Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-10-10 / 81. szám

Nyíregyháza, 1915. szeptember 19. Vasárnap XXXVI. évfolyam, 75. szám. A Szabolcsvármegyei Községi jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 10 K, Fél évre 5 K, Negyed érre 2 K 50 f. Egy szám ára 10 f. Tanitóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 f. A nyilt-tér soronként 80 f. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 f. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Mea cuipa. Megbecsülnek minket a Lajlán túl és a harctéren is a Lajtán-túliak. Megnyilatkozások, apró tünetek igazolják, hogy a régen haragos szomszéd-nemzet népe szemében egyszerre nagyok lettünk. Megismertek minket. És most, e megismerés után a kedveskedésükben, melyek részükről érnek bennünket, bűnbánó lelkük „Mea culpa"-ja hangzik el hozzánk. Jól van szomszéd, csakhogy ezt is elértük, — mondja minden magyar, s az öregebbje mosolyog egyet a kifent kurucbajusz alatt. Hogyne mosolyogna. Hiszen nem is olyan nagyon régen volt, amikor Ausztriában a magyar iskolák elosztrákosítására törekedtek. Nem is olyan nagyon régen volt, amikor Ausztriával szemben, nemzeti önállóságunk megvédéseért fegyvert kellett ragadnunk. És nem régen volt, amikor ádáz politikai küzdelem tartott távol egymástól bennünket. És jöttek e háborús napok, diadalmi lázzal, forró hevüléssel. A napokból több lett, mint egy év. Szomorúszép, gyászörömös, haláldiadalmas hosszú év. Hosszú esztendő. S ez a hosszú esztendő megragadta az időnek kerekeit. Nagyot csavart rajta. Eltűnt a szomszéd dühös haragja. Megösmert és megszeretett minket. A magyar politika legélesebb kritikusa, tehát a minket támadó politikai csoportrak legszőrszálhasogatóbb vezéralakja: Sternberg gróf, künn a harctéren zengzetes ódákat ír a magyar honvédek bátorságáról, hősiességéről. A gróf most igazán megismert minket. Megismert. Igy megért és megbecsül és érzelmeinek lelkesült hullámzása, magyart dicsőítő dalban tört ki bensőjéből. A magyar vitézséget látva, akaratlanúl, önkéntelenül ütött mellére régi bűneiért: „Mea culpa I" „Mea cuipa." És mig a Lajtán-tuli gróf dícsénekét zengte künn a harctéren, addig: odahaza, a Lajtán túl Grácban, Bronner professzor, egyetemi tanár felhívta az osztrák vezetőkörök figyelmét arra, hogy az osztrák és magyar nép egymáshoz való közelebbjutása érdekében az osztrák kormány rendelje el a magyar nyelv kötelező tanítását az összes ausztriai iskolákban. A megbecsülésnek tünetei, a kedveskedésnek jelei ezek. Valamint bizonyos háláé:zet megnyilatkozása, mellyel érzik, hogy nekünk adózniok kell. Egyszersmind a régi bűnök „Mea culpa"-ja. És mint ilyeneket érdemes feljegyezni. Szomorúszép, gyászörömös, haláldiadalmas hosszú év után, véres magyar szuronyok diadalai mellé fölkerülnek e tények a történelem ragyogó lapjaira. Jól van szomszéd, csakhogy ezt is megértük. Mi ma is olyanok vagyunk, amilyenek voltunk. Ti, ott a Lajtán túl magasabbra nőttetek, mert megtudtatok végre érteni, megtudtatok végre ismerni bennünket. És megtudtátok, hogy sokat zaklatot szomszédotokat, testvérállamotokat és népét nem bántani, hanem megbecsülni kell. Megbecsüléstek, hálaérzetetek tünetei, legyenek régi bűneitek „Mea culpa" i, — amint hogy azok is, s ezek legyenek zálogai a jövőben való békés együttélésnek, és szeretetnek, hogy egymást kölcsönösen támogatva múnkálkodhassunk agg uralkodónk örömére: közös birodalmunk felvirágoztatásán. —r-y. Elnöki megnyitó beszéd. Elmondta Görömbei Péter esperes az egyházmegyei gyűlésen, Nyíregyházán, 1915. szeptember 22-én. Nagytiszteletii Egyházmegyei Közgyűlés ! íme! egy esztendővel a háború kitörése után, fájdalommal kell megállapítanunk, hogy még mindig a világháború forgatagában élünk. Hogy még mindig dörög az ágyú, ropog a puska, csattog a kard, hogy még mindig olvashatónk a léghajók által ledobott bombák, a tenger alatt járó hajók pusztítása, az égő városok és falvak, az elpusztított mezők szomorú sorsáról; hogy még mindig folyik a vér, mint a patak; hogy még mindig százával, ezrével érkeznek a sebesültek, a bénák, a csonkabonkák, a süketek és a vakok, és száz meg száz, de sőt ezerféle nyomárékok, a világháború szomorú áldozatai. Olyan sokan lesznek ezen kivül. akik nem térnek már haza ebben a földi életben soha többé, soha! Akik idegen országban és idegen hantok alatt, jeltelen sírokban alusszák örök álmukat Ott nyugszik a bánatos fiatal özvegyek minden boldogsága; kedves fiúban az édesapának, az édes anyának gyönyörűsége, ismeretlen sirban és nem lesz, ki sírját felkeresve, hantot reája nyesve, virággal hintené!... És én ugy érzem nt. e. megyei közgyűlés! hogy nekünk, akiket Isten irgalma s kegyelme e mai napig megtartott s megtartotta imádott Hazánkat s magyar Nemzetünket, első kötelességünk most, amidőn összejöttünk, hogy e magatartásáért hálát adjunk a mi jó Atyánknak, a magyarok Istenének! . . . És hálával, tisztelettel, kegyelettel emlékezünk a mi vitéz hadseregünk, vitéz katonáink dicső hadi tetteiről, önfeláldozásáról és soha el nem muló hervadhatatlan érdemeiről, s velők együtt szövetséges társunk, de különösen a derék, a minden emberi és férfiúi erényekkel és tulajdonokkal ékes német nemzetről s hatalmas császárjukról, azon \ buzgó imádsággal, hogy az Isten őket l áldja, vezérelje, segitse meg, hogy e példátlan világháborút dicsőséggel és minél előbb egy áldásos, egy örökké tartó békével végezhessék. Másik kötélességünk, hogy miután történelmi időket élünk s az események alakulásának cselekvőleg, vagy szenvedőleg részesei vagyunk s ugy a jelen, mint a jövendőség számon kéri tőlünk tetteinket, viselkedésünket: kötelességünk, hogy egy-egy ilyen összejövetelnél, egyegy határkőnél állapodjunk meg, és tekintsünk szét magunk körül, vegyük számba küzdelmeinket, veszteségeinket, áldozatainkat és tájékozásul alkossunk meg valami mérleget: mit tettünk, mit remélhetünk, mit érünk és mint viselkedtünk a nagy világfelfordulásban!!... Nt. e. megyei közgyűlés! Nem hivalkodásból; de a történeti hűség és az igazság érdekében le kell szögeznünk, hogy a haza érdekeinek védelmezése s megmentésére elmentek készséggel, vonakodás nélkül, lelkesedéssel mentek el gyülekezeteinkből hitsorsosaink, kedves fiaink, testvéreink, rokonaink és jó barátaink; elmentek a férjek, az édes apák, a kenyérkereső gyermekek. Elmentek a mezei munkások, az iparosok, a kereskedők, a hivatalnokok, az ügyvédek. a birák, a papok, a tanítók, a gazdagok és a szegények, az urak és szolgák, a megtámadott Haza és Nemzet védelmezése s megmentésére. Odaadtuk igavonó jószágainkat, szekereinket, ökreinket. lovainkat. Valamint azt is emlékezetben kell hagynunk, a jövendőség számára, hogy bár ezeréves Hazánk és Nemzetünk történetének lapjai igen sok lélekemelő jeleneteit, példáit őrizték meg a csatamezőkön, a Hazáért vivott harcokban, a hősi elszántság, az önfeláldozásnak: — de olyan egy értelemmel, olyan egyesült akarattal és elszántsággal. mint ezen most folyó világháborúban, mikor panaszos vagy zúgolódó szó, vagy ellenmondás soha, sehol el nem hangzott, alig mutathat fet ezeréves hazánk története. — Szinte éreztük mindnyájan. itthon is, a harcmezőn is, hogy közös veszély fenyeget bennünket, hogy a haza léte vagy nemzet léte, a magyar nemzet fenmaradása vagy végképen való elpusztulása forog kockán s a Haza