Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-02-20 / 14. szám

Nyíregyháza, 1916. február 17. Csütörtök XXXVII. évfolyam, 14. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 12 K, Félévre 6 K, Negyedévre 3 K, Egyes szám ára 12 f. — Tanítóknak félár. Szerkesztőség ós Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. TELEFON SZÁM 138. POSTACHEQUE 28368. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések ArasabAs tűrtet számtttataah. Legolssófeü hirdet** 1 K. Hivatala* Mráetéiok sora ffl f. A ayüttór soronké»t tű * Apró hirdetések 10 szttc 1 K, minden további szó S fillér. V*síag hatflTOl szedett kétszeresen számit Aranyat—-pénzért! A háború súlyos közgazdasági terhei nyomasztó erőkként nehezednek a hadviselő államokra. Anglia Oroszország, Itália és Franciaország valutája megromolva, a sterling, rubel, lira és frank értéke több százalékkal csökkenve, mindjobban kiszorulnak a magas értékű pénzek sorából. A német birodalom jó pénzügyi viszonyai folytán a márka nemcsak rendületlenül állja a helyét, de emelkedik. Ennek oka a német bankjegj^ek bő ércfedezetén alapul. . ' Ausztria—Magyarország pénzügyi viszonyai jók. Azért mégis reá kell mutatnunk polgáraink nagy mulasztásaira, melyek különösen hazánkban követődtek el. Az aranyat — vasért mozgalom lelkes felhivásai sok helyen süket fülekre találtak, sok helyen meg a napi események meg rázó krónikáiba való belemélyedés elfeledtette a nemzet, a haza nagy fizikai és közgazdasági erőfeszitéseinek titáni munkáját. Polgáraink felesleges és nélkülözhető arany készlete igy. nem jutott el rendeltetési helyére, hanem magántulajdonban heverve — talán — fényűzési eszközül szol gál akkor, amikor a haza oltárára való áldozatkészség fényes emlékei buzditásul szolgálhattak volna mindenkinek a magasztos kötelesség teljesitésére. Történelmünk lapjain találhatunk ragyogó példákat; találhatunk olyan megnyilatkozásokat a hazának hozott áldozatok során, melyek könnyekig meghatóan felzaklatják érzelmeinket. A mai generációnak nem szabad elődeink mögött maradnia. Meg kell mutatnunk, hogy nem halt ki belőlünk az áldozatkészség szikrája és cselekedeteinkkel meg kell örökítenünk hazánk történelmének lapjain áldozni tudásunkat is, hogy a jövő magyarjai előtt a mai véres küzdelemben fakadt áldozatok mindenkor pél dául szolgáljanak. Mindenkinek van nélkülözhető, sőt teljesen használaton kiviil heverő aranynemüje: gyűrűje, lánca, stb., sokaknak aranypénze is, érme, régi pénze, melyeknek helye most az Osztrák-Magyar-Bank ban volna, hogy az ércfedezet alapján valutánk javuljon és hozzáemelkedjék a márkához, ami beláthatatlan közgazdasági előnyök és erők meghozója. Mit ér az országban szerteszét levő kincshalmaz az egyeseknek? Néhány koronát csak! És összehalmozva, megbecsülhetetlen értéket, kincset jelent birodalmunknak, és az egyeseknek is, mely nem csak most, hanem az eljövendő későbbi időkben is érezteti majd áldásos hatását. A német Drezdában midőn az aranypénzek beszolgáltatására vonatkozó felhívás megjelent, egy napon 400,000 márkát szolgáltattak be a Birodalmi Bank intézetébe.... E példa buzditásul szolgálhat nekünk is; annál is inkább, mert az Osztrák-Magyar Banknál az arany, értékét bankjegyekben kifizetik. A mozgalmat magunk, önszántunkból indítjuk meg. Nem kaptuk reá semmiféle felszólítást. De példát akarunk statuálni, többi, testvér városunknak. Nyíregyháza nevéhez fűződjék a kezdeményezés, a jó példamutatás, a hazafias áldozatkészség. Aranyat-pénzért» legyen a jelszó! Az arany áldozás mozgalomból mindenkinek ki kell vennie részét. A kötelesség teljesítését elmulasztani senkinek sem szabad. < Aranyat — pénzért!» Induljon meg hát az arany értékek beváltása városunkban és vármegyénkben is. Az Osztrák-Magyar Bank nyíregyházi fiókintézetében halmozódjék fel az aranykészlet, melyet hős kurucok és vitéz vörös sipkás honvédek unokái hordanak össze. Városunk és vármegyénk lakosságának arany értékeik bankjegyre váltásánál a «Nyirvidék» is felajánlja szolgálatait. A szerkesztőségünkbe juttatott aranynemüeket elismervény ellenében az Osztrák-Magyar Bank intézeténél beszolgáltatjuk; az arany értékét: a pénzt pedig a megbízó kezeihez küldetjük; valamint — nyilvános nyugtázás gyanánt — a «Nyirvidék» hasábjain közöljük akár a banknál, akár a minálunk beszolgáltatott arany értékének feltüntetése mellett — mindazok neveit, kik a nagy célnak, a hazának érdekében ezzel is hozzájárulnak e kor nagy áldozathozatalainak nagyobbodó építéséhez, nagyszerűbbé, fenségesebbé, tételéhez, mely örök időkön át emléknek és példának ragyog majd a történelemben — és a hálás utókorban! A középosztály nyomorúsága. Naponta olvasunk kétségbeejtő kifakadásokat a fix jövedelmű középosztály rettenetes nyomoráról, hallunk átkozódásokat az ünneprontók ellen, kiknek sivár kalmárkodása okozza az indokolatlan drágaságot; nem halljuk azonban és nem olvassuk sehol, hogy mit kellene tenni ennek a középosztálynak rettentő szorongattatásában; mik a mult bűnei, mulasztásai, micsoda konzekvenciái vannak a jövőre nézve a jelen nyomorúságos állapotainak. Azt mindnyájan érezzük, hogy drágaság van, hiába öntjük azonban szavakba keserveinket a legválogatottabb műnyelven azzal nem lesz olcsóbb husunk, azzal nem fog több zsír csepegni ösztövér fazekainkba. Halljuk a panaszokat, hogy lenne élelem és minden elegendő, de lelkiismeretlen közvetítők összevásároltak előre mindent és elrejtik készleteiket; a termelők pedig nem hozzák piacra terményeiket, hanem várnak, hogy az árak még magasabbra emelkedjenek. Tehát, hogy áru lenne sőt bizonyosan van elegendő, csak a fogyasztó nem juthat hozzá méltányos ellenérték fejében; hogy tehát a magas árak nem természetesek csak egy lelkiismeretlen spekuláció következményei. Távol legyen tőlem, hogy egyesek lelkiismeretlenségeit mentegessem, de ezen hit nem fedi teljesen a valóságot. A szerződéses vámterület kereskedelmi mérlege közel háromnegyed milliárd behozatali többletet tüntet fel mezőgazdasági terményekből az utolsó öt év átlagában, vagyis évente kb. hétszázmillió koronával több értékű búzát, gabonát, tengerit, burgonyát, disznót, gyapjút stb. hoztunk be, mint amenynyit kivittünk. Ez a behozatal most természetszerűleg legnagyobbrészt szünetel, a békében rendelkezésre álló mennyiségek tehát lényegesen megcsökkentek, viszont a hadban levő katona aránytalanul többet fogyaszt, mint békés foglalkozása közben tette. Hiányzik tehát a békében behozott k. b. ötven millió korona értékű buza, ötven millió korona értékű kukorica, tíz millió korona értékű más gabonanemü; majdnem száznyolcvan millió korona értékű gyapjú és ugy tovább. Még burgonyából is k. b. 10 millió korona értékű bevitelre szorultunk az alig három milliót tevő kivitellel szemben. A ki nem tájékozott e téren, ugyan csodálkozhatik e számadásokon. De hát ki is lenne nálunk ilyen dolgokban tájékozott, ki törődik nálunk békében ilyen dolgokkal? Mikor nálunk még manapság is puffogó frázisokkal és borgőzös bankettek nagyhangú szavalataival akarják a hazát megmenteni akkor, amikor — hogy csak példát említsek, a gazdasági kérdések életbevágó fontosságáról — a német hadsereg a front mögött leölt állatok csontjait vaggon számra küldi haza, hogy a belőle kikerülő csontlisztet, zsiradékot stb. a nemzeti gazdálkodás számára megmentse. Külön napiparancs hivja fel a német katonát arra, hogy az el nem fogyasztott szalonnabőröket gondosan összegyűjtse, melyből az otthoni békés iparűzés fontos anyagokat: glicerint, szappant, enyvet termelhet. Minekünk most a zsebünk, s különösen gyomrunkon kell megtanulnunk, hogy