Nyírvidék, 1917 (38. évfolyam, 216-288. szám)

1917-10-10 / 223. szám

4 JMYÍOTIQÉK. 1917. október 10 $is a nagyközönség elé juttatni e nagysze­filmen és végül ugy lehetett a nagv ural­liódó elléuállását leszerelni, hogy a Bild­urtd Fíhnant élhatáKozta, liogy jótékony eélra a közönség elé bocsátja a filmét. Igy is történt. Minden előadásból, amely Né­metországban, vagy a monarchia területén a Möve-fiimből rendeztetik, egy bizonyos összeg egy közös jótékony alapra jut, a­mélynek rendeltetését a német császár a ini uralkodónkkal egyült fogja később megállapítani. Eddig a németországi elő­adásokból egy félmillió márkánál több ju­tott a jótékony alap céljaira. Mindent egybevetve, a legszenzáció­sabb filmattrakciók közé tartozik a Möve­fllm, amely nemcsak mint történelmi do­kumentum, hanem mint grandiózusai) meg alkotott fjlmcsoda is megérdemli, hogy mindenki megtekintse. A film értékét mi sem bizonyítja job­ban, mint éppen az, hogy a budapesti Uránia-Szinház ezíel a hatalmas ííliriat­rakcióval nyitotta meg kapnit s azóta im­már négy héten keresztül zsúfolt házak előtt adtá. Károlyi Bernbe megy Boöajieit, oíitj&r » (A NpirviM- kómőjm.} Károlyi Mihály gióf a berni béke­bizottságtól táviratot kapott, amelyben kézlik, bogy a konferenciát november l£-ré halasztották. Károlyi feljelentettje, tlofv a koüteréirwiira okvetlen elniegf. * """""TSaíJ^ «x!ö : KERTÉSZ LÁSZLrt Városi Sziaház Mozgó Szerdán-Csütőrtöküa a légszen zá eiós übb látványosság fi 30H0REI SZUbüAN Hatalmas dráma 5 részben. NYILT-TER. illeti. E r«vat akiit küztöHekért a feWosség a beküldői Szerk Nyilatkozat A Szabolcs páholy tiltakozik az ellen, hogy a Világ cimü napilapban Mézőssy Béla földmivelési miniszter ellen mégjje­lent támadásokból bárki is azt a következ­tetési vonja le, mintha a Szabolcs páholy­nak ebben az aktióban bármi része is lett volna. A Szabolcs páholy kijelenti, hogy csak a lapokban való megjelenés alkalmából értesült a támadásról, annak előkészíté­séről. előzményeiről, semmi tudomása — nem volt; — kijelenti, hogy a Világban magjelent támadásokkal semmi közössé­get nem vállal; teszi Czt a nyilatkozatot anélkül, hogy a cikkekben löglalt vádak ra vonatkozólag állást foglalt volna. Kötelességének ismeri megtenni e ki­jelentest a váló tényállás megállapítása okából és azon alapelvénél fogva, hogy a páholy sem egyének magán ügyeivel, sem activ politikával nem foglalkozott és nem foglalkozik. Nyíregyházán, 1917. október 9. A Szabolcs páholy fömestcre. • •MW MMMM^M— 11» IIIW HI • II 1 DIADAL MOZGÓI Hélfoa-Sfediáiso Agglegények házassága Danit Weixter a l'ftsíeriüpben Nyilt tengeren Oriasa. 3 íHvoafesbaa . Előadások hétköznap: íéi í is iM 9 órakor. Visiwip m i, m s, w 7 « g Í) óiakor. $>3—1917. vsz. Árverési hirdetmény, Alulírott kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, liogv a nyíregyházi kir. járásbíróság 1916. Pk. TR36/4. számú végzése által dr. Simkó Endre ügyvéd, nyíregyházi lakos végie­hajtátó javára. 120 kor. tőke, ennek .1913. évi október hő i7. napjától számítandó 5% Ka­matai és 3 K 20 fili búd. díjjal eddig össze­sen 150 kor. 81 f. perköltség követelés ere­jéig elrendelt kielégítési végrehajtás alkalmá­val bíróilag lefoglalt és 1500 koronara beesiiít kanca, csikó és tehénből álló ingóságok nyilvá­nos árverés utján eladatnak. Mely árveresnek a nyíregyházi kir. járás­bíróságnak 1916. Pk. 7(136—4. számú kiküldést rendelő végzése, folytán a helyszínén, vagyis Nyíregyháza határában levő Magyar bokorban leendő eszközlésére 1917. évi október hó 20-ik napjának délílőtt H órája határidőül ki­töactik és ahhoz á venni szándékozók ezen­nel oly megjegyzéssel látatnák még, hogy uz érintett ingóságok ezen árverésen, az 1881. évi S-a értelmében a legtöbbet I2C­9 flPOLLO-SZINHAZ # Szerita-Csfitörtötc Amerikai műsor e # PENZIMADOK* Szenzációs amerikai Filmslágér KIKAPÓS MENYECSKE Kitűnő vígjáték. £3Sk fSfff í&ít j^Vt gS j iS£i ^jS t iflsi fg y ^^ ^^ ^^ # Beváltok legmagasabb árban : RÉGI ARANY- és EZfiSTPÉSiZEKET. T6ÜBTT ARANYAT és EZÜSTÖT Órák és ékszerek szolid étban szerezhéitik be Péntek—Szombat- Vasárnap PAUL WEGENERREL A PRÁGAI DIÁK aosn-t Modern órajavifó műhely KORONA-ÉPÜLET, (KOSSt m-Tfcfí g. .SZÁM) Min<lenneihü Ártja vitá.* ok szakszerűién, oksónrpon­to.san öszktoöltetnek. Pj órák. ^fcszciefc, gyűrűk, Miicpk, kai ik?2ytlrilk nagj vúla*ztékbati raktáron. SiiRiesseali tíütt aran>at, eíiistst a legsisgisPítö áras veszek, VALENT LAJOS NYÍREGYHÁZA Városi közlemények K. 284Ö2—1017. Hirdetmény. Értesítem azon szőlőbirtokosokat, akik a kedvezményes boritaladó megváltasára igényü­ket a városi jör. kezeíöségnél szeptember 15-ig be nem jelenlették, hogy a határidő október 30-ig meghosszabbíttatott, s a később jelent­kezők kérólme nem lesz tekintetbe vehető Nyíregyháza, 1917. október hó 5-éu. Oltványi Ödön, 2046­h. polgármester. I.X. t-c. 107. rönek becsáron alul is eladatni fognak­Az elárverezendő ingóságok Vételára az JQBl. évi LX. t.-c. 108. 1-ábitn megállapított feltétetek szerint lesz kifizetendő. Kelt Nyíregyházán, 1917. évi október 1, SZÁNTÓ ÁRMIN.* l kir. bír. végrehajtó 354-1917. vsz. Árverési hirdetmény. Alulírott kiküldött végrehajtó az 1881. övi LX. t.-e> 102 § a értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a nViregyliázi kir. járásbíró­ság 1917. Pk. -1710—2, számú végzése áltál Karasz Ilona nyíregyházi lakos végrehajtató javára 196 korona tőle, ennek 1915, cvi dé­eéirber hó í napjától számítandó 5°/o kama­tai és 3 K 90 üli. hird. <1 íjjal eddig összesein 218 K 01 fili. perköltség követslés erejéig el­rendelt kielégítési végrehajtás alkalmával bí­róikig lefoglalt és 2209 koronára becsült ser­lések és üszőből álló ingóságok nyilvános ár­verés utján eladatnak. Mely árverésnek a nyíregyházi kir. járás­bíróságnak 1917 PK. 4710—2. számú kiküldést rendelő végzése folytán u helyszínén, vagyis Ujfehértó határában levő nagj'tádas tanyán leendő eszközlésére 1917 évi október hó 26-ik napjának délelőtt 1 i órája határidőül kit űzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hójy az érintett ingóságok ezen árverésen, az 168 i. évi LX. t. :e. 107. !; a értelmében a légtöbbet Ígérőnek becsáron alul is eladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t.-c. 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt Nyíregyházán, 1917. évi október hó 4. napján. SZÁNTÓ ÁRMIN, 2014-1-1 kir. hír. végrehajtó. A legjobb keztyük és fűzők, sérvkötök, haskötők, suspensor, egyenestaríók mérték szarint is készíttethetők BLUMBERö JÓZSEF köíszerésznél, Nyíregyházán. Illatszer, szappan, fényképező cikkek és vizrtieQtes gummiköpenyegek mgy raktára : Telefon 1 Gyógyáruk, vegyszerek, kötszerek, sérvkötők és sebészeti anyagok. „EATT DE COLOGNÉ" különféle ^minőségben. Szájvíz, fogpor, fogpaszták, fogkefék. Hiatezcrefc. Különféle szappanok. Beretva-készülék és pengék. Cipő­krémek, ezüst- és fémtisztitó készitmínyék legjobb és legolcsóbb beszcrzé;i forrás. FÖLDES MARTON, Arany-iereszt Oregéría, tftmftía, Városház-palota. Zfm^ J ííjoBífttcií gókii flek l^ntöíajdDcos kanyTOyomááiában, fíyireg/hlsán,

Next

/
Oldalképek
Tartalom