Nyírvidék, 1917 (38. évfolyam, 216-288. szám)

1917-11-27 / 263. szám

t J&immiK 15) 17. november 27 Nyíregyházán és Szabolcsban nem lesz tej-jegy Budapest, november 26 (Fővárosi munkatársunktól.) Az Országos Közélelmezési Hivatalt vezető miniszter nem rég rendeletben szabályozta a tej forgalmat. A r endelet intézkedései szerint mindama helyeken, a hol a lakosok száma meghaladja a tízezret, tejjegyeket kell életbe léptetni és ezeken a helyeken szigorúbb hatósági ellenőrzéshez kötik a tej forgalmát. Mikecz Dezső, udvari tanácsos, Szabolcs vármegye alispánja fealiratban most arra kérte az Országos Közélelmezési Hivatalt, — hogy a rendelet Nyíregyháza város, továbbá Kisvárda, Polgár, és Ujfehértó községek területén ne léptesse életbe. Ezt a kérelmet az alispán azzal okolta meg, hogy az említett három községben a tej szükséglet biztosítva van, igy tehát ott szigorúbb rendszabályokra szükség nincs, Nyíregyzán nincs ugyan biztosítva a szükséglet, de itt a jegyrendszer bevezetése és a szigorúbb ellenőrzés, illetve a szigorúbb hatósági beavatkozás zavarokat okozna, mert a környékbeli termelők nem minden nap, hanem hetenként kétszer hozzák be Nyíregyházára a heti piacra a tejet és igy a napi érvénnyel kiállított jegyek beválthatók nem lennének. Ezért kéri -az alispán, hogy az említett helyeken a Közélelmezési ífivatal tekintsen el a rendelet életbeléptetésétől. Értesüléseink szerint az Országos Közélelmezési Hivatal akceptálja is az alispán felterjesztését és néhány nap múlva művészettel mondotta el Bródy Sándor háborús prológusát, majd Lázár Mikló kis művészi novelláját olvasta föl utói érhetetlen előadásban. Azután Lázár Mik lós ült a fölolvasó asztalhoz és nagy írás művészettel megirt haditudósitásaiból ol vásott föl néhányat a közönség őszülte tetszése mellett. Zsámboky Miklós gordonkaművész és Gergely Miksa zongoraművész kétszer szerepeltek a műsoron. — Zsámboky játéka mint mindig, most is frenetikus hatást ara tot, a művészi technika mellett érzés van a játékában, a hurok simulékonyán engedelmeskednek mesterüknek, a gordonka fájából kicsalt hangok a .szívig hatnak. Ki sérője, Gergely Miksa művészi, kiváló technikájú játéka sokban segítette elő Zsámboky sikerét. A szünet előtti utolsó számként Borbély Sándor dr. olvasta föl egyik nagyobbszabásu, sok költői erővel megirt háborús versét, amely nagy tetszést aratott. Szünet után dr. Bánóczy Dezsőné ült a fölolvasó asztalhoz és Milotay István elmaradt fölolvasása helyett Krúdy Gyulának ez alkalomra irt kedves, közvetlen írását olvasta föl, amelyet mai számunkban közlünk. Végül Nádayné adott elő nagy tetszés mellett pár háborús költeményt Régi nyíregyházi hősöK megérkezik a vármegyére az Országos Közélelmezési Hivatal leirata, amely engedélyt ad arra, hogy Nyíregyháza város továbbá Polgár, Ujfeliértó és Kisvárda községek területén a tejszükséglet kielégítése az eddigi rendszer alapján történjék. Ez ügyben az Országos Közélelmezési Hivatalnak tejkérdésekkel foglalkozó ügyosztályában a következő kijelentést tették előttem a Nyírvidék számára: — Az Országos Közélelmezési Hivatalnak az az álláspontja, liogy a tejkérdésben kiadott rendeletet nem lépteti életbe • olyan helyeken, ahol szigorúbb hatósági j beavatkozásra egyrészt nincs szükség, — j másrészt pedig, ahol ilyen beavatkozás za-; varokat okozna. Ez az eset fennáll az em 1 itett helyeken is és azért a szabolcsvármegyei alispán felterjesztésének az Országos Közélelmezési Hivatal eleget is tesz (Jgy tudom, hogy az idevonatkozó le iratot az alispáni hivatal néhány nap Hiulva megkapja. Paál Jób. 0nIrodalmi est a Koronában Krúdy Gyula és Lázár Miklós Nyíregyházán Nyíregyháza, november 20 (A Nyirvidik tudósítójától.) Nyíregyháza két "kiváló fia rendezett tegnap este a nyíregyházi rokkant katonák alapja javára irodalmi estét, két nyíregyházi származású író. az egyik évtizedek előtt, a másik alig pár éve, hogy elkerült Nyíregyházáról, ahova műidig szívesen vágynak, örömmel jönnek vissza, gorndolatban gyakran járnak itt közöttünk, Írásaikban sokszor térnek vissza a szabolcsi homokhoz, a nyíregyházi akácosokhoz. Rendkívül nagyszámú ós előkelő közönség jelent meg tegnap este a Koronában, amelynek díszterme színültig megtelt közönséggel. NádaynJ, Tasnády Ilona, a Nemzeti Színház művésznője nyitotta meg az estet, sok közvetlenséggel, nagy Az Orosi-utcán, Jurás polgártárs ven déglőjében valaki, megkopogtatja az asz talt. — Hej, zsidó! Miután a kiáltásra senki sem jelentkezik, most már botjával zörög a vendég. — Zsidó, — ismétli. Jurás sógor manipuláns bajuszával előjön a kertből és azt feleli: — Kérem, itt senki se zsidó. De a vendég tovább zörög és hányavetien odaveti: — A pízzemért mindenki zsidó Ez a régi Nyíregyházán történt. A mai emberek nem is igen emlékeznek arra a regényes, sőt vadregényes Nyíregyházára, amelyet már az eszlári per alatt leírtak Eötvös Károlyék és társai, amilyen Nyíregyházának ma már nyomát sem találjuk. Eltűnt a Bujtos, diákoknak, varrólányoknak, és halálos párbajoknak találkozóhelye. A Bujtos, amely a város alatt terült el gyümölcsöskertjeivel, rakétás szüreteivel, dzsungelre emlékeztető vadonjával és titkos sétautaival, a régi Nyíregyháza sok szerelmét látta. Ide szökdöstek ki a kisasszonykák és régen porrá válott gavallérjaik, hogy nevük kezdőbetűit |a padba, vagy a hársfa kéregjébe bevéssék. A lehempergett fűben tanultak a diákok, akik mostanság kopasz fejű, mély emberek. Ország bölcsei, város vezetői. De halálos párbaj is történt a Bujtoson, jobb erről ma már nem beszélni. Ki emlékszik ma már a Csárdára? Arira a vadrucás, gimes tóra, amely a régi nyírvizekből maradott meg az orosi szőlők alatt a város határában. A Csárda-tó nevezetes volt arról, hogy szép nyíregyházi lányok, asszonyok fürösztőtték benne bájaikat. Gyalog, talyigán, az orosi szőlőkből vig szüretből jövet, meglátogatták a Csárda-tót a nyíregyháziak, sarkig érő ingben fürödtek a Mária-képű tirpáklányok, nagybajuszu csizmadiák, jókedvű diákok. Messzire a nádak között Gaál Endre levéltáros dupla puskája dörrent, vitte haea a mindennapi vadat, pirosorru vadrécét, vagy szőke nyulat. Itt is szerelem volt, — mert hisz a városban vigyáztak az erkölcsre. A Sóstót ki tudná régi értékében? A boltozatos utat, amelyen a tölgyfák egymásba borultak, mint a város régi ősei, a szépnövésü szarvasi tótok, akiket a nyúlszájú Károlyi telepitett meg a homokban. Ki tudná a cincércket, amelyek a tölgyfákon szaladoztak, az erdő báját, titokzatosságát, fuvolahangu tisztását, szentimentális gyalogutját. Ki tudná á tónak visszhangját, holdfényét, éneklését, midőn olyan emberek vonták az evezőt, vagy elmerengve ültek a parton, akik ma már a Morgó-teme tőben alusszák örök álmukat. Hát még a régi utcák? Az ábrándos Szentmihályi-utca, ahol a legszebb lányok laktak, a Tokaji-utca, ahol mindig szerenád volt, a Selyem-utca, ahol rozmaJring-illat volt. Megvallom, az volt a tervem, hogy összeírom a régi fej fákat, a régi sírfeliratokat, a városi temetők halottainak nevét, akik mind az én barátaim, ismerőseim, játszótársaim, legkedvesebbeim voltak. Ámde nagyon öregnek, vagy nagyon fiatalnak kell lenni, hogy az ember szívesen látogasson el a temetőbe, ahol rokonai laknak, akik már nem adnak választ a köszönésre, sem a hogylétük iránti tudakozódásra. Hagyjuk tehát a temető halottait, és nézzük kik maradtak itt abból a vadregényes, a Taraszkoni Tartarin hazájára emlékeztető Nyíregyházából, nézzük az eleven gavallérokat és úrhölgyeket. A Sóstón Benczy muzsikált. Egykor zenetörténelmi írók jegyzik fel liegódümüvészetét, mint a Cinka Pannáét, vagy a Patikárius Ferkóét. Eleven figura a régi Magyarországból. Nagyapáink és apáink vele Löltötték keserves vagy, örömteli napjaikat. A már eltűnt sárga Európa-szálloda, de még inkább a Bessenyei-kert helyén terpeszkedő Rózsakerti féle nagyvendéglő tudna beszélni apáink napokig tartó csöndes mulatozásáról, amilyenekről még Jókai Mór irt a regényeiben. Ilt tanyáztak azok a liires beduinok, akik a szép Rózsakertiné jóvoltából és puha tenyeréből jeges fehér kendővel homlokukon folytatták egyik napból a másikba az eleven kártyát, a mélázó cigányozást, vagy keserves dáridót. Ebbe a szalmás udvarra fordultak be a megyei kocsik, négylovasok, homokfutók, kétkerekűek, amelyek egy poliár sörre, egy baráti szóra, egy kis félórára hozták be gazdáikat a vármegye székvárosába, és napok multak el, amíg bucsukézszorifást váltottak helybeli barátaikkal. A Kaszinó, de még ez a Korona sem látta azokat a kiskirályos multszázadbeli mulatságokat, virtusokat, férfias kedveket és régi Magyarországbeli erkölcsöket, amelyeket az Európa és a Bózsakerti-féle vendéglő elvitt a messzi múltba. Itt folytak le a főispáni beiktatások. Kállay Andris installációjánál egy hétig muzsikált Benczy Gyula. Ilt történtek a követválasztások. Beniczky Miksa itt buktatta meg ellenjelöltjeit, Vidlicskay János pártja itt csúfolta meg Fabinyi Teofil minisztert, itt győzedelmeskedett Kossuth Lajos zászlaja, Irányi Dániel, a turini remete helytartója itt nevezte ki város követének Meskó Lászlót. A tirpákok oly hü fiai voltak a függetlenségi eszmének, mint Bákóczy szabadságharcának a felvidéki tótok. Minden követválasztás egy-egy erőpróba volt, amikor a nyíri föld lakossága törhetetlen hűségét újólag bebizonyította a negyvennyolcas eszmékhez. Eerlicska Kálmán népszerűsége kellett ahhoz, hogy Nyíregyházán követ lehessen a kormány jelöltje. Ezekben az időkben már eltünedezőben volt a régi élet. Benczy mind ritkábban muzsikált. Kállay Sarolta, a várme-