, 1917 (38. évfolyam, 216-288. szám)
1917-10-10 / 223. szám
m 1917. október 10. J&immtR, SzabolGsvárrneoys Mezassy Bélához Ujfalüssy Dezső beszéde Nyíregyháza, október 9 (A Aimíft tudósüőjátől) JSzabolesvármegye lörvenyhatósági bizottság a inai napon foglalkozott az állandó választmánynak avval a lapunkban már ismertetett javaslatával, amely azt proponálja, hogy a vármegye közönsége teljes bizalmáról biztosítsa Mezőssy Béla dr. Íöldmivelésügyi minisztert. Míkecz főjegyző ismertette, Vogy a vár megye legutóbbi közgyűlésén föliratban üdvözölte kir evezése alkalmából Mezőssy Béla dr. földm. minisztert, aki fölötte szíves hangú levélben köszönte meg az üdvözlést és biztosította a vármegyét a legteljesebb jóakaratáról és szeretetéről. Az állandó választmány javaslata az volt, hogy a miniszter eme le.iralát örömmel vegye tudomásul a vármegye és használja föl az alkalmat arra. hogy a miniszteri az őt ért támadásokkal szemben teljes bizalmáról biztosítsa, valamint jelentse ki helyeslését a fölött,'hogy a hirlapi támadásokkal szemben a bírósághoz fordult. A határozati javaslatnak e/l az utolsó részét az alispán propozieiójára kihagyták, a javaslatból, mivel a döntőbiró•ság határozata után ez, a rész tárgytalan. -Újfálnssy Dezső dr. volt főispán szólt a javaslathoz s általános helyeslés közepette fejtette ki a vármegyei munkapárt álláspontját. Elmondta a volt főispán,— hogy akkor, amikor a királyi kegy Me;:őssv Bélát íöldmivelésügyi miniszterré nevezte ki és az erről szóló értesítésre az állandó választmány fölötte meleg nyilatkozat megtételét javasolta, a vármegyei munkapárt nem emelt ellene kifogást egyrészt azért, inert az ügy tárgyalása a főispáni beiktató közgyűlés keretében történt és annak összhangját megzavarni a párt nem tartotta ildomosnak, de meg természetesnek és helyesnek itéli pártja azt, hogy a vármegye lehetséges fiának ilyen magas állásra történt kinevezése fölött örömének ad kifejezést. Készséggel járul hozzá a munkapárt -fcz úttal is az elő térj esz leit javaslathoz, mert bár az elvi differenciák egész tengere választja el a munkapártot a íöldmivelésügyi minisztertől, dc a politikai elvek különbözősége nem vakítja el igazságérzetüket. Hozzájárul pártja nemcsak a bizalmi nyilatkozathoz, hanem különösen a javaslatnak ama részéhez, amely a minisztert ért támadásokra vonatkoznak. Nem mulaszthatja el azonban az alkalmat ahhoz, hogy a Mezőssvt ért támadásokkal kapcsolatban lábrakelt hírekkel ne foglalkozzék, és ki ne jelentse, hogy azok, akik túlbuzgóságukban köztük keresik a támadások mozgatóit, nagv.ni lévődnek és hiszi, hogy ha ezek a túlbuzgók magát a minisztert megkérdezik, Mezőssy Üéia sem fogja oszlani nézetüket. Helyteleníti Ujfalüssy, iioi, vármegye közigazgatását is k; pcsolalba hozzák a minisztert ért tárna isokkal mert az a meggyőződése, hogv i. i maga Mezőssy Béla higgadtan mérlegeli semén veket. ugy maga is belátja, hogy . szabolcsi közigazgatást vádolni nem lein i Nem tud egyetlenegy esetét sem. hogy a miniszter a vármegye minden o.uiokojj fölül álló alispánjánál egyetleneu; ízben is panaszt emelt volr i bármelyik közigazgatasí tisztviselő ellen. Az a meggyőződése, hogy ha a szabolcsi közigazgatásról korképet ké szí lenének, amiről eme támadások kapcsán telt nyilatkozatok beszélnek, ugy Cz a korkép tiszta, jó, helye; és diszes lesz. Egyébként megismétli, hogy pártja nevében hozzájárul a javaslathoz. A fölszólalás után a törvényhatóság hosszasan helyeselt Ujfalussynak. majd egyhangúlag bizalmáról és ragaszkodásáról biztosította a Íöldmivelésügyi minisztert, akit erről i'öliratbán értesítenek. i****** ÚJDONSÁGOK — Jánovszky Endre meghalt. Nyíregy háza városának váratlan gyásza van. A város egyik legrégibb és legderekabb tisztviselőjo, Jánovszky Endre gazdasági intéző ma délelőtt rövid szenvedés után váratlanul meghalt. Két évtizede áll a város szolgálatában ez a páratlanul lelkiismeretes tisztviselő, akinek komoly munkája nagy és jelentős anyagi hasznot hozott a városnak. Néhány nappal ezelőtt vesebaja operációi teli szükségessé és az operáció sikerüli ugyan, de szervezete már nem ludoil tovább harcolni a kórral, llaiála az egész városban mély részvétet keltett de különösen a Város tisztviselői között nagy la szomorúság, mert az elhunyt kitűnő kolléga volt és jóakarója minden tisztviselőtársának. Az elhunyt gazdasági intéző temetése, holnap, szerdán délután lesz. A halálesetről a város tanácsa és tisztikara külön gyászjelentést adott ki. — Uj vármegyei aljegyző. A főispán Gesztelyi Nagy László dr.-t, a Magyar Gáz daszövelség fogalmazóját, aki a Nyirvidékuek munkatársa, tiszteletbeli vármegyei aljegyzővé nevezte ki. ^ • T — Lelkészvá!asz:ás. A balkányi református egvház a halálozás folytán megüresedett lelkészi állásra Szenczy István ilki segéd lelkészt hivta meg. aki az egy-' házközséf bizalma folvtán állását el is foglalta. — Nyugdíjazások. Szabolesvármegye törvényhatósága Márosy Bertalan paszabi jegyzőt november 1-től, Fuchs Ignác Vármegyei irat tárnokot pedig december 1-től. nyugdíjazta. — Bizottsági tagválasztások. Szabolcsvármegye törvényhatóságának választolt bizottsági tagjai sorában ez év végén több hely üresedik meg, A megüresendő helyek betöltésére a választásokat november 26án ejtik meg. — Eljegyzés. Nagy Margitot, Nagy József balkányi főjegyző leányát eljegyezte Szenczy István balkányi református lelkész. — Betörés a jéggvár -hűtőkamráiba A jéggyárban az utóbbi adőben észrevették, hogy a hűtőkamrákból, ahol nemcsak a henteseknek, de a városnak magának is nagymennyiségű szalonnája és zsírja áll elraktározva, valaki állandóan szalonnát lop. Tegnap aztán följelentést tettek a — rendőrségen, hogy a hűtőkamrákból több oklal szalonna elveszett és a rendőrség azonnal meg is indította a nyomomzást a tettesek után, akinek már nyomában is A-an. — Razzia a cigányok után. Az utóbbi időben történt több betörés és rablás megint cigány kézre mutat és a rendőrség éppen ezért az elmúlt vasárnapra virradó éjszakán nagv razziát rendezett a határban bujkáló cigányok után. A razzián a rendőrségen kivül a csendőrség és és a katonai rendőrség emberei is résztveitek és különösen a Morgó környékén sok kóborcigánvt találtak, akiket előállítottak. — Egy lila kéziiarsalyi találtak és adtak be szerkesztőségünkbe. A tarsolyba különféle apróságokon kivül egy az osztrák vasutakra érvényes bérletjegy volt. A larsolv átvehető kiadóhivatalunkban. — a magyar kir. osztálysorsJáték B. sorsjátékának sorsjegyei a Nyírvidéki Takarékpénztár »*és*.wáajrtársaaágná! kapható!;. 1061-1 -? A magyar kir. osztálysorsjáték L sorsjátékának sorsiegyel a Szabolcsi agrár takaréknénztáraal már mesl kaphatók. — — A Kék Róka Nyíregyházán. Ma délután a nyiiegyházi korzen megjelent a Kék llóka. Egyenesen Budapestről érkezett. Hasonló uljhoz, amelyik a Vígszínház színpadján kábította el az asszonyokat. A Kék Rókát egy ismert nyíregyházi szépség hozta magával Budapestről. Azt is elmondotta, hogy Rózsa szűcsnél, annak Andrássy-ut 29. szám alatti szűcsáruházában vásárolta. A Kék Róka nem volt olt egyedül. Társaságában voltak : az Ezüst Bóka, a Fehér Róka, azután a sok Perzsia, Sealskin és Breitsehwanz. Mindeu nyíregyházi asszony jól teszi, ha Budapesten személyesen győződik meg erről. De a férjét is megbízhatja, hogy helyette elvégezze ezt a munkát— P^azímádok. Telivér amerikai filmszenzáeíót hoz színre az Apolló-színház szerdacsütörtöki előadásaiban, a trösztkirályok és a milliárdosok dölyfös világából. A műsort kiegészíti egy bájos yigjáték: .Kikapós menyecskék" eimen. 2057—1—1 — Nordísk dráma a Diadal Jlozg;6ijau. Dorrit Weixler mellett egy Nordisk dráma a mai műsor vonzóereje „Nyílt tengeren' címmel, mely alkalmat ad a közönségnek arra, hogy a tökéletes vetités előnyeit elétárja: a gyönyörű kirtematografiai felvételek a legélesebb kontúrokban, ragyogó fényben tűnnek elő, a mesteri rendezés és izgalmas cselekmény mindvégig fokozza a hatást. Az előadások délután fél 6 ós fél 9 órakor kezdődnek. 5058-1-1 •AH* Bemutatja a Diadal Mozgószínház pénteken, október 12-én, szombaton, 13-án és vasárnap, 14-én. Még azokat is. akik a háború első évében el fásultak mindennemű háborús eseménv iránt, — felrázta közömbösségükből az a jelentés, amely annak idején ja Wolff-ügyiiökség révén repült szét a világ minden tája felé és amely a Möve se-' gédcirkáló diadalmas zsákmaSivkörutjáról. számolt be. A háborúnak egyik legszenzációsabb, legizgalmasabb és~ legromantikusabb epizódja volt a Möve történele. Egy kis segédcirkáló barangolta be heteken keresztül az Atlanti-óceánt, egymásután sül vesztve el és kobozv a el az ellenséges teherhajókat anélkül, hogy az egyesült, ántánt-floíla meg tudta volna találni. A tengeri háború általában a világháború legizgalmasabb és legrejtélyesebb része. Nemcsak a civilek, hanem a szárazföldi katonák is alig tudják elképzelni, hogy történik a hajóelsülyesztés, hogy állítják meg a hajókat, hogy folynak le azok a ma már mindennapos események, amikor ezernyi ezer élelmiszer, fűtőanyag, iparcikk merül el a tenger fenekére. A Möve név lassan legendássá lett, mi kor egyszerre kiderült, hogy gróf DohnaSclilodien mozioperatőrt is vitt magával a cirkáló fedélzetén. Ez a mozioperafor az ezer veszély között, szenzációsnál-szenzációsabb felvételeket, készített a Möve utjának legizgalmasabb és'legérdekesebb' ese menyeiről. Az operatőr a filmet elkészülte után beszolgáltatta a német Bild- und" T"ilmantnak, amely a háború minden érdekes eseményéről fénykép- és mozgófény képfelvételt készít a késő utókor számára. Vilmos császár maga is megnézte a filmet, elragadtatását nyilvánította az érdekes felvételek iránt, azonban nem akarta megengedni, hogy a felvételek a háború folyamán nyilvánosságra, a nagyközönség elé kerülhessenek. Hosszas tárgyalások folytak ezután, Németországban aziránt, hogy a legendás, hajónak a történetét miképetf lehelne iné-