Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-10-14 / 82. szám

Nyíregyháza, 1915. szeptember 14. Csütörtök XXXVI. évfolyam, 74. szám. Sgabotesvármegyei Községi Jegyz&k és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. előfizetés: Egész érre 19 K, Fé) évre 5 K, Negyed évre 2 K 50 f. Egy aaém ára 19 f. Tanítóknak féttr. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCBEMYI-ÚT 9. SZÁM. Telefon szám : 139. Kézira tokat nem adwik vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hív. hirdetések sora 60 f. A nyilt-tér soronként 80 f. Apró hirdetések 10 saóig 1 K, minden to­vábbi szó 5 f. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. & Marseillaise csődje. Dr. Pröhle Vilmos. Széles e világon nem volt annak idején nemzet, melynek iskolázott ifjúsága ne ugy gondolt volna a Marseillaisre, mint valami bűvös erőtől áthatott varázsdalra, melynek haDgjai megtörik a zsarnokság uralmát s egyengetik az útját a világszabadságnak. A nemzeti himnuszok között is kiváltságos helye volt a Marseillaisenek, mert mig a God save the Queen, vagy a Bozse Garja chrani döcögős, lakájpoétára való szövegét Anglián, illetőleg Oroszországon kivül úgyszólván senki sem ismerte, a Marseillaisat a maga anyanyel­vén majdnem minden európai nemzet ifjúsága elénekelte, valahányszor a mámor, vagy a szabadságért való lelkesedés a föld porán tul, tisztább, ideálisabb világba ragadta. 1901-ben, az orosz cenzúra fénykorában, hivatalos orosz védőügyvédre tett szert a Marseillaise. A hírhedt Novoje Vremja annak az esz­tendőnek julius vagy augusztus havában tár­cát közölt róla, melynek szerzője ilyenforma kifakadásokban öntötte ki a maga mesterkélt keserűségét: „Egy német tudós értekezést irt arról, hogy a Marseillaise dallama tulajdon­képpen plágium. A nevezett szabadságdalnak világhires költője a rövidlátó, pápaszemes, el­fogult német tudós véleménye szerint egy kevéssé ismert német eredetű, egyházi dal­lamra irta az „Allons enfants" kezdetű szöve­get. íme ilyenek a németek! Nincs bennük egy szikrányi ideáiizmus, nincs előttük semmi szent és sérthetetlen. Már a dicsőséges Mar­seillaiset sem hagyhatják bemocskolatlanul; faji elfogultságuk pedig oly szertelen, hogy minden nagy művészi alkotást és minden korszakalkotó találmányt maguknak vindikál­nak. Ha ez igy tart tovább, el lehetünk készülve még arra is, hogy egyszer előáll egy német tudós, aki megpróbálja bebizonyítani, hogy az ős eredeti orosz szamovár is német találmány.* 1901-ben tudniillik már tiz éves volt az orosz-franczia szövetség s az orosz állam számadásait évről-évre számos milliárdnyi fran­czia kölcsön után járó kamat terhelte; a cár pedig éppen akkortájt látogatott el Párisba és vett részt a juliusi francia nemzeti ünne­pen, hogy egy uj kölcsön létrejövetelének útjait egyengesse. Akkor orosz lapok is megemlékeztek ar­ról, hogy akadt francia újságíró, aki a cár látogatásait tárgyalva fel merte vetni azt a kérdést, hogy vájjon miként illik öS9ze a Marseillaise a Bozse Carje chranival s nem furcsa-e, hogy a 9zabad, és demokratikus Franciaország az orosz zsarnóksággal vaa szö­vetségben. Az orosz lapok ingerült hangon tárgyal­ták az esetet s egyértelmüleg ugy nyilatkoz­tak, hogy Franciaországnak volt és van szük­sége az orosz szövetségre, mert a maga erejé­ből képtelen volna nemzeti aspirációt és re­ményeit megvalósítani. A kölcsön ügye azonban aránylag mégis elég simán ütődött nyélbe s igy az orosz hi­vatalos sajtó is leereszkedhetett odáig, hogy dicshimnuszt zengjen a Marseillaisenek. Ez volt a Marseillaise első csődje. A japán-orosz háború idején a hivatalos Franciaország természetesen orosz barát volt, de a francia vér még nem tudta magát telje­sen megtagadni s igy nem egyszer lehetett olyan cikkeket olvasni francia újságokban, amelyek félénken bár, de méltatni próbálták a japániak lobogó nemzeti érzését, mindenre el­szánt hősiességét; de aztán rövidesen változ­tak a dolgok; a francia lapok azzal igyekez­tek lekicsinyíteni a japánok hadi sikereit, hogy a japániak mindent a németektől tanul­tak s tulajdonképpen nem is hősök, csupán ügyes tanítványai az ördöngös német mate­matikusnak, a minden francia előtt gyűlöletes Moltkénak, ellenben igazi hősök voltak az oro­szok, akik bár sok csatát vesztettek, még is ki tudták vivni azt, hogy hadisarc fizetése nél­kül köthettek békét. Aztán telt, mult az idő és kitört v(*gre a világháború. A német matematikusok ügyes tanítványai, a japániak kedves és értékes szö­vetségeseivé lettek a franciáknak : de a dolgok sehogy sem akartak ugy alakulni, ahogyan Poincaré és Viviuni urak elgondolták. A német matematikával, fizikával és ké­miával szemben csődöt mondott a gőzhenger­elmélet s végül az is kitűnt, hogy a Marseil­laise éneklésével épp oly kevéssé lehet vissza­vetni a német inváziót, mint a bűzbombákkal és mérgezett Dyilakkal. A francia kormány és vezérkar erre egyet gondolt és kettő lett belőle: először pályázatot hirdetett egy uj nemzeti himnuszra, amely szövegével és dallamával oly erőt tudna önteni a francia hadfiakba, színesekbe és színtele­nekbe, mint annak idején a Marseillaise és másodszor kitűnt, hogy a pályázat eredmény­telen lett. Ez volt a Marseillaise második nagy csődje, mert kisült szegényről, hogy pótolha­tatlan és feltámaszthatatlan. Egy idő óta az entente diplomáciája min­dent, lehetőt és lehetetlent egyaránt megpró­bál elkövetni, hogy a Balkánt maga mellé kényszerítse; a francia sajtóban pedig felhang­zik a panasz: ,Nem ma, hanem akkor kel­lett valna a Balkánt fegyverbe szólítani, mikor az oroszok a Kárpátokban voltak". Szóval a franciák ma, mikor hazájuk ke­leti része tizennégy hosszú hónap óta német kézen van, azon kénytelenek keseregni, hogy az entente diplomáciája az uj segítség szerzése dolgában elmulasztotta a legkedvezőbb alkal­mat, az orosz sikerek efemér korszakát. Eszükbe se jut, hogy felidézzék annak az idő­nek az emlékét, mikor a Marseillaise hangjai mellett a francia nemzet a maga erejéből is képes volt kiverni az Argonneokból minden ellenséget. Ez a Marseillaisenek harmadik és remél­hetőleg végleges csődje. — A Hadsegélyező Hivatal tájékoata­tója. A m. kir. honvédelmi minisztérium Hadsegélyező Hivatala képes tájékoztatót adott ki feladatairól, az elesett hősök özvegyeit és árváit, valamint a rokkantak alapját gyarapító jótékonysági akcióiról, továbbá a hivatal jóté­konycélu kiadványairól és propaganda cikkei­ről. Az Ízléses gonddal összeállított tájékoztatót levélbeli kérelemre készséggel küldi meg min­den érdeklődőnek a Hadsegélyező Hivatal gyűjtő és propaganda osztálya (Képviselőház.) 3-1 Elnöki megnyitó beszéd. Elmondta Görömbei Péter esperes az egy­házmegyei gyűlésen, Nyíregyházán, 1915. szep­tember 22-én. Itt is és most is, mint azt a f. évi tavaszi (1915. márc. 24.) egyházmegyei gyűlést megnyitó beszédemben már érin­tettem, ismételten is hálává! és tisztelet­tel keil felemlítenem, hogy a magas kormány kezdeményezése és irányítása alapján, a fötiszteletü püspök ur (Dr. Baltazár Dezső:) Vármegyénk lelkes és ügybuzgó főispánja (Dr. Ujfalussy Dezső) és tevékeny kormányzó alispánunk s egyházmegyénk szeretett világi tanács­birája (Mikecz Dezső) mindent megtettek arra nézve, egyrészről, hogy az itthon maradt lakosság, másrészről, hogy a harctéren levő fiaink és a sebesülten haza vagy hozzánk került betegek sem­miben hiányt ne szenvedjenek s hogy az ellenségnek azon embertelen s gonosz terve, hogy Hazánkat, Nemzetünket ki­éheztetéssel pusztítsa el, megvalósulást ne nyerjen . . . Nevezetesen intézkedés történt né­pünknek a mezőgazdaságnál való felse­gitése, az élelmiszerek beszerzése, a gyümölcs és zöldség konzerválása; to­vábbá a hadikenyér, a kevert liszt felől (buza, rozs, árpa, tengeri, krumplival); valamint a rekvirált buza és gabona őr­lése és szétosztása iránt. Gondoskodás történt a mezőgazdasági munkák idején való végzése és vetőmag beszerzése ér­dekében ; valamint a káposztasavanyitó és krumpliszáritógyárak létesítése felöl. Midőn az kívántatott, hogy a haza és a hadsereg érdekében le kell mondanunk a húsételről, egyszerűen abba hagytuk a husevést s áttértünk a növényi eledelek, a főzelékfélék fogyasztására. A katonák részére szederleveleket gyüjtöttünk a harctéren a tea készítéséhez, karácsonyi ajándékokat küldöztünk a harctéren küzdő vitéz katonáink számára és imakönyveket. Mikor pénz kellett, hadi kölcsönt gyüjtöttünk. Mikor ágyúnak való anyag kívántatott, összehordtuk a vörösréz­edényeket; összeírtuk a harangokat s épen most gyűjtöttem össze erre vonat­kozólag a harangok számát és kitűnt, hogy középszabolcsi egyházmegyénk 46 gyülekezetében 112 darab kisebb-nagyobb harang bocsátható a hazai kormánynak rendelkezésére, ha szükség kivánja. Oda adtuk az aranyat vasért. Midőn a harc­téren küzdő katonáink számára meleg ruhákat kértek tőlünk, szinte majdnem

Next

/
Oldalképek
Tartalom