Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-04-30 / 34. szám

Megjelenik szerdán ét, szombaton asta. ISőfízetís: Egész évre 12 K, Félévre 6 K, Negyedéire 3 K, Egyes szám ára 12 f. — Tanítóknak félir. Nyíregyháza, 1916. április 30. Vasárnap XXXVIÍ. évfolyam, 34. szám. A hadiárvák. Bármilyen nagy gondossággal védi a törvény az árvák jogait, nincs annyi ereje, üogy e szerencsétlenek érdekét biztosítsa. Az árvaszéki és közgyátni hfvaialoh teleiősségük tudatában hajtják végre a rendeleteket, őrzik és kezelik az árvák vagyonát, igyekeznek elhelyezni is őket a társadalomban. S mégis ki ne érezné, hogy ezt a hivatalos munkát a helyesen értelmezett pártíogóság intézményének kell kiegészítenie? Az apátlan és anyátlan gyermekek serege árvaházakba kerül s a közös nevelésnek valamelyes családpótló melegében részesül. Az igazi humanizmusnak gyönyörű virágoskertje minden árvaház. L>e mi történik azokkal, akik nem ;,ut1 atnak oda, vagy olyan környezetbe kerülnek, amely semmiképen nincs javukra es előnyükre? Aggodalmat keltő e tekmretben a félárvák sorsa is, ha az apának vagy anyának módja vagy ideje nincs gondozásukra és nevelésükre. Sőt azt is megkívánja a geyrmekvédelem, hogy a család körétől *is mentesittessék a jövő nemzedék , na bebizonyul, hogy az olthon levegője károsan befolyásolja őt. Így jutottunk a pártfogóság szükséges voltának felismeréséhez többek közt a fiatalkorú bűnösök megmentése ügyében, s igy kerül a sor az árvaszéki pártfogóságiiak rendkívül fontos kérdésére is. A háború által okozott csapások és szenvedések között talán az a legsúlyosabb, amit a hadiárváknak kell elviselniök. JVtm csoda, hogy ennek tapasztalatára'dobbant meg a leghangosabban a társadalom szive, s módokat és eszközöket keres orra, hogy ezeket a sebeket is gyógyítsa es enyhítse. A doitgban az a leginkább szomorú, ? hogy igen nagy a hadiárvák száma, s még fájdalmasabb az, hogy túlnyomó részük j a legszegényebb családokból kerül ki. Megoónbentő jajszóval fordulnak mindnyájunkhoz: ne hagyjatok el minket, gondoskodjatok rólunk! Apáink vérüket ontották értetek, ti szivetekből adjatok egy naram j t minekünk! í-'.s ezt meg kell hallgatnunk, még akkor is, ha áldozattal járná; pedig nem is erről van szó a legtöbb esetben, hanem csak arról, hogy szeretettel karoljuk föl ügyüket, kisérjük lépésüket, védjük erdeküket. Ami melegség hiányzik a törvécy betűjéből, a rendelet szövegéből, a hivatal munkaterhéből: ezt adjuk oda a magunk fölöslegéből jóakarattal, buzgósággal, szolgálatkészséggel. Sok kötelesség vár ránk a háború után: az árvák pártfogóságát már a háború előtt kell szerveznünk. Ezért üdvözöljük teljes megértéssel a városunk polgármestere által megindított mozgalmat; ezért kívánunk teljes sikert a melegen érző emberek e nemes szövetségének. Őszintén megvallva természetesnek találjuk, hogy e munka oroszlánrészének elvégzését lelkes feministáink szándékoznak magukra vállalni; ugyanabból a torrasbói buzog lei ez az elhatározás, amely teljes rdaadással szenteli erejét az anya- és gyermekvédelem ügyének. Es minthogy minden intézmény smynyit ér, amennyi értéket a felelős vezetők egyénisége képvisel: nagyon kívánatosnak tartjuk, hogy akár egy, akár több, de ininoer,esetre olyan egyén állíttassák a mielőbb megszervezendő pártfogóság élére, akiben minden biztosíték megvan \ helyes végrehajtásnak nemcsak akarására, hanem teljesilésére is. Ezt pedig alkalomszerüleg nemcsak az árvaszéki pártfogóságnak, hanem az eluük 'iíéikül maradt vármegyei pártfogó-egyesületnek is szíves figyelmébe ajánljuk. Pont. Hőseink szerzeménye. A fákat tördelő, házakat romboló vihar elvonulása után: a természet is megnyugodni látszik; pihenőre tér a nagy, rettenetes, fárasztó munkája után. Zöldebbekké lesznek a fák, rétek, a mezők; felvidul minden, szebbé lesz még maga az élet is! A rombolás, pusztulás helyén uj élet fakad. A háború rettenetes kohójában még ugyan izzik és forr minden, s még sötét a fellegektől terhes látóhatár, de már a cikkázó villámok nyomán egy kis világosság is támad. Az uj feltámadásnak világossága! Amikor majd az utolsó ágyúdörgés mo rajának visszhangja is elenyészik, s az em berek ismét «embernek> érzik magukat: A főgimnázium tanuló ifjúságának háborús rajzkiállitásáról. Két hét után ma zárul be a főgimnáziumban rendezett háborús rajzkiállitás, — nem mulaszthatom el, hogy ezen alkalomból a kiállítás céljával, annak lefolyásával s elért s'ikerével par sorban ne foglalkozzam. A háborús rajzkiállitást növendékeinkkel első tervem szerint pusztán pedagógiai céllal rendeztem. Ismeretes dolog, hogy az egyes iskolákban a háború hosszú tartama alatt kísérletet tettek többféle módon arra nézve, hogy a növendékeknek a háborúról szerzett gondolkodásukat, impressióikat megfigyeljék és tanulmányozzák. Legtöbb iskola az írásbeli dolgozatok keretébe illesztette be ezt a kérdést, és kisebb kitűzött föladatokkal, vagy önnállóan választott tárggyal íratták meg a tanulókkal dolgozataikat. Legtöbb esetben ezen dolgozatok hü képét adták a tanulók gondolatvilágának is. Több helyen a rajz keretében is tettek kísérleteket és a növendékeket háborús rajzok készítésére ösztönözték. Ily zélzatu volt a mi kiállításunk is. Azonban eltért á többitől egy dologban, hogy t. i. az jelenleg humanitárius célt is szolgált. A háború hosszú tartama alatt növendékeink is többféle cimen és igen sok alkalommal gyakorolták áldozatkészségüket. A gyűjtések egész sorozata indult meg, sőt még hadikölcsön jegyzésekkel is igyekeztek részt kérni maguknak a hazafiúi kötelességekből. A most rendezett háborús razkiállitás szinte alkalmul kínálkozott uj emberbaráti ténykedésre és az általam felvetett eszme a tanuló ifjúság lelkében élénk visszhangra talált és lelkesedéssel határoztuk el, hogy mi ép szemünkkel, kezünkkel és tudásunkkal készített raj zaink bemutatásával, a nagyközönség szeretet-adományainak segítségével néhány fillért fogunk juttatni a háború legszerencsétlenebb áldozatainak — a vak katonáknak. Pár hónappal ezelőtt indult meg a munka iskolánkban; lelkükre kötöttem növendékeinknek, hogy. lehetőleg önnállóan kigondolt témát rajzoljanak meg, minden segítség nélkül. A munkák szép számmal gyűltek egybe s az alsó négy osztály növendékei, kivétel nélkül mindegyik készített egy, de némelyik négy darab rajzot is. S ezen munkák zöme képezte azt az anyagot, melyből kiállításunkat rendezhettem is; ezekben kevés kivétellel meg voltak azon föltételek, melyeket kívántam, s ezek naivságukkal és keresetlen előadásukkal igazolták is őszinteségüket. A felsőbb osztályokból azonban már sokkal kevesebb munka érkezett be, lehet, hogy a nagyobb elfoglaltság volt ennek az oka, de lehet az is, hogy a nagyobb tanulók rászorítva a teljesen önnálló munkára, elkészített rajzaikat tul naivaknak találták s igy nem akarták azokat nyilvánosságra hozni. — Akadtak ezek között is számosan olyanok, kik már előrehaladott rajztechnikával önálló szép dolgokat készítettek s ezekkel a kiállításon föltűnést is keltettek, hredeti tárgyú és kidolgozású képeikkel feltűntek és dicséretet érdemelnek a következők: Az 1. osztályból: Erdős László, Peller Kálmán Csengery Dénes, Pika Tibor, Kresztyankó András, Stevanik István, Várallyay Jenő és Doctor Edith. A 11. osztályból: Magyar Endre, Weisz Sándor, Csatáry György, Szinetár Ernő, Debrődi János, Geduly Erzsike és Margit. A 111. osztályból fazekas László, Steinhaus Béla, Kún Miklós, Palitz Lajos, Klein László, Freidmann Zoltán, Gömöri Frigyes. A IV. osztályból Nádossy Sándor, Dorn Frigyes, Tóth Pál, Mihalik József, Moskovits Károly. Az V. osztályból Szikszay Sándor, Pri-scsak Gusztáv, F aragó András, Hoffmann Mária, F azekas Berta, A VI. osztályból Várallyai Gyula, Hertz Ede, Rotfuchs János, Deutsh László, Barzó Pál, Hajós Erzsébet és Glük Berta. A VII. osztályból Szakolczay Endre, Fleiner Miklós, Vojtovits Bertalan. A Vili. osztályból Barzó Endre és Szolyvai Éneire. Dicséret illeti azonban meg az összes növendékeinket, akik ebben a nemes munkában részt vettek és segítségemre voltak. Nagy szeretettel és fáradozással dolgoztak a kiállítás rendezésén is, ugy, hogy azt a kellő időre a maga egyszerű keretében Ízlésesen el is rendezték. Dicsérnem kell őket azért is, hogy. a nemes cél érdekében